Ellenfény Online - Fókuszban - Múltidéző - Mi Meg Maradtunk

Mi meg maradtunk

Beszélgetés Juronics Tamással és Pataki Andrással

A 30 éves Szegedi Kortárs Balett vezetői már az együttes elődjének, az Imre Zoltán vezette társulatnak is a tagjai voltak. Több botrányt is megéltek Szegeden. Látták Ruszt József kivonulását, tanúi voltak Imre Zoltán távozásának (ekkor vették át az együttes irányítását). A 2005-ben készült interjúnak azt a részét idézzük, amikor a kezdetekről mesélnek.
Vazsó Vera | 17. 11. 11.

 

- Gyémánt Csilla Imre Zoltánról szóló könyvének bemutatóján mind a ketten meg szólaltatok. Ez a gesztus számomra azt jelentette, hogy Imre Zoltán életművét ma is vállalható örökségeteknek tartjátok.
Juronics Tamás: Már csak azért is, mert mind a ketten az Imre-korszak kezdetétől itt vagyunk Szegeden. Én a legelső pillanattól, az együttes 1987-es újjáalakulásától, András pedig fél évvel később, 1988 tavaszán érkezett.

Pataki András: Komoly örökséget kaptunk Imre Zoltántól. Ha esztétikailag sok minden változott is, de a színházhoz való viszonyukat a mai napig ez az időszak határozza meg.

 - Minek az eredményeként jöhetett létre 1987-ben egy új balett társulat?

Pataki András: Az akkor frissen felújított színházban nyilván felerősödött az a tradíció, amely a próza és az opera mellett a balett tagozatot is pártolta. Ugyanakkor olyan ambiciózus emberek is megjelentek, akik ennek az útját kitaposták. Nem lehet említetlenül hagyni Bokor Roland nevét, aki olajmérnökként járt ide Algyőre, és úgy gondolta, hogy vissza lehet állítani azt az összművészeti gondolkodást, ami a 60-as években vagy korábban is jellemző volt Szegedre. Ehhez akkor a szocialista városvezetés fogadókészséget mutatott. Ugyanakkor volt egy nagynevű táncművész, Imre Zoltán, aki éppen hazavágyott Londonból. Ehhez egyfajta politikai nyitás is társult, az emberek pedig kíváncsivá váltak a nyugati tánckultúrára is, ami addig nem nagyon volt jelen Magyarországon. Szóval szerencsés konstellációk alakították a folyamatot... Manapság sokkal nehezebb létrehozni egy társulatot.

- Mennyire volt önálló arculata ennek a balett együttesnek?

Pataki András: Elég markánsan, és Zolinak meghatározó szerepe volt ebben. Nem azért, mert más akart lenni, mint a többiek, hanem azért, mert hozzá hasonló táncos, koreográfus nem volt itthon. Itt voltam az együttes első bemutatóján (Tamás már szerepelt benne, én akkor még Győrben voltam táncos): döbbenetes élmény volt. Már akkor éreztem azt a hihetetlen nyitottságot, ami később is jellemezte az együttes életét. Engem mint táncost ez felvillanyozott. Amikor ideszerződtem, teljesen új szemlélettel, gondolkodásmóddal, táncstílussal, metódussal találkoztam itt. Ekkora nyitottságot sehol máshol nem tapasztaltam. Folyamatos volt nálunk a vendégjárás, koreográfusok jöttek-mentek. Rengeteg hatás ért minket rövid idő alatt.

 

imre-zoltan-87

Imre Zolátn 1987-ben

 

- Mennyiben maradt torzóban Imre Zoltán koreográfusi, együttesvezetői életműve azzal, hogy1993-ban itt hagyta Szegedet, és attól kezdve már csak zenés játékokat koreografált, operát rendezett, de táncalkotóként már nem dolgozott?

Pataki András: Nem tudom, hogy kijelenthetjük-e, hogy itt véget ért az ő táncalkotói életműve. A távozása után nagyon keresett koreográfussá lett, rövid idő alatt a színházi élet szerves részévé vált. Azért is, mert tudott színházban gondolkodni, ugyanakkor hihetetlenül empatikus figura is volt, akivel nagyon könnyű volt szót érteni. Nagy tudású, széles látókörű ember volt, erős egyéniséggel, de szívesen kommunikált velünk is, nyitott volt szinte mindenre. Ugyanakkor az itteni utolsó évében érezhető volt Zolinál egyfajta alkotói válság, ami sajnálatos módon egybeesett a színházon belüli változásokkal. Új igazgató jött, akivel nem tudtak szót érteni. De szerintem az általa elindított folyamatokkal sem tudott már lépést tartani.

- Mire gondolsz?

Pataki András: A nyitottság jegyében lehetőséget adott a fiataloknak is, Tamás koreográfusi pályája is így indult. Ugyanakkor Londonból is hívott koreográfusokat, akik az akkori brit táncélet fenegyerekei voltak, ám akik olyan avantgarde gondolatokat hoztak, amit Zoli már csak a koránál fogva sem tudott beépíteni a maga művészi gondolkodásába. Nem tudom, hogy belül ezt hogyan élte meg, mert erről nem igazán beszélt. A színházban pedig nehezen tudta magára venni azt a szerepet, amit Kormos Tibor, az új igazgató szánt neki. Zolit még az önkormányzat nevezte ki, és most igazgatói hatáskör alá került volna...

Juronics Tamás: Folyamatosan olyan helyetekbe keveredett, amelyek sértették a művészi rangját, presztízsét. Ezt nem lehetett elviselni. Az új igazgató – vezetői attitűdjéből fakadóan is – nem úgy közelítette meg Zolit, ahogy az egy ilyen rangú és korú művésznek kijárt volna. Az utolsó évben már elég sokat harcoltunk vele együtt, sokszor kiálltunk érte, kiabáltunk helyette. De akkor már a szervezési, strukturális feladatokban is sokat dolgoztunk, nagyon aktívak voltunk például a pénzügyi kondíciókkal, szerződési formákkal kapcsolatban. Az utolsó évben Zoli sokszor már részt sem vett ezeken a megbeszéléseken, inkább Pesten maradt.

Pataki András: Akkor már rengeteg színházból keresték, Szolnokról, Kaposvárról, a Vígből. Így elkezdett máshol is dolgozni. Picit hagyta is, hogy a mi kezünkbe csússzanak át a dolgok. Amihez hozzátartozik az is, hogy Zoli vezetőként nem volt igazán koncepciózus figura. Ő alapvetően művész ember volt, ezért mindig volt mellette valaki, aki vitte a gyakorlati ügyeket: előbb Bokor Roland, később Krámer Gyuri. A végén vezetőként egyedül maradt, de napi szinten nem nagyon szervezte a társulatot. Ezért szinte törvényszerű volt, hogy a kezünkbe vegyük a dolgainkat, mert úgy éreztük, hogy szét fog esni a társulat. A mai napig homályos előttem, hogy már nem tudott, vagy nem is akart kellő figyelmet fordítani az együttesre. Mintha elment volna a kedve az egésztől. Annak idején Londonban is abbahagyta a táncot, és váltott: elkezdett filmmel foglalkozni. Hasonló váltásnak érzem, hogy a távozása után a színház került az érdeklődése középpontjába.

 

homo-ludens

Juronics: Homo ludens

 

- Győrben zendülés váltotta le Markó Ivánt, a Szegedi Balett esetében inkább evolúciónak tűnik a vezetőváltás. A társulaton belüli formáció, a 90-től működő Stúdióbalett úgy is értelmező, hogy itt Imre Zoltán lehetőséget teremtett a potenciális utódok megerősödésére. De úgy is, hogy kiharcoltátok azt a terepet, ahol kipróbálhatjátok magatokat.

Pataki András: A bennünk lévő ambíciókra Zoli nyitottsággal reagált: hagyta, hogy csináljuk a saját dolgainkat. A függetlenedés vágya valahogy végigkíséri az életünket. Akkoriban a tagozati lét hihetetlenül nagy béklyót jelentett, amiből valahogy ki akartunk lépni, és a saját életünket szervezni. Így jött létre a Stúdióbalett, amiből – külső körülmények hatására – végül evidensen alakult ki a Szegedi Kortárs Balett.

- Át akartátok venni Imre Zoltán helyét, vagy magatok is meglepődtetek, hogy ilyen helyzetbe kerültetek? Készültetek a váltásra? Vagy hirtelen kialakult egy válságszituáció, amiben cselekedni kellett?

