Mesék egy halott birodalomból

A csárdáskirálynő – Katona József Színház, Kecskemét

Nemcsak közönségsikert, hanem szakmai figyelmet is keltett a Csárdáskirálynő előadása a kecskeméti Katona József Színházban. Béres Attila rendezése a klasszikus operett mai színházi érvényességét keresi, a kecskeméti társulat pedig nagy játékenergiákat mozgósítva erősíti ezt a szándékot. Ugyanakkor egy ilyen sikeres előadás is felveti a kérdést, hogy nem kellene-e felülvizsgálni az 1954-es átdolgozás érvényességét, és több vonatkozásban visszatérni a Csárdáskirályné ősváltozathoz.

 

A kecskeméti szövegváltozat1 eleinte szerencsésen egyensúlyoz az eredeti szövegkönyv (pontosabban annak Gábor Andor fordította 1916-os változata) és az 1954-es átdolgozás között. Közben az is kiderül, hogy a kecskeméti előadás alkotói számos egyéni ötlettel hangolták maivá a szöveget. Kecskeméten is Párizsba készül Szilvia (Dobó Enikő), mint az '54-es átdolgozásban (ráadásul itt a Mouline Rouge-ba kapott szerződést). De búcsúbeszéde után Kerekes Ferkó (Pál Attila) szólal meg, mint az eredeti változatban. És tartalmilag hasonló párbeszéd folyik le közte és Bóni között, de a kecskeméti változat mindezt átfogalmazza: „Csak két nőnemű lény van Pesten, aki úgy győz, ahogy akar" – kezdi Kerekes Ferkó, de Szilvia mellett nem a Mici nevű kancát említi, hanem Napfényt. Erre Bóni (Szemenyei János) felháborodottan visszakérdez, hogy ki az a Napfény. „A leghíresebb magyar ló, Kincsem unokacsikója" – válaszol Feri bá. Ez lehetőséget ad Bóninak, hogy szójátékokkal válaszoljon: „Jaj, Feri bácsi, ne hasonlítsa már Szilviát egy unokakancához. Nekem egy kincsem van és az maga a napfény, úgy hívják Szilvia!"

A kecskeméti változatban Bóni konkrétabb tulajdonságokat emel ki a „nagy nő" jellemzőjeként, mint Gábor Andor fordítása: „Csupa szenvedély! Sőt maga a tűz!" – mondja Szilviáról. „Ilyen orfeumcsillag nem volt, nem van, és nem lesz!" – teszi hozzá. Erre válaszolja Kerekes Ferkó, hogy de volt, és az egykori csárdáskirálynőre emlékezik. Ez a motívum az '54-es átdolgozásában került bele a szövegbe, de ott jóval később kerül szóba. A kecskeméti változatban Feri bá azonnal elmondja, hogy milyen szerelmes volt abba a régi sanzonettbe, és hogy azóta is az ő emlékét keresi az orfeumban. Erre Bóni elérzékenyül – akárcsak az eredeti változatban –, de a szemében megcsillanó könnycsepp felfedezését humorral oldja fel: „Ha a szerelembe bele lehetne pusztulni, akkor nekem már többszáz síremlékem lenne" – mondja önironikusan. (Az 1916-os változatban jóval nehézkesebb a poén: „A szerelemtől még senki nem halt meg, mert ha meghalt volna, akkor én már rég eleven hulla volnék" – mondja ott Bóni.)

A kecskeméti előadás indításából az derül ki, hogy miközben pontosan exponálja a későbbi fordulatokat, ugyanakkor jó érzékkel keveri, illetve tömöríti az alapanyagként felhasznált szövegváltozatokat. Eközben maga a nyelvi réteg is frissebbé, könnyedebbé, játékosabbá válik.

A kecskeméti előadás – és ez már nemcsak a szövegkönyv, hanem a rendezés kérdése is – visszaállítja, sőt megerősíti az orfeumi hangulatot, amelyet az '54-es átdolgozás határozottan zárójelbe tett. A színpadot duhaj, mulatozásra vágyó férfiak és lenge öltözékű lányok töltik meg. A kecskeméti előadásban a háttérfigurák is be-beszólnak, kommentárokat fűznek az eseményekhez. De ha nem beszélnek, akkor is intenzíven vannak jelen. Ez a Kecskeméti City Balett táncosainak is köszönhető, akik nemcsak remekül mozognak (Barta Dóra koreográfiája nagy erénye az előadásnak), hanem színészként is megállják a helyüket.

A kecskeméti változatban olyan szövegek is elhangoznak, amelyek nincsenek benne egyik szövegkönyvben sem. „Éjfél múlt, kezdjünk el felejteni!" – mondja például Kerekes Ferkó. De valaki közbekiált, hogy ő nem felejt, és Szilvia nevét üvölti. Ám a többiek mégis felejteni akarnak: isznak és énekelnek. Így kezdenek bele a „Bűnösök vagyunk mink..." kezdetű orfeumi indulóba. A dal után jelenik meg Miska, a főpincér (Kőszegi Ákos), és fanyarul nyugtázza: „Elkezdődött." Majd amikor megjön Edvin (Orth Péter), még egyértelműbbé teszi, hogy mire gondol. „El tetszett késni, a műsornak vége..." – mondja neki. „Az úri közönség odabent már..." – és a három ponttal jelzett elhallgatáshoz hozzáfűz még valamit, hogy egyértelműbbé tegye a kétértelműséget: „mondjuk úgy, táncol". De a hangsúly világossá teszi, hogy a muri szexuális tartalmaira gondol. Egyébként a rendezés is teljesen nyilvánvalóvá teszi, hogy az orfeum olyan hely, ahol erre szabad tér nyílik. A kecskeméti előadásban folyamatosan vonulnak el párok, sőt azt is látjuk, hogy az emeleti szeparékban szeretkezések zajlanak.

Mindennek a történet alakulása szempontjából is fontos szerepe van. [...]

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/6. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

18. 07. 10. | Nyomtatás |