Ellenfény Online - Fókuszban - Múltidéző - „Egyszerűen Nem értettek Meg."

„Egyszerűen nem értettek meg."

Szép Ernő Vőlegényének előadásai

A Vőlegény ősbemutatója 1922-ben megbukott a Vígszínházban. 1960-as felújítása sem aratott különösebb sikert a Madách Színházban, de egy 1969-es főiskolai vizsgaelőadás – majd ennek 1973-as Madách színházi repríze – a darabra és a szerzőre irányította a figyelmet. Bár a Vőlegény újabb bemutatóira a 80-as évekig kellett várni, mára kétségtelenül ez a legtöbbet játszott Szép Ernő-darab.
Sándor L. István | 17. 09. 29.

 

„Szép Ernő vígjátékát kedvezőtlenül fogadta a napi sajtó. A kritikusok bizonyára mást vártak Szép Ernőtől. A Vőlegényben nyomát se találták azoknak a meleg, bensőséges hangon csilingelő csengőknek, melyek Szép Ernő költészetének jellegzetes finom mívű díszei. Szép Ernő félrebillent fejjel, ártatlan mosolygással fogadta a kedvezőtlen kritikák sújtását, és fogász hősének hideg józanságával jelentette ki, hogy bizony nagyon szomorú, ha mélyen el kell rejteni a költészet káprázatát úgy, amint annak idején a gazdagok ásták el arany és ezüst tárgyaikat" – írta a Vígszínház ősbemutatójáról a Nyugat kritikusa, Rab Gusztáv.

Rab Gusztáv maga sem volt elégedett a darabbal (az előadásról viszont egy szót sem ejtett cikkében). Ahogy írásából kihámozható, leginkább a realizmust sokallta és a költészetet hiányolta a Vőlegényből: „Mindez éles gyújtótávolságú lencsével van lefotografálva egy szegény sorsú polgárcsalád ebédlőjében mozgó alakokról. A darab technikai kezelése és felépítése pontos és hű fényképező masina fotográfiája. A fényképészek, ha fényesíteni akarják a képet, üveglapon szárítják meg. Fényes, üveglapon szárított fotográfia a Vőlegény: kép, amin rajta van minden apró és felesleges részlet. Ezeket a részleteket azon kívül átfestette Szép Ernő néhol az ő sajátos színeivel. De a színek belefakulnak a részletes pontossággal lekopírozott vonalak hangos fénylésébe. Ezért csendül ki csak ritkán a darabból a poétikus hang, és ezért törik meg nyomban a távlatok eszmélete." (A Nyugat 1922/11. számában megjelent cikk itt olvasható)

 

volegeny-madach-1960

Psota Irén (Kornél) és Lőte Attila (Rudi) a Madách Színház

1960-as előadásában

 

Harmincnyolc év múlva, a Vőlegény következő színpadra kerülésénél hasonló értetlenségről tesz bizonyságot a kritika. „A meghitt hangulatokkal megkapó érzelmességgel bánó lírikus, a saját elsüllyedt gyermekvilágát idézgető novellista ebben a darabjában mintha kilépne önmagából: tőle szokatlan hangossággal teremti színpadra egy kispolgári család morálisan felbomlott világát." Tehát az 1960-as Madách Színházban bemutatott Vámos László rendezte előadás kritikusa tulajdonképpen ugyanazt állítja, hogy mint az ősbemutatóról író recenzens: nem illik Szép Ernőhöz a Vőlegény: „Annál inkább meglepő a most újra bemutatott színműve, amelyet a színlap komédiának nevez, mi inkább a szatíra műfajába sorolnánk." És ezzel az 1960-as előadás kritikusa belekezd abba műfajkeresésébe, ami végigkíséri a Vőlegény színpadi életét. (Sós Endre: Vőlegény. Magyar Nemzet 1960. 10. 29.) (A Madách Színházban 1960-ban a Papa: Greguss Zoltán, Anya: Kiss Manyi, Kornél: Psota Irén, Rudi: Lőte Attila.)

Kilenc év múlva (negyvenhét évvel az ősbemutató után) viszont már egészen mást lát egy színházi kritikus a darabban. „Alighanem a groteszk divatjának kellett eljönnie ahhoz, hogy ráérezzünk [Szép Ernő] dialógusainak fonák humorára, a nyeglén félbehagyott mondatok villódzására" – írta Szirtes Tamás 1969-es főiskolai rendezése kapcsán Koltai Tamás. (Koltai Tamás: Ez itt mind boldog. A Vőlegény vizsgaelőadása után. Színház 1970/3.) Koltai a groteszk fogalmát találja arra, amit a Nyugat kritikusa még „a fényes, üveglapon szárított fotográfia" metaforájával írt körül. (Az 1969-es főiskolai vizsgaelőadásban Papa: Kern András, Anya: Bodnár Erika, Kornél: Detre Annamária, Rudi: Tóth Titusz.)

 

volegeny-madach-73-2

Schütz Ila (Kornél) és Haumann Péter (Rudi) a Madách Színház

1973-as előadásában

 

Öt év múlva ezt hasonlóképpen látja egy másik kritikus is. Sőt azt is hozzáteszi, hogy Szép Ernő „színművei valahogy mostanra teljesedtek ki, mostanra értek be. Nem annyira témájukkal, mondanivalójukkal, mint inkább azokkal a lehetőségekkel, amelyeket a színpadi stílbravúrok adnak. Valószínűleg a groteszk-lírai, a komplex hatások divatjának kellett eljönnie ahhoz, hogy megérezzük Szép Ernő stílusának, játékrendjének fonák ritmusát, megértsük mondatainak, dialógjainak párhuzamait, egymásra rímelő pillanatait." (Róna Katalin: Itt valami félreértés történt. Széljegyzet a Vőlegény kritikáihoz. Színház 1974/6.)

De a kritika összességében értetlenül fogadta Szirtes Tamás 1973-as reprízét a Madách Színházban. Ezt az egyik főszerepet játszó Psota Irén – aki 1960-ban Kornél, most az Anya volt – szóvá is teszi: „Mindannyian szeretjük a darabot. Sokat olvastuk Szép Ernőt, és ritka mód egyetértettünk. Azt vártam, hogy a kritikusok észreveszik majd, hogy milyen örömmel játszom az Anyát, hogy ilyen nagy bohócságot még nem láttak tőlem. És megérzik belőle azt a tüneményes, nagyszerű költészetet, amely Szép Ernőnél szerintem Csehov és az abszurdok ötvözete. Ehelyett elmarasztaló kritikákat kaptam. Egyszerűen nem értettek meg." (Mészáros Tamás: Alakítja-e Ön a pályáját? Psota Irén. Színház 1974/4.)

A kritikusnak viszont épp az a kifogása – folytatva a műfajkeresését –, hogy Szép Ernő darabja vígjáték helyett bohózatként látható a Madách Színházban. „Szirtes Tamás négy évvel ezelőtt [1969-ben] rendezőtanárával, Vámos Lászlóval egyszer már sikeresen színre vitte a Vőlegényt. Akkor a Színművészeti Főiskola vizsgaelőadását jó tempóval, ironikus felhangokkal, visszafogottabb kacagtatni akarással rendezte meg. Már az első felvonás elején lehetett tudni, ki kicsoda, mi a funkciója a zilált Csuszik családban. Rendezői rendszerében alkalmat adott a jellemek kibontakoztatására. Ezzel szemben a mostani előadásban felmegy a függöny, és abban a pillanatban „kitör a rumli", feje tetejére áll a világ, és bárhogy igyekszünk megfejteni a fel-alá rohangáló család tagjainak kilétét, ez legfeljebb a műsorfüzetből derül ki." (Róna Katalin i. m.) (1973-ban a Madách Színházban Papa: Garas Dezső, Anya: Psota Irén, Kornél: Schütz Ila, Rudi: Haumann Péter)

 

volegeny-madach-73-3

Schütz Ila (Kornél) és Haumann Péter (Rudi) a Madách Színház

1973-as előadásában

 

Tizennégy évvel később – egy újabb Vőlegény-premier kapcsán – ismét csak az a kérdés merül fel, hogy milyen műfajt is képvisel a darab, s ennek eredményeként miképp lehet érvényesen színpadra állítani. „Lírai komédiának nevezi a Vőlegényt az az – 1975-ben a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent – kötet, amely csaknem negyedszázaddal Szép Ernő halála után először gyűjtötte össze legjobb színműveit" – kezdi egy 1987-es bemutató kapcsán kritikáját Bogácsi Erzsébet. „Minden bizonnyal nemcsak azért használták e megjelölést, mert utalni kívántak arra, hogy a szerző legalább annyira költő, mint amennyire drámaíró. Alighanem jelezni akarták azt a két végletet is, amelyet az első világháború előtt játszódó színitörténet magában rejt, és amelyek közül az 1922-es vígszínházi ősbemutató óta minden előadása választhat."

De az 1987-es bemutató mégis más utat választ. „Akár az egyik, akár a másik csapáson járt volna Ács János, a szolnoki Szigligeti Színház előadásának létrehozója, mindkettőnek meglett volna az oka. Mert a lírai attitűd közel áll a rendező szenzibilis alkatához. A groteszk szemlélet viszont „a kaposvári iskolában" kötelező tantárgy volt, amelyet könnyedén elsajátított. Mégis a harmadik, a középső mezsgyére lépett, amelyen a játék valóságát – a realitását – kereste." (Bogácsi Erzsébet: Ismételgetett boldogtalanság. Magyar Nemzet 1987. április 27.) (A szolnoki előadásban Papa: Kátay Endre, Mama: Koós Olga, Kornél: Sztárek Andrea, Rudi: Szerémi Zoltán.)

 

volegeny-varszinha-1990-kovats-adel

Kováts Adél (Kornél) a Várszínház 1990-es előadásában

 

1990-ben a Várszínházban Szőke István rendezte meg a Vőlegényt. Ekkor még úgy látja a kritikus, hogy „Periferikusan kezelt nemzeti drámáink közé tartozik Szép Ernő Vőlegénye, amelyet mindeddig nem sikerült színpadon revelálni". Ennek okát leginkább Szép Ernő ábrázolásmódjának összetettségében látja. „Mennyi finom bájjal, nyelvelő humorral, szeretetteljes kajánsággal ábrázolja" a szerző például a Csuszik családot, „mesterien montírozva a valóságot és annak gúnyképét." „Mennyi kellem és szelíd fricska, mennyi édesség és búbánat a kétségbeesetten őszinte menyasszony, Kornél alakjában". „És mennyi keserű malícia a rámenős fogász figurájában". A kritikus szerint „mindezt egyetlen kevercsben összeolvasztani, hangulattá, stílussá és valóságos életté gyúrni" nem sikerült Szőke István rendezésének. (Koltai Tamás: Nem elég Szép Ernő. Élet és Irodalom 1990. 04. 11.) (A Várszínházban a Papa: Agárdy Gábor, Anya: Tímár Éva, Kornél: Kováts Adél, Rudi: Gáspár Tibor, Duci: Pregitzer Fruzsina, Lala: Alföldi Róbert f. h.)

 

volegeny-radnot-1993-2

Takács Katalin (Mariska), Haumann Péter (Papa), Tóth Ildikó (Kornél), Széles László (Rudi)

a Radnóti Színház 1993-as előadásában

 

Igazi figyelmet a 90-es évek bemutatói közül Szikora János 1993-as rendezése kapott a Radnóti Színházban. Ekkor ismét a társadalmi szempontokra helyeződött a hangsúly, hisz Szántó Judit kritikájában így ír a darabról: „Egy gyökértelen, távlattalan társadalmi osztály sajátos életérzése tükröződik benne. Egy osztályé, amelyre szerepet osztottak, amely azt elvállalta, de aztán kiderült, hogy csak szerep van, de nincs hozzá se darab, se színház, s ők ott feszengenek, helyüket nem találva a fölöslegessé vált figurák maszkjában. Szociológiailag a kispolgárság lumpenizálódásának nevezhetnénk ezt a mára ismét oly ismerőssé vált folyamatot, ám ilyen csúnya szavak soha nem hangzanak el Szép Ernő színpadán, sőt, kétlem, hogy ő maga egyáltalán hallotta hírüket. Annál káprázatosabb az írói teljesítmény, ahogy ezt a társadalmi diagnózist közvetetten, soha tételesen meg nem fogalmazva, merőben privát jellegű történetekbe öltöztetve hajszálpontosan érzékelteti." (Szántó Judit: Rendetlenség és kora bánat. Szép Ernő: Vőlegény. Színház 1994/2.) (A Radnótiban 1993-ban az a két színész alakítja az idős házaspárt, akik a Madách Színház 1973-as előadásában a fiatal főszereplők voltak – Papa: Haumann Péter, Anya: Schütz Ila. További szereplők – Kornél: Tóth Ildikó, Rudi: Széles László, Mariska: Takács Katalin, Duci: Kerekes Éva, Zoli: Görög László)

A kilencvenes évek végétől egyre többet játszották a Vőlegényt. Az 1997/98-as évadban három színház is műsorára tűzte. De a 2001-es kaposvári, Keszég László rendezte előadás kapcsán ismét csak a Szép Ernő-probléma foglalkoztatta a kritikust. „Szép Ernőt különböző korokban különböző okokból nem játszották színházaink, és amióta mégis, ritkán van benne köszönet" – írta Stuber Andrea, majd ő is a stílus nehézségeire utal: „A (múlt) századelő magyar darabjainak színrevitele biztos stílusismeretet követel, ami nem jelentéktelen igény, és még kevés is a boldoguláshoz. Tudni kell kikeverni az édes-fanyar Szép Ernő-i ízt. Alkotóelemek: naivitás, rafinéria, életöröm, dekadencia, tespedtség, elvágyódás, önteltség, önirónia." (Stuber Andrea: Szürke. Szép Enrő: Vőlegény. Színház 2001/12.) (A kaposvári előadásban a Papa: Kovács Zsolt, Anya: Lázár Kati, Kornél: Varga Zsuzsa, Mariska: Csapó Virág, Rudi: Kelemen József).

