Ellenfény Offline - Archívum - 2017 - 2017/1. - Fényváltások - A Mi Osztályunk - Történelmi Sorsok - Rusznyák Gábor, Miskolci Nemzeti Színház, Bádogdob, Hegymegi Máté

Történelmi sorsok

Slobodzianek: A mi osztályunk – Miskolci Nemzeti Színház

Határozott koncepcióra utal a Miskolci Nemzeti Színház műsorterve. A kedélyességbe rejtett előítéletekről, a látens társadalmi feszültségekről szóló Kivilágos kivirradtig után néhány hónappal mutatták be A mi osztályunkat, amely azt mutatja meg, hogy mi történik akkor, ha két nemzedékkel később (és néhány száz kilométerre arrébb – de ugyanúgy Kelet-Közép-Európában) felszínre törnek az addig lappangó indulatok. 

Sándor L. István

 

 

A történelem sodrában

 

A miskolci előadásban pattogós zenére vonulnak be a gyerekek, és helyet foglalnak a középen elhelyezett iskolapadokban. Az első órán – nyilván az első tanítási napon – bemutatkozik a három lány és a hét fiú. Lelkesen jelentkeznek, majd egyenként a nevüket mondják, az apjuk foglalkozását és azt, hogy mik szeretnének lenni. Földműves, cseléd, kőműves, cipész, hentes, molnár, kereskedő gyereke jár egy osztályba. És a gyerekek is csak egy kicsit vágyódnak többre. A nevekből az is kiderül, hogy vegyesen vannak köztük lengyelek és zsidók, ami eleinte nem okoz különösebb ellentétet.

De „1935-ben történt valami, ami mindannyiunk sorsát megváltoztatta" – mondja a harmadik óra elején az egyik zsidó fiú, Jakob Kac (Bodoky Márk). Ekkor halt meg Józef Piłsudski marsall, államfő, akinek nemcsak Lengyelország függetlenségének visszaszerzésében volt nagy szerepe, hanem abban is, hogy erőskezű, tekintélyelvű kormányzásával visszaszorította az antiszemitizmust. Halálával azonban átszakad egy gát. Erre utal például az is, hogy a marsallról szóló költeményt – amely alapján a diákok koreografált gyászünnepséget rendeznek az órán – az egyik lengyel fiú, Heniek (Gáspár Tibor) egy gúnyversszakkal egészíti ki: „Metszettfarkú Marsall Urunk / Nem állt ellen az aranynak, / Eladta szép Lengyelhonunk / Kampósorrú zsidrákoknak." Többen röhögnek rajta, de Jakob Kac számon kéri a mocskosságot. Erre lökdösődésbe kezdenek. Aztán elkiáltja magát Heniek, hogy „zsidók haza, Madagaszkárra!" És miközben az osztály engedelmesen kórusban ragozni kezdi a Madagaszkár szót, mint egy latin névszót, azt látjuk, hogy Heniek újra és újra a földre löki Jakob Kacot, aki rendületlenül megpróbál felállni.

A miskolci előadáson csöngetés és sötét választja el az órákat egymástól. A negyedik órán mintha maga az oktatáspolitika verne éket a lengyel katolikusok és zsidók közé, hisz az előbbiek „az Oktatási Miniszter Úr rendeletének értelmében" imádkozni akarnak, ezért a „zsidó kollegákat és zsidó kolleginácskákat" hátra küldik az utolsó padokba. A katolikusok letérdelnek a padok mellé, a zsidók szétszórva oldalt állnak, és a kamasz fiúk és lányok magától értetődően kezdenek fecsegni, főleg a szerelemet kerülgetik. Menachem (Varga Zoltán) például moziba próbálja hívni a zsidó Dorat (Tenki Dalma) (végül a lengyel Zocha – Nádasy Erika – megy vele), de Zygmunt (Görög László) rájuk szól, hogy maradjanak csendben, mert imádkoznak. „Nem vagyok hívő" – vágja rá könnyedén Menachem. Heniek ezt sértésnek tekinti, mert ők – ahogy állítja – mindnyájan hívők. Erre Jakob Kac vág vissza, hogy vajon miféle hit parancsolja megtámadni a zsidó boltokat. Aztán az óra végén a lengyel fiúk Menachemre támadnak, aki moziba indul Zochával. A lányt leszedik csomagtartóról, a fiútól elszedik az új kerékpárját, amit ők is ki akarnak próbálni. De most még csak az a lökdösődés folytatódik határozattabban, amit az előző óra végén láttunk. (A szombathelyi előadásban komolyabb verekedés alakul ki a helyzetből, de ott maga a kerékpár nem jelenik meg, csak beszélnek róla.)

