Egy pálya tükre

Cserhalmi György 70 éves

A mai magyar színházművészet egyik legnagyobb alakjának születésnapján érdemes áttekinteni egy gazdag pálya állomásait. Legyen szó ezúttal csak a színházi szerepekről, bár tudjuk, Cserhalmi György az egyik legnagyobb magyar filmszínész is.
Ellenfény | 18. 02. 17.

 

Pályakezdés

 

Cserhalmi György 1971-ben szerzett színész diplomát Békés András osztályában. A főiskolán nem játszott főszerepeket. Második színész volt a Várkonyi Zoltán rendezte Hat szerep keres egy szerzőt című Pirandello-darabban, Horgasujjú Jakabot játszotta a Békés András rendezte Koldusoperában, Polidas, thébai kapitány volt a Major Tamás rendezte Amphitryonban.

 

cserhalmi-mercutio-fel

Mercutio halála - elöl Cserhalmi György és Sárközi Zoltán (Benvolio)

 

De Debrecenbe szerződve 1971 szeptemberében azonnal megkapta Mercutio szerepét a Ruszt József rendezte Rómeó és Júliában. „Cserhalmi György Mercutiója jó pillanatokat teremt. Igaz, ebben a [rendezői] felfogásban Mercutio is egyszerűsödik, lényegtelenedik, mégis, Cserhalmi alakítása sajátos ízeket lop az előadásba, és a nagyobb feladatok jó megoldásának ígéretét" – írta az alakításról Sziládi János. Abban az évadban nem is nagyon játszott mást Cserhalmi Debrecenben, csak a szintén Ruszt rendezte Sírkő pántlikával című (Taar Ferenc írta) előadásban egy mellékszerepet.

 

Latinovitscsal Veszprémben

 

1972 márciusa már Veszprémben találta Cserhalmit, ahol a Latinovits Zoltán rendezte Németh László-előadásban, a Győzelemben játszik egy szerepet. „Megszületett az utóbbi évek legizgalmasabb és egyúttal legsikeresebb Németh László-bemutatója" – értékelte Latinovits Zoltán rendezését Szűcs Miklós. Ehhez Szeredás András azt tette hozzá, hogy „Latinovits Németh László iránti tisztelete abban fejeződik ki leginkább, hogy nem tárlatvezetést akar rendezni Németh László gondolataiból, hanem hisz abban, hogy ezeknek a gondolatoknak ma is van mához szóló, nem pusztán intellektuálisan, de emocionálisan is mozgósító jelentése."

 

cserhalmi-gyozelem-fel

Cserhalmi György és Dobos Ildikó a Győzelemben

 

Cserhalmi György Ács Lajos szerepében mutatkozott be a veszprémi közönségnek. „Átütő sikerrel" – írja róla Szűcs Miklós. „A fiatal, rendkívül tehetséges színész magabiztosan, sajátos egyéni ízeket felvonultatva, pózmentesen formálta az okos parasztfiú alakját hitelessé." Ehhez Szeredás András annyit tesz hozzá, hogy „Cserhalmi György hallatlanul markáns, erőteljes figurát teremt. Lendületet, energiát fejez ki a mozgása".

Következő veszprémi szerepeként Az ügynök halála Biffjét játszotta el a főiskolás Valló Péter rendezésében. Willy Lomant Latinovits Zoltán játszotta. „Hogy ez az előadás az évad egyik kiemelkedő produkciója, az nagyrészt neki is köszönhető" – írta Latinovtsról Nánay István. „Cserhalmi nem a túlérzékeny, ideges Biffet játssza, hanem egy szemérmesen robosztus figurát. Az ő nyers és ellágyuló, nyegle és félszeg, erős és vívódó Biffjét jól egészíti ki a puhább, a lomhább Happy-Harkányi [János]."

 

cserhalmi-ugynok

Harkányi János, Cserhalmi György, Latinovts Zoltán

 

Játszott Cserhalmi a következő veszprémi Latinovits-rendezésben, a Gorkij-darabból készült Kispolgárokban is, amit 1973 februárjában mutattak be. „A Kispolgárok előadása tökéletes remekmű" – értékelte a bemutatót Koltai Tamás. „És ez nem egyszerűen Latinovits megszállottságának köszönhető. Erős elhatározásból, hitből és lelkesedésből lehet színházat csinálni – nélkülük bizonyosan nem –, de ennyi még nem garantálja a minőséget. Latinovits a színház megszállottja. Fanatizálja a veszprémi együttest. Egy előadásból mindig látni, hogyan viszonyulnak a szereplők az ügyhöz. A veszprémi Kispolgárokból az egyet akarás, a kollektív szellem, a célért való mindenről lemondás szent lobogása érződik." Cserhalmi alakítását pedig úgy elemzi Koltai, mint aki az előadás egyik legösszetettebb figuráját játssza.

 

cserhalmi-komuves-1

Kőműves Kelemen

 

Ezután főszerepek következnek Cserhalmi pályáján Veszprémben. Petőfit játszotta az Illyés Gyula írta Az ünnepeltben, Kelement Sarkadi Imre Kőműves Kelemenjében, amelyet Valló Péter állított színpadra. Szintén a főszerepet osztotta Valló Cserhalmira Vámos Miklós darabjának (Égszakadás, földindulás) bemutatóján is.

 

Hamlet, Faust

 

A következő évben már Szolnokon dolgozott együtt Valló és Cserhalmi. Lorca darabját, a Yermát mutatták be 1975 februárjában. „A rendező egyenrangú alkotótársa a három főszereplő: Csomós Mari, Piróth Gyula és Cserhalmi György" – írta az előadásról Nánay István. „Cserhalmi Viktorja Yermához mérhető tisztaságú ember. Csibészes és szemérmes férfi. Leginkább ő érezte meg a Yerma balladisztikus hangvételét, alakításában az elhallgatások, a sejtetések, a megakadó, félbemaradó mozdulatok, a csendek, a tekintet beszéde a legfőbb kifejező eszközök."

 

cserhalmi-hamlet-debrecen-fel

Hamlet - Lengyel János, Novák István, Cserhalmi György, Cserhalmi Erzsi, Csikos Sándor, Kovács Lajos

 

A következő évad már ismét Debrecenben találta Cserhalmit, ahol előbb eljátszotta Sándor János rendezésében a Szeget szeggel hercegét, majd ugyancsak Sándor János rendezésében a Hamlet címszerepét. Cserhalmi Hamletjéről Nánay István azt írta, hogy „légüres térben hadakozik, konkrét ellenfél nélkül. Hiszen azok, akik körbeveszik, nem tekinthetők vele egyenlő ellenfélnek. Az indulat, ami fűti, a színlelés foka, amivel e környezetben létezni próbál, tetteinek sodra egy hadsereg elpusztításához elegendő lenne, ám körülötte Senkik vannak. De ahhoz, hogy Senkik vegyék körül, furcsa módon Valakiknek kell lenniük a Senkiknek is. Ez hiányzik az előadásból, s ez nehezíti meg Cserhalmi dolgát. Mert ő végig úgy játszik, mintha valódi közegben élne, küszködne."

 

cserhalmi-faust-2

A Faust próbáján Kállai Ferenccel

 

De ugyanebben az évadban, tavasszal már a budapesti Nemzeti Színházban kapott Cserhalmi kiemelkedő főszerepet, a Faust címszerepét játszotta Marton Endre rendezésében. (Mefisztó: Kállai Ferenc, Margit: Ronyecz Mária.) „Itt volt a lehetőség, hogy a szobor megszólaljon, lelépjen a talpazatáról – írta az előadás kapcsán Apáti Miklós –, hiszen Cserhalmi György személyében a modern mai magyar ember olyan esszenciáját szemlélhetjük Faust szerepében, akit ha Petőfi színpadon láthatott volna, maga is összecsapta volna a tenyerét". „Végre itt volt az alkalom egy lendületes, életteli és gondolatgazdag Faust-előadás létrehozására. Ehelyett egy önálló gondolatokban sivár, revüsített, sokfelé húzó, hatalmas energiákat felemésztő előadást láthattunk."

 

Philoktétész, Leontes

 

Cserhalmi következő fontos szerepe a Nemzetiben a Philoktétész címszerepe volt Tatár Eszter rendezésében 1977 szeptemberében. „Cserhalmi alakítása azért is olyan megragadó, mert mindenfajta heroikus fenség nélküli, szenvedő, végsőkig meggyötört embernek ábrázolja Philoktétészt, aki ereje maximális megfeszítésével képes csak összeszedni magát, aki már minden csapást, minden poklot átélt, amit ember átélhet, s aki mégis ezerszínű egyéniség maradt" – írta az alakításról Váncsa István.

 

cserhalmi-philoktetesz

Szilágyi Tiborral a Philoktétészben

 

Ezután következett Cserhalmi pályáján 1978 januárjában a Téli rege Leontese Major Tamás rendezésében. (Hermione Törőcsik Mari, Perdita a főiskolás Udvaros Dorottya volt.) „Leontes figuráját Cserhalmi György abszolút főszereppé emelte" – írta Váncsa István. „Mindenekelőtt sikerült hitelesen eljátszania a hihetetlent: a filantróp átlényegülését szüzek vérében fürdő zsarnokká. Másrészt emberivé tette a zsarnokot is, olyképpen, hogy minden kegyetlenségét, intranzigenciáját, hajlíthatatlanságát, családirtó hajlamait a szenvedésből bontotta ki. Ez a Leontes gyötrődik, de annyira, hogy őrültségeit is elfogadjuk."

 

cserhalmi-teli-rege-2

Törőcsik Marival a Téli regében

 

Még ugyanebben az évadban Sütő András darabjának, a Káin és Ábelnek az ősbemutatóján Ábelt játszotta Cserhalmi. A rendező Marton Endre, a partnerei Ronyecz Mária (Éva), Avar István (Ádám), Szilágyi Tibor (Káin) és Moór Marianna (Arabella) voltak.

 

Székely és Zsámbéki Nemzetijében

 

A következő évadot már új vezetéssel kezdte meg a Nemzeti. Ekkor lett a színház főrendezője Székely Gábor, vezető rendezője Zsámbéki Gábor. Cserhalmi játszott a nyitó előadásban, a Székely Gábor rendezte Danton halálában. Majd szerepelt a szintén nagy létszámú, közösségi játékot igénylő másik bemutatóban, a Zsámbéki Gábor rendezte A konyhában. A következő évadban a Székely Gábor rendezte Troilus és Cressidában Achillest játszotta.

 

cserhalmi-danton-halala

Csomós Marival a Danton halálában

 

De igazán nagy szerepet a Zsámbéki Gábor rendezte, kétestét IV. Henrikben kapott, ahol Harry herceget alakította. „Cserhalmi kitűnő a szerepben – írta Koltai Tamás –; érzékeltetni tudja a herceg kvázi-szabadságát, és nem dönti el, hogy közben mire gondol. Ez a sejtelmesség jóféle bizonytalansággal veszi körül alakját. Nem tudjuk, hogy Harry Falstaffon csattanó vastag tréfái a jó cimborának szólnak-e, akit barátságból is remek mulatság rászedni, vagy esetleg a tréfák mögött ott van már a valamikorra bekalkuláIt kegyetlen cserbenhagyás. Hajlok afelé, hogy úgy érezzem: Cserhalmi hercegéből, jóllehet gyakran citált, Falstaffnak szóló figyelmeztetései természetesen elhangzanak, hiányzik a tudatos rosszindulat; valójában élvezi az ártatlanság korát. Ha így van, akkor ez a hatalmi mechanizmus paradox logikáját tükrözi; az ártatlanság kora ebben az értelemben egyenlő a korhelykedéssel és az útonállással, míg a felnőtté válás az uralkodást jelenti, a törvények sajátságosan értelmezett tiszteletét, amibe az eddigi vétkek már nem férnek bele, de a királyi manipulációk igen."

 

cserhalmi-IV-henrik

A IV. Henrik csatajelentében

 

 

Bódy Gábor Hamletje

 

A következő évad elején, 1981 októberében Cserhalmi Győrben ismét eljátszotta a Hamlet címszerepét Bódy Gábor és Szikora János rendezésében. (Az előadásból Bódy tévéváltozatot is készített. Cserhalmi 1975-ben eljátszotta Bódy Gábor első játékfilmjének, az Amerikai anzixnak a főszerepét, majd 1981-ben a Nárcisz és Psyché egyik főszereplője volt.)

„A győri Hamlet igencsak felemás alkotás" – írta az előadásról György Péter. „Született egy vitathatatlanul fontos előadás: olyan koncepcióval, megközelítéssel, ami megragadó és alapvető. A színház totális látvánnyá emelésének kérdése, ennek megteremtése döntő feladat. Mindez egy nehéz helyzetben levő, társulatát most alakító színházban történt, a színészek zavara ebből is eredhet."

 

cserhalmi-hamlet-gyor

Bán Jánossal (Horatio) a győri Hamletben

 

Ugyanakkor Cserhalmi megtalálta a helyét „ebben a térben, ebben a látványban is. Hangütése világosan követhető maradt. Iróniája éppoly mély, mint fájdalma mindahhoz, amihez nincs köze, vonzódik és undorodik a világtól. Cserhalmi fizikai adottságait maximálisan kihasználja, egyedül ő tesz eleget e látvány követelményeinek, mozgása, járása, indulatos kirobbanásai kellően megtervezettek. Ő otthon van ebben a világban."

 

Főszerepek Zsámbéki-előadásokban

 

Az 1981/82-es évad következő feladataként Cserhalmi Oresztészt játszotta, az Euripidész-tragédia címszerepét Zsámbéki Gábor rendezésében a Nemzetiben.

Cserhalmi egyértelmű főszereplője ennek a nagyszerű színészeket felvonultató előadásnak. „Mikor az Erinniszek »támadnak«, Cserhalmi nem az őrületet tárja elénk, hanem a meghasonlás felfokozódását, azt a gesztust, ahogyan erre a felnőtt sorsra mint ismeretlen démonra mered tekintete, ahogy – az őrülettől csupán segítve – ettől menekülne. De képtelen futni önmaga elől, csak roggyant térddel kering az egykor csodálatos palotatér ma már málladozó, feltöredezett kockakövein: össze van zárva ismeretlen ellenségével. Önmagával – akinek felnőttként lennie kellene" – írta az alakításról Almási Miklós.

 

cserhalmi-oresztesz

Az Oresztészben Molnár Piroskával és Dörner Györggyel

 

A következő évadban, amikor kivált a Nemzetiből a Székely Gábor és Zsámbéki Gábor vezette színészcsapat, a Katonában játszották tovább az Oresztészt. Cserhalmi a Katona alapító tagja, és fontos szerepe volt az új társulat nyitó előadásában, a Zsámbéki Gábor rendezte Csehov-darabban, A Manóban. Cserhalmi tulajdonképpen a darab címszerepét játssza, a későbbi Asztrov doktor elődjét, a nála még sokkal idealisztikusabb gondolkodású orvost.

„Cserhalmi szerepfölfogásának lényege a póztalan, nyers, hétköznapi közvetlenség" – írta az alakításáról Koltai Tamás. „Egyszerű volna azt mondani, hogy »magát adja«. Kétségtelen, egyéniségéhez közel áll a figura, és Zsámbéki – úgy tetszik – egy idő óta »kihasználja« a személyiség csaknem filozófiai áttranszponálhatóságát a színpadra. Cserhalmi ezúttal sem szerepet old meg; lényének különbözőségével elüt mindattól, ami a színpadon rajta kívül létezik. Ez illik a Manóhoz, aki azt mondja magáról, hogy különös embernek tartják. Pontosan azért, mert »nem tudják, milyen címkét ragasszanak a homlokára«. ... A Manó az egyetlen nemcsak ebben a darabban, hanem Csehov teljes életművében –, aki »mentálhigiénésen« jó állapotban van, akit nem gyötörnek komplexusok, és nem a lelkével foglalkozik, hanem a betegeivel, az erdőivel, a festményeivel. És ha szükség van rá, elrohan tüzet oltani.

 

cserhalmi-mano-fel

A manóban Csonka Ibolyával

 

Zsámbéki színházából következik, hogy megragadta ez a figura – és hogy Cserhalmival játszatja. Ugyanennek a típusnak több változatát dolgozták ki együtt A konyhában, a IV. Henrikben, az Oresztészben, és most valami egészen különleges emberi minőséghez jutottak el. Cserhalmi Manójának »lezser« a modora. Sőt, néha kifejezetten modortalan. De érezzük mögötte a gerincet, a tartást. Minden mozdulata, hangsúlya megjátszatlan és magától értetődő. Sohasem bánt meg senkit akarattal, de minthogy nem »bánik« az emberekkel, és nem akar senki élethazugságának alájátszani, sokszor érdesnek tűnik, holott csak nem hajlandó »társasági lény« lenni. Cserhalmi ezt a belső humort, a figura laza, szinte ruganyos esetlenségét is meg tudja mutatni – ahogy például szertedobált végtagokkal, diszharmonikusan mozog –, és ebben a fesztelen, konvenciótlan viselkedésben a Manó antikonformizmusa is megnyilvánul. Míg a játék többi szereplője zártan, szögletesen, kényszeredetten viselkedik – talán a fiatal Orlovszkij kivételével, akinél azonban éppen a nagyhangúság a felvett modor –, addig Cserhalmi Manója zavarbaejtően természetesen létezik."

A következő évad elején egy fontos előadás kisebb szerepét játszotta Cserhalmi a Katonában. A Zsámbéki Gábor rendezte Spiró-darabban, Az imposztorban alakította a Gubernátort. Majd a szintén Zsámbéki rendezte Kár, hogy kurva egyik mellékszerepe következett, de az előadást nagyon keveset játszották. Az évadban még eljátszotta – szintén Zsámbéki rendezésében – a Dühöngő ifjúság főszerepét a Dunaújvárosi Bemutatószínpadon.

 

Magányos hősök Székely Gábor színházában

 

Az 1983/84-es évad végén még a Székely Gábor rendezte Bulgakov-darabban, a Menekülésben várt fontos szerep Cserhalmira.

 

cserhalmi-menekules

A Menekülésben Bán Jánossal

 

„Hludov igazi főszerep – írta György Péter –, és úgy tűnik, Székely értett Cserhalmi nyelvén. E színésznek minden képessége megvan e kirobbanó erejű, tönkrement férfi eljátszásához, és ő sikerrel él ezekkel. Valóban félelmetes, riasztó és mégis vonzó. Cserhalminak azt kell eljátszania, ami egyébként alakítását máskor kritizálhatóvá teszi: magányosságát. Ha egyébként a színpadi kommunikáció hiányos mivolta miatt esetenként el is marasztalhattuk e színészt, itt éppen a kommunikációképtelenség, a bezártság vált játéka tárgyává. Meg kell mondanom, hogy Cserhalmi már-már legendás kondícióját, fizikumát sokszor éreztem olyan eszköznek, amelyet egy-egy rendező külsődleges többletként használt, itt viszont külső megjelenése, állóképessége belesimult alakításának egészébe. Ennek a magára találásnak a következtében Cserhalmi jobban, érthetőbben és árnyaltabban beszélt, mint, úgy hiszem, eddigi pálya-futása során valaha."

 

cserhalmi-coriolanus

Coriolanus

 

Az 1985/86-os évad nyitányaként a szintén Székely Gábor rendezte Coriolanus címszerepét játszotta a Katonában. „Hogy Cserhalmi György jeleskedni fog a nagy indulatú vezér szerepében, azt sejteni lehetett, de hogy ilyen jó társ lesz az intimebb hangulatú, meghittebb pillanatokhoz, azt talán kevésbé" – írta Tarján Tamás. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy Székely előadás-vezetésének döntő tényezője a nép árnyalt, egyénített ábrázolása. „A Coriolanusban fölvonuló római nép romlott ugyan, de nem eleve gonosz és hitvány. Ez a nép meggyötört és tanácstalan. És Coriolanust nem a gőg, nem az utálat tartja távol tőlük; sokkal inkább a nem-azonosulás. S Coriolanus nagyon tudja utálni önnönmagát is. Utálja a hagyománynak mondott szokásokat – a vokskoldulást –, és utálja magát, mert mégis belemegy a kutyakomédiába. Ez a coriolanusi önutálat soha nem felejthető el a néputálat mellől. S oly mérvű ugyanakkor, hogy kevésbé érzéketlen nép megtanulhatná általa utálni önmagát. De oldjuk föl az utálat szót: csupán a lelkiismeret-vizsgálatot, az önmagunkkal való szembenézés bátorságát, a dolgok néven nevezését és mindennek valós értéke szerinti méltánylását helyettesíti-sűríti."

 

Fő- és mellékszerepek a Katonában

 

Az 1987/88-as évad elején Cserhalmi György Strindberg Az apa című darabjának főszerepét játszotta el a finn Kalle Holmberg vendégrendezésében.

„Az előadás bizonyos külsőségekben és Cserhalmi György alakításában a címszereplőt Strindberggel azonosítja. (Az apa ilyetén azonosítása e darab esetében irodalomtörténeti közhely.) Ez azonban nem redukálja a figurát, hanem inkább gazdagítja és életszerűbbé teszi" – írta P. Müller Péter. „A címszereplőt érzelmi kitörések, agresszivitás és gyengédség közötti ingadozás, gyakori gyermeki regresszió, érzelmi elbizonytalanodás stb. jellemzik." „Cserhalmi György pontosan fejezi ki a Kapitánynak azt a vonását, hogy állandóan két pólus között ingadozik: gyengédség és gyengeség egyfelől, agresszivitás és hisztérikusság másfelől magatartásának jellemzői. Játékában azt is érzékelteti, hogy az apa sorsa tulajdonképpen egy fokozatos elgyengülésként, egy egyre gyakoribb és mélyebb regresszióként írható le. Az érzelmi szélsőségek érzékeltetésével Cserhalmi György az apával történő események külső és belső motivációjának egyensúlyát is megteremti. Alakításában mindvégig felbukkan a kiszámíthatatlanság, a bizarrság, az érzelmek heves hullámzása. Ez nem teszi követhetetlenné a játékát, inkább belülről értelmezi a Kapitánnyal megtörténő mozzanatokat."

 

cserhalmi-az-apa

Az apában Bodnár Erikával

 

Ebben az évadban Cserhalmi még a szlovák Vladimir Strnisko rendezte Elias Canetti-előadásban, az Esküvőben játszott el egy kisebb szerepet. „Ha egy darabban huszonnégy szerepet kell kiosztani, az általában nagy gond egy társulatban" – írta Zelki János. „De nem a Katona József Színháznál. Itt olyan színészek játszanak néhány perces szerepeket, mint Cserhalmi György, aki a jóképű, de kényes idegzetű s kétes nemiségű Maxot alakítja harmonikusan koordinálatlan mozgással".

 

Távozás a Katonából

 

A következő, 1988/89-es évadban Cserhalmi a Székely Gábor rendezte Mizantróp férfi főszerepét játszotta (a női főszereplő Udvaros Dorottya volt). „Ezt a bemutatót – távolabbi és ugyancsak fontos előzményeket nem számítva – Shakespeare Coriolanusához és Füst Milán Catullusához kötik megtépett szálak. A Moliére-darab shakespeare-izált emeltséggel, súlyossággal jelenik meg a színpadon" – írta Tarján Tamás. „A Coriolanust a közös főszereplő parancsolja vissza a színpadra, a Catullust egyebek mellett leginkább a díszlet." „A szerepformálás döntő mozzanata, hogy Alceste – erre utalnak Cserhalmi György palástolt fájdalmai és néha nem palástolt szerelmi vallomásai Céliméne-hez – nem alkalmas a kizárólagos gyűlöletre. Még mindig és még így is talál szeretnivalót. A gyűlölet filozófiájának csődje a szeretés maradéka; és az élet csődje a szeretés maradékának meggyűlölése (a távozás)."

 

cserhzalmi-mizantrop

Udvaros Dorottyával a Mizantrópban

 

„Cserhalmi György Alceste-et játszik, mégis a mai magyar szellemi és közélet száz és száz alakját játssza. Azokat a gyűlölni tudó szeretni akarókat, akik a szó különféle értelmei, jelentései szerint az átmeneti vagy végleges távozás mellett döntöttek. Cserhalmi Moliére-t játszik, ám valahol (például) Latinovits Zoltánt, Bódy Gábort is játszik. Negyvenévesen, ereje teljében – kissé a rendező alakmásaként is – jellegzetes nemzedéki hős, egy korábbi és egy következő generációnak is médiuma. Olyan színpadi alak, akivel többek lehettünk volna, s ettől úgy megrémültünk, hogy minden erőnkkel igyekeztünk: ő legyen kevesebb általunk."

Székely Gábornak és Cserhalmi Györgynek is a távozást jelentette a Mizantróp. Mind a rendezőnek, mind a színésznek ez volt az utolsó munkája a Katona József Színházban.

 

„A nagy színész" a helyét keresi

 

A következő évad a Csiszár Imre vezette Nemzeti Színházban találja Cserhalmi Györgyöt. Itt először a Taub János rendezte Sarkadi-előadásban, Az elveszett paradicsomban játszott. (Az öreg Sebőköt Kállai Ferenc, Mirát Malek Andrea alakította.)

Majd 1990 februárjában a Csiszár Imre rendezte A kaukázusi krétakörben Azdakot játszotta Cserhalmi. (Grusét Kubik Anna, az Énekest Bubik István alakította.) Cserhalmi játékáról így írt Szántó Judit: „Szünet után színre lép a nagy színész, aki egykettőre felforgatja és maga köré rendezi az előadás értékrendjét, és meghatározza a nézői élményt (úgy, amint azt a miskolci Csiszár-rendezésekben Blaskó Péter tette). Végre annyi komor, világképhordozó Cserhalmi – a »Székely-féle« Cserhalmi – után a vígjátéki Cserhalmi, örvendett egy kritikus. De Cserhalmi – mint minden nagy színész –, szerencsére, egylényegű. Azdakja valóban játékos, ugribugrin szökellő, csibész, mókamester – és ugyanakkor éppolyan tragikus a maga módján, mint volt Hludov tábornok, Coriolanus vagy Alceste. Csak másképp reagálja le, a szerep alkatánál fogva, azt, amit ugyanúgy tud: hogy végtelenül esendő az ember, hogy embernek félnie a legjobban az embertől kell, s hogy a tehetetlenen, a védtelenen segíteni nemcsak jószándék dolga, hanem ritka lehetőség, amit figyelmetlenségében hullajt el a szeszélyes sors. És ez a tudása éppoly magányossá teszi Azdakot, amilyen magányos volt az Embergyűlölő."

 

cserhalmi-kaukazusi

A Kaukázusi krétakörben

 

1991-ben Csiszárt rapid módon leváltották a Nemzeti éléről, és Cserhalmi se maradt. Ezután színházalapítással próbálkozott, de a Labdatér Teátrum nem bizonyult hosszú életűnek, egyetlen produkciójuk A büntető kéz című kortárs kanadai dráma volt, amelyet Balikó Tamás rendezett és Cserhalmi György játszotta a főszerepét. „Az összes főrendezővel, színházvezetővel folytatott vitám benne van A büntető kézben" – nyilatkozta Cserhalmi György a bemutató előtt.

1992 februárjában visszatért a Nemzetibe, ahol vendégként eljátszotta a Funtek Frigyes rendezte Tótékban az Őrnagyot. Majd egy év múlva Kocsis István Vincent van Gogh című monodrámáját játszotta a Komédiumban Radó Gyula rendezésében. Néhány hónap múlva a Radnóti Színházban szerepelt Szilágyi Andor El nem küldött levelek című darabjában Takács Katalin partnereként.

 

cserhalmi-el-nem-kuldott

Takács Katival az El nem küldött levelekben

 

„Nem tudom megállni, hogy míg nézem a színészt, ne jusson eszembe Bódy Gábor, a jó barát, a mentor, a tettestárs, akivel Cserhalmi színházi alakításainál erősebb azonosulási pontot talált" – írta az El nem küldött levelek kapcsán Forgách András. „Nem művészi eszközökről, nem a technikáról, nem is a férfiasságról van szó, hanem a létezés, a barátság metafizikájáról. Rendezői közül Székely Gábor bizonyult az ideálisnak, de a barát, a szellemi testvér Bódy volt, ikertestvére majdhogynem. Bódy halála [1985] után mintha elárvult volna a színész. A Tóték őrnagyának jeges ötletparádéja volt a mélypont. Cserhalmi játékában mindmostanig az a kamaszos túlfeszítettség dominált, amelyben együtt volt a férfiasan naiv szembenézés a veszéllyel, azzal a már-már képtelen fizikalitással, a kirobbanó energia szüntelen lefordításával szélsőséges mozdulatokra, aminek következtében minden szerepében egyszer föltétlenül fejre állt, bukfencet vetett vagy rávetette magát valakire, mint a tigris. »Ő volt a tigris« – mesélte Gábor debreceni élményét, amikor Cserhalmi fiatal vidéki színészként átröpülve egy asztal felett rendőröket vert meg egy kocsmában – utána, ezt csak hallomásból tudom, a megszégyenített rendőrök motorkerékpárral hajtottak át a lábán, akkor született meg jellegzetes, összetéveszthetetlen, kissé merev járása... Most Bódy után van – enyhült, szelídült, lágyult a játéka, inkább emlékező, nem vad indulat sodorja előre."

