Ellenfény Offline - Archívum - 2014 - 2014/6. - Fókuszban - Hamlet és Társai - Nincs Választás?

Nincs választás?

Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildentern halott – Vádli Alkalmi Színházi Társulás

A Vádli Alkalmi Színházi Társulás negyedik bemutatója folytatja, de meg is újítja azokat a jellegzetességeket, amelyekre eddigi előadásaik épültek. Most is olyan darabot választottak, amely új nézőpontot nyit ismert történetekhez, történelemhez. S miközben a múlt mítoszait s a bennük eltévedő embereket figyeljük, valójában magunkról gondolkodunk. Szikszai Rémusz rendezése tolakodó aktualizálás nélkül ösztönöz arra, hogy saját helyzetünkre kérdezzünk rá. Mert miközben látszólag most is színházról beszél, valójában a létezés rejtélyes játékait bonyolítja. És mindezt ezúttal is nagyszerű színészek közvetítik: a Vádli virtuális társulatának már ismert és új tagjai. Tom Stoppard Rosencrantz és Guildenstern halott című darabjának Szkénében látható előadásáról Sándor L. István ír.

Sándor L. István

 

Stoppard – Beckett, Pirandello, Kafka

 

Tom Stoppard 1964-65-ben írta darabját, amelyet színpadon először 1966-ban játszottak , de hamarosan a világszínház népszerű darabjává lett, amely a szerzőnek is meghozta a hírnevet. A mű nagy ötlete az, hogy a Hamlet nem sokra tartott, s az előadások többségében egymástól sem megkülönböztetett mellékalakjait, Rosencrantzot és Guildensternt teszi meg főszereplőkké Ezzel nemcsak azt éri el, hogy teljesen új látószögből, egy hangsúlyozottan kisemberi nézőpontból tekintünk rá egy mitikus történetre (a világirodalom egyik legtöbbre tartott tragédiájára), hanem azt is, hogy azok sorsára figyelünk, akik nem kapnak megkülönböztetett figyelmet sem a történetekben, sem a történelemben.

Stoppard nem a cselekmény bonyolítására helyezi a hangsúly (semmi olyasmi nem történik, amit a Hamletből ne tudnánk). Sőt a műnek jószerével nincs is cselekménye, ezt a Shakespeare-tragédia cselekménye helyettesíti, amire viszont csak jelzésszerűen utal a darab. A Hamletből felsejlő szituációk egy szinte mozdulatlan állapottal kapcsolódnak össze: Rosencrantz és Guildenstern szeretné megérteni, hogy mit keresnek itt, mi a dolguk ebben a történetben, egyáltalán hogy keveredtek ide (honnan jönnek, és hova tartanak), azaz kik is ők valójában? Ezeket a kérdéseket sokrétűen járják körül a párbeszédeik: miközben újabb és újabb kísérleteket tesznek a háttérben zajló események (azaz a Hamlet) megértésére, igazi problémává valójában saját magukat: a helyzetüket, a szerepüket teszik.
A mozgalmas cselekmény és a változatos szituációk hiányáért kárpótolnak a darab rendkívül szellemes dialógusai, amelyek többször sajátos nyelvi játékokká alakulnak. Máskor pedig enigmatikus, időnként költői szövegek szólnak. De a dialógusok sosem nélkülözik a humort, s mindvégig valamiféle „filozófiai igény" érződik bennük: a banális helyzetek rendre túlmutatnak önmaguknál, de a létezés nagy problémái is egyszerű kérdésekként merülnek fel.

A két főszereplő szüntelenül verbális bohóctréfákat űz, amelyekkel a mozdulatlan helyzetekre s a bennük álló időre is reagálnak. Ez a „várakozás" helyzet óhatatlanul is a Godot-ra várva világát juttatják eszünkbe. Mint ahogy a két „bohóc" közti szerepmegosztás is: az egyikük okosabb, a másik butább, az előbbi a fej, az utóbbi az ösztön embere, mégis ő a lelkesebb, az aktívabb, míg a társa szkeptikusabb, kételkedőbb. De azért ő irányítja a kettejük közti történéseket, pedig mintha a másikat nehezebb lenne kibillenteni egyensúlyából. Egymásra utaltságuk annyira nyilvánvaló, hogy az fel sem merül, mint a Godot-ban, hogy különváljanak. („Mi a bánatot keresünk mi egymás mellett. Azon kívül, hogy ugyanaz a helyzetünk" – kérdezi pedig Guildenstern.)

Ugyanakkor a két „bohócfigura" találkozásai is Godot-hoz hasonló helyzeteket teremtenek. Míg a Beckett-darabban Pozzo és Lucky megjelenése különös „színházzá" alakítja Vladimir és Estragon együttlétét: most nézői és hallgatói lesznek mások történetének, illetve Lucky mutatványának, s mindezekben a saját sorsuk különféle analógiáit ismerhetik fel. Rosencrantz és Guildenstern viszont magával a Hamlet színészcsapatával találkozik, és az általuk teremtett színházi nézőponton keresztül maga a Hamlet is színháznak tűnik. (Erre az összekapcsolódásra majd hangsúlyozottan épít a Vádli előadása.)

Tom Stoppard kapcsán nemcsak a Beckett-tel való párhuzamokat vetik fel az elemzők, és maga az író is, hanem Pirandello és Kafka hatását is. Az előbbi a Rosencrantz és Guildenstern dramaturgiájában, az utóbbi a világképében ismerhető fel. A Stoppard-műben – akárcsak a Hat szereplő szerzőt keresben – afféle titokként merül fel a múltbeli történet, amelynek szereplői keresik a szerzőt, pontosabban a színházi formát, amellyel ez megragadható lenne. Így áll össze lassanként a felidéződő mozaikdarabokból, hogy mi is történt valójában, s ebben kinek mi a szerepe, felelőssége. Tom Stoppard darabja hasonló technikát követ. De miközben Rosencrantz és Guildenstern a szerepét szeretné megérteni, valójában létük értelmét (vagy értelmetlenségét) is firtatják. És ebben a kutatásban óhatatlanul is hasonló helyzetbe kerülnek, mint a Kafka-hősök. Azt érzékelik, hogy működik körülöttük, fölöttük (??) valami feltartóztathatatlan és felfoghatatlan erő / hatalom, s bár tesznek erőfeszítéseket ennek megértésére, ez inkább csak a testetlen és tárgyatlan szorongást szabadítja fel bennük.

Tom Stoppard darabja egyszerre bonyolult és könnyed alkotás. Ebben áll vonzereje is. Érdekes témájával, különös figuráival, összetett nyelvi rétegével, sokféle utalásával gazdag lehetőséget kínál a színpadra állítók számára. A Hamlet felől éppúgy megközelíthető, mint az abszurd színház felől. De az egzisztencialista filozófia témái is felismerhetők benne, és a 20-21. század tömegemberének szorongásai is kibonthatók benne. Ám ezeknek a „súlyos" tartalmaknak könnyed formát ad Stoppard, mert a darab – s vélhetően ebben áll színpadi sikerének titka – elsősorban remek játéklehetőségeket és hallatlanul jó szerepeket kínál a színészeknek. Gondolati vagy nyelvi ereje mellett nyilván ez a legfőbb érv, hogy színpadra kerüljön.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2014/6. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken, a színházakban, illetve néhány moziban és könyvesboltban. Ezek listája itt olvasható.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám 495 Ft
Egy éven belül megjelent számok: 395 Ft
Korábbi évfolyamok számai: 295 Ft

 

15. 03. 11. | Nyomtatás |