„Egy igazi feleség"

Nóra – karácsony Helmeréknél – Katona József Színház

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb magyar Ibsen-előadása a Katona József Színház Nóra – Karácsony Helmeréknél című produkciója. Székely Kriszta rendezését 2017-ben beválogatták a POSZT versenyprogramjába, ott megkapta a legjobb rendezés díját, a címszereplőt játszó Ónodi Esztert pedig a legjobb színésznőnek választotta a zsűri. A színházi kritikusok is ugyanezt az alakítását ítélték az évad legjobbjának. (Többen szavaztak rá a legjobb előadás, illetve a legjobb rendezés kategóriájában is.)

Sándor L. István

 

Milyen Nóra jelenik meg Ónodi Eszter alakításában? Mit kezd Ibsen művével Székely Kriszta rendezése? Miről szól megírása után 140 évvel a darab? Ezekre és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ Sándor L. István elemzése. 

Henrik Ibsen 1879-ben írta Babaház című darabját. (Az 1877-es A társadalom támaszai után ez volt Ibsen második aktuális kortárs témákat feldolgozó, ún. társadalmi drámája.) A Babaház a 20. század egyik legtöbbet játszott műve lett. Magyarul először 1889-ben mutatták be, a Nemzeti Színház tűzte műsorára Reviczky Gyula fordításában Nóra címmel. Többnyire azóta is ezen a címen kerül magyar közönség elé. Itthon is ez a legtöbbet játszott Ibsen-mű. (A Színházi adattár 31 bemutatóját tartja számon.1 ) Az 1954-es Madách színházi bemutatóra Németh László készített új fordítást a Nórából, ezt játszották a legtöbbet (eddig tizenötször).2 Kúnos László fordítását 2001-ben mutatta be a Vígszínház (és eddig összesen hétszer került színpadra).

 

Bevezetés az előadás világába

 

A Katona József Színház előadásához Kúnos László fordításának felhasználásával a dramaturg Szabó-Székely Ármin és a rendező Székely Kriszta készített új szövegkönyvet. Ebben némileg feloldják a darab dramaturgiai kereteit is. Ibsen a klasszikus hármas egységet betartó színdarabot írt, amelynek mind a három felvonása a főszereplő Helmer-család otthonában játszódik. A három felvonás három egymást követő időpontot emel ki: a szenteste előtti délutánt, az első nap délelőttjét és a második nap éjszakáját.3 Ezek a szituációkat is meghatározzák, illetve azt is, hogy ezekben a helyzetekben miképpen bontakozhat ki a cselekmény, hogyan kapcsolódhatnak egymáshoz a jelenetek. Szabó-Székely Ármin és Székely Kriszta szövegkönyve ezt a hagyományos építkezésmódot egy filmszerűbb szerkezettel váltja fel: a jelenetek snittszerűen követik egymást, elmaradnak az egyik helyzetből a másikba átvezető mozzanatok, ehelyett megszólal egy zene, vagy berohannak a gyerekek, ezek afféle színpadi „vágásként" hatnak. Ez tömöríti is a darabot, mert a szövegkönyv a hosszadalmas szituációépítés helyett csak a legfontosabb mozzanatokra koncentrál.

 

[...]

 

Évfolyamtársak – ki hová jutott?

 

Az előadás bevezetőjének elején és végén érzékelhető édeskés hangütést (amely az ábrázolt viszonyokból következően a darab egyik fontos rétege) következetesen kiiktatta az előadásból Szabó-Székely Ármin és Székely Kriszta szövegváltozata. Torvald itt nem kezeli gyerekként a feleségét, az se veszi magára a gyámolításra szoruló lény szerepét, így a dialógusaikban sincs helye az ebből következő hangnemnek. Az előadásban másfajta csapdák és másfajta kényszerek működnek a szereplők között. A Katona szövegváltozata ugyanis nemcsak dramaturgiailag és nyelvileg nyúl bele markánsan az eredeti darabba, hanem módosítja a viszonyokat is, átalakítja a kapcsolatokat, árnyalja a figurákat, kicseréli a motivációkat. Mindez azt a közös célt szolgálja, hogy egy 19. század végi történet a 21. század elején is érvényesnek hasson.

Az egyik legfontosabb változtatás az, hogy a Katona szövegváltozata szorosabbá vonja a négy főszereplő közti kapcsolatot. Ibsen darabjában Nóra és Kristine iskolatársak voltak, Helmer és Krogstad fiatal jogász korukból ismerték egymást, Krogstad és Kristine később találkoztak, és valami szerelemféle alakult ki köztük. Szabó-Székely Ármin és Székely Kriszta szövegváltozatában mind a négyen évfolyamtársak voltak a jogi karon, a lányok kollégiumi társak voltak, együtt buliztak, a fiúk ráadásul szobatársak is, sőt Helmernek kellemetlen visszaemlékeznie rá, hogy Krogstad korrepetálta is őt római jogból. Korgstad és Kristine között is egyetemista korukban alakulhatott ki kapcsolat, de a lány más utat választott, és egyik napról a másikra eltűnt a fiú életéből. Nóra és Torvad azonban együtt maradtak, összeházasodtak, és most, amikor ismét összetalálkoznak a régi barátok, nemcsak az tevődik mérlegre, hogy kiből mi lett, hova jutott el az egyetem óta, hanem az a 15 év is, amit Nóra és Torvald együtt töltöttek.

[...]

 

Nóra mint antihős

 

A maga udvarias módján Lindéné is lesajnálóan beszél a darabban Nórával, ez azonban az előadásban nyílt cinizmussá alakul. Ibsennél persze minden rejtettebben jelenik meg. De Lindéné ott is komolyan úgy gondolja, hogy Nórának a kézimunkánál nemigen vannak nagyobb gondjai. Mert valójában ő is gyereknek tartja Nórát, akárcsak Torvald és bizonyos fokig a barátjuk, Rank doktor is. A darabban ez hozza ki Nórából a bizonyítási kényszert: „Mind azt hiszitek, hogy az igazán komoly dolgokra alkalmatlan vagyok..., mert súlyosabb erőpróbának még soha nem voltam kitéve." Így kezd el beszélni Lindénének arról, hogy valójában ő teremtette elő az olaszországi tartózkodásukhoz szükséges pénzt.

A darabbeli udvarias lesajnálásával szemben Nóra az előadásban nyílt cinizmust hall ki Kristine hangjából. Erre valamit reagálnia kell. Ez kényszeríti arra, hogy bizonyítsa, ő is ismeri a valódi gondokat, és nem csak az újgazdagok ostoba problémáival van elfoglalva, mint ahogy Kristine állítja. Vagy ahogy Ibsen fogalmaz: ő is ismeri „az élet nehézségeit és megpróbáltatásait". Van valami, amire ő is igazán büszke lehet, amivel valójában ő mentette meg a családját.
Ibsennél ezzel a titokkal kapcsolatban az derül ki, hogy a külvilág számára az önállótlan „gyerek" szerepét játszó Nóra belül egy önálló döntéseket hozni képes nő. Mert nemcsak pénzt tudott szerezni (hogy meggyógyuljon a férje), hanem okosan azt is megszervezte, hogy miképp tudja teljesíteni a hosszadalmas törlesztést. De magából csak annyit mutat meg, amennyi megfelel a férfiak elvárásának, a rögzített társadalmi szerepeknek. Belül már sokkal érettebb annál, amilyennek látják (vagy látni akarják) őt, és nincs szüksége gyámolításra, mert ez inkább elvonja a figyelmét azokról az értékekről, amelyek már kialakultak benne. Az előadásban viszont mindez az ellenkezőjére fordul: egy autonóm személyiségnek látszó nőről derül ki, hogy a viselkedése, a gondolkodása lényegét tekintve mélyen gyerekes, infantilis. Nemcsak az valószínűsíti ezt, hogy sértettségből hozza elő a barátnőjének a saját történetét, hanem az is, ahogyan annak idején (és még most is) kezelte a helyzetet.

Ibsen a maga drámaírói természetének megfelelően keveset mond a múltban történtekről. Az előadásban viszont Nóra felszabadultan fecseg róla, de ezzel sokkal jobban leleplezi saját magát. A darabban csak annyi derül ki, hogy a házasságuk után Torvaldnak „mindenféle különmunkákat kellett vállalnia", „éjjel-nappal dolgozott. De nem bírta erővel, halálosan megbetegedett." És „Torvald nem épült volna fel", ha nem utaznak el Olaszországba. Az előadásban viszont Nóra hosszasan mesél arról, hogy Torvald éjszakánként rosszul lett, nem kapott levegőt, majd hogy ezután sokáig hiába vizsgálták mindenféle orvosok, nem tudták megállapítani, hogy mi baja. Végül az egyik orvos kiderítette, hogy valószínűleg a szívével nincs minden rendben, és azt tanácsolta az asszonynak, hogy „azonnal rángassa el innen" a férjét. Nóra kacagva mesél a barátnőjének arról, hogy ezután találta ki, hogy utazzanak el Olaszországba. Torvald ugyanis azt sem volt képes belátni, hogy súlyos az állapota, arról pedig végképp hallani sem akart, hogy dolgozzon kevesebbet, keressen másik állást. Mert szerinte ő a családfő, és neki kell mindent megoldania.

Nóra nevetve mesél minderről, mert komikusnak találja a férje gondolkodását. A férfiúi tévképzetekkel szemben ő a női ravaszságot vetette be (és ezzel alapozta meg kettejük kapcsolatának őszintétlenségét). Azt találta ki, hogy valójában ő szeretne elmenni Olaszországba nyaralni, mint ahogy a házasságuk előtt is szóba került, hogy szívesen mennének oda nászútra, csak nincs hozzá elég pénzük. Nóra vihogva, kicsit lesajnálóan idézi Kristinének Torvald szavait, hogy neki mint férjnek az a kötelessége, hogy határt szabjon a felesége könnyelmű álmodozásainak. Nóra ezért adta be Torvaldnak, hogy jelentősebb összeget örökölt az apjától, így most már megengedhetik maguknak az utazást. Azt azonban nem árulta el, hogy valójában kölcsönből származik a pénz, mert úgy gondolta, hogy Torvald férfiúi önérzete végtelenül kínosnak érezné, hogy ő tartozik a feleségének. Azóta sem mondott erről semmit neki. Úgy gondolja, hogy majd akkor fogja ezt elárulni, ha nem lesz már ilyen szép, és a férfi sem tarja már ennyire vonzónak, mint most – akkor majd a kölcsön gondolata (és életének megmentése) tarthatja majd érzelmileg fogva a férfit.

 

[...]

 

Szabó-Székely Ármin és Székely Kriszta szövegváltozatában nemcsak az tűnik végtelenül infantilisnek, ahogy annak idején kezelte Nóra a dolgokat – a másik ember tévképzeteit vélt asszonyi ravaszsággal, ügyes taktikával játszva ki –, hanem az is, ahogyan most gondolkodik minderről. Jogi végzettsége ellenére ugyanis egyáltalán nincs tisztában azzal, hogy mivel jár az okirat-hamisítás. Mert ha ebbe tényleg belegondolna, akkor mélyen hallgatna a történtekről, és nem büszkélkedne a tettével a barátnőjének. (A történetben ez kaparja meg először a felszínt.) Alig várná, hogy kimásszon a bajból, amibe keveredett a kölcsönszerződéssel. Reménykedne, hogy gyorsan eltelik az a fél év, ami még hátra van a törlesztésből, és ekkor visszakapja végre a kompromittáló iratot. De az előadásban Nóra nem igazán tudja, hogy súlyos bűnt követett el. Egy olyan erkölcsi vakfolt határozza meg az életét, amely eltorzítja az egész viselkedését. Tudnia kéne, hogy nem helyes, amit elkövetett, és ha már megtette, legalább büszkének nem kellene lennie rá. Ónodi Eszter játékában olyan mai nőt látunk, aki az önállósága ellenére belemegy olyan helyzetekbe és játszmákba, amelyekkel lényegében lemond arról az öntudatáról, ami egyébként jellemezhetné a viselkedését. (Nyilván a követett szerepek ostobább viselkedést tesznek lehetővé, mint amire önállóan képes lenne.)

Ez is egy olyan megoldás az előadásban, amely döntően átalakítja Nóra megítélését. Ibsen történetére úgy emlékezünk, mint egy hőstörténetre, amelyben Nórának, bár követ el hibákat, alapvetően igaza van. Tiszta léleknek tűnik, akit kifejezetten a jószándék vezet, és ehhez tiszta eszközöket próbál igénybe venni. Nem az asszonyi ravaszság, hanem az érzékenység vezeti akkor is, amikor a férjét elviszi Olaszországba, és akkor is, amikor a haldokló apját nem avatja be a dologba. És tiszta szándékok vezetik akkor is, amikor a darab végén úgy érzi, hogy – valóban mélyen csalódva a férjében – ki kell lépnie az addigi szerepekből, újra kell gondolnia a viselkedését, egyáltalán az identitását. Az valóban morális problémát jelent, hogy ebben a helyzetben választhatja-e csak önmagát, és ott hagyhatja nemcsak a férjét, hanem a gyerekeit is. Ugyanakkor az érthető, hogy Nóra önállóan szeretne rálátni az életére, kilépni az addigi kényszerekből, és tiszta helyzetet, őszinte viszonyokat teremteni.

 

Komikus szereplők

 

Ehhez képest a Katona előadásában megjelenő Nóra – de a többi szereplő is – kifejezetten antihősnek tűnik. Az értékek látszatára ügyelnek, aminek mélyén az emberi silányság sokféle változatára ismerni. Valamennyiük élete az emberi minőségek szakadékony voltát bizonyítja. És ha ki is derülnek hibáik, értéktelenségük, ezt valójában egyikük sem érzi problémának, hisz mindenkinek bőven van mentsége, hogy mit miért tett.

 

[...]

 

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2018/5. számában.

 

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.

Az árushelyek listája itt olvasható.

Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

 

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu

Ára (mely nem tartalmazza a postaköltséget):

Aktuális évfolyam számai: 880 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 595 Ft

Postaköltség (előre utalás vagy számlára való befizetés esetén): 335 Ft

 

19. 08. 1. | Nyomtatás |