 

Újra Székely Gábor színházában

 

1994-ben Székely Gábor lehetőséget kapott az Új Színház megalapítására, és ennek a társulatnak Cserhalmi György is a meghatározó tagja lett.

Első fontos szerepe itt a Moliére-darab, a Don Juan címszerepe volt Székely Gábor rendezésében. „Újra itt a nagy csapat" – írta az előadás kapcsán Szántó Judit. „Székely és Cserhalmi, a korszakot záró Mizantróp nagy párosa mellett a harmadik is, Antal Csaba, akinek impozáns – s egyszersmind figyelemre méltón praktikus – színpadképe izgalmas részleteivel is, de mindenekelőtt összbenyomásával igazi teatrum mundiként fogadja magába a játékot."

 

cserhalmi-don-juan

Sinkó Lászlóval a Don Juanban

 

Szántó Judit szerint „kozmikus boldogtalanság" lengi körül „Székely Gábor és Cserhalmi György Don Juanját". „Székely és Cserhalmi Don Juanja hitetlenül, megkeseredve, kétségbeesve keres. A szerelemben is, persze hogy abban, hiszen ez az az érzés, amelynek az ember mégiscsak egy csipetnyi halhatatlanságot köszönhet." „De ezt a Don Juant nemcsak a nőkben felsejlő új távlatok ígérete hozza kísértésbe; az élet minden jelenségében előjelek, váratlanul felpattanó ajtók után kutat." Cserhalmi György alakítását lenyűgözőnek nevezi a kritikus, „filozófiai töltetű, hallatlanul szuggesztív kompozíció"-nak, „amellyel a művet valóban a világ s a lét alapkérdéseivel birkózó drámamodellek, a Faust és a Hamlet mellé emeli. A fausti ember, a hamleti ember kutatja ismét, önnön démonaival viaskodva, a végső kérdéseket, azok jellegzetesen mai párlatában. A laza mozgású, kihívó exhibicionizmus, amely ezen belül csakis Don Juan sajátja, bravúrosan olvad egybe az önemésztő töprengés görcsös feszültségével. Úgy igaz, ahogy Koltai Tamás írta második Mizantróp-kritikájában: »Van egy olyan foka a színészetnek, amelyet már nem a szerepmegoldással mérünk, hanem azzal, a személyiség egészében megnyilatkozó igazsággal, amely torkon ragad, és nem ereszt többé. Ez Cserhalmi Alceste-je.« Most kiegészíthetjük: ,,...és Don Juanja."

 

cserhalmi-ivanov

Az Ivanovban Marozsán Erikával

 

Egy év múlva ugyanennek a figurának hasonlóan mély változatát játszotta el Cserhalmi Csehov Ivanovjának címszerepében, ismét csak Székely Gábor rendezésében.

De dolgozott az Új Színházban Cserhalmi másokkal is, nemcsak Székely Gáborral. Az 1996/97-es évad elején az Ács János rendezte Hamletben Claudius szerepét kapta. (Hamletet László Zsolt játszotta, Gertrudot Takács Katalin, Poloniust Sinkó László, Laertest Széles László, Ophéliát Tóth Ildikó.) Az előadást nem fogadta különösebb megértéssel a kritika, Cserhalmi játékáról például azt írta Tarján Tamás, hogy „a legfőbb gondja, hogy őt Claudiusnak s ne Hamletnak nézzük. Ez nem könnyű, még akkor sem, ha a színész a saját – és a szerepei többségéből elvont – imázst megtagadva hagyja magát ellenkezés nélkül a földre rugdalni a fölindult Laertestől, s elképesztően ügyetlenül szervezi a végső párbajt és mérgezést. Imádkozása szép."

 

cserhalmi-hamlet-claudius

A Hamletben Takács Katival és László Zsolttal

 

Ugyanennek az évadnak a második felében a Novák Eszter rendezte Figaró házassága egyik fontos szerepét játszotta Cserhalmi. Perényi Balázs úgy véli, hogy „a színész az »önmagával jelzett hőstípus nagyon finom paródiáját jeleníti meg« Almavivaként. Azt a vívódó értelmiségi alakot, aki egy színházi korszak emblémájává lett, és akit Székely Gábor rendezéseiben még ma is játszik. Nehezen dönthető el (nem is kell eldöntenünk), Almaviva fáradt-e bele a kényszeres nőcsábászatba, vagy Cserhalmi unja a rárótt szerepet. Kétségtelenül elgondolkodtató, ugyanakkor szórakoztató alakítás." „Cserhalmi humorát nemigen szeretik csillogtatni, pedig van neki" – jegyzi meg Csáki Judit igen lakonikusan. „Akrobatikus ügyesség, leheletnyi spleen, épp amennyi a vonzóerőhöz szükséges, lehengerlő csábítási rutin, valami sajátosan kisstílű bájjal keverve és közben mindez idézőjelbe téve. Érett, kiforrott, önironikus alakítás Cserhalmié, valószínűleg a legjobb, amit eddig az Új Színházban alkalmunk volt látni tőle" – véli Sediánszky Nóra.

 

cserhalmi-koldusopera

A Koldusoperában Marozsán Erikával

 

Egy év múlva, 1998 januárjában Cserhalmi a Koldusopera Bicska Maxiját (az előadásbeli nevén: Macheath-et) játszotta Novák Eszter rendezésében. A bemutató idején már lehetett tudni, hogy ez az előadás a „nagy csapat" búcsúelőadása, hisz a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága nem fogadta el Székely Gábor újabb igazgatói ciklusra szóló pályázatát, és Márta István nevezte ki helyette az Új Színház élére.

„Cserhalmi alakításának reális értékelését nemcsak a Koldusopera főszereplőjéhez tapadó sztereotípiák nehezítik, hanem a 80-as évek színpadi- és filmfőszerepei nyomán Cserhalmiról kialakult kép is. Sokszor ezt az energikus hőstípust kérik rajta számon akkor is, amikor egészen más eszközökkel dolgozik. Az új színházas Don Juanban vagy Ivanovban például sokkal visszafogottabb, finom árnyalatokban megnyilatkozó, némileg befelé élő alakokat formált meg. Ennek a szerepfelfogásnak a folytatását érzem a Koldusoperában is" – írta Sándor L. István. És azt is hozzátette még, hogy a Novák Eszter-rendezésekben azért lehet olyan „magával ragadó" a „színészi játék ereje", mert a rendező „egyértelműen a színészei habitusából, modorából, adottságaiból indul ki, s ezek legoptimálisabb kibontására törekszik". Perényi Balázs úgy véli, hogy „Novák Eszter személyes színházának ez is fontos jellegzetessége: a színészekkel való elmélyültebb munkát tételez fel, melyből új játékenergiák szabadulhatnak fel." Majd azt Új Színházat érintő fenntartói döntésre utalva megjegyzi, hogy „szomorú, hogy ismét szétzilálódott egy társulat, újból lehetőségeiért kell küzdenie egy tehetséges rendezőnemzedéknek."

