Fertőzés, mely szájon által terjed

Kárpáti Péterre a Díszelkőadás születéséről beszélget Sebők Borbála

Egy díszelőadás születésének története

35 éves korábban jelent meg Kárpáti Péter mindeddig egyetlen prózakötete, a Díszelőadás, amely nagy kritikai sikert aratott. A következő évben színházi előadás is született belőle a Bárka Színházban. Az 1997 novemberében bemutatott produkciót Simon Balázs rendezte.

 

– Mesélj arról, hogyan találtál rá a Díszelőadás különös témájára.

– Elmesélem. Tizenötmilliószor lenyilatkoztam, hogy úgy kezdődött, hogy az Ultonia nevű kivándorlóhajóval akartam foglalkozni, de valójában sokkal hamarabbról indul. Elmondhatok egy családi történetet?

– Persze.

– Az emlékezetnek van egy olyan tulajdonsága, hogy szerkeszt, tulajdonképpen egy fantasztikus dramaturg-készülék, biztos, hogy a dolgok nem úgy történtek meg, ahogyan visszaemlékszünk rájuk. Van ez a boilot-i elmélet, a hely-tér-idő egység, ami önmagában nagy baromság, azonban az emlékezet valóban ilyen technikával működik: összevon egy időbe és térbe, egy eseménybe. Amit most elmesélek, az is ilyen, annak is minden részlete valószínűleg megtörtént, de nem így és nem együtt.

Bátyámmal lent játszottunk a kertben, egy nagy házban laktunk, és hívtak a szüleink, hogy menjünk fel. Valahogy olyan vészjósló volt az egész. Azt gondoltam, azért hívnak, mert megöltük a Zámbó Terézt. Ott lakott nálunk, nagymamámnál, ott lakott egy pici szobában, és takarított, főzött, valaha ezt úgy hívták, hogy cseléd. Nem kezdek bele, mert órákig beszélhetnék Zámbó Terézről. Szóval azt hittem, biztos megöltük. Felmentünk, és Zámbó Teréz ott ült, és cipőt pucolt. Biztos nem pucolt cipőt, épp ott, akkor, de van egy olyan éles emlékem, hogy Zámbó Teréz ül, és cipőt pucol. Arra is emlékszem, kicsit megkönnyebbültem, hogy él, de ez még nem bizonyította teljesen, hogy nem öltük meg (gyerekek voltunk). Bementünk a lakásba, egy hosszú sötét hallba, és azt láttam, hogy ül a nagyapám egy sarokban, és sír, és azt mondogatja, hogy „nekem se volt apám, milyen kellemetlen érzés, nyolcvan éve halt meg az apám, és milyen kellemetlen érzés még ma is, hogy nincs apám". Egész biztos, hogy nem pont így történt, de így emlékszem rá. És utána mondták meg a szüleink, hogy el akarnak válni. Akkor mégse ment el az apám (bár később igen), mert olyan módon reagáltunk erre a bátyámmal, hogy úgy döntött, mégis velünk marad. Ez hatvankilencben volt, akkor voltam nyolc éves, ide datálom, hogy előkerült egy kérdés: mi az, amit a nagyapám mondott az ő apjáról. Hogy neki nem volt apja.

Később a nagyapám elkezdte írni az emlékiratait, mert úgy érezte, hogy meg fog halni, de aztán élt még legalább tíz évet. És abban a kéziratban szerepel egy történet az apjáról, aki Felvidékről került Székesfehérvárra katonaként, megszerette a Strauss Salamon szabómester ötödik lányát, Rózát, elvette feleségül, de előbb még kitüntette magát a boszniai háborúban, az okkupációban, 78-ban – tudod, mi az? –, amikor Európa megengedte Ausztriának, hogy a törököktől elfoglalja Boszniát. Benne van a Díszelőadásban különben, hogy „'78-ban, amikor az osztrák-magyarok rohanták le az ő körzetét" – mármint a körorvosét. A dédapám Boszniából visszakerült Székesfehérvárra. 90-ben megszületett a nagyapám, 92-ben meg az öccse, a dédapám pedig a fehérvári ügyészségen írnokoskodott mint napidíjas. Azért mondom el ilyen részletesen, hogy lásd, egy történet hogyan áll össze. Az emlékezet meg a fantázia hogyan szerkeszt egy történetet, és hogyan pusztítja el, ez is ki fog derülni. Ahogy a Díszelőadás is semmi másról nem szól, mint arról, hogy mi az, hogy történet. („Fertőzés, mely szájon által terjed", mint most a dédapámé.) Ha valami miatt értelmes volt beletenni a kötetbe a Díszelőadást, akkor pont ezen az alapon, hogy habár ez nem mesén alapszik, de alapvetően arról szól, hogy mi az, hogy történet. Hogyan lesz egy történet, vagy hogyan nem lesz. Na. A nagyapám apja a megyei ügyészségen díjnokoskodott, és olyan elégedettek voltak vele a felettesei, hogy mondták, pályázza meg a végrehajtói állást. Tanult hónapokon keresztül, magolta a könyveket, és most megint csak én teszem össze, értelmezem, hogy pont ebben az időben a nagyapámat kivette a zsidó iskolából, és áttette a rendes állami iskolába, és Berglről Biróra magyarosította a nevét. Tehát mindent megtett, hogy elfogadott polgára legyen Székesfehérvárnak, de persze nem kapta meg az állást, mert inkább a polgármester hülye unokaöccsének adták. Ezek után annyira elkeseredett, hogy egy alkalommal, amikor az volt a dolga, hogy Székesfehérvárról a felvidéki Illavára kísérte a rabokat, megugrott Amerikába. És onnan írt leveleket, de hamarosan már nem kaptak több levelet az otthoniak, csak egy ismerőse írta, hogy meghalt. Két héttel azután, hogy kiérkezett Amerikába. Ez volt az alaptörténetem.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/3. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Ára (mely tartalmazza a postaköltséget is):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

 

 

 

19. 07. 9. | Nyomtatás |