Ellenfény Offline - Archívum - 2006 - 2006/5. - Visszfény - Félreértések Ritmusában...

Félreértések ritmusában...

Georges Feydeau: A hülyéje – Gárdonyi Géza Színház, Eger

Ajtók a színtér mindkét oldalán. Persze vannak székek, asztalok is a játéktér közepén, de mindenek előtt: fekete ajtók a fekete falban. Ez a bohózatok archetipikus tere. Hiszen nem kérdés, mit is jelent: bejönni (hirtelen), kimenni (és még egyszer vissza), érkezni (természetesen rosszkor), kiosonni (valaki elől), átszaladni (gyorsan, nehogy észrevegyék), elbúj(tat)ni (még időben), kihallatszódni (az ajtók mögül), betessékelni (jobb híján oda), kulcsra zárni (hogy ne jöhessen ki)...

Juhász Dóra

Ez a tér magában hordozza (egyszerre megkívánja és generálja) a jellegzetesen vígjátéki mozgásrendszert, mozgásirányt illetve a lehetőséget, hogy a színpadon megjelenített figurák megtalálják az ajtótól ajtóig futásban és a köztes jelenlétben rejlő/rejtett dinamikát.
Férj. Feleség. Szerető. Megcsalt. Megcsaló. Leleplező. Vágyakozó. Csábító. Bosszúálló. Rendszerint egy-két inas és szobalány. Ez a francia bohózatok tipikus és tradicionális figurakészlete (pikáns átfedésekkel, hiszen a férj, aki nem mellesleg megcsaló az egyszerre megcsalt is lehet...), és egyúttal kiváló terep a színészek számára a karikatúraszerűen elrajzolt karakterek megjelenítésére, a humorral színezett szinte-realista vagy a halványan ironizáló, esetleg a komikumot az abszurd irányába emelő játékmódra. Akár. Ez azonban rendezői döntés.
Máté Gábor rendezésében Feydeau darabja, A hülyéje (A balek) nem vált túlgondolttá, nincs túlinterpretálva, sem erőszakosan aktualizálva. Klisé ugyan: de a nevetés tökéletes mértékegysége a bohózat sikerének, és Egerben ez többnyire működik. Holott vígjátékot játszani nem könnyű, és ennek elsősorban a bohózat alapstruktúrája az oka.
Mert Feydeau drámaszövegében megjelenik ugyan a jellemkomikum, mégis elsősorban a helyzetkomikum dominál. Általában a francia bohózat nem elsősorban az árnyalt figurákra, hanem a figurák közti folyamatosan változó viszonyra koncentrál. Szituációkra, tükörképszerűen ismétlődő, csupán a résztvevőket változtató helyzetekre építi a vígjátéki hatást. Alapegység: a félreértés és az eltitkolás. Feydeau A hülyéje című darabja ezt tökéletesen illusztrálja. (Lucienne azt hiszi, hogy a férje nem csalja meg, Vatelin azt hiszi, hogy a felesége nem jön rá, Maggie azt gondolja, hogy Vatelin szereti őt, Vatelin abban bízik, hogy képes eltitkolni mindent Soldignac előtt, Madame Pinchard pedig folyamatosan mást hisz, hiszen nem hallja, mi történik körülötte...és mindez persze egy elcserélt hotelszobában tetőzik, elcserélt bőröndök között, egy hatalmas franciaágyban, ahol szinte mindenki megfordul(t). Egymásra épülő félreértés-hálózatok és titokrétegek.
Ebből adódik, hogy az előadásnak mindenek előtt mikroszinten kell működnie, hiszen két- háromszereplős miniatűr jelenetek (poéntól poénig) alkotják ezt a sajátos dinamikát. A drámaszövegben világosan követhető a darab ritmusa, és az előadás/rendezés/játék akkor működik igazán, ha ez színpadi ritmussá képes transzformálódni: vígjátékot jól játszani voltaképp egy különös, már-már zenei kompozíció mentén lehet. Minden szerelmi szál, félreértés-réteg egy-egy szólam, a jelenetek afféle futamok, az ismétlődő elemek egyre intenzívebbek a tetőpont felé haladva. A kérdés, hogy képes-e mindezt működtetni az előadás?
