„Itt a lét csak látszat"

Kálmán Imre-Leo Stein-Bela Jenbach: A Csárdáskirályné (1915)

A Csárdáskirálynő kétségtelenül a leghíresebb, legsikeresebb magyar operett. Az 50-es évek óta a hazai színházak állandó repertoárdarabja. De vajon ismerjük-e igazán a művet? Kálmán Imre és szerzőtársai művét, az eredeti – Csárdáskirályné címen bemutatott – darabot 1954-ben teljesen átírták, és azóta ez a változat hódít színpadjaikon. Milyen volt az eredeti? Miről beszélt, milyen szellemiséget képviselt? Milyen színházi hatásokra épült, mi lehetett a sikerének titka? Érdemes visszaemlékezni az eredeti operettre, amelyet akésőbbi átdolgozások elfedtek, mintegy elfeledtettek.

 

„Itt kérem, házasodni kell"

 

A Csárdáskirályné1 azzal kezdődik, hogy a közönség visszatapsolja Szilviát, az ünnepelt sanzonettet, aki immár sokadszor ismétli meg a dalát. Majd rögtönzött beszéddel búcsúzik az ünneplő közönségtől, hisz külföldre készül. Miután az öltözőjébe távozott, egy vidéki nemes, az öreg, joviális Kerekes Ferkó szólal meg. („Típusa a varieté habitüéknak".) Azt a poént süti el, hogy „csak két nőnemű lény van Pesten, aki győzni tud úgy, ahogy akar. – Mici a királydíjban és Szilvia az orfeumban." Ezen felháborodik „a 34 éves, kissé kopaszodó", „igen szimpatikus" Bóni gróf. Szerinte nem lehet összehasonlítani egy lovat egy nővel. Ráadásul Vereczki2 Szilvia „folyton nő és mindig nő". Ő „egyetlen valami", mert „más, mint a többiek".

Aztán Bóni magához inti Miska főpincért – aki az 1916-os változatban néhány „igenis"-en kívül többet nem mond –, hogy megbeszélje vele Szilvia búcsúvacsoráját. És egy korábbi jut az eszébe „amikor az a nyolc angol görl járt Budapesten, a görlicék3 , az még Gorlice4 előtt volt." Ez az első világháborús poén az 1916-os ősbemutató idején nyilván erősen hatott, de idővel érthetetlenné vált, ezért kimaradt a későbbi változatokból.
Közben érkeznek a vendégek a búcsúvacsorára („száz autó áll odakinn, lehetetlen keresztül furakodni"). Így épül fel a darabban az orfeumi közeg, amelyet nyilván érdeklődéssel figyelt a döntően polgári, kispolgári közönség.5 De csak lassan exponálódott a probléma, amelyre a Csárdáskirályné épül. Komótosan, a háttérben elejtett egy-egy megjegyzésből kezd kibontakozni a történet. Például az egyik vacsoravendég „a fiatal herceget", „szegény Edvin"-t emlegeti, aki „egészen belebolondult" Szilviába. Kerekes Ferkó azt is megjegyzi, hogy Edvin nem volt itt Szilvia búcsúelőadásán. Mire Bóni egy sürgönyt húz elő, amely Bécsből érkezett, s benne Edvin „papája mennydörög, hogy hazacsalogassa a fiát". Kerekes Ferkó szerint „az öreg herceg bácsi" biztos „megszimatolta, hogy a fia és Szilvia közt van valami."

„Valamiről szó sem lehet" – háborodik fel ismét Bóni. „Szilvia valamire nem kapható. Itt kérem házasodni kell, és a herceg nem veheti el Szilviát. Nem tudja elvenni, nem szabad, hogy elvegye." Ezt nemcsak azért mondja, mert ő is szerelmes Szilviába (ezzel sokat és sokféleképpen játszik az operett), hanem azért is, mert valóban lehetetlennek gondolja a herceg és a sanzonett közötti házasságot.

Lassan hát kiderül, hogy a Csárdáskirélyné a rangbéli különbség ellenére született szerelmet exponálja fő problémaként. De ezt nem társadalmi kérdésként veti fel, itt a műfaj egyik alaptoposzáról van szó. Sőt a szórakoztató színház is ezt tekintette az egyik alaptémájának. „1900 körül például Budapesten a bemutatott színdarabok 70-80%-a szórakoztató darab volt: nem voltak ezek sem tragédiák, sem komédiák, hanem olyan darabok, amelyek általában »jobb körökben« játszódtak, a szegények meggazdagodását, a polgárok nemessé válását mutatták be, és az alacsonyabb társadalmi osztályba való lesüllyedés lehetőségét mindig ki tudták egyenlíteni megfelelő boldog befejezéssel (happy anddel)."6

Ráadásul a Csárdáskirályné iróniával is kezeli az általa használt toposzt. „Már előfordult, hogy hercegek varieté nőket vettek feleségül" – válaszolja Kerekes Ferkó Bóninak. „Csak operettekben" – vágja rá a gróf, mintha azt mondaná, hogy csak a mesékben. Vagy ebben az operettben, amit éppen látunk.

 

Az orfeum mint színtér

 

A Csárdáskirályné – ahogy az eredetileg is tervezett címe: Éljen a szerelem! is mondja – a szerelemről szól. Pontosabban a férfi-nő kapcsolatok különféle változatairól. A vele egy időben született A fából faragott királyfival (sőt A kékszakállú herceg várával) is ezért állítható párhuzamba. Ezek a művek a férfi-nő kapcsolat nehezen feloldható dilemmáival foglalkoznak, amelyek mélyén a férfitársadalom teremtette szerepek ellentmondásai érzékelhetők. Bartók és Kálmán zenéjének különbségei a magas művészet és a szórakoztatás elérő funkcióiból következnek, de mindkét szövegkönyv ugyanarra a szüzsére épül (az egymásnak teremtett pár elé akadályok tornyosulnak, amelyek magát a kapcsolatot is próbára teszik), és ezt mesei szerkezetek és formulák segítségével fejti ki.

A Csárdáskirálynéban Edvin és Szilvia szerelmének legfőbb akadálya látszólag a társadalmi különbség. De az, hogy az orfeumban találkoztak, azonnal morális gátakat is teremt: az uralkodó elit a közerkölcsöt védi (még ha ez képmutatást is jelent), és aki ez alól nyíltan kivonja magát, az megbélyegzetté válhat. (A felvonás végén Edvin nagybátyja „tingli-tangli dámá"-nak nevezi a sanzonettet, akit egy tisztességes ember meg se néz. Így hát szerinte Edvin ezzel a szerelemmel kompromittálja a családját. „Egy derék, tisztességes lányt szeretek" – jelenti ki erre Edvin.)

A Csárdáskirályné első felvonásának legfőbb találmánya, hogy megfordítja a nézőpontot, és a problémát orfeumi szemszögből ábrázolja. [...]

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/6. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

18. 07. 10. | Nyomtatás |