Ellenfény Online - Gyerekszínház - Ifjúsági Színház - Fókuszban - Tánc - Fiataloknak - Ne Bántsd, A Nézőnek Is Fáj

Ne bántsd, a nézőnek is fáj

Ne bánts! – Győri Balett

Sűrű, terhes és nyomasztó, de egyszerre lenyűgöző és példaértékű volt a Győri Balett budapesti bemutatója a MOM Kulturális Központban. Kétségkívül valami újat, korszakosat hozott létre Ne bánts! című előadásával. Hogy pontosan mit, arra biztos választ a jövőben kaphatunk; addig is megkísérlem körüljárni az előadást működtető társadalmi, pedagógiai, pszichológiai(?) kiindulási pontokat.
Meszes Tímea | 16. 03. 2.

 

Nagy várakozás, beharangozók sora és fokozott médiamegjelenés előzte meg a budapesti bemutatót. Hallva a győri fogadtatást1 , látva a trailert és olvasva a színlapot, az ember azt gondolná, kellő lelki felvértezettséggel érkezik az előadásra. De nem így van. Nyilván a néző egyéni és természetétől fogva erősen szubjektív érzelmi tűréshatára határozza meg – amely nálam, úgy tűnik, igen alacsony –, hogy kvázi 60 perc masszív színpadi erőszaktevésként éli-e meg az egyébként kivételesen magas színvonalú táncszínházi előadást. Mert vajon nem számít-e erőszaktevésnek a verbális agresszió alkalmazása vagy a befogadót érő hatások, amelyek szándékosan keltenek rossz érzéseket; sajnálatot, undort, sőt bűntudatot?

Az előadás a családon belüli erőszakot és a szexuális bántalmazást állítja középpontba. Velekei László rendező-koreográfus egy osztrák történetet vett alapul, de elmondása szerint ez a felállás általánosítható a bántalmazást megélő családoknál2 : az uralkodni vágyó apa a felcseperedő lányában látja meg a nőt, miközben eltaszítja a szintén bántalmazott anyát. A család teljes titokban, elszigetelve él, ki-ki a saját démonaitól szenved, s ezt a külvilág – sem a szomszédok, sem a barátok, sem az ifjú udvarló – nem veszi észre. A történet és a viszonyok jól felismerhetők, s habár a tánc gyakran szimbolikus, a cselekmény és az előadás összességében egyértelmű és megdöbbentően realisztikus hatású. Ráadásul – ahogy legtöbbször a való életben – az előadás sem zárul happy enddel, feloldás nélkül hagyja a nézőt ebben a nyomasztó szituációban.

Az előadás kezdetén bejátszott hangfelvétel (az apa szidalmazza a lányát) és a díszlet felső részére vetített régi fotók, boldog emlékeket idéző videórészletek – mely egyben keretet is ad az előadásnak – a zenei aláfestéssel már előre és véglegesen megadja azt a baljós előérzetet, mely nemcsak végigkíséri az előadást, de a befogadást is eleve meghatározza. A különböző kifejezésmódok egyidejű, szinte túltelített alkalmazása teszi filmszerűvé, mondhatni 3D-s film-szerűvé az előadást. Külön figyelmet érdemel a díszlet és a vetítések (látvány: Vidos Tibor, videóeffektek: Jekli Zoltán), mely táncszínpadon ritkán látott módon a dramaturgia szerves részét képezi. Habár a tulajdonképpeni megerőszakolás az előadás második felében történik meg, minden ártatlan(nak tűnő) előzmény, bevezető (mint a jól felépített horrorfilmekben) a bűnös tetthez vezető út egy darabjaként értelmeződik. Ilyen például a Négy évszak Tavasz tételére vidáman ugrándozó, színes ruhás, bájos kislányok tánca is, amely súlyos, tragikus előérzettel nehezedik a nézőre.

De az alkotók célja éppen ez. Hogy a nézőnek is fájjon (?). A Ne bánts!-csal egyértelműen és határozottan a téma felé fordulás a cél, egy olyan társadalmi párbeszéd megnyitásán keresztül, melyben a művészi-pedagógiai célkitűzések áttevődnek egy társadalmi-pszichológiai síkra. (Hogy ez a sík mennyiben érinti a pedagógia területét a valóságban, és mennyire marad célkitűzés, azt a teljes program ismeretének hiányában nem tudom.) A koreográfus több nyilatkozatából is kiderül, hogy előadásának szándékosan nincs pozitív befejezése, ahogy sajnos az ilyen esetekben a valóságban is gyakran ez történik. Ha van is, aki felismeri a bajt, vajon tesz-e, mer-e tenni ellene? Ezt a társadalmi „nemcselekvést" ragadja meg Velekei, és helyezi át színházi közegbe: a nézők válnak leskelődővé, mégpedig egy olyan szituációban, ahol sem elmenni, sem szólni, sem cselekedni nem tudnak. Így kelt a közönségben előbb együttérzést – és akár undort –, majd a leskelődés és „nemtevés" okán bűntudatot. Ilyen módon a voltaképpeni célját az előadás – a tenni akarást, illetve azt, hogy beszéljünk a témáról – eléri. Az előadás után a szereplők, a koreográfus és Bencze Emőke, a darab pszichológusa vezetnek beszélgetést. Ahogy a pszichológus fogalmaz, azért, hogy legyen egy feloldása ennek a feloldatlan történetnek.

A Győri Balett táncművészei egytől egyig kivételesen magas színvonalú teljesítményt nyújtanak az előadásban. És paradox módon éppen ez a biztos alap teremti meg annak lehetőségét, hogy az alkotók valódi célja érvényesülhessen: vagyis, hogy a táncművészet csupán eszköze legyen egy másfajta cél megvalósulásának. A három főszereplő különösen megkapó alakítást nyújt, nemcsak a tánc technikai megvalósításában, hanem színészi játékában is. Artem Pozdeev apa figurája az első perctől antipatikus, hatalmat sugárzó és ellenszenvet keltő. Gyurmánczi Dia hitelesen alakítja a serdülő, de az első részben még igencsak gyermeki lányt, majd a második részben a hirtelen felnőtté vált, megtört nőt. Különösen megkapó az anyát megformáló Matuza Adrienn és Gyurmánczi Dia duettje az erőszaktevés után, illetve az anya mindvégig szikár, táncában is fojtott, drámai fegyelmezettsége. A reális szereplők – család, szomszéd pár, udvarló és barátnők – mellett kettős célt is szolgálhat a „Vízió" szerepeltetése, amely szerepet a budapesti előadáson ketten formáltak meg (Daichi Uematsu, Szanyi Tamás): csupasz, izmos felsőtestű, bőrnadrágos férfiak ördögi megjelenéssel és mozgással. A bűn, a bűnös vágy, a démon alteregói. Hogy pontosan kié, az apáé, az anyáé vagy a lányé, az változik. Nemcsak művészileg szép a bűn ilyen megformálása, de az értelmezésben is segítséget nyújt.

Miközben az előadás leskelődővé, ezzel együtt „bűnössé" is tett, nézőtéri székemben ülve gondolatban lázasan kutatom az előadás azon elemeit, melyek elidegenítenek az érzelmi hatás alól, azaz távolítanak. Ez a távolítás alapvető kérdés számomra; tudva, hogy az előadás nemcsak felnőtteknek, hanem 14 év feletti fiataloknak is készült, alapvetően meghatározza a befogadói attitűdöm.

Ugyanis a Ne bánts! A Fiatalok a Fiatalokért művészetnevelési program részeként valósult meg. A programot a rendező-koreográfus, Velekei László álmodta meg és hívta életre, még 2008-ban a Tóth Ilona emlékére 1956 című előadással. Míg a program első tagja a középiskolás korosztályt célozta meg, a 2013-as Forgószél, avagy a képzelet csodája című Óz-átirat, melyben táncművészeti szakközépiskolás és gyermek szereplők is táncoltak, a kisebb korosztálynak szólt. A Fiatalok a Fiatalokért művészetnevelési program célja kettős: egyfelől fölkelteni a fiatal korosztály figyelmét a táncművészet iránt, másfelől az érintett korosztály problémáit bemutatni a tánc nyelvén. Az egyik fő célközönség tehát a 14 éven felüli ifjúsági korosztály, és az előadás után feldolgozó beszélgetés zajlik. A színházpedagógiában e fenti felállás elterjedt, mondhatni bevett forma. A műfajok kapcsán azonban több kérdés is fölmerül: a célcsoport, az előadáshoz kapcsolódó feldolgozó beszélgetés és a távolítás kérdései.

