A fából faragott útja

Bartók Béla és Balázs Béla táncjátékának száz éve az Operaházban

Napra pontosan száz évvel az ősbemutató után tűzte újból műsorra az Magyar Állami Operaház A fából faragott királyfit. Bartók Béla táncjátékának első előadása 1917. május 12-én volt. 2017-ben a Tánctriptichon keretében mutatták be Frenák Pál új koreográfiáját, amely elszakadt a mű alapjául szolgáló Balázs Béla-mesétől. Az új változat kapcsán érdemes áttekinteni A fából faragott királyfi eddig operaházi útját.
Sándor L. István | 18. 05. 26.

 

Balázs Béla és Bartók

 

Balázs Béla a Nyugat 1912-es karácsonyi számában közölte A fából faragott királyfi szövegkönyvét, amelyet kifejezetten Bartók Béla számára írt. Előző közös munkájuk, A kékszakállú herceg vára 1911-ben készült el, de az Operaház nem kívánta bemutatni. Bartók az opera színpadra kerülését próbálta segíteni az új mű komponálásával. „Az Operaház egyáltalán nem akarja operámat előadni. Ellenben egy 1 órányi balettet akarna tőlem, dacolva a hivatalos véleménnyel" – mondta Bartók, majd máshol hozzátette: „Első operámat annyira szerettem, hogy mikor Balázs Bélától a táncjáték szövegét megkaptam, rögtön arra gondoltam, hogy a balett látványosságával, színes, gazdag, változatos történéseivel lehetővé fogja tenni, hogy két művem egyetlen este kerüljön színre".

(Végül Bartók terve be is vált, mert A fából faragott királyfi az 1917. májusi ősbemutatója után a következő évadban is műsoron maradt, és 1918. május 24-én sor került A kékszakállú herceg vára ősbemutatójára is az Operában. Közben az intézmény újabb „eredeti táncjáték"-ot rendelt Bartóktól, aki az ajánlott librettók helyett Lengyel Menyhért szövegkönyvébe „szeretett bele", amely a Nyugat 1917. január 1-jei számában jelent meg. De A csodálatos mandarin – hiába készült el 1919-ben – már nem került az Opera műsorára, az ősbemutatója Kölnben volt 1926-ban.)

A fából faragott királyfi ősbemutatójára is belső küzdelmek közepette került sor. „Az operaház zenekara – úgy halljuk – idegenkedve fogadta a partitúrát, a muzsikusok, akik már alaposan belekóstoltak Strauss Rikárdba, kivihetetlennek tartották a rájuk rótt feladatot és nem bíztak benne, hogy az egyes hangszerek szólamaiból a zenekar együttesén élvezhető egész válik. A dirigens – Egiszto Tango – azonban a komponista mellé szegődött. Ambícióval és dicséretre méltó energiával tanította be a dalművet. Muzikalitása, kiváló intelligenciája győzedelmeskedett. Kidolgozott precíz volt a zenekar munkája" – írta az ősbemutató kapcsán a Nyugat.

Hasonlóképpen vélekedett maga Bartók is: „A legteljesebb elismerésem és hálám Tango Egisto karmesternek szól, aki a legnagyobb lelkesedéssel tanulmányozta a partitúrát, és a zenémet annyira megértette, hogy tempók, frazírozás dolgában, de még az egész felfogásban is egyetértek vele. Köszönettel tartozom még külön is Tangónak, hogy a zenekar betanításán kívül a színpadot is állandóan szem előtt tartotta."

Balázs Béla visszaemlékezése is a művészi „ellenállást" emelte ki az ősbemutató kapcsán. „Az Operának akkor hét karmestere volt. Mind a hét megtagadta, hogy ilyen »zagyvalékot« dirigáljon. Végül egy olasz vendégkarmester, a kitűnő Egisto Tango vállalta. Két rendezője volt az Operának. Mindkettő kereken megtagadta ennek »a művészet elleni merényletnek« a rendezését, az Opera méltósága nevében. Egy balettmester is lézengett a házban. Valami szelíd svéd tornatanárféle. Az siránkozott, hogy a muzsikában se valcer, se polka, se menüett, se csárdás, se semmiféle tánc nem észlelhető – mire tanítsa be a balettkart. Végül ő is lemondott."

A Balázs Béla által emlegetett „svéd tornatanárféle" Zöbisch Ottó balettmester volt, aki „berlini és szentpétervári működés után Stockholmból szerződött az Operába", amelynek 1915-től 1924-ig volt a tagja. „Ő már nem ragaszkodott a klasszikus baletthez, hanem inkább ötvözni kívánta azt a mozgásművészettel." De „sem klasszikus, sem modern téren nem tudott maradandót alkotni, csak néhány feledésbe merült darabot koreografált".

Miután sem a rendező nem vállalta a rendezést, sem a balettmester a koreográfiát, így Balázs Béla magára vállalta a rendezést és a táncok betanítását. „Mert inkább hozzálátok és megtanulom a tánc mesterségét, semhogy egy hangot engedjek ebből a muzsikából" – mondta. (Balázs visszaemlékezései szerint gróf Bánffy Miklós, az Operaház kormánybiztosa ebbe azért ment bele, mert nem szerette volna, ha kárba vesztek volna a baletthez általa már megtervezett díszletek és jelmezek. Sőt Balázs Béla szerint színpadra is azért engedte Bartók zenéjét, mert nagyon szeretett volna „dekorációt" tervezni A fából faragott királyfi meséjéhez.) „Nem hiszem, hogy intendáns, ha nem magyar gróf, merte volna vállalni ezt a könnyelmű kalandot" – mondja rendezői „kinevezéséről" Balázs Béla. – „De akkor ő már belefelejtkezett a díszletekbe." A munkáról pedig ezt mondja Balázs: „Két hónapig dolgoztam. Tizenöt kilót lefogytam. Bradával, Nirschyvel, Pallayval és egy egész fanatizált tánckarral indultunk rohamra." Brada Ede a fabábot, Nirschy Emília a királylányt és Pallay Annus a királyfit alakította az ősbemutatón. Tehát „a darab mozgásanyagát – a táncosok aktív közreműködésével – Zöbisch Ottó neve alatt valójában a szövegíró Balázs Béla készítette." (Breuer János úgy tudja, hogy a koreográfia Brada Endre munkája volt.)

Végül az előadás – minden előjel ellenére – váratlan sikert aratott. „Az utolsó taktus után másodpercekig halott csend volt a nézőtéren" – emlékezett Balázs Béla. „Egyetlen taps se, de egy pisszegés, egy fütty se hallatszott. Láthatatlan roppant mérleg ingott meg erre és arra... Aztán a karzaton robbant ki a taps és ujjongás, és mint a lavina szakadt le a páholyokra, földszintre, és magával sodorta a sajtósöpredéket is. Sok kritikát kellett azon az éjszakán átírni."

„A táncköltemény színpadi beállítása a m. kir. operaházban: igazi látványosság" – írta a Pesti Hírlap kritikája. „A gr. Bánffy Miklós ötletes, poétikus rajzai után készült díszletek és jelmezek teljes illúziót keltenek". „A szereplők közül Pallay Anna (királyfi) kifejezéstelt mimikájával és kiváló lábtechnikájával, Nirschy Emília (királylány) szintén virtuóz lábtáncával és Brada (fabáb) pompás groteszk komikumával arattak zajos tetszést. Csinos tündér volt Harmat Boriska."

A Színházi Élet 1917. május végi száma „az idei színházi és zenei szezonnak kétségtelenül legnagyobb és legjelentőségesebb eseményé"-nek nevezte A fából faragott királyfi bemutatóját, amelyben „a főszerepeket az Operaház legjobb magántáncosai adták. Nirschy Emília ideális megjelenésű királykisasszony, aki a szövegnek minden szavát, minden gondolatát tolmácsolja mozdulataiban. Bámulatosan tökéletes lábujjtechnikája művészi fegyelmezettséggel érvényesül ott, ahol a régi divatú balettművészetnek helye van, míg azokban a részekben, ahol a gesztusban, arcjátékban van a fontosság, a művésznő megmutatta, hogy milyen kiváló muzikalitással bír.

Pallai Anna adja a királyfi szerepét. Kifejező taglejtéssel minden érzelem és indulat tolmácsolására megtalálja a helyes módot. Igazi mesebeli királyfi férfias gesztusokkal, de finoman nőies lénnyel. Brada Ede, akinek régen nem volt ilyen kitűnő szerepe. Komikus és tragikum van az alakításában, és talán többet mond benne, mint amit a szövegíró szánt szerepének. A »Szürkefátylas tündér« szerpentines mozdulataiban Harmat Boriska rendkívül plasztikus és szép jelenség. Különösen amikor a fövege alatt kigyulladnak az apró izzólámpák, és megvilágítják a kékes fátyol mögül előtűnő finom metszésű arcát. Ilyennek álmodhatják a jó tündéreket a kis gyerekek." „Az erdőt és a patakot személyesítő tánckarban ott láttuk a balett legszebb hölgyeit" – írta a Színházi Élet, és néhányat ki is emelt közülük. (Az is kiderül a cikkből, hogy az Operaháznak ötvenfős balettkara van.)

Mindezzel szemben a Nyugat már idézett kritikusa igen csak lesújtóan nyilatkozott az előadói teljesítményekről. „A szereplők? Brada a fabábú megszemélyesítője pompásan érzékeltette szerepe groteszkségét. A többi szereplőről alig lehet valamit feljegyezni" – írta.