 

Öt év a Radnóti Színházban

 

Cserhalmi számára az Új Színház után a Radnóti Színházban eltöltött néhány év következett.

Az 1998/99-es évad második felében a Gothár Péter rendezte Erdő című Osztrovszkij-komédiában Vigovot alakította. „Öröm Cserhalmit ilyen felszabadultnak s egyszersmind visszafogottnak látni: szűk eszközskálát használva tud mindvégig egyenletesen színes, lendületes, érdekes maradni" – írta Urbán Balázs. A színész által megformált alakról pedig azt mondta, hogy „Cserhalmi Vigovját természetessége, csibészes bája, tisztánlátása, fölényes okossága avatja rokonszenvessé, de a színész finoman érzékelteti, hogy emögött társáénál jóval bizonytalanabb morális tartás rejlik."

 

cserhalmi-erdo-fel

Szervét Tiborral és Kulka Jánossal az Erdőben

 

Az 1999/2000-es évad első felében Cserhalmi ismét Csehov-szerepet kapott, a Valló Péter rendezte Sirályban játszotta Trigorint (Nyinát Schell Judit alakította.) „A Radnóti előadásában Arkagyina (Csomós Mari) és Trigorin (Cserhalmi György) annak a korszaknak két kultikus színészegyénisége, amelyről (a 71-es Sirályok kapcsán) Pályi András jövendölt. Reflexív és önironikus játékuk paradox módon cáfolja az értelmezés állítását, miszerint Arkagyina és Trigorin művészete a múlté, kicsinyes figuráiktól nem várható semmi érdemleges se az irodalomban, se a színházművészetben" – írta Perényi Balázs. „Cserhalmi a leggátlásosabb, legzavartabb Trigorin, akit valaha is láttam. Valló ismét jelentésesen fogalmaz újra egy Csehov-figurát (csakúgy mint Kulka János Ványa bácsijánál). Trigorin beteges félénksége érthetővé teszi, miért is tart ki korosodó barátnője mellett, miért is vágyik egy fiatal irodalombarát(nő), rajongó szerelmére. Elhisszük neki, hogy még nem élt, hogy fiatalabb korában sem volt túl sok nőismerőse. Cserhalmi tovább építi a befelé forduló hőseinek sorát, eredményesen keresi tovább a számára színészi megújulást hozó finom eszközöket."

 

csderhalmi-atheni-timon-fel

Az Athéni Timonban

 

A következő évadban a Zsótér Sándor rendezte Athéni Timon címszerepét játszotta Cserhalmi a Radnótiban. Zsótér az első részben nem „játszat Cserhalmi Györggyel gyermekien együgyű, csupa hit osztogatót" – írta Szántó Judit. „Ez a Timon tisztában van a pénz szerepével. ... Ennek a lehiggadt, mértékletes, középkorú Timonnak csupán egyetlen illúziója van: hiszi, hogy a barátság erősebb a pénznél, s ha vélt barátainak ad – azaz jótett fejében jót vár –, azok szükségben nem tagadnák meg tőle a segítséget. Timon tehát elsősorban nem emberekben csalódik, hanem abban az eszmerendszerben, amelyre kiegyensúlyozott, bölcsen derűs életét alapozta, s nem arra a következtetésre jut, hogy netán rosszul választotta meg barátait, hanem az egész társadalmon s az emberi természeten akar bosszút állni, amikor kivonul a társadalomból, hogy egyszerre büntesse a közt s önmagát.

A tragikus jellem drámabeli egyensúlya tehát helyreáll; más kérdés, hogy az első rész meglepő, csendességében méltóságteljes Timon-ábrázolása után a helyreállított logikájú második részben Cserhalmi, nyilván Zsótér instrukciójára, keveset változtat eszközein, még hangerőt is nagy ritkán emel, inkább fanyarul kesernyés, mint keserű, és így a két összefüggő, de mégis alapvetően elütő stádium nem különül el eléggé, vagyis nem születik nagy alakítás, ami annál sajnálatosabb, mivel Cserhalmiban annyi nagy hős után természetesen benne volt a nagy Timon is."

 

cserhalmi-volpone

Jordán Tamással a Volponéban

 

2001 januárjában játszotta Cserhalmi a következő szerepét a Radnótiban a Valló Péter rendezte Volponéban. (A címszereplő Haumann Péter volt, Mosca Kulka János.) Szántó Judit így ír Cserhalmi alakításáról: „Cserhalmi György birkózik azzal a szerepkörváltással, amelyet Corvino szerepe jelenthet számára, de a választott megoldás fojtottsága (amellyel Cserhalmi mostanában láthatóan kísérletezik) nem illik sem a figurához, sem a vígjátéki-szatirikus alaphanghoz. Az alakításon érződik, hogy jelentős színész produkálja, de az is, hogy ez a jelentős színész nem érzi magát elemében."

 

cserhalmi-storr-kapitany

Szávai Viktóriával a Störr kapitányban

 

2002 márciusában a Störr kapitány címszerepét játszotta Cserhalmi, a darabot Füst Milán A feleségem története című regénye nyomán írta Darvasi László. A címszereplőről így írt Csáki Judit: „Cserhalmi György már Csehovban is jól kitanulta ezt a bizonyos »kívül erős, belül gyönge« férfit, most azonban bonyolultabb a képlet. Störr kapitány ugyanis belül sem gyönge – »akit leköp, meghal«, tudjuk a szövegből, és ezt a színésznek el is lehet hinni. Cserhalmi a tehetetlen szenvedélyt lefojtott belső hévvel, a birtoklási vágyat visszafogott indulattal ábrázolja, tehát minden csöndjében, minden mozdulatlanságában, minden nézésében a megzabolázott indulat forrong. Ettől aztán igen telítetté válnak még a Mariával (Szávai Viktória) vagy Kodorral (Jordán Tamás) folytatott párbeszédek is, nem beszélve a Lizzyhez (Kováts Adél) való kapcsolatáról."

 

cserhalmi-negyedik-kapu

Schneider Zoltánnal, Kováts Adéllal és Csányi Sándorral A negyedik kapuban

 

2003 márciusában Kárpáti Péter A negyedik kapu című darabjának ősbemutatójában játszott Cserhalmi György Forgács Péter rendezésében. „A Radnóti előadása ... szórakoztató és közérthető produkció a mindenről tudás egyetemén" – vélekedett Perényi Balázs. „Témájához illő kedélyességgel, tisztán és szerényen szól, hamis – mert nem valódi hitből fakadó – szakralizálás nélkül, a »minden egy« nagy misztikus tanúságáról." Cserhalmi játékáról pedig így írt Perényi: „Tekintetében hamiskás játékosság, gesztusaiban a bölcs öregek gyermeki humora, megszólalásaiban szelíd csúfondárosság és töretlen jó kedély. Lehetetlen az egyes figurákat megkülönböztetni játékában, de ez nem véletlen. Hiszen az áldott tanítók legfőbb törekvése, hogy megszabaduljanak Énüktől, ne individuumok, hanem az isteni fény akaratlan tükrei legyenek, tehát karakteres szerepeket formálni belőlük sem az írónak, sem a színésznek nem sikerülhet. A színész tehát nem építhet figurát, mégis irtózatos sugárzással kell jelen lennie. Nem lehet könnyű. Szerencse, hogy nagy színészegyéniségek [Cserhalmi mellett Csomós Mari] a fiatal rendező alkotótársai, és szemlátomást teljes odaadással vesznek részt a kockázatos szellemi, színházi kalandban." Ez volt Cserhalmi utolsó alakítása a Radnóti társulatában.