Vajon a Ne bánts! esetében sajátosan az érintett korosztály problémájáról van szó? Vagy olyan, az egész társadalmat érintő témafelvetésről, amely lehet, de nem feltétlenül saját élményű problémát állít középpontba? Itt két módszertant kell megkülönböztetni: a drámapedagógiáét és a pszichodrámáét. Míg utóbbi a belső lelki tartalmak, élmények és konfliktusok megjelenítésén keresztül fejti ki hatását, addig a drámapedagógia módszertanának alapvető sajátja, hogy a fölvetett problémát mindinkább eltávolítja a résztvevőktől, fiktív világot teremtve. Ilyen értelemben tehát nem beszélhetünk drámapedagógiáról az előadás és a feldolgozó beszélgetés kapcsán. S habár a téma, a pszichológus vezette beszélgetés (feloldás) jobban közelít a pszichodráma eszköztárához, a résztvevők, azaz az érintett csoport nem terápiás céllal van jelen, tehát pszichodrámáról sem beszélhetünk.

A budapesti előadást követően a Nézőpont Alakulat színész-drámatanárai invitálták a közönséget egy beszélgetésre. Ahogy a Nemzeti Táncszínház honlapján olvasható volt: „egy közös, diskurzusgeneráló foglalkozással szeretnénk alkalmat teremteni nézőink számára, hogy az előadással kapcsolatban felmerülő gondolataikat, érzelmeiket és kérdéseiket megoszthassák az alkotókkal és egymással". Romankovics Edit és Balla Richárd az előadásban használt bútorok és eszközök (asztal, székek, zakó és maszk) segítségével a beszélgetésen ott maradt nézőkkel közösen idézték fel az előadás főbb pontjait. Sorra tisztázták a szereplőket, a viszonyokat, kitérve a táncosok jellegzetes mozdulataira is. A történet kapcsán a résztvevők maguk sorolták fel, hogy milyen hazai és nemzetközi segélyszervezetekhez fordulhatnak a bántalmazottak. A diskurzusgeneráló foglalkozás/beszélgetés így kettős célt szolgál: a tánc művészi megvalósításának értelmezésén keresztül maga a téma kapott hangsúlyt, sőt a témafelvetésen túl gyakorlati „használati utasítást" is a segítő szervezetek és honlapjaik elsorolásával.

Minthogy nem vettem részt az alkotók és a pszichológus által az érintett korosztály számára tartott beszélgetésen, a Fiatalok a fiatalokért program kapcsán a fentiek kérdések formájában fogalmazódtak meg. Annyi bizonyos, hogy a forma jól működik felnőtt közönséggel, és nagy szükség van rá mind művészileg, mind társadalmi szempontból. E műfaj vagy forma – ha van is rá néhány igen remek példa – hazai színpadon még nem terjedt el, de a kezdeményezés több mint figyelemkeltő: művészeti produktum által feszeget egy egész társadalmat érintő tabut.

 

Ne bánts!

Győri Balett – Nemzeti Táncszínház

 

Látvány: Vidos Tibor

Jelmez: Baracsi Orsolya

Világítás: Szabó Attila

Videó effektek: Jekli Zoltán

Asszisztens: Kara Zsuzsanna

Dramaturg: Csepi Alexandra

Rendező, koreográfus: Velekei László

Előadók: Gyurmánczi Diána / Tüű Barbara, Artem Pozdeev / Sebestyén Bálint, Matuza Adrienn / Tatiana Shipilova, Daichi Uematsu / Szanyi Tamás, Jekli Zoltán / Engelbrecht Patrik, Alekszey Dolbilov/Balikó György, Hancz Alexandra / Varga Ágnes, Berzéki Melinda, Marjai Lili, Tetiana Baranovska, Szendrei Georgina

Helyszín: MOM Kulturális Központ