„Színházként olvasni az operettet"

Beszélgetés Béres Attilával

Béres Attila rendezte a kecskeméti Katona József Színház Csárdáskirálynó című előadását, amelyet beválogatták a POSZT versenyprogramjába is. A rendezővel nemcsak a produkcióról beszélgettünk, hanem a műfaj sajátosságairól, az operettjátszás problémáiról is.

 

– Nagyon meglepődtél, hogy a Csárdáskirálynőt beválogatták a POSZT-ra?

– Nagyon. De nem azért, mert nem tartom odavalónak. Alapvetően azon lepődtem meg, hogy egymást követő két évben két operettem is bekerült a versenyprogramba. (Tavaly egy másik Kálmán Imre-mű, A chicágói hercegnő szerepelt a POSZT-on.) Ez talán azt bizonyítja, hogy ezt a műfajt is lehet úgy csinálni, hogy a szakma figyelmét is felkeltse.

– De azért szórakoztató előadások nem nagyon szoktak bekerülni a válogatásba.

– Nekem ez már a harmadik zenés előadásom, ami bekerült. A Valahol Európában volt az első. Persze nagyon örültem annak is, amikor a Woyzecket vagy a Vitéz Mihályt válogatták be.

– Mit gondolsz, miért ennyire népszerű Magyarországon az operett? Mitől ennyire maradandó? Más műfajokkal ellentétben miért nem múlt el a korral együtt, amelyben született?

– Mert az operett a miénk. Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk.

– Mint a magyar narancs A tanú című filmben?

– Igen. Ez a sajátunk. Nem mi találtuk ki az abszurd színházat, és hasonlóképp nem mi tettük le a lélektani realista színház alapjait sem. Nekünk ez a furcsa kevercs jutott az opera és a dráma között...

– Te mikor találkoztál az operettel?

– Lehet, hogy meglepő, de én huszonnyolc éves koromig nem láttam operettet, mert Marosvásárhelyen nőttem fel.

– Tehát nem ebben szocializálódtál.

– Egyáltalán nem.

– És akkor hogyan szeretted meg?

– Amikor főiskolások voltunk Marosvásárhelyen, és a színész szakon negyedikes korunkban a My Fair Ladyt csináltuk, akkor döbbenten vettük észre, hogy hiába játsszuk kockára magunkat – persze egy színésznövendék minden dilettantizmusával és igyekezetével –, sikere úgyis annak van, hogy „Ding-dong az esküvőm lesz reggel". Ez komoly dilemmát jelentett az osztályunkban. Aztán amikor a Lili bárónőt rendeztem az Operettszínházban – ez volt az első operettrendezésem –, akkor úgy éreztem, hogy nagyon jó helyzetek vannak benne, ha komolyan vesszük ezt a darabot. Persze az is számított, hogy előtte a Valahol Európában előadásával tettem le a névjegyemet. Azt is véletlenül kaptam, imádtam a filmet, és eleinte nem is értettem, hogy miért énekelnek a darabban. Aztán megértettem. Szóval hosszabb folyamat volt, amíg megkedveltem a műfajt, de őszintén mondom, nagyon sokra tartom, mert könnyen lehet közölni vele. Persze ilyen szempontból picit aljas műfaj is.

– Mert hatásos? Erre gondolsz?

– Igen, túlságosan is hatásos, és ez néha veszélyes. Az mindig az értelmezés kárára megy, amikor a hatást akarod megmutatni.

– Te akartál Csárdáskirálynőt rendezni, vagy erre kértek fel?

– Bevallom, ezzel kerestek meg, és nagyon örültem neki, mert úgy éreztem, hogy meg kell csinálnom. Csárdáskirálynőt rendezni mindig különleges dolog, mert rengeteg minden kötődik ehhez a darabhoz, a klasszikus előadásoktól a Mohácsi-féle újraértelmezésig.

– Te sem elégedtél meg egy „klasszikus" előadással.

– Mert ezt a műfajt Magyarországon éltetni kell. Azzal nem tartod életben, ha panoptikumot csinálsz belőle. És azzal sem, ha „rendes becsületes" előadást csinálsz, ahol szép ruhában állnak, és éneklik ezeket a szebbnél szebb dalokat. Ezzel inkább csak ártasz a műfajnak. Muszáj színházként olvasni az operettet, muszáj, hogy ez is emberekről szóljon, szükséges, hogy a zene is valahogy értelmezve legyen. Ha színházként nyúlunk hozzá, akkor nemcsak túlél, tovább él az operett, hanem igazából akkor kezd el élni.

– Ha drámát rendez az ember, akkor leveszi a könyvespolcról a darabot. De honnan veszi elő a rendező a szövegkönyvet, ha a Csárdáskirálynővel kezd el foglalkozni?

– Nincs szövegkönyv. Vannak különböző verziók, jobbak, rosszabbak. Van az eredeti darab, annak a Gábor Andor-féle fordítása. Van a klasszikus Békeffy–Kellér-féle átírás, amelynek legfőbb újítása, hogy Cecília jelenik meg benne csárdáskirálynőként. Ezzel az átirattal az volt a legfőbb bajom, hogy ha megrendezném, akkor abból egy ötórás előadás lenne.

 

[...]

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/6. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

18. 07. 10. | Nyomtatás |