„Ezt ki kellett próbálnom"

Kárpáti Péterrel a saját darabok rendezéseiról beszéget Sándor L. István

Miután Kárpáti Péter társulatvezetőként, rendezőként előadásokat kezdett készíteni, nemcsak a születő új darabjait, a Szörprázjzpartit, A Pitbull cselekedeteit állította színpadra, hanem elővette néhány korábban bemutatott darabját is. 2011-ben a Nick Carterből készített előadást, ezt követte 2014-ben A negyedik kapu, majd 2015-ben Az öldöklő tejcsarnok bemutatója. 2017-ben a Tótferit is megrendezte, Most a Díszelőadás bemutatójára készül Kárpáti Péter, amelynek ráadásul maga játssza a főszerepét is. A saját darabok rendezéséről Sándor L. István beszélgetett a drámaíró-rendezővel.

 

Apróságokból fényévnyi távolság

 

– Nem tartott vissza a saját darabjaid megrendezésétől az, hogy korábban jó előadások születtek belőlük?

– Nem, mert nem ez volt a fő szempont, amikor elkezdtem velük foglalkozni. Azért tértem vissza ezekhez a darabokhoz, mert úgy gondolom, hogy van egy elcsúszás a pályámon. Amikor ezeket a darabokat írtam, akkor még nemcsak rendezőként nem tudtam hozzájuk szólni, hanem dramaturgként sem voltam képes igazán jól segíteni a rendezőknek, például Novák Eszternek, aki a legtöbbet színpadra állította. Hatalmas hibákat követettem el, amikor dramaturgként dolgoztam velük. Nem érzékeltem eléggé ezeknek a szövegeknek a természetét. Mióta a rendezéssel is foglalkozom, úgy érzem, hogy dramaturgként is jobban hozzá tudok szólni a próbákhoz. Ugyanakkor korábban azt is folyamatosan át kellett élnem, hogy idegen vagyok azokon a helyeken, ahol dolgozom.

– A színházakban, ahol bemutatták a darabjaidat?

– Igen. Idegen voltam a Radnótiban, idegen a Játékszínben, és végképp idegen a Pesti Színházban és a Katonában. Ez nem emberi idegenséget jelent, mert nagyon szerettem az ott dolgozó embereket, a darabjaimban szereplő színészeket. De csak elhitettem magammal, hogy szakmailag közöm van azokhoz a színházakhoz, ahol bemutatták a műveimet. Nem volt igazi közöm ahhoz a munkához, ami ott zajlott. De ezzel szemben saját állításaim vagy kérdéseim sem voltak, a legrosszabb, hogy csak félig-meddig tudtam, elhessegettem magamtól azt a rossz érzést, hogy nem működik ez az egész.
Ez akkor válik igazán érdekessé, amikor olyan emberekkel dolgozom, akik nem idegenek számomra, hiszen például Novák Eszter és Simon Balázs a jó barátaim, ráadásul nagyon hasonló a színházi látásmódunk is. Csak pici különbségek vannak köztünk. De a darabok tekintetében ezek is fényévnyi távolságot eredményezhetnek. Mert kicsit máshogy közelítünk a színészhez, a térhez, más-más helyen, más körülmények között dolgozunk, kicsit mást gondolunk a színházi munkáról, és ennek eredményeként teljesen más előadásokat hozunk létre. És nyilván másképp olvassuk a szövegeket is.

– Milyen különbségekre gondolsz?

– Nemcsak a stilisztikai különbségek fontosak, hanem az, hogy én nagyon intim színházat csinálok, nagyon közel van a nézőkhöz, az előadás közvetlen kapcsolatot teremt velük. Az én előadásaimban nem működik a színházi masinéria, egyszerűen azért nem, mert nem értek hozzá, nem tudok világítani, nincsenek manuális rendezői készségeim. Mondjuk, most már azért valamennyire megtanultam világítani is, de nálam nem ez áll a fókuszban, hanem a darab természetének a megfejtése.

És itt van az alapvető különbség köztünk. Engem ugyanis a színházban semmilyen szinten nem érdekel egy szövegnek az úgynevezett színpadra állítása. Azt gondolom, hogy teljesen értelmetlen és felesleges színházat csinálni, megcsinálni jól vagy akár még jobban a szöveget, ezt halálosan unom. A dolog onnan indul, hogy alapból nem kell csinálni semmit. Ha valamit mégis kezdünk vele, akkor csak annyit, aminek önálló jelentése van. Ami metaforát hoz létre, tehát nem ábrázol, nem megvalósítja, hanem valamilyen úton továbbvezeti a szöveget.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/3. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Ára (mely tartalmazza a postaköltséget is):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

 

19. 07. 9. | Nyomtatás |