 

Ritkuló szerepek

 

Ezután ritkábban és kevesebbet játszott Cserhalmi.

2004 őszén az Eszenyi Enikő rendezte Tévedések vígjátékában alakította Égeont a Vígszínházban. „Igazi érzelmekkel csak Cserhalmi György fiait kereső, megsebzett, megfáradt Égeonja és Venczel Vera amolyan vígjátéki deus ex machinaként megjelenő Emíliája bír" – vélekedett Urbán Balázs. „Cserhalmi színészi ereje, kisugárzása, komoly szövegmondása elegendő ahhoz, hogy a kevés szöveg ellenére is hangsúlyos figurává tegye Égeont, de ahhoz nem, hogy a komolyabb, komorabb hangok jogosultságát indokolja ebben a környezetben. Hiszen Eszenyi számos apró játékötlete közül is azok a frappánsak, hatásosak, amelyek a felszabadultan komikus szituációkhoz kapcsolódnak".

 

cserhalmi-play-strindberg

Hernádi Judittal és Seress Zoltánnal a Play Strindbergben

 

2006 szeptemberében az Ács János rendezte Play Strindberg főszerepét játszotta el a Thália Új Stúdiójában (partnerei Hernádi Judit és Seress Zoltán voltak). Az előadás nem volt sikeres. „A részben némafilmes formanyelv magyarázat (időnként mentség) azokra a széles, éles mozdulatokra, melyeket Cserhalmi György sűrűn gyakorol a roskatagságát takargatni igyekvő Edgar kapitány szerepében, s azokra az artikulálatlan hangokra, amelyeket Hernádi Judit ad a jóval fiatalabb feleség, Alice, a korábbi színésznő szájába" – írta Tarján Tamás. És úgy vélekedett Ács János rendezéséről, hogy „az első pillanattól folyamatosan s szinte mindvégig csak külsőségek együttese, s abban sem dönt, amiben feltétlenül kellene."

 

Egy előadás Novák Eszterrel

 

2007 nyarán Keszthelyen, majd ősztől a Puskás Tamás vezette Vidám Színpadon játszották a Novák Eszter rendezte Mirandolinát, amelyben Cserhalmi Rippafratta lovagot alakította. (Mirandolina: Tóth Ildikó, de mások is jelen vannak az egykori új színházi társulatból: Schlanger András, Magyar Attila, Mihályfi Balázs.)
„Üde, energiával, humorral, tehetséggel teli, jó ritmusú produkció, amelyben mindenki a helyén van" – értékelte az előadást Bóta Gábor. Cserhalmiról pedig azt emelte ki, hogy „végre ismét komédiázik, magába zárkózó, pokróc modorú, nőgyűlölő lovagot ad, akit persze aztán szintén elkap a gépszíj. Cserhalmi is ezerszínű, ijedt gyermek és begerjedt hím, akár egyszerre."

 

cserhalmi-mirandolina

Tóth Ildikóval a Mirandolinában

 

Koltai Tamás pedig így írt: „Cserhalmi Rippafrattája sem klasszikus agglegény, hanem nonkonform csudabogár és öregedve is jó pasi, aki nem a nőket gyűlöli, hanem a szabadságát szereti – a leleplezett »könnyű« színésznőket azonnal lazán átkarolja –, pontosan tudja, mi történik körülötte és vele: megégette magát, ezért menekül. Cserhalmi nem a finom belső átalakulások technicista színésze, úgy nyergeli meg a szerepet, mint egy lovat, svunggal, s magával is ragadja. A játék csúcsa a lendületből következő tehetetlenség, egy provokatív csók. Rippafrattának végső ok a távozásra (irány Livorno), Mirandolina azonban – mégiscsak ő a címszereplő, és maradnia kell – fölzaklatottan, megrendülten és kétségbeesetten átéli a saját drámáját, ami nemcsak piromán természetéből fakad, hanem abból is, hogy először lett szerelmes."

 

Vidnyánszky, Alföldi, Valló színházában

 

2008 februárjában Debrecenben a Vidnyánszky Attila rendezte Úri muriban Csörgheő Csulit játszotta el Cserhalmi. „Egy alak mutat az autonóm létezés felé (mind a megteremtett figurát, mind a színészi szerepformálást ideértve): a Cserhalmi György játszotta Csörgheő Csuli" – írta a debreceni előadásról Szűcs Mónika. „Hogy ez mennyire fakad a színész alkatából, illetve mennyire munkál mögötte a rendezői szándék, számomra eldönthetetlen, de láthatóan az előadás nagyobb hányadában önálló szólamot visz a figura. Csuli a lehető legtermészetesebb módon otthon van ebben a világban, megvan a magához való esze, és minden mozdulatával kétségtelenné teszi, hogy ő itt az úr."

 

cserhalmi-urimuri

Az Úri muriban

 

2008 őszén Cserhalmi eljátszotta a Nemzeti Színház Alföldi Róbert rendezte Oresztészében Menelaosz alakját – ugyanabban az Euripidész-darabban, amelynek 16 évvel korábban a címszerepét játszotta. (A Nemzeti előadásában Oresztészt Rába Roland, Elektrát Péterfy Bori játszotta, Helénét pedig Udvaros Dorottya.)

„1982-ben a most Menelaosz tőle eléggé idegen szerepében tisztesen, bár nem kiemelkedően helytálló Cserhalmi György volt az ideális, a hamleti Oresztész: magas, délceg, atletikus hőstípus" – írta Szántó Judit. „A mai Oresztész nem hős-, hanem karakterszínész: a kelleténél kissé köpcösebbé lett Rába Roland a maga számára is kiszámíthatatlan, zsigerien neurotikus, kaleidoszkópszerűen állhatatlan, szánnivaló szörnyeteg."

 

cserhalmi-meses-ferfiak

Mercs Jánossal a Mesés férfiak szárnyakkal című előadásban

 

2010 őszén ismét Debrecenbe játszott Cserhalmi György, ezúttal is Vidnyánszky Attila rendezésében, a Mesés férfiak szárnyakkal címűben. „Cserhalmi György a modern űrkutatás születésénél bábáskodó Ciolkovszkijként kevésbé meggyőzően teljesít: becsülettel végrehajt, de néha mintha maga se tudná, mit keres ebben a jól elrendezett káoszban" – írta Jászay Tamás. Sz. Deme László viszont úgy vélekedik, hogy „Cserhalmi György Ciolkovszkijának kevés szituáció adatik, de azokban is felmutatja a gondolataival vívódó karakter belső árnyalatait."

