Az legyél, akinek nem látszol

 [...]

Tasnádi István és Jeli Viktória ikerdarabjának legnagyobb erénye az, hogy egyszerű történeteket nagyon sokértelműen mesélnek el. Eközben nemcsak a téma önkéntelenül kínálkozó publicisztikai élét kerülik ki, hanem mindenféle közhelyes megközelítés kísértését is. Ezt leginkább a játékossággal érik el, ami az emberi összetevőket is plasztikusabbá teszi. A két darab ebben határozottan különböző eszközöket használ. Ez az eltérő történetből, témából is adódik. A Tasnádi István által írt vándortörténet szerencsésen mossa össze a valóság és a képzelet határait, így a menekülttörténet is folyton egy mese dimenzióit ölti magára – és ez egylényegűnek tűnik a lánnyal közösen játszott kalandjátékkal. Ez a történetszál, miközben egyre inkább érzékelhető a helyzet bezárulása, a mesében megőrzött korlátlan emberi lehetőségek felé nyit.

Jeli Viktória története épp ellenkező irányú. Itt eleinte az egyhangú, jellegtelen, eseménytelen hétköznapok színeződnek át mozgalmas, sokszínű játékká, majd különös, egyedi kalandokká. Tünde visszazárja magát abba a magányba, amelyből a virtuális világ kötetlensége jelentette számára a szabadulás esélyét. Így végül két magányos ember közös kalandja lesz a szerepjáték. És a darab végére oda jutunk, hogy Hárún és Tünde csak egymás számára jelenthetik a szabadulást. De talán minden igaz emberi kapcsolatnak ez a lényege.

Vidovszky György rendezése – miközben nagyon gazdag eszközöket használ – egyáltalán nem vész bele az előadás teremtette sokszínűségbe. Legfőbb szándéka ugyanis az, hogy pontosan vezesse a történetet, irányítsa a figyelmet, azaz még egy kiskamasz se vesszen bele ezekbe a többszörösen egymásba nyíló világokba. A sokféle eszköz ebben is segítséget jelent. Egyrészt a vizuális jelzések, zenei effektusok teljesen egyértelművé teszik, hogy mikor épp hol járunk. Ugyanakkor a vetítések valóban képesek megteremteni a virtuális tér illúzióját. Máskor meg arra szolgálnak, hogy elemeljék a valóságtól a reális szinten játszódó jeleneteket is. Ez is fontos törekvése a rendezésnek. Nem akarja megmondani a kamaszoknak, hogy mi az igaz. Ezért még a valóság szintjét is meseszerűen vagy éppen játékosan elrajzoltan jeleníti meg, például a jelmezek vagy eszközök segítségével.

A Kolibri előadásának nagy erénye az írói stílust, a rendező szándékot pontosan értő nagyszerű színészcsapat, amely a közönség számára is képes azt az érzetet megadni, hogy valójában együtt játszanak velük. Így a játék könnyedségét, természetességét kell elsősorban színészi erényként említeni, s nem a figurateremtés mélységét (bármiféle ilyen szándék elnehezítené az előadást). Vannak szereplők, akik állandó figurákat játszanak (Nizsai Dániel, Bartos Ágnes, Császár Réka, Fehér Dániel, Szanitter Dávid, Ruszina Szaobolcs). Ők ugyanúgy emlékezetesek maradnak, mint azok, akik sok-sok szerepben bukkannak fel (Bárdi Gergő, Megyes Melinda, Mészáros Tamás, Alexics Rita, Nyakas Edit).
Fontos témáról született értékes darab, jelentős előadás a Kolibri Színházban.

A darab megjelent a Párhuzamos világok című drámantológiában.

Kapható a Színházi könyvek webáruházban

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható az Ellenfény 2016/4. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft