Ellenfény Online - Gyerekszínház - Ifjúsági Színház - A Radikális ártatlanság

A radikális ártatlanság

Edward Bond-hétvége a Marczibányi téren: Edward Bond: Tizenegy trikó - Kerekasztal Színházi Nevelési Központ

Korunk egyik élő klasszikus drámaíróját látta vendégül a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ. Edward Bond - akit Magyarországon elsősorban a Kint vagyunk a vízből (Saved) (1965) botrányt kavaró szerzőjeként tartanak számon - a 90-es évektől elsősorban színházi nevelési csoportoknak ír. A Tizenegy trikó című darab a birminghami Big Brum TIE Company számára készült 1997-ben. Most a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ Magyarországon is bemutatta a művet.
Sándor L. István | 09. 12. 12.

Edward Bond a neki szentelt hétvége hivatalos kezdetekor azt mondta, hogy délelőtt látta egy általa írt darab fiatalok számára tartott előadását, és figyelhette, hogy a magyar középiskolások hogyan reagálnak a Tizenegy trikóra, miképp gondolják tovább. „Most el kellene vonulnom, és gondolkodnom kellene. Ehelyett itt vagyok, és előadást tartok nektek. Úgyhogy átkozlak benneteket."

Magam is láttam délelőtta Bond-darabköré szervezett TIE-foglalkozást (és én is gondolkodóba estem a fiatalok reakcióit figyelve), de hálás voltam Bondnak, hogy nem vonult magányba, hanem gondolatait megosztotta a hallgatóságával. Ugyanis előadása sok mindenre választ adott, amely kérdésként, problémaként fogalmazódott meg bennem az előadást, illetve a TIE-foglalkozást látva.

A Tizenegy trikó sok szempontból illeszkedik azoknak a Bond-daraboknak a sorába, amelyekből a Kamra mutat ízelítőt a Kétezerhetvenhét összefoglaló címmel játszott három egyfelvonásossal. Ugyanis a Tizenegy trikó is egyfajta példázat, amelynek sok szempontból éppolyan (anti)utópisztikus színezete van, mint az említett három egyfelvonásosnak.

 

 

tizenegy-triko-kerekasztal3

Gombita Róbert

 

Öntudatlanul is példázat-jelleg felé tereli a nézői befogadást a TIE-foglalkozás indítása is. A két foglalkozásvezető: Bethlenfalvy Ádám és Hajós Zsuzsa (az egyébként mutatós, és később a meglepő átváltozásokban is jól funkcionáló) díszletről faggatja a diákokat. A két egymás mellé helyezet henger-szelet távolról úgy hat, mintha téglák mintázata rajzolódna ki rajtuk. Közelebb lépve azonban kiderül, hogy könyvek lapjai vannak a henger-szeletekre applikálva. Ezután arról faggatják a foglalkozásvezetők a diákokat, hogy mire valók a könyvek, mit, hogyan lehet belőlük tanulni. És lehet-e olyan könyvekből tanulni, amelyek nem tankönyvek, hanem mondjuk történeteket mesélnek el?

Aztán az egyik diák könnyedén azonosítja, hogy a Magyar Értelmező Kéziszótár lapjai láthatók a henger-szeleteken. Erre az egyik foglalkozásvezető találomra választ egy szócikket: „törvény", majd arról faggatja a diákokat, hogy vajon mit takar ez a fogalom. Nem meglepő, hogy az iskolai helyzetektől alig különböző kérdés-feleletekben a diákok nem igazán aktívan vesznek részt, de azért annyi kiderül - amit a felolvasott szócikk részletei is megerősítenek -, hogy van különbség az írott és az íratlan törvények között, bár mindkettő alapvetően befolyásolja a viselkedésünket.

Ezután a ráhangolás után kezdődik a foglalkozás színházi része. Három jelenetet látunk, amelyek egy olyan iskolában játszódnak, ahol egyenruhát viselnek a diákok. Az elsőben az igazgató (Nyári Arnold) kéri számon az egyik diákon (Gombita Róbert), hogy miért vagdosta össze az egyik könyvtári könyvet. Nincs bizonyítéka rá, de biztos, hogy a fiú tette, mert mások nem képesek erre. A fiú hallgat, lehajtja a szemét, egyre szúrósabban nézi a padlót, de nem szól egy szót sem.

 

 

tizenegy-triko-kerekasztal1

Nyári Arnold

 

Ezután ismét megszakítják az előadást a foglalkozásvezetők. Arra kérik a gyerekeket, hogy képzeljék magukat a diák és az igazgató bőrébe. Pontosabban: ne is a bőrébe, hanem a zakójába. Hogy tartja a szobájában a fiú az iskolai egyenzakót, miképp veszi fel reggel? Alig akad vállalkozó a játékra. És csak annyi derül ki, hogy a gyerekek szerint a diák megvetéssel, némi undorral hordja az egyenzakót, az igazgató viszont büszkén viseli a zakóját, ami ugyan nem egyen-, de a társadalmi státuszát kifejezi.

Majd folytatódik az előadás, tovább bonyolódik a helyzet: kiderül, hogy az egyik lány (Bagaméry Orsolya) zakóját valaki összeszabdalta a ruhatárban. És amikor ezt az igazgató is felfedezi, odacibálja a fiút, hogy szembesítse művével. Most már komoly az ügy, pedig én figyelmeztettelek - mondja. Ki kell hívnunk a rendőrséget, ki kell csapnunk az iskolából.

A fiú továbbra is makacsul hallgat, akárcsak a harmadik jelenetben, amely az iskolakapuban játszóik. Itt először a lányba botlik a fiú. Mint kiderül, három héttel később járunk, a fiú nem ment haza, csavargott, az anyja belebetegedett a fiú eltűnésébe. Aztán megjelenik az igazgató, vehemensen próbálja az útját állni, hogy nem mehet az iskolába. És miközben a békés elvonulás lehetőségét ajánlgatja, mint kiderül: kihívatta már a rendőrséget. Miközben az igazgató folyton folyvást csak beszél, a fiú lassan feltúrja a nejlonszatyrát, és elővesz belőle egy kést, amit beledöf az igazgató hasába. Majd behajítja az iskola kapuján a pengét, és elmegy. Közben az is kiderül, hogy az igazgató behalt a késszúrásba.

Ezután ismét foglalkozás következik: két csoportra vállnak a diákok, és két kérdést igyekeznek körül járni. Mit akar az igazgató a kapuban? És miért hajítja be az iskolakapun a diák a kést, kinek, mit üzen ezzel? Ezen a második kérdésfelvetésen kissé elcsodálkoztam, mert nyilván nem ez az elsődleges kérdés. Az első „üzenet" az, amikor a kicsapott diák az igazgató hasába döfi a kését. Hogyan kerülhet erre egyáltalán sor?  Mi váltja ki a gyilkos tettet, ki mindenkinek „üzen" a fiú vele?

 

 

tizenegy-triko-kerekaszta4

Bethlenfalvy Ádám

 

Ezt a kérdést megkerüli a foglalkozás, mint ahogy azt az elemi problémafelvetést is, hogy egyáltalán vétkes-e a fiú mindabban, amivel az igazgató megvádolja. Egyáltalán miképp indul be a bűnbakképzés mechanizmusa, amely mindenkit az ártatlan vétkes szerepébe űz: sokkal nagyobb bűnt követ el a másikkal szemben, mint amekkora vétket kellett tőle igazságtalanul elszenvednie.

A délután során az derült ki számomra, hogy nem gondolkodói figyelmetlenség, hanem koncepcionális döntés eredménye, hogy ezeket a kérdéseket nem tették fel a foglalkozás vezetői. Bond előadásából ugyanis teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy mi az a gondolati modell, amire darabja épült (mint ahogy az is egyértelművé vált, hogy Bondban a teóriaalkotó képesség és a drámaírói praxis nagyon szoros egységet alkot).

Bond szerint az emberben kétféle késztetés működik: egyrészt társadalmi, másrészt egzisztenciális lény. Azaz szeretne beilleszkedni a világba, amelyben él, másrészt saját magának is meg akar felelni. De mi történik akkor, ha a zombik átveszik a hatalmat a világban? Azaz ha a társadalmi elvárások nem emberi törvényekből fakadnak. Észrevesszük-e ezt? És hogyan reagálunk erre? Egyáltalán milyen mértéknek akarunk megfelelni?

