Lehetett volna

Neoplanta - Újvidéki Színház

Végel László városregényében (Neoplanta, avagy az Ígéret Földje) két régi ismerős, egy magyar író (akinek regénybeli életrajzi adatai megegyeznek Végelével) és egy szerb fiákeres, Lazo Pavletić járja be térben és időben Újvidéket. A könyvből Urbán András készített előadást.

Szűcs Mónika

A könyvben a magyar író és a szerb fiakeres utolsó nagy közös kocsikázás során újra felidéződnek az évtizedek óta mesélt történetek a családjaikról, barátokról, bajtársakról, a városról – arcok, alakok, sorsok tolulnak egymásra, s mindemögött kirajzolódik Újvidék háromnemzedéknyi történelme.

A két különböző nemzetiségű emlékező két generációt, kétféle történelmi tapasztalatot képvisel. A 20-as években született Lazo felszabadítók örököse: apja horvátországi szerbként az I. világháborúban dezertált a Monarchia seregéből, és a szerb lovassággal vonult be diadalmasan Újvidékre, a csodált és meghódítani vágyott Ígéret Földjére. Az író viszont abban az évben született, mikor a magyar honvédek (az új felszabadítók) vonultak be, és csak 1956-ban került Újvidékre, középiskolába. Ő már a kommunizmusban nevelkedett, és ifjúként maga is őszintén vallotta annak ígéreteit. Lazo viszont számos történelmi fordulatot élt át: Horthy besorozott katonájaként vett részt a II. világháborúban, tért haza, majd apja mesterségét folytatva négy évtizeden keresztül járta konflisával Újvidék utcáit. Tanúja volt, ahogy az urakból elvtársak lettek, ahogy újra és újra átneveződtek a város utcái, s látta, ahogy időről időre elözönlötte ezeket az utcákat a tömeg, hol Titót gyászolva, hol új felszabadítóra várva.

Rólam kellene írnod, az életem történetéről, biztatja az írót ismeretségük kezdetétől fogva Lazo, mert a hosszú évek alatt fuvarozott literátorok műveibe bele-beleolvasva csak üres blablának látta azokat (szemben azzal, amit ő maga átélt vagy megtapasztalt). Hogy mitől tűnnek üres blablának ezek a könyvek, az író így magyarázza: 1958-ban még „mindent égre-földre dicsértek az írók. Legfőképpen Titót és a pártot. Tíz év múlva viszont csak szöszmötöltek. Az történt ugyanis, hogy félénken letépték sapkájukról a vörös csillagot. Tettükért nem kaptak feddést, így hát fellélegezhettek. No, végre szabadok. A sapkájukon meg a lelkükben a vörös csillag helyén egy kifakult folt éktelenkedett… A kalapokon is ez a folt éktelenkedett. Ha hajadonfőtt jártak, akkor alattomosan a homlokukra lopakodott.”    

Végel László Neoplantája éppen erről a láthatatlan foltról szól, amit az emberek többsége Káin-bélyegként visel. A felidézett történetekből rendre az derül ki, hogy valahol, valahogy mindenki elköveti a bűnt, az árulást, megtörténik vele a gyalázat, és a túlélők sorsának mélyén ott a meghunyászkodás, a megkötött alku. Ám ezekről senki nem beszél. Mindenki éli az életét, meséli a történeteit, ahogy Lazo Pavletić is, csak épp a lényegről nem esik szó. Hiába rugaszkodik neki minden közös kocsikázáson Lazo az élete történetének, hiába próbájuk az íróval együtt mi, olvasók is összerakosgatni ennek a fordulatos élet- és várostörténetnek a darabkáit, az igazi okot, hogy valójában mit is akart elmesélni, hogy mitől olyan kivételes az ő sorsa, csak a fiákeres halála után tudjuk meg. Végel László könyvének az egyik legfontosabb rétege éppen annak a megmutatása, hogyan hurcolódik az emberekben a múlt halálukig, és ennek következtében hogyan szürkülnek, sorvadnak bele szépen lassan az életbe.

Az újvidéki társulat előadása – jóllehet a szöveg jelentős része Végel László regényéből származik – azonban nem ezt a kérdést helyezi a középpontjába. Urbán András rendező már egy újabb, a Lazo és Végel után következő harmadik nemzedék képviselője, azé a generációé, amelyik a 80-as évek második felében, a 90-es évek elején szerezte meghatározó tapasztalatait. Az előadás színészei pedig megint egy újabb nemzedékhez tartoznak, valamennyien a 70-es évek végén, a 80-as évek elején születtek. Ebből következik az, hogy az előadás alkotóit Újvidék történetéből már más érdekli, mint az írót.

 

[Az előadás hátterét és fogadtatását ITT gyűjtöttük össze]

 

 

Részlet egy hosszabb írásból. A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2015/4. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában, a Katona József Színház könyvesboltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft

A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

15. 08. 24. | Nyomtatás |