Szükség van-e kortárs drámára?

Kérdések és válaszok a Magyar Dráma Napján

Miért csak elvétve mutatnak be kortárs magyar darabokat a kőszínházak? Mi minden befolyásolja egy színház darabválasztását? Meddig van dolga a drámaírónak a szövegével? Az Olvasópróba sorozat első kötetének (A felejtés ellen) a Katona előcsarnokában tartott bemutatóján ilyen és ehhez hasonló kérdések álltak a beszélgetés fókuszában.
-doris- | 17. 09. 21.

 

A beszélgetést vezető Sándor L. István kérdésére Máté Gábor, a Katona igazgatója (és számtalan kortárs tematikájú előadás rendezője) elmondta, hogy ugyan rengeteg kortárs magyar színdarabot olvas, de nagyon kevés olyat talál köztük, amelyet – akár még tökéletlen formájukban is – érdemes lenne bemutatni. Ritkán csillan fel a szeme, hogy olyan darab akadt a kezébe, ami feltétlenül alkalmas erre.

 

mate-gabor

Máté Gábor

 

Viszont rendszeresen talál olyan anyagokat, szövegeket, amelyekben lehetőséget lát a színpadi megvalósításra. A felejtés ellen kötetben megjelent két, a Katonához kapcsolódó mű esetében is erről volt szó. A színházban sokszor praktikus okok alapján választanak darabot. A Vörös esetében a szabadkai társulat és a Katona együttműködéséhez kerestek megfelelő anyagot: nem kész darabot, hanem témát, amit aztán a szabadkai színház dramaturgja formált darabbá. Kerékgyártó István könyvét, a Rükvercet olvasva viszont az jutott Máté Gábor eszébe, hogy milyen jó szerep lenne Bán Jánosnak, ha eljátszaná a könyv főszereplőjét. És mellette a színész fia (aki akkor a színművészeti főiskolára járt) alakíthatná a főszereplő fiatalkori énjét. Igazán ez a különleges színházi lehetőség indította el azt, hogy a Rükvercből színdarabot írassanak.

Kerékgyártó István, a Rükverc szerzője reagált minderre. Ő íróként alapvetően másképp látja a helyzetet. Félig viccesen arról beszélt, hogy az írók egymás között nagyon sokat szidják a színházakat, a rendezőket és az igazgatókat. Mesélt arról, hogy nagyon sok kortárs író barátja van, akik úgy érzik, ők jó darabokat írtak, csak ezek nem kellenek a színházaknak. Még az a jobbik eset, ha a rendezők és igazgatók elmondják, hogy nem igazán tetszik nekik a mű. De inkább az a jellemző, hogy a színházak nem is válaszolnak. Ilyenkor az írók bizonyos premiereken próbálnak úgy helyezkedni, hogy közel kerüljenek a rendezőkhöz, akinek odaadták a darabjukat, miközben a rendezők próbálják elkerülni, hogy véleményt kelljen nyilvánítaniuk a darabról.

 

kerekgyarto

Kerékgyártó István

 

Én is írtam egy remek darabot – tette hozzá ironikusan Kerékgyártó –, Hurok a címe, több rendezőnek is odaadtam, nyilván vacaknak találták, így csak Németországban mutatták be. Majd Kerékgyártó István azt is hozzátette, hogy Esterházy, Darvasi, Závada darabjai sem kerülnek magyar színpadokra. Emiatt az írók kicsit meg vannak sértődve a színházra – mondta ismételten viccesen Kerékgyártó.

Máté Gábor válaszában azt mondta, hogy túlságosan szakmai lenne, ha pontról pontra kifejtené, melyik darabbal mi a probléma, de ezzel nem akarná a hallgatóságot untatni. Annyit mégis elmondott, hogy leginkább az okozza a problémát, hogy az írók, akik színdarab-írással foglalkoznak, nem igazán ismerik magának a színpadnak a törvényszerűségeit. Nagyon sok apróság van, amit figyelembe kéne venniük, ám ezt nem teszik meg. Elfeledkeznek például arról az alapelvről, hogy egy színház műsorának változatosnak kell lennie. Ezért sem teljesülhet Kerékgyártó István igénye, hogy miközben a színház még játssza a Rükvercet, máris kezdjenek el egy másik Kerékgyártó-darabot próbálni – hiszen három-négy Csehov- vagy Shakespeare-dráma sincs egyszerre egyik színház műsorán sem.

 

mohacsi

Mohácsi János

 

Mohácsi János rendező, aki sokszor a saját előadásainak társírója is, mindehhez azt tette hozzá, hogy a drámaírás szerinte a világ egyik legmacerásabb dolga. Sokkal nehezebb színdarabot írni, mint prózát vagy verset, mert egy darabban minden szónak jelentősége van. De emellett olyan stabil szerkezetet is kell építeni, amiben működni tudnak a szereplők, és kibontakozhat a történet. Mohácsi azt is elmesélte, hogy egyszer részt vett egy drámapályázat zsűrijében, de azt az élményt nem kívánja senkinek. Ugyanis nagyon sokan gondolják magukról azt, hogy tudnak drámát írni, miközben fogalmuk sincs a műfaj jellemzőivel. Jó darabot valójában nagyon kevesen képesek írni. Olyat meg, amitől Máté Gábornak is felcsillan a szeme, szinte képtelenség írni. Emellett pedig azt is figyelembe kell venni, hogy a világirodalmi piacon elég nagy verseny van a jó darabok között.

Mohácsi beszélt arról is, hogy a húszas évek bőséges drámaterméséből alig egy-két darab maradt fenn az idő szűrőjén. Pedig akkor a színházak jobb pozícióban voltak, mint manapság, emiatt sokkal nagyobb igényük volt arra, hogy az akkori kortárs szerzők írjanak nekik friss darabokat.

 

Czajlik-József

Czajlik József

 

Czajlik József, a Rükverc kassai előadásának a rendezője (és a kassai Thália Színház igazgatója) úgy látja, hogy egyre kevesebben fognak bele abba, hogy drámát írjanak. Eközben egyre több olyan csapat születik, amelyek tagjai együtt szeretnének valamit kifejezni, ezért nem kész darabokat keresnek, hanem az általuk választott témát íratják meg egy íróval, dramaturggal, majd a szöveget is együtt formálják színészek, rendező, drámaíró, dramaturg. Így a színház közelebb kerül azokhoz az írókhoz, akiket valóban érdekel a színház, és részt is tudnak venni a társulat együttgondolkodásában, hajlamosak, képesek rá, hogy együtt haladjanak a színészekkel, rendezővel, dramaturggal. Valahogy úgy érzem – mondta végül Czajlik József, hogy azok a drámaírók, akik nem tartanak kapcsolatot a társulatokkal, valamilyen módon ki is sodródnak a színház világából.

 

brestyanszky

Brestyánszky Boros Rozália

 

Brestyánszky Boros Rozália drámaíró – a Vörös szerzője – elmondta, hogy ő abban a szerencsés helyzetben van, hogy dramaturgként színházban dolgozik. Szerinte ez egy drámaíró számára szerencsés helyzet. Így amikor a társulattal egy előadáson dolgoznak, akkor nem is válnak élesen szét a szerepek, hogy ki a drámaíró, ki a rendező és a színész. Ilyenkor nem mondhatja a drámaíró azt, hogy ő lerakta az asztalra a szöveget, a többi már nem az ő dolga, jöjjenek a többiek. Mert valójában továbbra is együtt kell dolgoznia minden színházi alkotónak a darabon. Azt is elmondta, hogy ő közel húsz éve így dolgozik, és ezt nagy ajándéknak tartja.