Közelebb a nézőkhöz

Beszélgetés Pataki Andrással

20 éves a Szegedi Kortárs Balett. Az 1987-ben Imre Zoltán művészeti irányításával létrejött Szegedi Balettet 1993-ban – Imre Zoltán távozása után – Pataki András balettigazgató és Juronics Tamás művészeti vezető vette át. Az együttes akkor vette fel nevébe a kortárs jelzőt. Az évforduló alkalmából beszélgettünk Pataki Andrással, a 2000-ben függetlenné vált társulat igazgatójával az elmúlt 20 évről, a jubileumi évad törekvéseiről, a társulat szellemiségéről.
Sándor L. István | 08. 01. 27.

 

– Jubileumi évadnak tekintitek az ideit?

– Természetesen. Szezonkezdés előtt fél évvel, amikor a mostani évadot terveztük, arra jutottunk, hogy nem szeretnénk egyetlen esemény, mondjuk egy gála köré szervezni az ünneplést, hanem megpróbáljuk az egész évadra kiterjeszteni a jubileumot, színesebbé tenni a 20 éves évfordulót. Bár én nem nagyon szeretek visszaemlékezni, és kicsit furcsa is elfogadni, hogy már 20 évesek vagyunk. De nyilván ez az időszak olyan volt, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni, vissza kell tekintenünk a múltunkra, talán másokat is emlékeztetni rá. Ennek szellemében próbáltuk megszervezni az évadot. A megszokott évi két bemutatón túl másfajta aktivitást is szeretnénk kifejteni, kicsit rendhagyóvá tenni az ünneplést.

– Mire gondolsz?

– Már tavaly elkezdtük – és nagyon jó kezdeményezésnek bizonyult –, hogy beavató színházi esteket tartunk. Ezzel közelebb vonjuk magunkhoz a közönséget, hogy ne csak a színpad és a nézőtér relációjában találkozzunk velük. Mi is szeretnénk jobban megismerni a közönségünket, de az is fontos, hogy a nézők testközelben találkozhassanak a művészekkel, megismerhessék őket, beszélgethessenek velük. Lényegében erre építjük föl az évadot. Jubileumi könyvet adunk ki a 20 éves múltunkról. Ehhez is kapcsolódik könyvbemutató, de rendszeressé válnak a közönségtalálkozók is. A bemutatóink köré eleve olyan aktvitást szeretnénk szervezni, hogy közvetlenebb kapcsolatot tudjunk a közönségünkkel tartani. Ezért hoztuk létre a Kortárs Balett Klubot is. A regisztrált tagoknak nemcsak kedvezményes jegyvásárlási lehetőséget biztosítunk, hanem találkozni, beszélgetni is fogunk velük, közösen szeretnénk tervezni a jövőt.

 

Forrás: Szegedi Kortárs Balett

 

– 1987-ben az Imre Zoltán művészeti irányításával dolgozó Szegedi Balett alakult meg. A mostani jubileum azt jelzi, hogy folyamatos történetnek tekintitek ezt a húsz évet, és nem csak 1993-tól kezditek az „időszámítását”, amikor Juronics Tamás és a te vezetéseddel megalakult a Szegedi Kortárs Balett.

– Természetesen az előző együttes jogutódjának tekintjük magunkat, mindenféle értelemben, hisz folyamatos volt az átmenet, akár a tagjainkat, akár a munkafolyamatokat, stílusokat tekintjük. Volt egyfajta átjáró a régi és az új társulat között. Azok a törekvések is elkezdődtek már korábban, amelyeket aztán mi vittünk tovább. A Szegedi Balett egyfajta iskolának tekinthető, amiből aztán a mi társulatunk kinőtt. Ez a húsz év egy folyamatos történet, különböző művészi szakaszokkal.

– A jubileumi kiadványban is ezt a teljes időszakot dolgozzátok fel?

– Igen. Az összes archív anyag nálunk van. Nem is nagyon tudom elképzelni, hogy külön tárgyaljuk ezt a 20 évet, miközben művészi és egyéb alkotói szempontokból nyilván voltak benne különböző korszakok. De ezek ennek a 20 éves társulatnak a különböző időszakai.

– Furcsa mód nagyon sok évforduló jut erre az évadra, sok társulat ül jubileumot. Vannak, akik erre az alkalomra régi darabokat is felújítanak. Nektek ez nem jutott az eszetekbe?

– Nekünk olyan szinten pörög az aktuális repertoárunk, hogy nem igazán tartottuk szükségesnek, hogy a korábbi repertoárból emeljünk át a mostaniba előadásokat. Talán azért sem, mert annyi változás történt a társadalmi életben, illetve a színházi világban, hogy most nem biztos, hogy a színpadon van a helyük a régi daraboknak. Mi másképpen próbálunk emlékezni a korábbi időkre. Az évad végén szeretnénk például egy olyan találkozót, ahol mindenki ott lesz – ha el tud jönni –, aki ez alatt a hosszú idő alatt megfordult nálunk, akár táncművészként, akár alkotóként, akár művészeti, technikai vagy adminisztratív munkatársként, hisz ez a húsz év egy kicsit mindannyiunké. Ez egy nagy puzzle rengeteg szereplővel. Sok ember közös teljesítménye, akik közül sokan nem is ismerik egymást. Ezért jó alkalom ez egy közös ünneplésre. Jó időben el kell kezdenünk rá a szervezést.

– A Szegedi Kortárs Balett hét éve vált független együttessé. Addig egy vidéki kőszínház tagozataként működött. Ilyen helyzetben nemcsak az a kérdés, hogy milyen anyagi viszonyok között tud működni a társulat, hanem az is, hogy mennyire tud független maradni az adott vidéki színház szellemiségétől.

– A Szegedi Kortárs Balett mindig is független volt a szegedi színház arculatától. A mi színpadi megjelenésünk, egész létünk, művészi lényegünk a megalakulásunk óta más volt. Már Imre Zoliék táncszínháza is határozott nyitást jelentett a friss nyugati áramlatok felé, ami akkor példa nélküli volt. Ezt a fajta nyitottságot próbáltuk mi is őrizni. És nekem meggyőződésem – és ebben egyetértünk azokkal a munkatársaimmal, akikkel most már „évtizedek” óta együtt dolgozunk – ahhoz, hogy nyugodt művészi munkát tudjunk folytatni, egyfajta függetlenségre mindenképpen szükség van. De a műfajból adódóan is más lényegű az, amit mi csinálunk a színpadon, és nem vethető össze, és nem is szabad összevetni a Szegedi Nemzeti Színház programjával. Annak egyfajta regionális népszínházként kell működnie, hisz sokfajta helyi igényt kell kielégítenie. A mi helyzetünk ilyen szempontból jóval szerencsésebb.

– Mennyiben?

– Mások velünk szemben az elvárások, mások a lehetőségeink, többször tudunk más közönségnek is megnyilvánulni.

– Nem csak helyi közönségnek?…

– Ha úgy tetszik. Folyamatos összehasonlításban vagyunk a budapesti táncéletben és a nemzetközi „piacon” is. Egy helyi színháznak más a feladata.

– Tehát nektek nem kell vidéki balettegyüttesnek lennetek?

– Nekünk nem kell vidéki balettegyüttesnek lennünk a szó pejoratív értelmében, amit én nagyon nem szeretek. Persze a lehetőség erre is adott lett volna, csak akkor ez a történet nem tartana már több mint 20 éve.