Ellenfény Online - Heti Ajánló - Mit Nézzünk A Héten?

Mit nézzünk a héten?

2. rész – Színházi bemutatók: A hét 10 legfontosabb eseménye

A hétvégén több érdekes színházi bemutatóra kerül sor, amelyeket érdemes számba venni a színházi néznivalók között. Furcsa módon most a költők kerültek a színház középpontjába: Arany, Jeszenyin, Vörösmarty.
| 17. 10. 27.

 

Színarany – Radnóti Színház (2017. október 27.)

 

Szilágyi Bálint frissen végzett rendező szerkesztésében és rendezésében mutatja be Arany János-előadását pénteken a Radnóti. A költő 200. születésnapjára készített összeállítás a balladákra épül, és elsősorban a nőket állítja a középpontba. „Azok a versek kerültek bele az előadásba, amelyek főszereplője nő, vagy amelyekben az éppen mellékszereplőnek tűnő nő történetét érdemes kiemelni. Az ő szempontjukból nézünk rá a magyar történelem kiragadott eseményeire. Az előadás variációk sora a női sorsokra" – szól a produkció ismertetője.

 

szinarany-radnoti-plakat

 

Az előadás színlapja és részletes ismertetője itt található.

 

Kornelije Kovač–Lénárd Róbert: Jeszenyin – Újvidéki Színház (2017. október 27.)

 

Szintén pénteken tart bemutatót az Újvidéki Színház. A „zenés költői életrajz vodkával" alcímet viselő előadás Jeszenyin (1895–1925) világába vezet be. Szergej Jeszenyint vendégként Karalyos Gábor játssza. A színpadon nemcsak a költő környezetének figurái és korának jeles személyiségei elevenednek meg (Isadora Duncan: Elor Emina, Alekszandr Blok: Pongó Gábor, Vlagyimir Majakovszkij: Gombos Dániel), hanem verseinek mitikus alakja, a Fekete Ember (Mészáros Árpád).

 

jeszenyin-ujvidek

Jelenet az újvidéki előadásból

 

A Lénárd Róbert által írt darabban a volt Jugoszlávia egyik legnagyobb hatású zenészének, Kornelije Kovač-nak a dalai hangoznak el. (Jeszenyin versei alapján a dalszövegeket is Lénárd Róbert írta.) Az előadást Milan Belegišanin állítja színpadra.

 

Az előadás teljes színlapja itt olvasható.

 

Fekete Ádám: A jeditanács összeül – Trafó (2017. október 27–28.)

 

Pénteken és szombaton látható először a Trafóban a Fekete Ádám által írt és rendezett előadás.
A főszereplő egyes szám első személyét hét különböző személyre, különálló hangra bontja le a darab. „A szereplők veszekednek, áriáznak, kocsmáznak, cirkuszolnak, ahogy a főhős önmagával, gondolatoktól tobzódó fejében, ahol akár egyetlen perc is órákká tágulhat, egy ábrándos pillanat alatt pedig napszakok pereghetnek el" – írja az előadás ismertetője. „Betekintést nyerhetünk, hogy mennyi ingerrel küzd meg, hány meg hány akadály gördül életének kézenfekvő megoldásai elé, mennyi szimpatikus vakvágány nyílik meg előtte pillanatról pillanatra. Láthatjuk, hogy szól bele az anyja, az apja, a barátai, a halottai egy-egy gondolatmenetébe, és hogyan kell a belénevelt félelmek és vágyak között szlalomoznia, hogy hű tudjon maradni valamihez, amiről úgy gondolja: ez ő.

 

fekete-adam-jeditanacs-fel

 

Az ember folyamatosan játszik a fejében: kísérletez, összekapcsol, analógiákat gyárt. Próbálja a világot megérteni, és benne önmagát elhelyezni. Kedélyállapotunk pillanatról pillanatra változik, és a legtöbb esetben magunk számára is teljesen érthetetlenek vagyunk."

 

Az előadás részletes ismertetője és színlapja itt olvasható.

 

Bulgakov: A Turbin család napjai – Csiky Gergely Színház, Kaposvár (2017. október 28.)

 

Szombaton tart stúdióbemutatót a kaposvári színház. Bulgakov (1891–1940) egyik ritkán játszott darabját, az 1926-ban írt A Turbin család napjait állítják színpadra, amely – más Bulgakov-drámákkal együtt a 30-as években eltűnt a szovjet színpadokról. Bár kötetben többször megjelent, magyar színpadon még nem játszották.

 

turbin-csalad-napjai-probafotok-kaposvar

Schlanger András és Mikecz Estilla az előadás próbáján

 

Az előadást rendező Németh Ákos így foglalja össze a darabot: „Ez egy polgári család története, akik bekerülnek a polgárháború legmélyebb viharaiba. Ebben a műben az írót nem a politika érdekli, hanem az, hogy magánemberek hogyan reagálnak a polgárháború borzalmaira. Bulgakov nagyon nehéz terepen járt ezzel. Ő a sztálini korszaknak volt a szerzője, és már az is meglepetést okozott, hogy a fehérekről írt. Hiszen ez a család a bolsevizmus szempontjából az ellenség táborába tartozott. Nagy merészségnek számított, hogy Bulgakov arról ír, hogy nekik is emberi sorsuk van. Ők nem velejéig romlott, gonosz bűnözők, hanem érző emberek."

A Németh Ákossal készült teljes interjú itt olvasható.

 

A kaposvári előadás színlapja itt érhető el.

 

Vörösmarty: Csongor és Tünde – Maladype Színház (2017. október 28–29.)

 

Szombaton és vasárnap játssza először Budapesten a nyáron Gyulán bemutatott előadását a Maladype.
„Balázs Zoltán rendezésben tucatnyi Bárka-színész playbackelt fantasztikus énekesek hangjaira, a játék, a mozgás és a zene tökéletes egységet alkotott. A mostani darabban a merész rendezői koncepció négy színésszel és négy énekessel jelenít meg kétszer annyi a szerepet. A kiindulópont az örök klasszikus, a hozzáállás meredeken kortársi. Egyetlen teniszbírói állványzat a vertikális játéktér, körötte kergetőzve, létrákon fel-le kúszva lakják be a szereplők" – írta a nyári előadásról kulturális ajánlójában Fehér Elephánt.

 

A teljes ajánló itt olvasható.

 

csongor-maladype-gyula

Jelenet a gyulai előadásból

 

Az előadás színlapja itt található.

 

A leadképen jelenet a Csongor és Tünde gyulai előadásából.

 

Heti ajánlónk első része itt olvasható