Science cirkusz

Aurélien Bory: Sans objet – Compagnie 111

Mechanikus harc illúzió és valóság határmezsgyéjén, ahol a technológia kibernetikus hadviselést folytat a szubjektivitással szemben. Gép és ember csap össze a Compagnie 111 legújabb vendégjátékában, a Tárgy nélkül című előadásban. Tér és idő pedig egyetlen szingularitásba görbül, hogy feltegye a végső a kérdést: mire képes a számok mögé rejtett intellektus?

Komjáthy Zsuzsanna | 12. 09. 17.

Aurélien Bory köztudottan a perspektívák bűvésze. Előadásai többnyire az illúziókeltés eszközével a gravitáció és a fizika törvényeinek meghazudtolását tűzik ki célul. Experimentális színház az övé, melyben a cirkusz elemei nem csupán az előadóművészet más területeivel és a vizuális művészetekkel, de egyúttal természettudományos vívmányokkal keverednek. Így volt ez a 2006-ban Magyarországra importált Plan B, a 2008-as IJK és a mostani Sans objet esetében is.

Produkciói olyan virtuális világokat teremtenek, melyek Proust szavaival élve „valóságosak anélkül, hogy aktuálisak lennének, és ideálisak anélkül, hogy elvontak lennének”. Tudományos-fantasztikus cirkuszszínház, mondhatnánk, ahol a látvány hegemóniája mögött minduntalan felsejlik valami különös, titokzatos erő.

Ez az erő a Sans objet esetében, úgy tűnik, valós alakot öltött: egy gigászi gépezetét. A szerkezet uralja a színpadképet, monumentális díszletként tornyosodik az általa manipulált színpadkép fölé. Mechanikája lenyűgöző, ereje már-már rettentő, Toldi-masinaként a legnehezebb színpadelemet is elbírja. Rendezi, variálja, átalakítja a teret, miközben láthatóan minden figyelmét annak szenteli, hogy a vele szembenálló két embert (Olivier Alenda, Olivier Boyer) maga alá gyűrje és elgépiesítse.

targytalanul-compagnie-111-4

Komikus kakasviadal kezdődik ember és gép között, melyben esendő bohócakrobaták állnak szemben a titáni erőművésszel. A hagyományos cirkuszi számzsánerek futurisztikus adaptációja, amit látunk, gegek laza sorozata, melyek egyenként egy-egy leleményes ötlet tökéletes kiaknázásai. Gyermekkori félelmek és álmok jelennek meg ezekben a szürreális-konstruktivista foszlányokban, progresszív felfogásban. Ezek jellemzően az emberi test sérülékenységének parodizált alakzatai. A gegek egymással asszociatív, metonimikus kapcsolatban állnak, melyeket egyértelműen a gépezet produkál, ám az ember katalizál. Az etapok mondhatni grafikus természetűek: nem bírnak kifejezett célzattal – ha tetszik jelentéssel –, helyette erővonalakat vázolnak, a lehetséges szituációk variánsait veszik sorra. Ezek a variánsok pedig sokrétűek, leginkább vizuális jellegűek és kápráztatásra törnek. Szenzációs látvány például a zárójelenetek egyike: a hatalmas ponyva, ami korábban a gépezet testét is takarta, kifeszül a színpadképre, függönyként takar el mindent a közönség elől. A robot hátulról csapásokat mérve rá körgyűrű-hullámokat idéz elő a felületén, hasonló látványt, mint mikor az ember kavicsot hajít a vízbe. Később kilyuggatja az anyagot, az apró hézagokon pedig áttör maga a fény. Ez a látvány percekig leköti a nézőket.

targytalanul-compagnie-111-5

Noha a Tárgy nélkül elsőrendű célja minden kétséget kizáróan a show és a szórakoztatás, Bory izgalmas kérdésszemcséket is rejt az előadásba. Ilyen például a gép és ember viszonyának sokat vitatott problematikája, mely szerint a mesterséges intelligencia önálló tudatra és létre ébredhet. Erre asszociál az előadás címe is. Tény, hogy a gigászi gépezet már-már antropomorf arcot ölt, ami hozzánk hasonlóan kicsinyes, önös és kegyetlen. Az ember fölé magasodva valóságos mini-istenség ő, elnyomó hatalom, mely hódolatot követel. Önálló akaratának látszata már-már tökéletes illúziót teremt a néző számára. A fürkész tekintet mégis hamar észreveszi a háttérben meghúzódó üzemeltetőt, Tristan Baudoint, a gépezet tulajdonképpeni irányítóját, aki hátul, takarásban foglal helyet, és távirányító szerkezet segítségével koordinálja a gép mozgását (mely jegyezzük meg, néha már-már könnyed koreográfiákat táncol. Jó példa erre a kezdőjelenet, ahol a hatalmas ponyvával takarva futurista Graham-Siratót táncol. Mozgását a csetlő-botló ember nem is képes lemásolni, többszöri próbálkozás után is csak nevetség tárgya marad.) Ember és gép hierarchiájába tehát egy harmadik lépcsőfok is iktatható: az irányító akarat, az intellektus, mely visszavezet minket a tudomány, a számok uralmához, és amely végső soron az emberhez köthető. Hiába tehát a próbálkozás, hogy aszubjektív világot teremtsen az előadás, és hiába a nagyszabású zárójelenet, melyben a két ember gépi létformát ölt. A győzelem illúzió; az intellektust mégsem uralja a gépezet.

Aurélien Bory: Sans objet

Compagnie 111

Koncepció, látvány, rendezés: Aurélien Bory

Díszlet: Pierre Dequivre

Fény: Arno Veyrat

Hang: Joël Abriac

Zene: Joan Cambon

Előadók: Olivier Alenda, Olivier Boyer

Robotüzemeltető és programozó: Tristan Baudoin

Helyszín: Trafó

Idő: 2012. szept. 12–14.

Fotógaléria: