Ellenfény Offline - Archívum - 2011 - 2011/3-4. - Reflektorfényben - A Forte Társulat - „Megkeseredhet A Tiszta Méz

„Megkeseredhet a tiszta méz

Szálinger Balázs: A tiszta méz – József Attila Színház és Forte Társulat

A Pennsylvaniai Centralia a katasztrófaturizmus egyik állandó célpontjává vált – legalábbis ez derül ki az internetre feltöltött rengeteg kisfilmből. Szálinger Balázs író, Upor László dramaturg és Horváth Csaba rendező azonban nem az elrettentő kuriózumot látta meg a hajdan jobb napokat látott kisváros (és a körülötte lévő természet) haldoklásában, hanem az emberiség szorongató jelenére ismert benne.

Sándor L. István

 A Pennsylvaniai Centralia alatt ég a föld. Még 1962-ben próbálta meg néhány önkéntes tűzoltó elégetni a használaton kívüli tárnákba hordott szemetet, hogy ne zavarja a bűz a „Hősök Ünnepét”. De a lángok átterjedtek a mélyebb rétegekbe, és belobbantották a kiaknázatlan szénkészletet is. A tűz azóta is növekszik a felszín alatt. „Napjainkban mintegy 1,6 négyzetkilométer körüli a kiterjedése és négy irányban terjed. Útját a fémszagú gőzfelhők, instabil földfelszín, szén-monoxid jelzi. A város épületeinek nagy részét elbontották”, a lakosságot – a szövetségi kormány pénzén – elköltöztették. Napjainkban nem ez az egyetlen széntűz. „Csak Pennsylvaniában három másik tüzet említ a Wikipédia”, „a Coloradoban fekvő New Castle” alatt 1899 óta ég a szén. „Jelentős széntüzek vannak Kínában”,  például egy „3000 mérföld széles és 450 mérföld hosszú” szénmező is ég – olvasható a Centralia, az elveszett város című internetes cikkben.

Szálinger Balázs nem geográfiai tanulmányt, hanem emberiségkölteményt írt a témáról. Tulajdonképpen – Goethe eredeti kérdésfelvetésére is utalva – a fausti problémára kérdez rá: mire jutott a természetátalakításban megváltást (megnyugvást) talált emberiség az elmúlt másfél-két évszázadban. (Faustra ironikusan utal a szöveg, hisz ez volt a neve Centralia alapítójának is, aki 1841-ben egy kocsmát nyitott a senkiföldjén.)

 

Horváth Virgil, Fehér Anna, Háda János - Fotó: Dusa Gábor

 

Szálinger a darab nyitányával (az előadásban Simkó Katalin által meggyőzően elmondott prológussal) azonnal jelzi, hogy nem csak a goethei heroizmus megkérdőjelezésére, visszavonására kényszerülünk, hanem gyökeres átértelmezésére is: „A délibábos helyei a földnek / Túl korán kezdtek ünnepelni. / Hogy fejre állhat a világ rendje, / S az ember lesz az egyedüli fontos, / Rajong magáért, nem rajong másért: / Álom volt, álom, s ébredni nem jó. / Hogy megromolhat, megkeseredhet / A tiszta méz, mely a tiszta észre / Folyt rá aranyként, nem hittük soha…”

Centraliát a pusztulásba fordult természetalakító heroizmus emblémájaként láttatja a szöveg – annak minden 20. századi fejleményével együtt. (Nem véletlenül utal az egyik főszereplő, a Papa Lajka kutyára, az első „űrhajósra”.) De Szálinger műve nemcsak az emberiségről, hanem az emberről is beszél: azokról az értelmi és érzelmi zsákutcákról, melyek egy teljes civilizáció kríziséhez vezettek. A szerző mindennek „ábrázolásához” a romantika által megalkotott emberiségköltemény, a világdráma műfaji jellegzetességeit hívta segítségül. Először is nem drámát írt, hanem „költeményt” – olyan szöveget, melynek a verbális rétege a legerősebb, és minden más (drámában elsődleges összetevő: történet, figura) csak másodlagos szerepet tölt be. Másrészt pedig mind az alakokat, mind a „cselekményt” bevallottan és vállaltan szimbolikus módon kezelte. Itt egy későbbi mintát is tekintetbe vett: sok szempontból Brecht példázataihoz hasonlítható A tiszta méz.

Az erőteljes részletekben gazdag szöveget a világos, tiszta, áttekinthető szerkezet teszi követhetővé és befogadhatóvá. Valószínűleg Horváth Csaba is fontosnak és értékesnek tarthatta a darabot, mert színpadra állításának legfontosabb alapelve ezúttal az volt – legalábbis a József Attila Színházban látható előadásból ezt a következtetést vontam le –, hogy minél erőteljesebben közvetítse a szöveget. Ezért van az a benyomásom, hogy a „fizikai színház” ezúttal hátrébb vonult, mint például a Kalevalában vagy A tavasz ébredésében. A tiszta mézben is vannak hatásos és jól megkomponált mozgásetűdök, de ezek nem törnek olyan önálló éltre, mint az előbb említett két műben (de nem is oldódnak fel oly mértékben a szövegben, mint például a Fizikusokban.)

Mozgás és verbalitás ezen arányát az előadás tudatos vállalásának tartom. Mert kidolgozottnak érzem a „verbális” jeleneteket, melyekben most is sok a gesztikus elem. Egy korántsem hagyományos darabot korántsem hagyományos módon játszanak a színészek. Nem szituációkat élnek meg, és nem jellemrajzokat festenek. Alapvetően emberi állapotokat állítanak elénk – többnyire markáns tömbökkel építkezve. A „történet” szereplői közül Horváth Virgil és Háda János, a szimbolikus alakok közül Andrássy Máté és Kádas József, a háttérfigurák közül Krisztik Csaba és Blaskó Bori jelenléte a legerősebb.

 

 

Részletek egy hosszabb írásból, mely teljes terjedelmében az Ellenfény 2011/3-4. számában olvasható.

 

 

Szálinger Balázs: A tiszta méz

 

Színpadtér: Éberwein Róbert

Jelmez: Benedek Mari

Dramaturg: Upor László

Rendező: Horváth Csaba

Szereplők: Horváth Virgil, Fehér Anna, Háda János, Gieler Csaba, Andrássy Máté, Kádas József, Csórics Balázs, Dányi Krisztián, Blaskó Bori, Krisztik Csaba, Varga Gabriella, Sipos Vera, Földeáki Nóra, Simkó Kati

 

Helyszín: József Attila Színház

Bemutató: 2010. szeptember 11.

 

 

További írások az előadásról:

Koltai Tamás: Apokalipszis most

Kutszegi Csaba: A szemét ég, a postás hülye, a duma rossz

M.G.P.: A tiszta méz

Nyulassy Attila: Burning down

Szoboszlai Annamária: Emberről, szénről, istenekről

Tarján Tamás: Fogást találni

 

 

 

Fotógaléria az előadásról:

József Attila Színház

Olvass bele

 

 

A Pennsylvaniai Centraliáról:

Wikipedia

azso.net

 

 

Kisfilmek Centraliáról:

Footage from the real Silent Hill Centralia

centralia coal fire

A Livin Ghost Town: Centralia

Centralia: An American Tragedy

Centralia: The real Silent Hill by Heather Part1

Part2

 

 

10. 09. 15. | Nyomtatás |