Bulifilm

Nem lehet akármilyen fontosságú a készítője számára az az előadás, melynek a végére saját magát is odaszerkeszti. A kaposvári Szabadaz Á!-t egy régi szuper 8-as film vetítése zárja, melyen 18 év körüli srácok ökörködése látható. A röhögések, zabálások, ivások végül oda futnak ki, hogy valamennyien beletörlik zsíros, mocskos kezüket egyik társuk fehér szmokingjába. A bulizó srácok között magára a 18 évvel ezelőtti Réthly Attilára, a darab írójára, rendezőjére ismerni.

Ez nem egyszerűen az elkészült mű szignálása, és több a reneszánsz festők által kedvelt gesztusnál is, amikor saját magukat is odafestették a képre. A bulifilm visszamenőleg is nézőpontot kínál az előadáshoz, és személyes történetként, szubjektív számvetésként értelmezi, ami látható benne. Szerzői film - mondhatnánk róla, ha megvalósul Réthly terve, és valóban mozi készült volna az anyagból. Szerzői színház - mondhatnánk, ha szerző alatt nem a drámaírót értenénk még mindig a színházban. Többen drámaíró után is kiáltottak az előadás végén, pedig a töredékesség, véletlenszerűség, asszociatív építkezés, a jól megírt jelenetek hiánya a Szabadaz Á! egyik legfőbb jellegzetessége. A produkció ugyanis nem akar a hangulatképeknél, emlékfoszlányoknál kerekebb szerkezetet, zártabb történetet építeni.

Ennek a nyitottságnak két következménye lehet. Egyrészt az, hogy a kamaszkor (és a mögötte zajló kisbetűs történelem) felvillanó képeit mindenki behelyettesítheti a saját élményeivel. Mert nem a konkrétumok fontosak, hanem „a valaha tele voltunk tomboló energiával" élménye (amit nagy vehemenciával hitelesítenek a kaposvári főiskolások). Meg az, hogy valamit nagyon akartunk 18-20 éve, fiatalon. Legfőképpen szabadok lenni.

Másrészt a hangsúlyozottan személyes, nyitott fogalmazásnak az is a következménye, hogy rendkívül egyszerű kérdéseket lehet feltenni. Olyanokat, amit talán színházban is gáz megkérdezni. Például azt, hogy boldogok vagyunk-e. Hogy lehet-e boldogan élni ebben az országban? Meg azt, hogy van-e nekünk ebben valamilyen felelősségünk, hogy ide jutottunk. Együtt is, meg külön-külön is. Magánéletben és közügyekben.

Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Dramaturg:  Ari-Nagy Barbara

Díszlet, jelmez:  Fodor Viola

Világítás:  Memlaur Imre

Videó:  Sárai Borbála Luca,  Sioós Károly

Zene:  Kispál és a Borz

Koreográfus:  Kadala Petra

Író-rendező:  Réthly Attila

Szereplők:  Hornung Gábor,  Pásztor Pál fh.,  Fándly Csaba fh.,  Molnár Gusztáv fh.,  Poroszlay Kristóf fh.,  Takács Géza fh.,  Vékes Csaba,  Lugosi György,  Lecső Péter,  Szvath Tamás,  Német Mónika,  Urbanovits Krisztina,  Rácz Panni fh.,  Csányi Dávid fh.,  Czene Zsófia fh.,  Nagy Zsófia

Zenekar:  Barabás Edit,  Sebesi Tamás,  Somogyi Zoltán,  Tolnai Rudolf