A Gép forog, az alkotó pihen

Krétakör Majális, Utópia Kollégium projekt – Pécs (Gróf Széchenyi István Akna)

A Schilling Árpád kezdeményezte három napos, társadalmi indíttatású majális – mely Fazekas Bálint és Szuhay Márton 2005-ös, nívódíjas pályázatán alapul – műfajilag igen széles választékot kínált. Műholdvezérlésű, bányászmúltat idéző gyalogtúra, városterápiás szimpózium, óriás falfestmény avatás, színházi akció, közös zsíroskenyér majszolás egyaránt akad műsoron.
Szemessy Kinga | 10. 05. 8.

A közösségre épített eseménysorozat Pécs egy rejtett arcát kívánja feltárni: a hajdani szénkincsvadászok a bányamérnöksége mellett egy titkos társaságot vezető, cseh-morva Jaroslav Jicínsky csapatába tömörültek. A magukat Utópia kollegistáknak nevező tagok száz évvel ezelőtt az élő szervezetek funkcióit reprodukáló mechanikus szerkezeten, a transzhumán Gépen dolgoztak. Központjuk az újonnan megalapított telep, a Gróf Széchenyi István Akna volt, melynek tárnáiban ezt a szuperintelligens, szintetikus-organikus masinát építették. Ám a német megszállás idején, a sorozatos deportálások következtében, illetve a termelés leálltával a Gép is végleg egyedül maradt. Magányában éhezni kezdett, majd éhsége révén öntudatára ébredt, és erőszakos terjeszkedésbe lendült. A különféle szénszármazékok útján elkezdte berágni magát az emberek tudatába, míg a kontroll visszanyerésére meg nem született egy ellenhaditerv. A méregtelenítés csakis egy monumentális, „kritikusan sok kreativitást” kifejtő szeánsz keretében történhet meg. Így a Krétakör megmozdulásának gócpontjává is a szombati installációkavalkád és performance vált.

A bányajárás a fúvószenekar himnuszával indul, majd egy hosszadalmas videónézésbe torkollik. Folyosó arculat: két oldalról omladozó épületek magasodnak, melyek a fentebb emlegetett berendezés tervrajzaival fényfestettek. A menet a fölénk feszített vásznakra vetített bejátszások ütemében hömpölyg előre – civil fiatalok adnak (nem túl forradalmi) hangot elégedetlenségüknek, követeléseiknek: „Nem tudtunk átállni a megújuló energiaforrásokra.”, „Szebb és boldogabb Pécset!”, „Ne hagyjuk, hogy a gépek bedarálják az emberségünket!”, „Ne fákkal tüzeljenek, hanem a szeméttel!”, „Tanuljátok meg élvezni az életet!” stb. Mindeközben kék munkaruhát és sárga védősisakot viselő, minket terelő szervezők, fotósok, kamerások isszák be magukat a gyanútlan nézők közé. Noszogatásukra ballagunk a helyi környezetben idegennek ható vörös függöny elé, mely kisvártatva felfedi rejtekét: az egy-egy főre tovább szűkített járat olyan, mint egy anyaméh, mely szüntelenül termeli az újjászületés/újjászülés reményét, adagolja a sterilizált bányászjelölteket a Kollégiumnak.

Az első etapban egy mozgó panoptikum ébreszti fel a hajdani üzemi munkálatok emlékét – szovjet zene a recsegő rádióból, fénypislákolás, égő cigarettanyalábok, kurjongatás, tábortűz. Aztán a meggondolatlan rombolás horizontja tűnik elő: a markológépek iszonyat robajjal porrá zúznak egy lakókocsit, míg a háttérben, csak esetlegesen észrevehető helyeken, két árnyalak talán már az Utópia Kollégium logóját festi a konténerekre, betonfalakra. Össznépileg tovább áramlunk. Egy műanyag flakonokkal függönyözött csarnok felé csalogatnak minket, melyben a Gép pihen. Álló lelátókra zsúfolódik a tömeg és vár. Várva vár. Az ellenvájatok mélyéről előbb „hejjezve”, aztán énekelve, végül klarinét, oboa, fuvola, harsona kíséretében előbújik a legénység – tizenéves, zömében helyi fiatalok. Várunk. Hosszas perceken keresztül igazgatják, ki-be csukják a felettünk lógó, körülbelül 4 méteres fémkockát, ami a Gép utolsó alkatrészre és az illesztésre vár. Szüntelen várakozásra újabb „Jó szerencsét!” fanfár. Az elem a helyére kerül, minden más szereplő még izeg-mozog. Szépen ülnek a generátoron, szépen emelik magasba a neon csöveket. A kísérlet kezdetét veszi, a tesla-tekercs egyike felizzik. Szimulált villám, a markokban világló lámpák és pont, itt a vége.

A zavarában oszló emberáramot kint már büfé és a gamma frekvenciás bányász rádió sejtelmes hírközlései fogadják: a szénnel bőrszínt válthatsz, ellenben ékszerként nem használható, különbenpedig Vontató Vilmos kitüntetést kap. Mindezt decibelben szinte elnyomja egy gyakori kérdés: tényleg ennyi volt?

A résztvevő diákok egy hónapon át készültek a Gép avatására. Együtt tréningeztek, táboroztak, jeleneteket faragtak, flash mobberekké váltak, pólókat festettek, valamint szakavatott helytörténészekké formálódtak. Drámapedagógia napestig; nyilván igen hasznos időtöltés volt. Számukra. Ellenben mi, akik nem a gyerekünket videózó nézők voltunk, a vállunkat vonogatva, határozott hiányérzettel távoztunk. Míg eleinte egy szürreális toborzási folyamat sejlett a felszín alatt, addig a végére szélnek lettünk eresztve. A Kollégium kihasználta a jelenlevőségünket: szertartásukhoz, a munkafolyamat méltó lezárásához számszerint járultunk hozzá, egyébként aligha. A közös alkotás élménye elmaradt. Aggódom, hogy a Gép ebben a pillanatban is terjeszti elmeuraló szénmorzsáit.

 

Háttéranyagok:

A Jicinsky-sztori

A Jicinsky-sztori – folytatás

 

 

További írások az interneten:

Hamvay Péter: Meddig ér a kulturális főváros

Krupa Zsófia: Kiaknázott installáció Pécsett

Szemere Katalin: Fiúk a bányában

valuska lászló: Gép pusztítja a danbrownizált Pécset.

 

 

 

Blogbejegyzések:

szinhaz.blog

ilovepecs

 

 

Videó:

Index videó