Türelem. Játék

Örkény István: Tóték – Örkény Színház

Mindenki számára ismerős (akár az iskolai kötelező olvasmányélménye alapján, akár Fábri Zoltán Isten hozta, őrnagy úr! című klasszikus filmje, s Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre alakítása nyomán) a Tóték története: hogyan forgatja fel egy család életét a háborúból érkező, megtépázott idegrendszerű kedves vendég, hogyan darálja le a családfő életének rendjét, értékeit, önbecsülését, józan eszét a függő viszony (a fronton harcoló fia élete függhet a vendég jóindulatától).

Szemerédi Fanni

És hogyan nevetünk az elmebeteg (pardon: abszurd) helyzeteken mi, nézők. Ismerős a (megoldhatatlan, felfoghatatlan, vagy ahogy Örkény István írja) fogas kérdés: olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Az Örkény Színház előadása képes új színekkel gazdagítani a képet.

Sehol egy fehérre meszelt díszletfal kis ablakokkal, ablakban műanyag muskátlival, sehol egy megterített asztal, rajta gőzölgő kellékleves, sehol méteres papírdoboz-halmok vagy budiajtó szív alakú lyukacskával szemmagasságban. Helyette mintha egy régi kabaréba csöppentünk volna vagy revübe: a színpadon egy kisebb pódium (pást), melyet hátul egy keret határol, színes égőkkel és egy szürkés-ezüst függönnyel. Más semmi. Bejön a (nem tűzoltó, hanem) szalonzenekar, és helyet foglal a színpad előtt-alatt. Az Örkény Színházban Mácsai Pál és alkotótársai (díszlet: Bagossy Levente, jelmez: Benedek Mari) első pillanatra meglepő, és az előadás folyamán folytonos figyelmet, befogadói munkát igénylő keretbe helyezik Tóték és az őrnagy esetét. Ez a keret nemcsak a néző fantáziájára bízza a kulisszák megteremtését, de újra és újratermelődő távolságot teremt szöveg és látvány között, gazdagítva ezzel a jelentést. Nem egyszerűen ellenpont vagy elidegenítés a szándék/hatás, hanem a különböző rétegek egymásra rakódásával megvalósuló folytonos elmozdulás, játék által keltett jelentés-árnyalatok érzékelése, „megfejtése", és az ezzel való agymunka öröme. A keret tehát egy kabarét, szórakozóhelyet idéz, megteremtve/megtalálva ezzel Örkény szövegének színpadi megfelelőjét, illetve annak helyszínét: a háttérben, valahol egészen messze történő borzalmakat feledtetni és elfedni nem tudó, de a felszínt elviselhetőbbé tévő és a túléléshez létfontosságú humor terét. A humor itt és most hangsúlyosabb a háttérben árnyékként meghúzódó tragédiánál.

A kulissza és a történetet megszakító-kiegészítő élőzenés songok (Szomorú vasárnap, Minden elmúlik egyszer, Valahol Oroszországban és számos korszakos sláger...) emlékeztet a huszadik század második felének – de legfőképp talán a második világháború alatti, utáni időszak – kabaréira. A jelmezek szintén ebbe a rétegbe simulnak: sem katonazubbony, -köpeny, sem tűzoltó-egyenruha, vagy matrózblúz és rakott szoknyácska nem jelenik meg – maximum lelki szemeink előtt. A férfiak fehér és fekete öltönyben-nadrágban (Tót az Őrnagy inverze), csokornyakkendőben, a hölgyek „fellépő-ruhában" (diszkrét mélykék kosztüm és tűzpiros kisestélyi). Egy-egy apró, de jól megválasztott és ezáltal jelentőséget kapó jelzés bukkan csak fel: a kihagyhatatlan tűzoltósisak (amely azonban inkább a huszadik század végéről való), vagy az Őrnagy tányérsapkája. Gizi Gézánét egy darab dévaj klipsz jelöli, a szomszédasszonyt a szoknya térdig felhúzása, ugyanez a szoknya alakul át papi reverendává, ha kell. Márpedig kell, hiszen az öt színész játszik minden szerepet.

A letisztult (szinte lecsupaszított) keretek közt felbukkanó ötletek különös hangsúlyt kapnak: ilyen meglepő és hatásos pillanat Szent Péter bekarikázása, a „finálé" díszlete és hanghatása, a recsegő-ropogó rádió-bejátszás, az éjszakai transzformátor-kaland két ujjal eljátszott bábszínházi formája, a dobozolás színpadi megjelenítése. Utóbbi nem pengék lecsapódó, vágó mozgására épül, és nem is a karton hajtogatására, hanem kis fabábuk mechanikus mozgására: igazi karok tekerik körbe-körbe a kerekeket, s munkájuk nyomán kis fakarok nyiszálják a levegőt. Az óriási bárd lecsapódását csak halljuk, azonban akció- és rajzfilmeket idéző „közelséggel" érzékelhetjük a fém suhanását, a hús, inak szakadását, a vér fröccsenését. Áldott béke honol a mályvabokrok mögött.