 

volegeny-uj-szinhaz

Botos Éva (Mariska), Vass György (Zoli) és Bánsági Ildikó (Anya) az Új Színház 2005-ös előadásában

 

2005-ben az Új Színházban Rudolf Péter rendezésében volt látható a darab Ekkor Szántó Judit már „a magyar drámaörökség egyik legjelentékenyebb és legszebb darabjá"-ról beszél kritikájában, az előadásról pedig úgy véli, hogy „Rudolf Péter eddigi legjobb rendezése született meg, egy nem hibátlan, de emlékezetes pillanatokban sem szűkölködő, ritmusában és tempójában kongeniálisnak mondható előadás. Az egyik legfőbb értéke éppen ez a ritmus, a lázas, felfokozott fejetlenségnek, az életforma alapvető rendetlenségének a kifejezése." (Szántó Judit: Mennyből a tárca. Szép Ernő: Vőlegény. Színház 2005/5.) (Az Új Színházban Papa: Eperjes Károly, Mama: Bánsági Ildikó, Kornél: Pokorny Lia, Rudi: Huszár Zsolt.)

2007-ben Székesfehérváron Lendvai Zoltán állította színpadra, a következő évben. Miskolcon Szervét Tibor rendezte (Anya: Máhr Ági, Kornél: Kovács Patrícia, Rudi: Fandl Ferenc). 2013-ban Budaörsön Salamon Suba László vitte színre a Vőlegényt, a következő évben két színház is bemutatta: Zalaegerszegen Naszlady Éva, a Pesti Színházban Forgács Péter rendezésében (Papa: Hegedűs D. Géza, Mama: Igó Éva, Kornél: Bata Éva, Rudi: Varjú Kálmán).

 

volegeny-pesti-2013

A Vőlegény 2014-ben a Pesti Színházban

 

Ez utóbbi sorozat egyértelműen azt bizonyítja, hogy mára egyértelműen a Vőlegény lett a legtöbbet játszott Szép Ernő-darab. 2016 őszén a Csíki Játékszín tűzte műsorra a darabot Parászka Miklós rendezésében. (Az előadást most a Magyar Dráma Napján is játszották.) 2017 tavaszán Kecskeméten mutatták be a darabot Szikszai Rémusz rendezésében (Papa: Kocsis Pál, Mama: Csapó Virág, Rudi: Porogi Ádám, Rudi apja: Nagy Viktor). 2017 nyarán az Orlai Produkciós Iroda Novák Eszter rendezésében tűzi műsorra a művet. A szabadtéri premier után most két hete a Belvárosi Színházban megtartották az előadás színháztermi bemutatóját is. (Papa: Gazsó György, Rudi: Szabó Kimmel Tamás, Kornél: Kovács Patrícia, aki Miskolcon már játszotta a szerepet, a Mariskát játszó Tóth Ildikó 1993-ban Kornélt alakította a Radnóti Színház előadásában, főiskolásként pedig Pendzsit játszotta; a Radnóti előadásában Mariskát játszó Takács Katit ezúttal az Anya szerepében láthattuk.)

 

volegeny-orlai

Takács KAtalin (Anya), Gazsó György (Papa), László lili (Pendzsi), Tóth Ildikó (Mariska)

az Orlai Produkció előadásában

 

De mintha meg sem történt volna a darab színházi befogadásának kilencvenöt éves története, hisz az egyik legújabb bemutató kritikusa nagyjából úgy tekint a darabra, mint az ősbemutató recenzensei. „Nemcsak az előadással akad gond, de már Szép Ernő színdarabjával is. Klasszikus ide, klasszikus oda, a Vőlegényt nagyon nehéz komolyan venni, és egyáltalán nem csak azért, mert eljárt felette az idő, pontosabban már csak nagyon nagy jóindulattal magyarázható bele, hogy amiről szól, igenis aktuális ma is. Hanem azért is, mert finoman szólva is bukdácsol a dramaturgiája, és még egy komédiához képest is borzasztóan életszerűtlenek a helyzetei." (Kovács Bálint: A kelleténél több az őrület... Index 2017. 07. 18.)

Lám, a Vőlegény máig zavarba tudja hozni a nézőket, köztük a kritikusokat is.

 

A leadképen Schütz Ila (Kornél) és Haumann Péter (Rudi) a Macách Színház 1973-as előadásában.