Ellenfény Offline - Archívum - 2014 - 2014/7. - Visszfény - A Mozdulat Születése

A mozdulat születése

Mészáros Máté: Hinoki

Porteleki Áron zenéjének mágikus hangjai a világ teremtésének befejező fázisába repítenek: a hang megteremti az időt, az idő a mozgást, a mozgás pedig a változás ritmusát. Mészáros Máté Hinoki című koreográfiája ebből a ritmusból született meg október végén a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

Dohy Anna

 


A Hinoki Krasznahorkai László Seiobo járt odalent című könyvéből kölcsönözte a címét. A hinoki egy japán fafajta, Krasznahorkai könyvében ebből épül az isei szentély, melyet húszévente lebontanak és újjáépítenek, hogy a nap istenasszonya, Amateraszu Oomikami, aki szereti a friss hinoki illatát, soha ne hagyja el a közösséget. A hinoki japánul tűzfát jelent, mert gyakran belecsap a villám, és ilyenkor óriásfáklyaként ég el. Nem csoda hát, hogy Mészáros Máté a születés-elmúlás-újjászületés körforgásával foglalkozó koreográfiájához ezt a címet választotta. A darab nagy részében a színpadot vastag fűrészporréteg borítja. Ez az anyag egyrészt magában hordozza az élő, egész fa emlékét, másrészt lehetőséget ad a táncosoknak arra, hogy egybeolvadva vele és kiugorva belőle folyamatosan elénk vetítsék a születés és a halál, a kiszakadás és a visszaolvadás képét.

Az előadást keretbe foglalja a mozdulat megszületésének és megszűnésének pillanata. A darab a mozdulat megteremtésével kezdődik. Hosszú mozdulatlanságban kitartott kezdőkép után a táncosok végtelenül lecsupaszított, egyszerű hajlásokkal kezdenek reagálni a dob hangjaira. A hajlások kibillentik az addigi egyensúlyi állapotot, és megszületik az első energikus, hirtelen mozdulat. Az egész darabot ez a kibillenés generálja. Tökéletes egyensúly csak a mozdulatlanságban létezik, a mozdulat az egyensúly keresése. Mivel nincs egyensúly, mindig tovább kell mozdulni, ami tovább generálja az egyensúlytalanságot. Vagyis a mozdulat csak azáltal létezik, hogy folyamatosan törekszik az elmúlásra, az egyensúlyra. A megoldás a mozdulat megszűnése. A gravitáció nagyon fontos szerepet játszik ebben a küzdelemben, hiszen a táncosok minden mozdulata vele ellentétben születik meg. A gravitáció hozza létre az egyensúlytalanságot, kényszeríti ki a kibillent test elmozdulását. A darab végén azonban győzedelmeskedik: a mozdulat megszűnik, és a táncosok a földön elterülve visszanyerik az egyensúlyt. Így születik meg az elmúlás.

Mészáros Máté koreográfiája feszes dramaturgiával építkezik. A szünet, a tánc hiánya különösen fontos a darabban. Csak ritkán mozog mindegyik táncos egyszerre és ugyanolyan dinamikával, amikor ez mégis megtörténik, a mozdulatok energiabombaként robbannak a színpadon. Akik épp nem táncolnak, a színpad széléről vagy a közönség mellől figyelik az eseményeket, és onnan lépnek be a koreográfiába. Elmosódik a határ a színpadi tér és a nézőtér között. A táncosok olyan természetességgel valósítják meg a legnehezebb mozdulatokat is, hogy az az érzésünk, bárki csatlakozhatna hozzájuk a nézőtérről (ez egy alkalommal meg is történik, amikor az egyik táncos az első sorból választ magának táncpartnert).