Máté Gábor rendezése hagyja, hogy a színészek (közülük többen volt tanítványai) önállóan érezzenek rá a (víg)játék ritmusára, jóllehet ez a színészektől fokozott pontosságot, nagyon erős színpadi jelenlétet igényel. Van, aki a túlzott, végletekig fokozott karikírozás (talán tudatosan vállalt) csapdájába esik (Jordán Adél Armandine szerepében), van, ahol a játék visszafogottabban komikus (Mészáros Sára mint Madame Pontagnac). A vígjátéki ritmus azonban többnyire működik, és ez kétségtelen érdeme az előadásnak. A legkiválóbb pillanatok mégis túlmutatnak (csavarnak egyet) ezen a komikus dimenzión, ezek azok a gesztusok, jelenetek, ahol a humor iróniával párosul, ahol a rendezés elég bátor, hogy “elemelje” a jelenet egyes részleteit a groteszk, az abszurd irányába, ahol akarva-akaratlan (színpadi) jeleket használ, a közvetlen megmutatás helyett/mellett. Ilyen például Rédillion (Gál Kristóf) és Pontagnac (Mészáros Máté) “duettje”, ahol az ideges és kényelmetlen várakozást a Parasztkantáta visszafojtott kétszólamú dúdolása majd éneklése képezi le hangban és mozgásban (zseniálisan). Remekül működik az a díszlettervezői ötlet, hogy a játéktérbe érkezők a kalapjukat a háttér sötét falára helyezzék (“ragasszák”), így a fekete alapon színes fejfedők azonnal jelzik (mint egy vizuális jelenléti ív), hogy ki van jelen a színen, még akkor is, ha a szereplők épp az ajtók mögött vannak. Apróság, de szintén ilyen a látvány szintjén (is) jól működő kellék a maroknyi színes műanyagborotva, amit – öngyilkossági szándékát jelölendő – Maggie (Bozó Andrea) szór szanaszét a színpadon.
Bár akadnak széthulló jelenetek, kissé túlhajtott kettősök, de összességében jóízű harmónia jellemzi az előadást, így különösen idegenül hat a záró jelenet hangulatváltása. A bohózat főhősei a színpad közepén álló kanapén ülnek sorban egymás mellet. Zene szól. A kép lassul, szinte kimerevedik. A háttérben tétován áll a “leginkább és legtöbbször” megcsalt feleség: Madame Pontagnac. Megpróbálna leülni ő is. Nincs hely (már/még). Egyedül marad (?). Decrescendo, keserédes(kés) zárás és mintha valami tanulság-ízű összefoglalást sugallna. Nehezen kibontható. Érezzünk együtt? Egy pillanatra révedjünk el a helyzet tragikumán? Talán. Csakhogy az előadás sodró dinamizmusa, a második felvonásig egyre fokozódó lendülete itt megakad, és ez hiányérzetet szül. Hiányérzetet, mert a bohózat természetéből adódóan ott képes működni igazán, ahol csapódnak azok a bizonyos ajtók, mert valaki: bejön (hirtelen) vagy kimegy (és még egyszer vissza) vagy érkezik (természetesen rosszkor)...


Georges Feydeau: A hülyéje

 

Fordította: Hamvai Kornél

Díszlet: Horgas Péter

Jelmez: Nagy Fruzsina

Dramaturg: Sirokay Bori

Rendező: Máté Gábor

Szereplők: Kovács Patrícia, Mészáros Máté, Anger Zsolt, Rácz János, Gál Kristóf, Mészáros Sára, Bozó Andrea , Vajda Milán, Jordán Adél, Kaszás Gergő, Fekete Györgyi, Sata Árpád, Kovács Bálint, Dér Gabi, Szívós Győző

08. 08. 7. | Nyomtatás |