Az egyre nyíltabbá váló ellentéteket a történelem tereli szélesebb mederbe. A Molotov–Ribbentrop paktum értelmében Németország és a Szovjetunió felosztotta egymás között Lengyelországot, és a demarkációs vonal határén fekvő Jedwabne orosz befolyás alá került. 1939 őszén be is vonulnak a szovjetek, és be is rendezkednek itt. Az ötödik óra az Auróra mozi megnyitóján játszódik, amelyet a katolikus házból alakítottak át. (A diákok oldalra hordják a padokat, csak egy marad középen. Elé egy mikrofont helyeznek. A háttérben sarló-kalapácsos vörös lobogók.) Itt találkoznak újra a 19-20 éves osztálytársak. Az addig iskolai egyenruhát hordó diákok az oldalt álló öltözőszekrényeknél ruhát cserélnek (később is rendszeresen átöltöznek), most már látszanak rajtuk a társadalmi különbségek. A vörös nyakkendőt öltött Jakob Kac kommunista városvezetőként lép fel, a mozi vezetője pedig Menachem lesz (szintén vörös nyakkendőben).

A mozi megnyitó ünnepségét botrány zavarja meg. A darabban csak annyi szerepel, hogy Rysiek (Simon Zoltán) elkiáltja magát, hogy „Le a zsidókommunizmussal! Éljen Lengyelország!" –, majd feldúltan távozik. A miskolci előadás ezt azzal egészíti ki, hogy a bőrkabátos fiú lengyel zászlóval a kezében a mikrofonhoz lép, és elénekli a himnuszt: „Nincs még veszve, Lengyelország". Néhányan együtt dúdolnak vele, Heniek fel is áll. Jakob Kac zsebre dugott kézzel figyeli a zendülést, majd csak annyit mond a mikrofonba, hogy térjünk át vidámabb dolgokra, a táncmulatságra (és hogy Rysiek ingyen söre felhasználatlan marad).
Később Jakob Kac a megbékélést keresi. Odaül például Zygmunt mellé sörözni. „Élni kell és élni hagyni. És akkor senkinek nem lesz semmi baja" – mondja neki. „Ami volt, elmúlt, borítsunk rá fátylat. Elvégre cimborák vagyunk, igaz?" – ajánlja fel a békejobbját a fiúnak, aki nem nagyon figyel rá. (Zochát nézi, aki Henieket választotta a táncra.) De azért kényszerűen kezet fog vele. „Rysiek meg mit képzel magáról? Hogy akkora hős?" – mondja afféle elfojtott, elkésett dühkitörésként a mikrofonba Jakob Kac. Ekkor megáll egy pillanatra a levegő.

„Egyáltalán nem akartam hős lenni. Csak nem bírtam nézni, ahogy porig aláznak bennünket, lengyeleket" – mondja a hatodik óra elején Rysiek. Zygmunt azt teszi hozzá, hogy az apját azonnal elvitték a szovjetek, mert a bevonulásukkor a lengyel nemzeti lobogót tűzte ki a házukra. Így neki is meg az anyjának is rejtőzködnie kellett. Később hozzáteszi, hogy osztogatták a szovjet alkotmányt, elolvasta, és talált benne egy passzust, hogy „a Szovjetunióban senki sem felelős az apjáért". Ezért levelet írt Sztálinnak. A kérvényt Moszkvából visszaküldték a helyi belügyi szervekhez, akik gyorsan be is szervezték Zygmuntot besúgónak. Többek között a lengyel ellenállási mozgalomról kellett jelentenie, amelynek Rysiek, Heniek és Wladek (Sztamári György) mellett ő is tagja volt.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/1. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

18. 01. 18. | Nyomtatás |