Ma már többet tudunk a politikáról

Beszélgetés Mácsai Pállal: Dürrenmatt: János király

November 10-én mutatja be a Szegedi Nemzeti Színház a János királyt. Dürrenmatt 1968-ban írt darabjának korábban már  több fontos magyar előadása volt. Ezek közül háromról beszélgettünk Mácsai Pállal.
Sándor L. István | 15. 12. 14.

Mácsai Pál főiskolai osztályának legfontosabb vizsgaelőadása 1983 őszén a Kerényi Imre rendezte János király volt, amelyben Mácsai mellett Funtek Frigyes és Hirtling István játszotta a főszerepeket - akárcsak a következő évben a Várszínházban, ahol Kerényi ismét színpadra állította Dürrenmatt Shakespeare-átiratát. A Mácsai Pál vezette Örkény Színház 2011-ben tűzte műsorra a János királyt. A Bagossy László rendezte előadásban Mácsai Pandulpho érsek szerepét alakítja.

 

Kerényivel dolgozni

 

– A Színházi Intézet adattára szerint a János királyból az elmúlt negyven évben hét előadás volt Magyarországon. Ezek közül csak egyben játszották az eredeti Shakespeare-darabot (Ruszt József rendezte az előadást 1975-ben Kecskeméten), egyébként a Dürrenmatt-átiratot tűzték műsorra. Ebből a hat bemutatóból te háromban szerepeltél. Az 1983-as főiskolai előadást nem láttam, csak a következő évben a Várszínházban bemutatott változatot, de úgy emlékszem, hogy ez volt az a vizsgátok, ami után elkezdték emlegetni, hogy van itt egy jó osztály, benne három remek színész: a Funtek, a Hirtling meg a Mácsai. Te hogy emlékszel vissza a'83-as János királyra, ami tulajdonképpen a kiugrásotokat jelentette?

– Pontosan így. '83 őszén lettünk negyedévesek, a János király volt az első vizsgaelőadásunk. Tizenhatunkat vettek fel a főiskolára, menet közben Kerényi hat embert rostált ki, így tízen maradtunk negyedévre. Jó létszám, hogy lehessen dolgozni. Akkoriban legendásan sikeres társaság voltunk. A fene tudja, mi mindenből áll ez össze, nyilván sokféle véletlen is szerepet játszik. De a dolog közepén egy meghatározó alak volt, egy mániás alkatú ember, Kerényi Imre, akinek akkor éppen a tanítás volt a mániája. Sok mániája volt korábban is, azóta is. Megkockáztatom, hogy valószínűleg szeretett minket.

– Hogy dolgoztatok Kerényivel?

– A főiskolán a tanítás úgy zajlik, vagyis akkor úgy volt, hogy 3-tól 6-ig voltak a mesterség órák. Három napon át mesterség órákat, két napon át beszéd órákat tartottak. Kerényi minden mesterség órán hajszál pontosan 3-kor jelent meg, elképzelhetetlen volt, hogy előbb vagy később érkezzen. És ott volt nagyjából éjfélig. Zsebből fizette a gondnokot, hogy ne zárja be az épületet. Ennek a munkatempónak az lett a következménye, hogy megtanultunk dolgozni. Mi azóta is bírjuk a kiképzést, színházban is, forgatáson is. Van ez persze máshol is, a régi kaposvári kollégáknál láttam például még ezt a munkabírást. Voltak ennek túlhajtásai is, például a legelső évben karácsonykor Kerényi senkit nem engedett haza, ami megviselt néhány nem budapesti fiút és lányt, de példázatnak mutatós volt, hogy a színházért oda kell adni mindent, például az ilyen „privát hülyeségeket" is, mint a karácsony. A folytonos együttlét aztán rengeteget csiszolt rajtunk a főiskolán. Huszti volt a másik osztályfőnök, Versényi Ida a zenés mesterség tanárunk. A János királyban minden összejött. (Ebben a Simon Zsuzsa-osztály is szerepelt, így például Csuja Imre is játszott benne.) Ott valóban fontos előadás született. Nem a mából visszaemlékezve tűnik legendásnak, hanem akkor is az volt.

 

janos-kiraly-foiskola-1983

Az 1983-as főiskolai előadás - Kolos István, Mészáros Károly, Antal Olga, Vajda Péter

 

– Az Ódry színpadán játszottátok?

– Igen, abban az épületben nem is volt akkor még más terem, Padlás sem, például. Annyira akarták látni, hogy a nézőtéren nemcsak oldalt álltak, hanem rendszeresen sokan ki is szorultak az előcsarnokba. Akkor a tűzoltó elküldte azokat, akik már nem fértek be. Ha nem volt tűzoltósági balhé, már meg voltunk sértve. Ez a siker a másik két vizsgánkra is átsugárzott, a Teaház az augusztusi holdhoz és a La Mancha lovagja című előadásainkat is jól fogadták. Ritkán jön össze, hogy egy osztály annyira népszerűvé válik, hogy saját közönsége lesz. A főiskola után Funtekkel és Hirtlinggel a Nemzeti Színházba kerültünk. Ez is közrejátszott abban, hogy Kerényi átvitte a János királyt a Várszínházba. Ott is nagy széria ment belőle, bár, ahogy ilyenkor lenni szokott, azt az izgalmat, hőfokot, azt az originális hatást, amit az Ódry előadása mutatott, már nem tudta a várszínházi megismételni. De így is ment százötvenszer.

 

Fiatalok gunyoros képe

 

– Mi volt az Ódry előadásának titka?

– Szerintem az, hogy csupa fiatal ember játszott sok érett, kiégett, cinikus gazembert. Ez az előadás a fiatalok elkeseredetten gunyoros képe volt a politikai elitről. Ez visszhangra talált Pesten. '83-ban volt ez, néhány hónappal Brezsnyev halála után. Nyilvánvaló, hogy mindenki a párt-nómenklatúrára és az oroszokra gondolt, mert mi másra gondoltunk volna? Mindig mindenki arra gondolt. A 80-as években azt hittük, hogy meg vagyunk szállva, ezért elviselhetetlen a politikai elit, de az majd megvált minket, ha nem lesz itt a Varsói Szerződés, mikor egyszer majd csatlakozhatunk az európai politikai hagyományhoz. Mára ez az illúzió természetesen megszűnt. De az egy másik történet... Visszatérve az előadásra, Kerényi rendezésének erős, újszerű formanyelve volt, ez is érdekessé tette. Kocsák Tibornak és Kemény Gábornak, akik a zenét írták, ez volt talán az első nagyobb munkája a főiskolán. Fiatalok voltak, lángolóak, ambiciózusak. Szigorú próbákra emlékszem, Kerényinek mindig nagyon szigorú próbái voltak.

– Ez mit jelent?

– Pontosan kezdődő és sokáig tartó, rendes, komoly, alapos próbák voltak, amelyek folyamatosan színpadi fegyelmet igényeltek. A szövegtudást például Kerényi az első perctől megkövetelte. Persze sok veszekedés is volt, mert neki fontos volt ez a darab. Ez az egyik legjobb rendezése. Elkapott egy hangot, ami neki magának művészként is nagyon jól állt, és a darab is kivirágzott tőle.

 

janos-kiraly-varszinhaz-1984-1

Funtek Frigyes és Hirtling István a Várszínház 1984-es előadásában

 

– Funtek és Hirtling játszotta a „sztárszerepeket" az előadásban, az előbbi a fattyút, az utóbbi János királyt alakította. Te meg egy kis szerepet kaptál, Pembroke figuráját, akiből végül főszereplő lett.

– Ha megfigyeled, a mostani kritikák is a Máthé Zsoltról írnak a legtöbbet, aki az Örkényben Pembroke-ot játssza. Ez egy feltűnő, provokáló szerep. Az bosszantja a nézőket (meg a kritikusokat), hogy végig a színen van, alig lehet róla tudni valamit, látszólag statisztál, de a végén mégis ő visz mindent. Nálunk ki van neki találva néhány emblematikus játék, például az, ahogy változtatja a parókáját meg a nyakkendőjét. De nem ezért írnak róla sokat, hanem mert Máthé Zsolt jól játssza. Kétségkívül pici szerep. Amikor én megkaptam, semmiféle elégedetlenség nem volt bennem, mert a szereposztást annak tükrében kellett nézni, hogy előző tavasszal én Rómeót játszottam a Nemzetiben. Tehát az osztálytársaiméhoz képest komoly szerepet kaptam. Világos volt, és helyes, hogy a következő vizsgán kvázi nem játszom semmit. De azért sem lehettem elégedetlen, mert hiába volt ez kis szerep, teljesen azonos szinten voltam kezelve Funtekkel és Hirtlinggel. Mi hárman kicsit el voltunk kényeztetve a főiskolán.
Az sem lényegtelen, hogy voltunk az előadással Pozsonyban, egy nagy nemzetközi főiskolás fesztiválon – ezt azóta is megrendezik minden évben –, és ott megnyertük a fődíjat. Így egyfajta „nemzetközi karrierje" is volt a produkciónak.

– Végig lenyalt hajjal játszottad Pembroke-ot, de az utolsó gesztusként – miközben leejtetted a koronát egy lepelre – fölborzoltad a hajad. Ez mit jelentett?

– Valami olyasmit, hogy akkor most végre bármit csinálhat Pembroke. Ugyan nem lett király, de miniszterelnök lett, egy csecsemőkirály gyámja, azaz a hatalom birtokosa. És ekkor ez a rendkívül fegyelmezett, lenyalt hajú szolga elkezdheti kiélni a maga privát- és politikai perverzióit. A fegyelem megbontása, a felszabadulásának jelzése volt ez a gesztus.

 

Működnek a hóhérok

 

– Az Örkény Színházba hogy került a János király? A múltad is közrejátszott ebben?

– Persze. Ajánlottam Bagossynak. Számos darab merült fel, hogy mit fog rendezni, ez is köztük volt. Egész közel kerültünk Mrožek Tangójához, mert nagyon jól ki lehet osztani nálunk, de elálltunk tőle, hisz a Budapesti Kamaraszínház játssza. A két-három dráma közül, ami végül maradt, ezt választotta Laci. Valóban én adtam a kezébe, mert úgy emlékeztem rá, hogy jó darab. De szorongtam is, mert annak idején sikeres előadás volt belőle...

– Ez majdnem 30 éve volt.

– Hát igen. De azért rizikós az ember életében még egyszer egy már sikeres műhöz nyúlni. De tudtam, hogy jól áll az Örkény Színháznak a darab hangja. Az is világos volt, hogy annyi tapasztalat és indulat gyűlt össze bennünk az utóbbi időben, intellektuális és politikai is, hogy érdemes egy olyan darabbal foglalkozni, ami ekörül moralizál. Azt gondoltuk, hogy a János király képes lesz a nézők politikával kapcsolatos értelmi és érzelmi élményeit tükrözni, megfogalmazni. Mert eredetileg ez mégiscsak egy Shakespeare-darab, és a Shakespeare-drámák híresen érvényesen beszélnek a társadalmi mechanizmusokról. Még az is jól jött az előadásnak, hogy lett mára itthon egyfajta EU-szkepszis – kiben mekkora –, de annyi mindenképpen, hogy azok, aki hittek az Európai Unióhoz való csatlakozás hasznosságában, most azt látják, hogy ez semmit nem old meg a belső problémáinkból. Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy most már demokratikus hajlammal fogunk kezelni mindent. Ezek az érzelmi viszonyok hatnak a nézőtéren is.

 

janos-kiraly-gyula2

Gálffi László, Debreceny Csaba és Polgár Csaba az Örkény Színház 2011-es előadásán

 

– Bagossy látta a ti régi előadásotokat?

– Videón.

– Azért kérdezem, mert most mikor újra néztem a Kerényi-rendezést, nekem úgy tűnt, hogy a régi előadás bizonyos mozzanataira reflektál a mostani előadás.

– Bagossynak nem tetszett a régi előadás.

– Mondok példákat, hogy mire gondolok. Például mindkét előadás keretes szerkezetet választ: (majdnem) ugyanoda térünk vissza az előadás végén, ahonnan elindultunk. Ráadásul ebben a keretben mindkét előadás hasonló gesztusokkal vezet be a politika világába. A Kerényi-előadás azzal kezdődik, hogy amikor megérkezik a francia követ, János király még levezényel néhány kivégzést, működnek fenn a hóhérok, csapódnak a bárdok, érkeznek a levágott fejek egy kosárban. De a Bagossy-előadás indításában is hangsúlyos szerepet kapnak a hóhérok és a kivégzettek: a kezdőkép egymás mögött feltáruló síkjaiban az utolsó kettőben a hóhérok, illetve az akasztottak láthatók. Végül is mindkét rendező a hatalom erőszak-működését mutatja meg az indításban, és ehhez tér vissza a záróképben.

– Hát nem tudom... azt tudom, hogy Bagossynak nagyon nem tetszett a régi előadás. Miután látta, azt mondta, hogy szó sincs arról, ami a régi előadásban van. Ez helyes is: egy rendezőnek ne tessenek korábbi előadások. A hóhérok, a kosár, és a levágott fejek már a baseli ősbemutatón is szerepeltek, erről Dürrenmattnak a darabhoz írott jegyzeteiből lehet tudni, Bagossy is innen merített ihletet – és valószínűleg Kerényi is. Lehet, hogy hóhérok mindkét rendezésben megjelennek, de fontosabbak a kardinális különbségek a kettő között. A leglátványosabb, ha nem is a legfontosabb, hogy radikálisan más térben játszódik a két előadás. A régi előadás tere, Csikós Attila terve, egy Shakespeare-színpad volt, ahol lépcsők vezettek fel a hátsó emelt részre, és ezek középen nagyobb üres teret fogtak közre. Bagossy Levente terve vizuálisan, zeneileg és érzelmileg is egészen más, a kiindulása különbözik. Ez egy álságos tér, kifelé játszik és fordít, a nézőtér felé, minden gesztus a nézőnek szól, ahogy a mai közéleti gesztusok a politikai fogyasztónak, a szavazónak. Ennek a térnek nincs mélysége, önismétlő, mint a televíziós díszletek vagy beállítások, fogások. Az egymás után feltáruló bársonyfüggönyökkel szabályozott „színházasdi" némileg egyébként ellene megy a darabnak. Mert Dürrenmattban azért van egy adag szentimentalizmus is, ő tulajdonképp egy jótékony humanista. Bagossy rendezését viszont puszta maró irónia hatja át. A '83-as, '84-es előadás érdeme, hogy behozta a magyar színházi gondolkodásba a darabot, de a mostani színrevitel tovább lép az értelmezésében. Szerintem méltó párja a korábbi előadásnak. Látható különbség aztán, hogy csak fele annyi ideig tart, mint a régi.

– Csak 40 perccel rövidebb...

– ...nagyon sok fecsegés ki van húzva a darabból. Ez is érdekes, hogy miképp lehetett ennyit húzni, anélkül, hogy bármilyen szempontból sérülne a darab. Ha van ellenzője a mostani előadásunknak, az azt mondja, hogy azért a réginek több volt a lelke.

– Ez mit jelent?

– Ott volt valaki, akit lehetett szeretni. Itt nincs. Volt valaki, akinek lehetett drukkolni, akivel lehetett menni. Volt egy pozitív hős.

 

A fattyúk és királyok

 

– Ez volt a Fattyú.

– Igen. Dürrenmattnál tulajdonképpen a Fattyú még jót akar. A pozitív hős hagyományával Bagossy leszámol (Szokás szerint Gáspár Ildi dramaturggal karöltve, mert ő is fontos szerepet játszott a szövegváltozat kialakításában). A mostani előadás azt mondja, hogy a politikai környezetben nincsenek ilyen emberek. Vagy nem juthatnak el addig, ameddig a Fattyú eljut. A régi előadásban a Funtek által játszott figura valóban a népből jött, rendkívül intelligens volt, átlátott a játszmákon. Akit Frici játszott, az morálisan valóban támadhatatlan volt. A Polgár Csaba által játszott figura már ízig-vérig érdekelvű alak, akárcsak a többiek. Vagy ha eredetileg nem is teljesen ugyanolyan, hamar hasonul a többiekhez...

 

janoskiraly-orkeny2

Máthé  Zsolt és Csuja Imre az Örkény Színház 2011-es előadásán

 

– Csak többet lát, kicsit okosabb...

– Okosabb, mint a környezete, de ettől még nem világjobbító.

–Funtek viszont egy romantikus hőst játszott.

– Pontosan. És ez, a romantizálással való leszámolás valójában a legfontosabb, a lényegi újdonság az előadásban.

– Ugyanakkor János király is teljesen más a két előadásban. A régi előadásban a Hirtling játszotta figura felnőtt a feladatához, és végül is király lett belőle. A mostani előadásban viszont Debreczeni Csaba végig egy unott kívülállót játszik, akire a végén a teljes szerencsétlenség szakad rá, így esélye sincs arra, hogy valahogy a „király-lét" közelébe kerüljön...

– ...hogy a nagy uralkodók vagy a fontos politikusok között legyen említhető, miközben ezt mindvégig ambicionálja. Amikor végül törvényt hoz a szegény nép javára, azt kínosan későn csinálja. A '83-as előadásban ennek is volt egyfajta hősiessége. Olyasmit sugallt, hogy van, lehetséges személyes katarzis, megvilágosodás. Végül csak megérti János, hogy mire is lenne szánva. A mi előadásunkban semmilyen emelkedett tartalma nincs ennek a törvénykezésnek, csak egy utolsó, kényszerű húzás a lehetséges lépések között.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2011/6. számában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól:
ellenfeny@t-online.hu

Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):

Az aktuális és egy éven belül megjelent számok: 495 Ft

Korábbi évfolyamok számai: 395 Ft