2010 vége ismét a Radnótin találja Cserhalmit, Iszak Babel Alkonyából Valló Péter által rendezett előadásban játszott. „Cserhalmi György ma is legnagyobb színészeink egyike – írta az előadás kapcsán Szántó Judit – és érthetetlen veszteségeink közé tartozik, hogy ilyen ritkán láthatjuk; együtt tűnt el az arénából szíve rendezőjével, az ugyancsak fájdalmasan hiányzó Székely Gáborral. Cserhalmi dimenzióival, emberi és drámai súlyával eszményi Mendel Krik lehetne, akit utolér a leari hübrisz: öregkorában mérhetetlen önbizalmától hajtva akár birodalmát is elkótyavetyélné. Cserhalmi mégis szordinóban, mintegy hangfogó alatt van jelen, játékában kevés a nagyszabású, semmi a démoni; zsörtölődik, hepciáskodik, kujonkodik, mint egy – igen, kimondom: egy epizódfigura."

 

cserhalmi-alkony

Csomós Marival az Alkonyban

 

Ezzel szemben Koltai Tamás úgy vélekedik, hogy „Cserhalmi György régi nagyságára emlékeztetően, összefogottan, robusztus, de lefojtott erővel játszik, szinte látszik rajta, amit Babel ír, hogy »ördögbőrből varrták, az ördögbőr varrásait pedig nyersvasból sodorták«."

2011 nyarán ismét egy Vidnyánszky Attila-rendezésben, Az ember tragédiájában vállalt szerepet Cserhalmi a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az előadásban Kepler alakja jutott neki.

 

Két Posa márki

 

2011 őszén vendégként az Új Színházban Posa márkit játszotta a Bagó Bertalan rendezte Don Carlosban. „Ha Posát Cserhalmi játssza, az nyilván nem a szabadságeszmény naiv »intrikusa«, felhőfaló idealista és a szent célért magát vak hittel föláldozó önkéntes mártír lesz – Alföldi Róbert hat évvel ezelőtti kecskeméti előadásában szó szerint vaknak ábrázolta –, hanem valami más. Az ellenkezője" – írta Koltai Tamás. „Cserhalmi Posája előre lát, és előre kitervel mindent, ő egy kaján kujon, valósággal élvezi, hogy barátot és ellenséget egyaránt átver, s a végén, amikor eléri a neki szánt gyilkos golyó, szinte diadalittasan dörzsöli a kezét, hogy bejött, amit akart." „Mert Posa – nem hős" – teszi hozzá Csáki Judit. „Cserhalmi mozgékony, helyenként túlmozgásos játéka a leginkább kortársi értelmezést hordozza: Posa fontos dolgokat gondol a világról, politikáról, szabadságról és barátságról, de az ő terepe a partvonal, a pálya széle – és az önfeláldozás. Cserhalmi Posája világos, gyűrött, laza öltönyt visel, arcán örökös félmosollyal játssza és megjátssza szerepét; értelmiségi eszmefuttatásai és taktikázása egyszerre vonzó és hiábavaló. Carlosnak nem kortársa, inkább afféle pótapja a szeretetlen igazi helyett."

 

cserhalmi-don-carlos

Nagy Péterrel a Don Carlosban az Új Színházban

 

Két Thália Színházban játszott szerep után (EMKE – volt egyszer egy kávéház; 2012 október, rendező: Bagó Bertalan; A tanú – 2012. december, rendező Balikó Tamás; Cserhalmi Virág elvtárs) 2013 januárjában Cserhalmi ismét eljátszotta Posa márki szerepét Bagó Bertalan rendezésében Székesfehérvárott. „Bagó Bertalan Don Carlosa feltámadt Székesfehérváron" – írta Zappe László. „A régi Új Színház (akkor még külön írva) utolsó bemutatója volt 2011 novemberében, mielőtt az új vezetés átvette a hatalmat. Amikor készült, ezt még nem tudhatták az alkotók, és a munka során sem próbáltak aktuálpolitikát belevinni az előadásba. Lett az magától." Cserhalmi játékáról pedig azt írja, hogy „Posa márkija mintha éppen annyival bohóckodna többet, perdülne nagyobbakat, amennyi egy esztendő múltán egy ilyen szerepnek szinte kijár. Szabad szellemhez szabad test, szabad mozgás, ruganyos észjáráshoz ruganyos térdhajlat, a fekete-barna szürke közegből kirívó, laza öltözékhez derűs mosoly illik."

 

Lear, XIV. Lajos és újra egy Hamlet

 

2013 novemberében a Lear király címszerepe várta Székesfehérvárott Cserhalmit, szintén Bagó Bertalan rendezésében. Bagó Bertalan nem egyvonalas, inkább meggondolkodtató, rákérdező rendezésében Cserhalmi György Learje összetett, ellentmondásoktól sem mentes, nehézsúlyú figura" – írta Csáki Judit. Koltai Tamás úgy véli, hogy „Lear a kiváltságos despota státusából kiesve, ahogy jumbósapkáját homlokába húzva elszenvedi saját rendszerét, családtag-utódai kegyetlenségét, a roncsország kietlenségét: önmagában korszimbólum. Ha körülnézünk a világban, van, akit már utolért a sorsa, van, akit még nem. Cserhalmi rég volt ennyire tudatos, erőteljes és kidolgozott; kérkedve médiaklisé, megcsöndesülve emberi."

 

cserhalmi-lear

A Lear királyban

 

2014 tavaszán Poncius Pilátust játszotta Cserhalmi György Hargitai Iván A Mester és Margarita rendezésében szintén Székesfehérvárott. „Poncius Pilátusként Cserhalmi György hozza a lelkifurdalásos helytartót, aki a meggyőződése ellen cselekszik, és a Jesuát eláruló Júdás meggyilkoltatásával próbálja jóvátenni" – írta Koltai Tamás.

 

cserhalmi-ofelsege-komediasa

Gáspár Sándorral az Őfelsége komédiásában

 

2014 őszén a Molière életéről szóló Bulgakov-darabban, az Őfelsége komédiásában – Bagó Bertalan rendezésében – XIV. Lajost játszotta. „Cserhalmi György is elegáns és statikus Napkirály, s még az is fölvillan, hogy a legfelsőbb instanciánál is van fentebbi instancia, és most nem az úristenre gondolok. Vagyishogy neki is kell alkalmazkodni, kompromisszumozni, ha ragaszkodik ahhoz a kiváltsághoz, hogy talpig aranyban elszállhasson a levegőben" – írta Csáki Judit.

2015 tavaszán a Szikora János rendezte székesfehérvári Hamletben Hamlet apjának szellemét játszotta. „Szellemként Cserhalmi György a testet öltött igazság" – írta Bóta Gábor, Csáki Judit pedig a színész jelenlétének súlyát emelte ki.

 

cserhalmi-hamlet-szekesfehervar

László Zsolttal a székesfehérvári Hamletben

 

Közben Cserhalmi rendezni is kezdett. 2007-ben Zalaegerszegen a Pillantás a hídról című Miller-darabot állította színpadra. Majd ugyanitt a Villa Negrát rendezte. 2009-ben Debrecenben Boldogult úrfikoromban címmel készített Krúdy-előadást (Parti Nagy Lajos átirata alapján). 2014-ben a Mesterkurzus című előadást rendezte Székesfehérvárott Gáspár Sándor, Derzsi János, László Zsolt főszereplésével. 2015-ben ugyanitt a 12 dühös embert állította színpadra.

És közben várjuk, hogy Cserhalmi György visszatérhessen a színpadra.