Juronics Tamás: Sokan faggattak már bennünket erről a történetről, amit talán nem is tudunk pontosan elmesélni, mert mi csak az egyik oldalát éltük meg. A szétválás után érezhető volt Zoli és a barátai részéről valamifajta sértettség, ami a mai napig is tart. Például abban, hogy Imre Zoltán szellemi öröksége általában elkerül minket, ami elég rosszul esik nekem, már csak azért is, mert tényleg közel álltam Zolihoz, az asszisztense voltam éveken keresztül, ő is segített engem abban, hogy elinduljak... A mi oldalunkról nagyon egyszerű a történet. 1993 tavasza volt. Abban az évben már gyakorlatilag mi vittük Andrással az ügyeket, miközben egyre erősebbé vált bennünk a gondolat, hogy saját társulatot kell alakítanunk. Akkor azt gondoltuk, hogy mi fogunk elmenni, és Budapesten csinálunk saját együttest. Tárgyaltunk is az akkor alakuló Művész Színházzal, hogy befogadjanak bennünket. Nagyon aktívak, ambiciózusak voltunk, önálló szemlélettel, saját arculattal szerettünk volna rendelkezni. Ebben a helyzetben jelentette be Zoli számunkra is teljesen váratlanul, hogy felmond. Így vált feszítő kérdéssé, hogy mi is történjen. A budapesti szervezkedésünknek nem lett konkrét eredménye, itt meg úgy éreztük, űr marad Zoli távozása után. Logikusnak éreztük, hogy nem szabad eldobni azt a lehetőséget, ami Szegeden adódott, csak azért, mert harcolni kell érte. Igazából nem gondoltam arra, hogy konfliktus lesz ebből. Zoli menni akart, és egy szót nem szólt, egy pillanatig nem dolgozott azon, hogy elvigye innen valahová a társulatát.

 

pataki-juronics-2

Pataki András és Juroncis Tamás 2005-ben

 

Pataki András: Nagyon nehéz ezt utólag a helyére tenni, nyilván rengeteg belső motivációja volt Zolinak, hogy miért is nem akart ezért az ügyért komolyabban kiállni.

Juronics Tamás: De azért meglepődtünk, amikor Kormos Tibor hajlandó volt kinevezni bennünket a balett élére, hisz igazából mi konfrontálódtunk vele korábban. Folyamatos veszekedésben voltunk.

Pataki András: És azután is, hogy kinevezett bennünket.

Juronics Tamás: Nem is lett igazán botárny Zoli távozásából. Utólag hallottam, hogy az a hír járja, hogy mi kifúrtuk őt. Ez nagyon rossz ízű híresztelés, amit a mai napig nem tudok kezelni.

Pataki András: 1993 nyarán a szabadtéri játékokon Zoli még készített egy előadást, részben az Operaház, részben a Szegedi Balett táncosaival. Akkor mi el akartuk őt búcsúztatni, de azt mondta, hogy ne tegyük, mert akkor nem tud majd visszajönni. Azután mégsem keresett bennünket. Csak élete utolsó évében jött le megnézni egy előadásunkat.

- Amikor 1993-ban átvettétek az együttest, és Szegedi Kortárs Balett néven folytattátok, menyiben kellett – strukturális és művészi értelemben – elölről kezdeni a társulat felépítését?

Juronics Tamás: Teljes mértékben, hisz több táncos is elment. Volt egy nyarunk arra, hogy felépítsünk egy új társulatot. Már akkor is alig lehetett normális kortárs táncost találni, most meg már egyáltalán nem lehet, főleg fiút nem. Így külföldről hoztunk táncosokat. Ráadásul én elég markánsan kettéosztottam a társaságot. Határozottan megrostáltam, hogy ki lehet a balett tagja, és kik azok, akik csak a tánckarban kaphatnak szerepet.

Pataki András: Az önkormányzat ugyanis végre művészileg önállóvá tette a társulatot. Gazdaságilag ugyan nem váltunk függetlenné, de önálló tagozati státust kaptunk. Végre nem tánckarként működtünk.

 

atlantisz

Juronics: Atlantisz

 

- Azt hiszem, elég markánsan meghatároztátok a szegedi együttes új arculatát, ne csak a névváltoztatással, hanem a műsorpolitikával, a darabok, a meghívott koreográfusok kiválasztásával is.

Juronics Tamás: Fontos korszak volt. Nagyon friss volt az a mozgásrendszer, amit elkezdtünk tanulgatni. Ezt akartuk erősíteni minden meghívott koreográfussal, Valóban egy saját arculattal rendelkező együttest akartunk létrehozni, mert akkor ez nagyon fontos volt számunkra.
Vazsó Vera: Rövid idő alatt a figyelem fókuszába került az együttes. Ti is sikertörténetként éltétek meg ezt a korszakot?

Juronics Tamás: Nem tudom igazán ezt a korszakot értékelni, mert akkor 24 éves voltam, és nekem csak egy agresszív lendületem volt, semmi más. Hajtott az az óriási erő, ami bennem volt. Még legalább öt évig azt sem tudtam, hogy mi történik velünk, csak azt éreztem, hogy nyomjuk, csináljuk...

Pataki András: ...és miközben művészileg nagyon sikeresek voltunk, állandóan hadakoznunk kellett a feltételekkel. Ez gyakorlatilag a 2000-es elválásunkig így ment.

 

A teljes interjú itt olvasható