A látvány mellett a szöveg is izgalmas játékra hívja a nézőt – és a színészeket egyaránt. Az Örkény színpadán ugyanis többnyire nem a dráma, hanem a kisregény szövege hangzik el – félig-meddig prózában. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a drámai (konkrétan párbeszédes) és a prózai (instrukció? leírás? a félre-közbevetések? narráció?) mondatai, hangsúlyai között. Átgondolt, megfontolt munkát igényel ezek színpadi helyének, ritmusának megtalálása. Mácsai Pált Gáspár Ildikó és Ari-Nagy Barbara dramaturgok és egy kitűnő szereplőgárda segíti ebben a feladatban – nagy sikerrel és rengeteg humorral. A színészek hol kvázi konferansziéként mesélnek, magyaráznak, hol saját magukat narrálják. Játékuk pontos, részletgazdag, fegyelmezett, a mondatok ritmusa tökéletesen kiszámított. Minden színésznek, minden figurának más és más a humora.
Csuja Imre tűzoltóparancsnokának akarata folyamatosan prés alatt van, de mintha nem törne, kitartana a legvégsőkig, mintha folyamatosan visszaszámolna, mintha tudná, hogy ennek a természetellenes helyzetnek egyszer úgyis vége, és helyreáll a világ rendje. Addig vár. Mindegy, hol: asztal, ágy alatt, budiba zárkózva. Várja, hogy vége legyen. Minden türelmét összesűrítve, életerejét tartalékolva, tartását a lehetőségekhez képest megőrizve, a kirobbanást visszatartva vár. Minden egyes kényszernek (a sisak homlokba húzásától a nyújtózkodás elhagyásán, az éjszakai dobozoláson keresztül egészen a berogyasztott térdekkel való járásig) mintha józan megfontolásból hódolna be. A folyamat, mely során leépül, erejének végső határáig érkezik, nem látványos. Csak belül pattan el valami csendben, mintegy „véletlenül".

Pogány Judit maga a megtestesült féltő-óvó gondoskodás, az anyai-vendéglátói figyelem és szeretet. A konfliktuskerülés nagymestere, szorgalmasan mindent megtesz, amit csak meg kell tenni a fia életéért. Ha egy-egy másodpercre szokatlannak vagy furcsának is tartja az óhajokat, igényeket, értetlenkedését egy pillanat alatt elhessenti, és jó tanuló módjára – annak minden igyekezetével, lendületével és képmutatásával bólogat és cselekszik. „Essünk túl rajta" – a mottója.

Takács Nóra Diána játéka a legváratlanabb pillanatokban hívja fel magára a figyelmet, és örvendeztet meg egy-egy mozdulattal, hangsúllyal, arckifejezéssel, humorát jól használva (például magánvéleménye jelzésével az őt mintázó bábról, vagy Ágika bemutat(koz)ásakor a lány életkorára való reflektálással). Intelligens játék, száraz humor és figyelem.

Epres Attila nem hozza magával konkrétan a háború levegőjét. De magával hoz egy másik világot, más szabályokkal. És a magabiztosságot, ami nemcsak a katonai vezető gyakorlatából, de ami abbéli fölényéből, hatalmából fakad, hogy a család minden tagja függ tőle. Ha nem is teljesen tudatosan, de szinte természetesen használja ezt a fölényt – új rendszert-rendszerességet építve, először csak zavarba hozva, nyomást gyakorolva, majd kényszerítve ennek betartására a többieket. Mindezt persze csak mellékesen teszi. Magától értetődően.
Ficza István élvezettel lubickol a szerepekben: ide-oda cikázik a bolond helyettes postás, a konferanszié, a háborúból soha haza nem térő fiú fantomképe, Szent Péter vagy Gizi Gézáné, „egy rossz hírű nő" figurái között. Csettintésre képes arcából maszkot formálni, a következő csettintésre eldobni azt, és újat venni fel.

Az előadás egyensúlyoz a humor ereje és a kisagyba száműzött kellemetlen érzés, a borzalmak lappangásának zavaró érzése okozta borzongás között – a humor, nevetés oldalára nagyobb súlyokat téve. A minden esti nézőktől is függ, mennyire billen a mérleg, amit az Örkény társulatának kis csapata súlyoz – hiszen a közönség visszajelzései hatnak a játék hangsúlyaira. Rajtunk is múlik, hogy inkább nevetni akarunk-e, és a kérdéseket, problémákat valahova jó messzire elgyömöszölve várni, hogy majd megoldódjanak.

 

Örkény István: Tóték

Örkény Színház

 

A szerző regényéből a szövegkönyvet készítette és a dalokat válogatta: Gáspár Ildikó

Díszlet: Bagossy Levente

Jelmez: Benedek Mari

Zenei vezető: Kákonyi Árpád, Matkó Tamás

Dramaturg: Ari-Nagy Barbara

Rendező: Mácsai Pál

Szereplők: Csuja Imre, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Epres Attila, Ficza István

16. 01. 29. | Nyomtatás |