Két napra kizökkent idő

Simon Stephens: Harper Regan – Katona József Színház, Kamra

Egy kvázi kortárs történet után egy kortárs darabot állított színre a Katonában Székely Kriszta. Simon Stephens darabja, a Harper Regan folytatja, pontosabban ellenpontozza a rendezőnő előző munkáját, a Petra von Kantot. A rendezőnőnek ez az egyetlen katonabeli munkája, ami már nincs műsoron. Érdemes hát számba venni, hogy a színházi emlékezet számára mit őriz belőle a kritika.
Sándor L. István | 18. 10. 4.

 

Az előadásról megjelent írások határozott képet rajzolnak a magyar színházi kritika jelenlegi mély válságáról. Ez részben műfaji, részben szemléleti jellegű. Egyrészt a nyomtatott sajtó visszaszorulásával teljességgel eltűnt ez a műfaj a napi- és a hetilapokból (és ezek internetes változataiból is). A Harper Reganről egyetlen írás sem jelent meg itt. Ez egyértelműen annak a jele, hogy a szélesebb nyilvánosságnak szóló közbeszédben nincs már helye a művészetekről (és az ezek kapcsán felvetődő emberi értékekről) szóló diskurzusnak. Színházról írni ma éppoly rétegműfajnak számít, mint minden más értékteremtő emberi tevékenységről számot adni. A színikritika visszaszorult a művészeti, illetve színházi eseményekre specializálódott internetes felületekre. Itt hasonló terjedelmű cikkek jelennek meg, mint korábban a napi- és a hetilapokban, és a funkciójuk is ugyanaz, elsősorban tájékoztató és orientáló szerepet töltenek be. De jobbára már csak az adott művészeti ág iránt eleve érdeklődő szűkebb közönséghez jutnak el.

A Harper Reganről csak internetes cikkeket találni. A művészeti, színházi portálokon túl számtalan írás jelenik meg a különféle blogokon is, amelyek közül több kifejezetten színházra specializálódott. A Harper Reagan esetében nagyjából fele-fele arányban találunk kritikákat és blogbejegyzéseket. A cikkeket olvasva nem sok különbség érződik a kettő között, és ez nem az utóbbiak dicséretét jelenti. Inkább azt, hogy az internetes kritika is blogosodott: a személyes nézőpont, a szubjektív beszédmód vált szinte kizárólagossá benne, a kritikák ugyanúgy asszociatív szerkezetet követnek, mint a blogbejegyzések, egyikük sem törekszik átfogó gondolatmenet felépítésére (sokszor világosan megfogalmazott gondolatok közlésére sem). A kritikákból is eltűnt az a szakmai szempontrendszer, amely ellensúlyozhatná (vagy legalább pontosíthatná) a szubjektív megközelítést. Ebből következően a cikkekből legfeljebb az derül ki, hogy mi a szerző véleménye, de az már csak véletlenszerűen, hogy milyen maga az előadás.

Nehéz dolgunk van tehát, ha a kritikákból és a blogbejegyzésekből próbáljuk megismerni Székely Kriszta rendezését. 

[...]

 

A darab természete

 

Így mielőtt magát az előadást vizsgálnánk, érdemes a darab természetét is elemezni. A Harper Regan viszonylag rövid, zárt jelenetekből áll, amelyek mozaikszerűen kapcsolódnak egymáshoz. Sokszor a későbbi jelenetek adnak választ arra, hogy pontosan mi is történt egy korábbi jelenetben. De mindezek nem adnak ki egy teljes történetet, ugyanakkor annak mégis csak fontos fordulópontjait tartalmazzák. A címszereplő negyvenes asszony két napjáról szól a mű, de ebben benne van a teljes élete. Harper Regan a mostani életválságában válaszokat keres. De maga a darab nem akar pontos válaszokat adni. Épp ezt szolgálja a mozaikos szerkezete, amelyben felvetőnek válaszlehetőségek, de teljes, egyértelmű válaszok nem olvashatók benne. Ebből adódik a mű titokzatossága. Ezért sem ad Simon Stephens teljes jellemrajzot. Megismerhetők a szereplők, de teljes bizonyossággal nem érthetők meg, hiszen gyakran ők maguk sem értik magukat. És többnyire nem is racionális módon cselekszenek. Még akkor sem, ha az önreflexió képessége a legtöbbjükben megvan.
A darab jellemzői között meghatározó az is, hogy nem mesél történetet. Eleinte esetlegesnek tűnő életképek követik egymást, amelyekről később mégiscsak kiderül, hogy ugyanannak – a nehezen meghatározható – történetnek a darabjai. Az valójában már a mű értelmezésének kérdése, hogy ebből mit rak össze magában az olvasó, néző.

A Harper Reganről szóló írások jelentős része egyáltalán nem határozza meg a darab, ill. az előadás témáját. Pedig egy újonnan közönség elé kerülő műről van szó, amelyet a nézők egyáltalán nem ismerhetnek. Nyilván segítséget jelenthetne a kritikák olvasóinak, ha tudnák, hogy miről szól a darab. (Általában az jellemző a kritikákra, hogy nem sokat törődnek azokkal a nézőkkel, akik nem látták az előadást.) De van olyan cikk, amely a színlapot hívja segítségül a téma bemutatáshoz: „Egy negyvenes nőt apja haldoklása majd halála rákényszeríti arra, hogy saját életével, múltjával és jelenével is szembenézzen néhány véletlen találkozás segítségével. A színdarab a főszereplő beszélgetéseinek sorozata, amelyeket családtagjaival és idegenekkel folytat" – írja a Mezei néző. De hogy merre is vezet ez az út, mit jelentenek ezek a találkozások, az csak a darab részletesebb áttekintéséből derülhet ki.

 

[...]

 

Az utolsó jelenetben, a másnapi reggelinél Harper pontról pontra elmondja a férjének, hogy mi történt vele, amíg nem volt itthon. Elmeséli azt is, hogy egy idegen férfival szeretkezett egy szállodai szobában. „Azt hittem, ettől jobb lesz. Nem lett. Azt hiszem, ezért döntöttem úgy, hogy elmegyek anyámhoz" – mondja. Arról is mesél, hogy amikor James elment, és ő egyedül maradt a szállodai szobában, csak ült és nézte, „ahogy lassan besötétedik a szoba. Te jártál a fejemben. Nagyon erősen hazakívánkoztam."

Seth hosszan hallgat, majd filozofikusan válaszol. Valójában a létezés reménytelenségére adott emberi válaszokat veszi számba: „Az egyik, amit mi mint emberi faj tehetünk, hogy tanulmányozzuk a régmúlt megkövesedett leleteit. Én ezt mindig élveztem. Vagy felderíthetjük a világűrt. A csillagokat. Elképzelhetünk másik világokat. Elképzelhetünk párhuzamos világegyetemeket. Elmélyülhetünk a filozófiában, filozofálhatunk. Pisztolyt szoríthatunk a halántékunkhoz, és közben reménykedhetünk, hogy valaki majd óvatosan odanyúl, és elveszi." Aztán a sosem lesz életüket meséli el Harpernek: „A feleségem már ötvenéves, de még mindig őt kívánom a világon a legjobban. Reggel, amikor fölébredek, azt látom, hogy a lányom ham and eggst sütött." „A barátja jóravaló, egyenes ember. Rendesen gondját viseli, nevet a vicceimen, és sosem árulkodik arról a sok cigarettáról, amit a különböző európai nagyvárosokban tartott konferenciákon titokban elszívok." És közben reggelből nappal lesz, feljebb kúszik a nap. „Úgy szeretném, ha ő is látná. Úgy szeretném, ha mind látnák" – mondja Seth.

 

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2017/3 számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken.
Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft