Ellenfény Offline - Archívum - 2005 - 2005/6. - Villanások - Lev Tolsztoj: A Sötétség Hatalma Pont Műhely

Lev Tolsztoj: A sötétség hatalma Pont Műhely

Bár Tolsztoj neve szerepel a színlapon, ez legfeljebb gesztusnak tekinthető a Pont Műhely és a rendez, Jay Scheib részéről. A bemutató kapcsán naivitás lenne Tolsztoj mai környezetbe helyezéséről, asszociatív átértelmezéséről beszélni, hiszen az előadásnak a történet alapmotívumain túl nincs köze Tolsztoj amúgy sem közismert (tehát az újraértelmezéshez, az átszabáshoz kevés referenciát, vonatkoztatási pontot kínáló) drámájához. Amit látunk, hangsúlyozottan mai történet a szétesésről, a rothadásról. Tolsztoj jellegzetesen oroszos világa nyomokban sem fedezhető fel; a színpadi környezet napjaink uniformizált fogyasztói társadalmának közegét teremti meg.

A Jeremy Morris tervezte színpadkép mai panelra asszociáltat; az élettérként szolgáló játéktér berendezését pragmatikus ízléstelenség jellemzi. A szoba domináns eleme egy szarvasos poszter, mely az előadás rendőrének újra és újra lehetőséget teremt arra, hogy elsüsse fegyverét. Az ehhez hasonló diákszínpadi poénok hol valóban hatásos iróniával, hol kabaréízű poénokkal keverednek a játékban. Merthogy a rendező közelítésmódjára természetesen nem a tragikus hangütés, hanem az irónia, a humor a jellemző. Ezt fejelik meg a különböző vizuális ötletek, melyek közül leginkább a videó meghatározó: Scheib bekamerázza a szobát, így a történéseket más perspektívából, videóképként is látjuk. Ami közvetlen vizuális hatásában nem érdektelen ugyan, ám egy idő után világossá válik, hogy a videó csak technikai értelemben jelent más perspektívát, tartalmi szempontból nem hoz újat a játékba. Így leginkább abból a szempontból hasznos, hogy megosztja a befogadói figyelmet. Merthogy azt legfeljebb egy-egy erősebb jelenet, hatásosabb ötlet köti le hosszabb-rövidebb időre; maguk a történések vélhetően a tolsztoji alaptörténetet nem ismerők számára is kiszámíthatóak, a szituációk sémákra épülnek, maga a szöveg pedig meglehetősen vegyes színvonalú. S a történetet a számos elidegenítő effektus, a szövegnek szándékoltan ellentmondó szereposztás, a színen keresztülsétáló technikusok, videósok, a teátrális kiszólások ellenére sem sikerül áttételesebbé, többszintűvé, ambivalenssé tenni; az effektusok, a stilizálást demonstráló jelek nem válnak meghatározóvá a játékban, nem minősítik át, nem helyezik más dimenzióba a színpadi történéseket. Főként azért nem, mert alkalmazásuk miértjére, összefüggéseikre, szöveghez való lényegi viszonyukra nem világít rá a produkció – így nem is állhatnak össze többrétegű, de egységes színpadi jelrendszerré.
Az erősebb rendezői kéz egyébként is mintha hiányozna az előadásból. Nemcsak a forma nem tűnik egységesnek, de a színészi alakítások sem azok, sem stiláris, sem minőségi értelemben. Urbanovits Krisztina gyakorlatilag egyedül próbál sorsot építeni, tragédiát mutatni (néhány jelenetben felettébb meggyőző módon) – hasonló eszközökkel akár magát a Tolsztoj-drámát is játszhatná. Keszég László ezzel szöges ellentétben élesen elemeli szerepeit (ami persze kézenfekvő, ha figyelembe vesszük, hogy a meggyilkolt Pjotrot alakján túl egy másikat is eljátszik). Pogány Judit szörnyeteg anyafiguráját jéghideg iróniával, mégis szuggesztív erővel játssza, az ő alakításában a kegyetlen tréfa valósággá, a kegyetlen valóság tréfává válik. Talán ez lehetne az a színészi játékmód, melyre az előadás optimális esetben épülhetne. Scherer Péter a teszetosza apa szerepében hatásos, de direkt poéntechnikára épülő magánszámokat ad elő. Pereszlényi Erika leginkább a jelenlét erejére épít – váltakozó sikerrel. Vajna Balázs klisészerű eszközökkel játssza a bugyuta rendőrt, az Antal Márta által játszott tétova lányalakkal kevéssé tartva színpadi kapcsolatot. Isabelle Lé puszta jelenlétével is megemeli, szimbólummá tárgyiasítja a kislány, Anyutka alakját, ám e szimbólum tartalmára, színpadi értelmére nem derül fény. A központi szerepet, a gyilkossá váló, lelkifurdalással küszködő, a történetet mozgató bérest játszó Viczei Zsolt mintha a különböző hangnemek és játékmódok vegyítésével próbálkozna. Ami annak fényében, hogy neki kellene összekötni a széttartó elemekből építkező történettöredékeket és szituációkat, nem tűnik rossz elgondolásnak – de ehhez átütőbb színpadi jelenlét és színészi erő szükségeltetne.
Így aztán markáns, erőteljes ötletei, hatásos színpadi pillanatai ellenére széthullik az előadás. Jelentős jóindulattal azt a szétesést leképező formaként értelmezhetem, annak hiányában inkább a tehetséges, de erőtlen és széttartó produkció esetlegességének jeleként.
Urbán Balázs

Lev Tolsztoj: A sötétség hatalma 
Pont Műhely

Díszlet, fény: Jeremy Morris
Video: Leah Gelpe
Zene: Márkos Albert
Dramaturg: Merényi Anna, Szűcs Anikó
Rendező: Jay Scheib
Szereplők: Keszég László, Urbanovits Krisztina, Isabelle Lé, Pereszlényi Erika, Viczei Zsolt, Pogány Judit, Scherer Péter, Antal Márta, Vajna Balázs

Helyszín: Trafó
08. 08. 7. | Nyomtatás |