Évezredes kortárs Koreából

A tinta illata – National Dance Company of Korea; Müpa

Koreai kultúra, koreai tánc... Mit jelenthetnek számunkra e fogalmak itt és most Közép-Kelet Európában, ahol a távol-keleti testkultúra világából leginkább a harcművészetek európai használatra adaptált, sportként művelt ágai, vagy talán még a no-színház „van meg", és ahol egyébként is mindenkit kínainak könyvelünk el, akin ázsiai vonásokat azonosítunk be...?

Lőrinc Katalin

 


A (ki tudja, miért, a befogadó színház vagy a Fesztivál által Koreai Nemzeti Táncszínházra fordított) National Dance Company of Korea 2013-ban készült bemutatója megnyugtat afelől, hogy műveletlenségünk nem akadályozza e jelenkori alkotás befogadását, hiszen célja éppen ez: közel hozni, mai élményként kezelni valami nagyon távolit. Persze a kíváncsi néző mégiscsak utánanéz, hogy is van ez azzal a hányatott sorsú földnyelvvel, mely történelme során is a két óriás-szomszéd, Kína és Japán függvényében őrlődött (vagy virágzott), ma pedig mesterségesen kettészakítva, ellentétes társadalmi keretek között hordozza elvileg egyazon náció kulturális örökségét. És aki utánanéz, az nem azon ámul, hogy ez az élő kultúra több ezer éves, hanem, hogy annak a kezdetektől milyen jelentékeny – császárok által is támogatott – részét képezte a tánc...

Azokról a kezdetekről persze a leírások vagy ábrázolások mellett sem tudhatunk pontosat, ahogyan – a mozgóképpel való tanúsíthatóság korszaka előtt – a mi néhányszáz éve számon tartott európai táncművészeti eseményeinkről sem. Az a koreai művész (jelen esetben Jung-Ku-ho látványtervező és Yun Sung-joo koreográfus), aki jelenvaló értékként kívánja tehát prezentálni a régmúltból örököltet, olyan eszközöket alkalmaz, melyek a mai befogadó vizuális és egyéb érzéki ingermezőnyéhez igazodik, hogy közönsége számára emészthetővé tegyen olyasmit, ami valaha egészen más befogadói közegben született s formálódott. Az alkotóművész számára azonban vélhetőleg ennél is fontosabb, hogy önmaga mint jelenkori alkotó számára keresse az újszerű, az őt érdeklő, sajátságos megnyilvánulási lehetőségeket.

Így dolgozott koreográfus és látványtervező együtt a nem csupán egyszerűségében is lenyűgöző és egyedi színpadképen, de – és talán elsősorban – a szintén egyszerűségében lenyűgöző és egyedi ruhákon is – amelyekhez képest a mozgás visszafogottabban érvényesül. Az egész előadás olyan, mint egy formációs Haute-Couture bemutató, de az igazán exkluzív fajtából. Nemcsak a finom, mégis markáns vonalú (első látásra táncolásra kevéssé alkalmasnak tűnő) női ruhaszobrok idézik meg a kifutók világát, hanem a táncosok személytelensége is. Persze ez a személytelenség jóval mélyebbről, e kultúra forrásvidékéről öröklődik: ahol mindenki a Nagy Egész egy részecskéje, s az e ténynek kijáró alázattal vesz részt a közös mozgásban is. Még olyankor is igaz ez, amikor az előadás során a térbe szerkesztett csoportrajzokat felváltja vagy kiegészíti egy-egy rövidebb szóló. Ilyenkor sem egyéniséget, személyességet érzékelünk, csak erősebb fókuszt kap az emberi test önnön terében leírt mozdulatrajza, energiája, még úgy is, hogy szabadon hagyott testfelület (a fej és a kézfők kivételével) egyáltalán nem látható...

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/3. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Ára (mely tartalmazza a postaköltséget is):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

 

 

 

19. 07. 9. | Nyomtatás |