Ellenfény Offline - Archívum - 1999 - 1999/2-3. - Reflektorfényben - Kortárs Drámák - Márton Partjelző Védőbeszéde

Márton partjelző védőbeszéde

Jordán Tamás alakítása

„A társulat minden tagjának meg kell tudni fogalmazni egy egyszerű mondatban: miért fontos számára a készülő előadás” – olvashattuk, hallhattuk többször is művészileg teljesen eltérő színházi alkotók írásaiban, interjúiban. A kijelentés valószínűleg igaz. De igaz-e vajon a befogadó, a recenzens szempontjából? Elvárható-e a nézőtől – hivatalból nézőtől –, hogy találjon egy mondatot, amellyel  jellemezni tudja a látott előadást. Lehet-e egy ilyen mondatnak – kényszerű szűkszavúsága ellenére – érvényes, a tartalmatlan általánosságokon túlmutató jelentése, értelme.
A Márton partjelző fontos és jó előadás a Merlinben. De ez csak egy értékítélet, amely ráadásul nem is tetszik egészen általánosnak, hiszen a korábban megjelent kritikák alapján nem osztja mindenki.
Perényi Balázs

A Márton partjelző a Merlinben jórészt Jordán Tamás játéka miatt jó. Megint csak önkényes az iménti kijelentés, s talán még nehezebben  bizonyítható. Hiszen igazolására, ahogy a színészi játék értékelésére, szubjektív benyomásaink vannak, lehetnek csak. Nincsenek szavaink  egy-egy nagy alakítás  leírására, érzéki megragadására. Nádas Péternek voltak, de ő kritikusként is szépíró maradt, és jó ideje nem is ír már színikritikát. Hiányzik az a megjelenítő képességünk is, melynek segítségével a múlt századi színházbarátok – videó híján – több tíz oldalas részletes leírásokban örökítettek meg egy-egy virtuóz alakítást.
Jelentős és népszerű színészeinknek a közönség  tudatosan vagy öntudatlanul alapvető emberi értékeket társít, meghatározó emberi magatartásformákat tulajdonít. A néző az éppen látott előadást a megelőző szerepekből és köztudott élettényekből kialakított  maszkhoz  méri, viszonyítja. Előadásról-előadásra élesebb kontúrja, határozottabb rajza lesz egy-egy színész képzelt portréjának. Egy színházi kultúra profán mitológiájának héroszai a színészek: kinek-kinek kialakul egy meghatározott szerepe a lázadótól a mesteremberig, a kívánt nőtől az anyáig. A  rendezők mozgósíthatják a nézői elfogultságot és háttérismeretet, de cáfolhatják is, játszhatnak szándékoltan ellene; ám így vagy úgy, de szükségszerűen tudomást kell venniük létezéséről és hatásáról.
Jordán Tamás eszerint értelmiségi hős, aki – ha gyakran kisszerű figuraként is, de – mindig  humánus értékeket hordozott. Kaposvárott Jordán sokszor sokfélét játszott Mester-Josuétól De Sade-ig, Koplát Istvántól (Eörsi: Kihallgatás) a Rendőrfőnökig (Mrozek: Kihallgatás). A nagyközönség mégis két önálló műsorának hősével, az Amit a szívedbe rejtesz József Attilájával és Szókratésszel (Szókratész védőbeszéde) azonosítja, két öngyötrő figurával, a rendszer áldozataival. Jordánt nyomaszthatta a róla kialakított kép, talán ezért is osztotta magára nagyszerű kaposvári Goldoni-rendezésében (a Karneválvégi éjszakában, amelyet a színház stúdiósaival mutatott be)  a kedves szoft-alkoholista bohém szerepét. És valószínűleg ezért cáfolta nyomatékosan egy (a Zűrzavaros éjszaka rendezése kapcsán készített) beszélgetésben az általános vélekedést, hogy ő kedélybeteg ember, humortalan színházi alkotó lenne.
Hamvai Kornél Márton partjelzője nagyon más, mint az imént említett emblematikus szerepek. Márton hetvennyolc éves (!), halni készülő öregember. Szomorúan banális életének csúcspontja egy NB I-es mérkőzés, amit ő vezetett volna, de a köd miatt elmaradt. Nem kifejezetten értelmiségi figura, egyetlen könyve egy világatlasz, amelyből ki szokta nézni, hova nem fog elutazni friss világútlevelével. Elégedetlenségével sokkal inkább a környezetét gyötri, mintsem önmagát; emberi értékeit a felismerhetetlenségig eltorzította, alig érzékelhetővé zsugorította kudarcokkal teli élete, amelyet kénytelen volt egy egyszerre ravaszul megalázó és primitíven hazug világban végigélni. De Márton egyáltalán nem, vagyis nem csak áldozat. Besúgó, aki felesége ellen is több feljelentő levelet írt a hatóságnak.
Jordán Tamás nem alakul teljesen Márton partjelzővé, nem válik közel nyolcvan éves kisszerű prolivá; de nem is oldja fel (színészi) személyiségében, idomítja magához Hamvai figuráját, nem ábrázol lezüllöttt kocsma-entellektüelt. A különös lebegés, színészi alkat és megírt figura diszharmóniája lendíti és tartja mozgásban az előadást. A kíméletlenül pontos megfigyelésekből, apró, naturalisztikusan hiteles játékokból (Márton módszeresen önti össze újabb fröccsét a még meg nem ivott régivel, mintha évek óta csak ezt csinálná nap mint nap, talponállva) felépített partjelző leépült arca mögül előtűnik Jordán nemes arcéle, mintegy  a főhős múltbeli személyiségét, emberi lehetőségeit jelenítve meg, azt a múltat, amihez képest tönkrement. A meghökkentő szereposztás tovább gazdagította – Jordán a próbák során vette át a szerepet – Hamvay Kornél kitűnően megírt központi figuráját.
Lengyel Pál rendezésének Csanádi Judit által tervezett szimultán díszletében az egyes helyszínek a visszaemlékező főszereplő által kelnek életre. Az idősíkok és helyszínek váltakozását mintegy „lemozogja” a színész (már ezért sem lehet fizikailag megtört öregember, hiszen akkor órák kellenének a hosszú út bejárásához), megszabva evvel az egész játék ritmusát. Jordán Tamás érdeme, hogy a kissé ötlettelen, korán kiismerhető térszervezés nem válik kellemetlenül monotonná, és hogy az előadás fárasztó tempója nem lesz nézőt is elbágyasztó harsány meneteléssé. Ugyanis a Merlinben nem Mártont rohanják meg az emlékképek, hanem ő ront oda a múlt eseményeihez, hogy kibeszélje magából frusztrált gyötrelmeit, önmaga elől is rejtett bűntudatát.  „Én nem beszélgetek, csak mondom” –  a kényszeres fecsegő, kényszeresen mozgó embert  Jordán visszatérő mozdulatokkal (állandóan hárító gesztusok, egy-egy nagy ívű legyintés, tehetetlen indulatában megrogyasztott térdhez járuló felemelt hang) jeleníti meg meggyőzően. A partjelző a hasonló ingerekre állandóan ismétlődő mozdulatokkal reagál, viselkedése kiszámítható, kommunikációja önmagába zárt.  Jordán figurájának egyedi gesztusrendszere, sajátos kétségbeesetten agresszív beszédmódja van; évtizedek történetét képes Márton tipikus mozdulataiba és megszólalásaiba sűríteni a színész. A környezetünkben lézengő korán fölöslegessé lett nyugdíj előtti férfiakat idézi fel Jordán alakítása, akik talajt vesztettek a rendszerváltást követően, akiknek ha voltak is adottságai, azokat vagy már a Kádár-rendszer tönkretette, vagy nyolcvankilenc után voltak képtelenek váltani. Fölösleges ember, de nem a múlt századi fausti értelemben (aki az élet értelméért vívódik, és nem leli az értelmes cselekvéshez a célt), hanem szó szerint: teljesen mindegy, hogy létezik-e vagy sem. Kocsmabeli beszélgetőtársa, Miholka (Soltis Lajos) Márton rosszulétét követően zökkenő nélkül választ új beszélgetőtársat, vált át Gejlzingerre (Papp Zoltán), Márton  volt osztálytársára. A partjelző kihullott, kialakul az újabb páros, lehet évekig  megint párosan monologizálni.