A koreográfus tiszta és rendkívül fizikális táncot hozott létre. Nagyon primér, nyers módon ragadja meg a testtel kapcsolatos küzdelem lényegét. Olyan, mintha harcművészetet látnánk a színpadon, de az ellenfél – és a fegyver is egyben – a saját test. A másik táncos segítőtárs ebben a küzdelemben, még akkor is, ha sokszor nyílt erőszakkal viszonyulnak egymáshoz a társulat tagjai. Játszanak a testtel, végletekig feszítik a lehetőségek határait, miközben az előadás nem nélkülözi a humort sem. Ezt a játékos hatást erősíti sokszor a fűrészpor jelenléte is, amiben élvezettel ugrálnak és turkálnak a társulat tagjai. A táncosok éppúgy építkeznek egymás testéből és mozdulataiból, mint a sajátjukból. Két táncos közti kapcsolathoz sokszor nem is kell feltétlenül fizikai érintés: például egyikük karjával kavar örvényt, ami a tőle messzebb álló társaira is átterjed. Speciális változata a kapcsolatnak, amikor két táncos egy vékony zsinór segítségével irányítja egymás mozdulatait anélkül, hogy valójában egymáshoz érnének.

Noha nagyrészt tiszta táncról van szó, a darab nem teljesen narratíva nélküli. A táncosok az emberi életből és érzelmekből építkeznek, amikor elmúlásról és újjászületésről beszélnek, méghozzá nem elvont általánosságokban, hanem nagyon is konkrét módon. A darab egyik kiindulópontja a harag. A harag születése mindig valami más (szerelem, barátság, szeretet) elmúlását, átalakulását jelenti. A szülő-gyerek kapcsolatok, baráti- és párkapcsolatok átértelmezését, átalakulását fogalmazza meg a darab a tánc nyelvén. Ahogy a tánc lágy ringatózása egyre vadabb és erőszakosabb mozdulatokba csap át, úgy mérgesedik el a viszony a szereplők között. Látunk egy nőt, aki kényszerzubbonyként adja párjára a pólóját, és egy másikat, aki pórázon vezeti a férfit.

A koreográfia rengeteg ellentétpárt dolgoz fel. A gördülékeny, lassú és a hirtelen, energikus mozdulatok váltakozásán túl a hétköznapi mozgás és a virtuóz tánc kapcsolata is részét képezi a darabnak. Egyszer a társastáncok világából kölcsönzött elemekből kiindulva indul egy párkapcsolat történetének kifejtése, máskor az unatkozó, magányos ember mozdulatai, játéka a testtel – ahogy megvakarja a fejét, billegteti a lábát, vagy lesöpri a válláról a port – alakul át tánccá. Attól, hogy Dányi Viktória és Horváth Nóra egyszerre és egyformán játsszák el az unatkozó nőt, az egyébként hétköznapi és ösztönös mozdulatok rögtön koreografáltak lesznek, ritmust és jelentést kapnak.

Visszatérő motívum a darabban a születés. Rengeteg mozdulatot indítanak a táncosok magzatpózból. Ahogy az isei szentély esetében, úgy itt is a születés mindig valami másnak, az előző állapotnak a megszűnését jelenti. A darab sokat foglalkozik az emberi kapcsolatok alakulásával, ezért a születés pillanata inkább csak a folyamat elindítását jelenti: ahogy a kapcsolatok változnak, minden pillanatban eltűnik, és megszületik valami új. Ezért a magzatpóz nem csak a kapcsolat elején, hanem bármelyik pillanatában előkerülhet, mintegy figyelmeztetve: itt nem egyszeri eseményről, hanem folytonos alakulásról van szó. A mozdulat folyamatosan, újra és újra megszületik, amíg a test meg nem találja az egyensúlyt.

 

 

Mészáros Máté: Hinoki

 

Zene: Porteleki Áron

Tér: Mészáros Máté

Jelmez: Kalicz Klára

Fény: Stadler Ferenc

Koreográfus: Mészáros Máté

Előadók: Dányi Viktória, Horváth Nóra, Juhász Péter, Mészáros Máté, Mikó Dávid, Porteleki Áron, Varga Csaba

Produkciós vezető: Rácz Anikó

Producer: SÍN Kulturális Központ

Koprodukciós partner: Trafó