Hogy miről szólt A fából faragott királyfi ősbemutatója, ma már kikövetkeztethetetlen. Balázs Béla, a szövegíró, rendező a „művész tragédiájáról" akart beszélni. Szerinte a királyfi a művészt jelképezi, a fabáb – amelyet azért csinált, hogy a királylány észrevegye – a műre utal, amely fölébe kerekedik alkotójának.13 „A fababa, amelyet az én királyfim készít azért, hogy őt jelentse, hirdesse a királykisasszonynak, az a művész alkotása, amelynek ő mindenét odaadja, míg kész a mű, ragyogóan és tökéletesen, de a művész kifosztva és szegényen marad. Arra a gyakori mély művésztragédiára gondoltam, mikor az alkotás riválisa lesz az alkotónak, és arra a fájdalmas dicsőségre, mikor az asszonynak jobban tetszik a vers a költőnél, a kép a festőnél."

De a zene már a korabeli nézőknek is egyetemesebb jelentést sugallt: „a hatalmas zenei apparátus, a zenegúlák és hangtömbök e félelmetes masszája egy – idillikus pásztorjátékot kísér és illusztrál! Fönn a színen bájos bábjáték, tündérregébe való bukolikon, lenn a zenekarban pedig világra szóló förgeteg" – írta Béldy Izidor, a Pesti Hírlap zenekritikusa.

Tallián Tibor szerint Bartók Béla A fából faragott királyfit „beavatási rítusként fogta fel: a tiszta természet próbatétele megsemmisíti a két ember közé álló csinált világot, amelyet a nő hiúsága s a férfi »városi« tevékenységének gyümölcse, a Fabáb jelképez. A beavatás eredményeként mindketten visszatalálnak a természetes önmagukhoz, s ezzel méltóvá válnak egymáshoz."

A fából faragott királyfi „első változata alig húsz előadást ért meg, 1919. február közepétől lekerült a műsorról. Ezt valószínűleg nem művészi kvalitásai indokolták, hanem leginkább a politika; Balázs Béla a Tanácsköztársaság idején részt vett a művészi élet irányításában, később pedig emiatt emigrált."

 

Az első „felújítás"

 

„A Tanácsköztársaság bukása után is akarták játszani Bartók színpadi műveit. De a kommunista szövegíró nevét nem akarták kiírni a színlapra" – emlékezett Balázs Béla. – „Bartók Béla tiltakozott nevem elhallgatása ellen. Inkább ne játsszák a darabokat." De Bécsből Balázs Béla megüzente, hogy a zeneszerzőnek bizonyára szüksége van a tantiemekre15 , ezzel lemondott nevének szerepeltetéséről, így Balázs Béla említése nélkül „ismét színre kerültek a darabok".

A fából faragott királyfi második változatának bemutatójára 1935 januárjában került sor. (A színlapon valóban nem szerepelt Balázs Béla neve. A zenekart viszont a 28 éves Ferencsik János vezényelte.) „Bartók balettjének előadását Cieplinszky János, a varsói operaház igazgatója készíti elő. Cieplinszky külön kért szabadságot Varsóban arra, hogy Budapesten a Bartók-balettet betaníthassa" – szólt a korabeli híradás. Jan Cieplinsky „előzőleg a Monte Carlo-i Orosz Balettnél és Anna Pavlovna társulatában dolgozott" – írja róla Körtvélyes Géza – „Személyében kiváló stílusérzékű, kiváló fantáziájú, táncban gondolkodó és igen muzikális, modern szemléletű mester került a balettegyüttes élére." Legjobb műveiben az orosz balett koreográfiai újításait hasznosítja, emellett – „közel lévén az alig záródó húszas évek avantgarde törekvéseihez" – „maga is hajlott a »diszarmonikus«, törtvonalú és plasztikai karakterű mozdulati megoldások felé. A Bartók-balett felújításánál is erre az útra lépett, amint ezt a különböző előjelű korabeli kritikák tanúsítják."„Koreográfiájában dominált az expresszív, tört vonalú plasztikus mozdulati megoldás".

„A magántáncosok, Csányi [László – A királyfi], Bordy [Bella – A tündér], Szalay [Karola – A királykisasszony] pompásan érzékeltették a mesét és a lelki változásokat a legkülönösebb szögletes mozdulatokon keresztül is. Az azonban, amit mindenekelőtt ki kell emelnünk és meg kell dicsérnünk, az Harangozó Gyula, a fából faragott királyfi elképesztően tökéletes alakítója. Harangozó született groteszk táncos..., aki egyéni ötleteivel, remek ritmusérzékével, néha szinte akrobatikus ügyességével megvesztegető hatást gyakorol a közönségre" – írta egy korabeli kritika.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/5. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft

 

A leadképen A fából faragott királyfi 1935-ös felújítása a Magyar Királyi Operaházban