Nem látványosan eszközgazdag vagy virtuóz játékot látunk a Merlinben, nem tárja fel a színész, miként is formálja briliáns technikával az alakot. Gesztusai nem kitartottan erős gesztusok, játékából hiányoznak a nyomatékossá tett váltások, szövegmondásából a retorikus hatások: nem dagaszt drámaivá szüneteket, nem tornáztatja hangját megrázó crescendókig. Mégis  biztos arányérzékkel, ízléssel és intelligenciával uralja az előadást, rendezi maga köré (és nem magához vagy rendeli maga alá) a kitűnő szereplőgárdát. Másoknak is hagy játékteret, ami különösen nehéz feladat egy olyan hősnél, aki csak önmagára képes figyelni. Jordán  gyanakodva figyeli beszélgetőtársát, kétkedve nézi, mit is fog mondani, és alig várja, hogy folytathassa mondandóját; reagál ugyan a hallottakra, de csak Márton partjelző bezáruló világának szempontjából érdekli, amit hall. Lecsap, ha úgy érzi, az ő szemléletét igazolja partnere meséje. Leüvölti a másikat, ha azt érzi, megcáfolnák. Látványosan unatkozik – máshol jár –, amikor nem tud kapcsolódni az elhangzottakhoz. Legfőképp az ő érdeme, hogy  egy lélegzetre, különösebb törés és döccenések nélkül meséltetik el Márton partjelző tragikomikus sorsa. Lenyűgöző könnyedséggel vált át elbeszélésből megjelenítésbe. Visszafogottan szép, ahogy egy finom fejmozdulattal és tiszta tekintettel gyerekké lesz; alulról nézi szigorú, mesterember apját (Gőz István), behúzott vállal hallgatja magabiztos életbölcsességeit. Játéka megindító, amikor fiatal szerelmes férfiként közeledik  Denise-hez, és finoman megjelennek a fiatal férfi félszeg mozdulatai. Szívrohama után hirtelen megöregszik, és a halálra váró idős emberek lemondó szelídségével elküldi újra megtalált feleségét, aki élete egyetlen, nagy szerelme volt. Valódi színészi remeklés, ahogyan megtartva az öregedő férfi alakját mégis felvillantja a gyermeket, ifjút, majd a halált váró öregembert.
Műgond és szakmai tudás jellemzi ezt az alakítást – mégsem csak ez, vagyis elsősorban nem ez, amivel megragadhatjuk Jordán szerepformálásának jelentőségét. Hiszen ez a színházias, „hatásos” megoldásokról lemondó, a legmegrendültebb pillanatokban – például az előadás végén, amikor az ágyon megtörten ülő Márton kezében sípjával búcsúzik az élettől – már csak a színész személyes sugárzását használó játék a színpadi hitelességen túljutó létezőt, valódi embert mutat fel nekünk. Kivételes érték, honi színpadainkon ritkán tapasztalható jelenség, hogy egy nagyszerű színész képes egy kitűnően megírt figurába sűríteni az elmúlt évtized és a megelőző negyven év feldolgozatlan eseményeit. Jordán drámaiatlanul tönkremenő, öregedő férfihőse  egy  nemzedék tipikus alakja, akiktől még  az elbukás nemes tragikumát is megvonták.
A Merlin színház előadása megajándékoz minket a ráismerés, rácsodálkozás, azonosulás korszerűtlen és ritka örömével, és ez az élmény igazán csak a gyereknézők csodálkozó figyelméhez hasonlítható, amikor az élettelen báb előttük mozdul meg, lesz emberré. Így lett egy ismert színészből önálló életű, egyedi és mégis tipikus sorsú ember a  Merlin színpadán, a szemünk láttára.
Talán ez az a (két) mondat, amivel meg lehet ragadni: miért gondolom jelentős színházi eseménynek a Márton partjelző Merlin színházi előadását.



08. 08. 4. | Nyomtatás |