Erre az utóbbi helyzetre példaként Bond Médea történetét említette (Euripidész művét az egyik legaktuálisabb darabként említve). Médeában a társadalmi és az egzisztenciális én összeütközése káoszt teremt, amely gyilkossá teszi őt, megöli a gyerekeit. De megjelennek az istenek, és azt mondják, hogy Médeát meg kell menteni, nem szabad megbüntetni. És ez csak akkor lehetséges - mondta Bond -, ha elfogadjuk, hogy az egzisztenciális énben van valami, amit igazságosságnak nevezünk. Ami radikálisabb a törvényeknél. Mert a törvények a szervezettségről szólnak, de a dráma tárgya mindig az igazságosság. Ezért mondható Médeára, hogy radikálisan ártatlan. Olyan, mint egy gyerek, akinek dührohama van. De egy olyan gyerek, aki radikálisan követeli az igazságosságot. De úgy - teszem hozzá magamban a bondi gondolathoz -, hogy irracionálisan cselekszik Médea, az egyik legnagyobb bűnt követi el, miközben minden másban, ami vele történik: ártatlan

 

 

 

tizenegy-triko-kerekasztal2

Bagaméry Orsolya

 

Bond előadásából visszagondolva (de a Kerekasztal szikár, szép játékát nézve is) egyértelmű, hogy az iskolaigazgató a „zombi" törvényeket képviseli, azokat a rideg szabálymechanizmusokat, amely épp csak a nüansznyi emberi árnyalatokra érzéketlen, és azokat negligálni vagy megsemmisíteni igyekszik. A fiú pedig a radikális ártatlanság állapotában létezik, aki körülötte-benne hirtelen elszabadult káosztól megrettenve gyilkolt.

De nem tudom, hogy azokban a diákokban, akik nem hallgatták meg délután Bond előadását, hanem csak a délelőtti TIE-foglalkozáson vettek részt, körvonalazódtak-e hasonló gondolatok?

A foglalkozás második felében folytatódott a színházi rész. Tulajdonképpen az első három jelenet ikertörténetét látjuk (amelyet - ha nem variációként olvasunk - felfoghatunk úgy is, hogy így folytatódott a fiú története. Először egy katonai kiképzést látunk. A kiképző tiszt (Bethlenfalvy Ádám) el van képedve attól, hogy a fiú képtelen belemártani a bajonettját a szalmabábuba, miközben az aktájában azt olvasta, hogy a királynő börtönében is ült már gyilkosságért.

Ezután egy fiktív, az utópia korában játszódó háború jelenetei következnek. A fiú és társa (Bagaméry Orsolya) felderítőként egy magányos tornyot cserkész be, ahol az ellenséges katonák megadási szándékát az jelzi, hogy fehér trikóikat egybefűzve kilógatták a torony egyik ablakából.

Aztán meg is adják magukat a felderítőknek. De az egyik katona (Nyári Arnold) elvonult a torony padlására, és a lenti eseményekről mit sem tudva a gondolataiba, álmaiba, emlékeibe merült. A valóságba visszatérve azonban érzékeli a veszélyes helyzetet, és lesből lelövi a fiú társát.  A fiú elégtételt akar venni, a katona hiába bizonygatja, hogy ő mit sem tudott a megadásról, a katonai helyzet gyökeres átalakulásáról. Bizonyítékként az ingét ráncigálja, hogy mindenki lássa, még rajta van a trikó, ő nem tudott róla, hogy mi is történik. De a fiú nem hisz neki vagy nem bocsát meg neki: a hasába mártja a bajonettjét.

Miközben a Kerekasztal előadása nagyon pontosan felveti az iskolai és a katonai történet közötti megfeleltetéseket (például a szerepösszevonásokkal), de arról valahogy hallgatnak - mint ahogy Bond is -, hogy mi történik valójában ebben a második részben. A fiú megismétli vagy megsemmisíti a korábbi tettét? Nem épp a radikális ártatlanságát veszíti el azzal, hogy egy katonai-hatalmi mechanizmus részeként gyilkol?

Termékeny kérdéseket kényszerít ki az emberből mind a Kerekasztal előadása, foglalkozása, mind Bond drámateóriája.

 

 

 

Edward Bond: Tizenegy trikó

Kerekasztal Színházi Nevelési Központ

 

 

 

Díszlet, jelmez: Ceri Townsend

Munkatársak: Chris Cooper, Dankó Ferenc, Kúnos László, Lipták Ildikó, Pintér István

Fordította, rendező: Bethlenfalvy Ádám

Szereplők: Bagaméry Orsolya, Bethlenfalvy Ádám, Gombita Róbert, Hajós Zsuzsa, Nyári Arnold

 

 

 

További írások a Bond-hétvégéről:

R. S.: Bond a színpadon