A sámán meg a telefon

Kovács Gerzsonnal beszélget Péter Márta

Kovács Gerzson Péter nem a középúton jár. Műveiben, akárcsak személyiségében vadság keveredik bús iróniával, míg nézője varázs alá esik vagy riadtan menekül, ámul vagy megdermed. És K.G.P. éppen ezt szereti, ebben a kockázatos meccsben lel magára, amikor az élén áll minden, s így minden lehetséges. Talán ezért is képes oly megveszekedett erővel táncolni, jelen lenni saját színpadán, hogy érezni, e nyers energia vonz és taszít, fölfal és kiköp, és befalazott énecskénk egyszer csak tiltakozni kezd. A megsemmisüléstől fél? Hogy veszélyben szabadsága?

- Akár a képköznapok szintjén, akár onnan elemelkedve: a szabadság kulcskérdéssé válik. Mert mihez képest vagy szabad? Milyen meghatározottságaid vannak, s vajon azoktól szabadulnod kell-e? a mániáid rabbá tesznek? Vagyis a szabadság elvont s mégis a legszemélyesebben megélhető kategóriák közé tartozik. Végeredményben mindenkinek meg kell találnia azt a szabadságfokot, amelyre vágyik. Még a nézőnek is egy előadáson, s ez bizony olykor konfliktust okoz.

- s Te szabad vagy-e, mikor új darabhoz kezdesz?

- Olyan szempontból nem, hogy a gondolat rabjává válok, hogy akkor minden pillanatomat az tölti ki, ugyanakkor mélységesen szabad vagyok, mert abban a világban létezem, amit magamnak meghatároztam.

- A Profána alkotásakor például milyen impulzus lökött abba a bizonyos belső szabadságba?

- Akkortájt valószínűleg nagyon könnyű műveket hallgattam, nagyon ehetőt, lágyat. Ám egyszer csak jött a vágy: inkább a kemény, sebző hangzás kell nekem! Otthon aztán hónapokig Bartók zenéje szólt, éjjel-nappal, válogatás nélkül. Közben persze olvasgattam a lemeztok szövegeit is. Cantata Profana! S akkor beütött: Istenem! Ezt a darabot félelmetes módon leegyszerűsíti a világ! Csak egyetlen mondatot használnak belőle, az utolsót, és senki sem tudja, mi történt, előtte. „Csak tiszta forrásból.”- Szavaljuk, de hogy mit élnek meg azok a figurák, hogyan jutnak el odáig, hogy ezt kimondják, s hogy ez milyen erőt igényel, meg hogy milyen szimbólumok jelennek meg ott sorra, arról senki sem beszél. Csak lengetjük a zászlót, s valami egészen más történet van. Hát ezt meg kellett csinálni! Mert megint itt a kulcskérdés: a választás szabadsága és a választásnak a vállalása. S ebben a standard szabadságfogalom meg az ahhoz kötődő érzelmek jelennek meg, hogy könnyű vagyok, süt a Nap, jól érzem magam, hanem hogy döntöttem, ezt csinálom. A Profana alakjai végigmennek az úton.

- Az elmúlt évtizedekben valóban sokszor és sok szájból hallottuk: Csak tiszta forrásból!

- Nagyon veszélyes lehet, ha egy szövegből kiemelnek egy mondatot, hiszen annak is van értelme, csak hogy önmagában egészen mást jelent. Nem arról szól, nem is akar arról szólni, ami előtte van. És tök mindegy, hogy politikai-, vallási-, vagy reklámcélra született a szlogen. Tuti marketing! Még hitelesebbé válik a dolog, hiszen a rendszer hitelesíti, ha mondjuk egy fehérköpenyes úr kínál ásványvizet a jelszóval: Csak tiszta forrásból! Akkor azt fogod megvenni. De mondhatja néprajzos, s akkor az azt jelenti, hogy hiteles, tiszta művészetről van szó. Elkezdtem hát keresni, hogy az utolsó mondat valójában mi, hogy miért kellett eléje a történet.

- Műveden viszont nem igen lehet számon kérni a balladát, sokkal inkább hangulatilag, a sötéten árnyalt színekkel, alakjaid rusztikus rajzával közelítesz a benne sejtett múlthoz.

- Ez törvényszerű, ha akarom, ez egy mese, ám képi világa után talán mégis inkább az álomhoz közelíteném. De akkor mi az, hogy álom? Miért vannak álmaink, s miért vannak ilyen meg ilyen álmaink? Eljutunk Junghoz, az archetípusokhoz. Már egy előző darabom, az Ideiglenes cím szüzséjében is foglalkoztam olyasmivel, hogy miért látsz te mást, mint ő, de végül is miért látja mindenki ugyanazt, hogy mik azok az ikerősök, miként jelenik meg  a nőben a férfi, férfiben a nő, meg hogy mik azok a keveredések, az egy időben való jelenlétek. Annyit olvastam Jungot, hogy lassacskán kezdtem belehülyülni. Örökös elemzés, figyelem volt az életem, írtam és különféle tudatszinteken irányítottam az álmaimat. Aztán egyzser őgy gondoltam, jobb, ha mindez megmarad ösztönösnek.

- Az általános emberi szimbólumok tára, az őskép mögött is találni azonban még valamit, s ez az első borzadály, a halál megtapasztalása. A poláris világba zuhanva az embernek szembe kellett néznie a romlással, a véggel is.

- Ez tény, de mára nagyon jó terápiák alakultak ki erre.

- Sikeres terápia mégsem lehetséges, hiszen a halál mint olyan, nem oldható meg.

- Mostanság magam is a halál körül motoszkálok: igencsak érdekel, hogy miért nem tud a kultúra, az őgynevezett civilizáció semmit sem kezdeni a halállal. Még szerencse, ha az ember kezébe kerül egy olyan könyv,  mint Mircea Eliade-tól Az örök visszatérés mítosza, amely ráadásul még az én monomániámat is igazolja. Az írja, hogy minden rítus és monda, minden teremtésmítosz és világkép végeredményben ugyanarról, a ciklikusságról szól, vagyis a teremtés pillanatának és helyének kifelöléséről, a visszatérésről és a megújulásról ad hírt. És ebben a körforgásban talán akkor tudunk a halállal ismét kezdeni valamit, akkor tudjuk hiányérzetünket terapizálni, ha rítust is teremtünk.

- Talán csak a feledésbe merült tudáshoz kéne hozzáférni!

- Ha az életkornak nem materiális szintjét nézzük, akkor már bennünk van többszázezer év. Úgy emlékszem, egy ma is létező polinéziai törzsnél például a beavatási szertartás részeként az ifjakat elviszik az ősök barlangjába, ahol csontok és koponyák sorakoznak, majd a varázsló rámutat az egyikre, s így szól: Ez itt Te vagy! A mostani fejedben mindaz benne van, ami abban az egykori fejben volt. Ez az epizód azonban a biológiai- és fiziológiai mellett egy szocializációs történet része is, hiszen az alapinformációk régen megvannak, csak a kezelésüket, a velük való bánásmódot kell még megtanulni. Bizonyos kultúrák támogatják, sőt megkövetelik e feladat elvégzését, míg az őgynevezett modern, racionális világ épp arról szól, hogy e tudáshoz ne juss hozzá.

- Mert akkor nem vonál eléggé manipulálható.

- Persze, hiszen a tömegtermeléshez tömegember kell. Ha egyedi döntéseid vannak, ha rendben vagy a belső világoddal, már nem vagy tömegember, enélkül pedig összeomlik a rendszer. Massmanipulation azaz tömegmanipuláció- ilyen egyetemi szakkal is találkoztam már külföldön. Szívesen belehallgatnék vagy belesnék az egyik előadásra: vajon milyen fazonok ülnek ott!? Ugyanakkor, paradox módon, a primitív kultúrák is nevelnek, ha tetszik, manipulálnka, hogy a rendszerbe való illeszkedésed folyamán a saját múltadhoz mennél közelebb kerülj.

- Vagyis ekkor a manipuláció más értelmet nyer, hiszen rövidtávú s a nyíltan haszonelvű célok helyett az ember előtörténetéhez nyit utat. Egyébként úgy tűnik, a színpadon olykor magad is rákapcsolódsz valamilyen ősi energiaforrásra, s van, akit ez vonz, van, aki megijed tőle.

- Az Asztrál évek egyik előadásán odajött hozzám egy nő, és „kikérte magának” azt a dolgot ott, mondván, hogy színházba jött, aztán egyszercsak berángatták valamibe, aztán ki sem engedték, csak a végén lökték hirtelen vissza ebbe a világba. Bizots belevájtam valamijébe, amit el akart fojtani szegény, s borzalmas lehetett neki, mikor visszadobódott öntudatos életébe, s csak ült megrökönyödve: „A fenébe! Mi történt velem? Értelmes nő vagyok, van három diplomám, kocsim, jól keresek….” És kikérte magának.

- Gondolom, ez téged egyáltalán nem zavart.

- Megerősített.

- Nemcsak az Asztrál évek, a Profana is időutazás. Figuráid például az egyik jelentben éppen saját testükkel bíbelődnek, fölfedezik arcukat, szájuk belsejét, testi lakásukat, miközben a Cantata Profana-ból, egyfajta hangulati tartományként, inkább csak a Profana marad.

- Igen, minden nagyon távol van abban a darabban, nincsen konkrét térbe téve, tehát bárhol lehetne és lehetet; harcok és csaták zajlanak, aztán minden kisimul, már majdnem jó, de megint jön a konfliktus. Egyébként a profán hajdanán azt a templomkapuhoz közel eső teret jelentette, ahonnan be lehetett hatolni a szent térbe. A profán tehát a szent térhez képest határozza meg a helyet: nem azt mondja, hogy világi, annak nincs értelme, hanem hogy majdnem szent.

- Vagyis a profánban benne van a szentség.

- Abszolúte.valójában azonban utalni akartam vele Bartókra, vagy inkább a Cantata Profana történetére. Ott van például az a szarvakoponya, ha akarom, ez is lehetett utalás, de hát a szarvasról tudjuk, hogy tabu állat, ugyanakkor nem tudjuk a valódi nevét. A szarvasmotívum viszont földrajzilag a legtávolabbi helyeken tűnik fel, gyakran új lakóterület, haz keresésekor. Nyilván ezért kerölhetett be a magyar legendáriumba is.

- Más elképzelések szerint viszont eredetileg nem szerepelt ott.

- Ez nem igaz, tudniillik ha valamilyen közünk van a sámánizmushoz, márpedig mindazok a földrajzi helyek, amelyeket nagy valószínűséggel megjelölünk akár őshazának, akár olyannak, ahol elődeink keresztülhaladtak, kontinuus antropológiai azonosságot mutatnak. És ezeken a helyeken a szarvas totemállatként jelen van. Gondoljunk csak az agancsos fejdíszekre! Miért éppen agancsot tettek a fejükre?

- a December 21. című darab árnyjátékában is megjelent a szarvas.

- Volt ott tulipán meg agancs is, s lett belőle Nap meg stupa is. Láttad az In Sol-t?

- Hogyne! Te voltál a sámán!

- Világos! Régóta kerülgettem ezt a témakört: Diószegit olvasva még csak felszínes érdeklődés motivált, később azonban Hoppál és Eliade írásaival egyre mélyebbre ástam magam. Időközben rengeteg könyvet hordtam össze, tibeti, dél- koreai, dél-amerikai források is kapcsolódtak a témához. Ezzel aztán eli s érkeztem a sámán őstípusához, aki mendenütt megtalálható, aki nem véletlenül van jelen, s akinek szerepe van a közösségekben. Csakhogy ma nehéz megtalálni a helyét, nehéz beilleszteni, de tán nem is lehet, mert a rendszer kiveti magából. A sámánt ugyanis a közössége legalizálja. Az ily erőkkel működő figurák azonban ma mindig kívül vannak, esetleg elmegyógyintézetben sínylődnek. A különféle vonulási módok közül az egyik például az, ha olyan szakmát választunk magunknak, amit a világ többé-kevésbé tolerál.

- A tiéd is ilyen.

- Elképzelhető, hiszen az emberkek valószínűleg törvnéyszerűen kerülnek bizonyos pályákra.

- Előnyös lehetett számodra, hogy a folklórból indultál.

- Zseniális alap volt. Máig azt hívom elő magamban, hogy miképp is volt, mikor nagyon táncoltam. Leszakították rólam az inget, megszűnt minden körülöttem, csak repültem, elszálltam. Gyakran kérdezték: mi van, bepiáltatok? Nem kellett ehhez! Emlékszem, a Kassákban egyszer ugyancsak nagyon ment, már vagy egy órája táncoltam, mikor valaki szólt: Te figyelk! Keresnek telefonon! Durr…Takarodj!

- Tényleg kerestek?

- Igen, de mi közöm volt nekem akkor a telefonhoz!?,

 

08. 08. 7. | Nyomtatás |