Ellenfény Online - összművészet - Búcsúzóul

Búcsúzóul

9. nap: VIDOR 2012

Búcsúzik a fesztivál. Szombat délután a városban sétálva már csak néhány színes aszfaltrajz emlékeztet a VIDORra. A Kossuth térről egy éjszaka alatt eltűnt a koncertszínpad, nincsenek már mutatványosok, utcazenészek, nem sétálgatnak lassított menetben fura figurák (két alak egy nadrágban, egy fehér és fekete angyal, egy bizarr pár). Élő szobrokat is már csak a színház előtt látni (miközben az emeletről a rézfúvós együttes muzsikál), mert a színházi versenyprogram még szombaton is tart.
Sándor L. István és Szűcs Mónika | 12. 09. 3.

Este még két színvonalas előadás látható a színházban. Mind a nagyszínpadon bemutatott Monokli (a Pesti Színház vendégjátéka), mind a Kamarában játszott Széllel szembe (Jordán Tamás „stand up estje”) a múlt század első feléből való műveket idéz meg. (A Monokli különböző műfajú Molnár Ferenc-írásokat, Jordán Tamás nyugatos költők mellett József Attilát és Radnótit.) De olyan bölcs humorral adják elő az idősödő művészek ezeket a régi szövegeket, hogy magától értetődőnek tetszik, hogy az előadásukkal a jelenről akarnak beszélni. És mindkét igényes előadás értő közönségére talált Nyíregyházán.

A Monokli figyelemreméltó szövegkollázsát Molnár Ferenc különböző műfajú műveiből (jelenetek, kabaréttréfák, monológok, publicisztikai írások stb.) a rendező Fesztbaum Béla állította össze (Deres Péter dramaturg segítségével). A különböző korú középosztálybeli figurákat a Vígszínház társulatának neves, idősebb színészei keltik életre: Halász Judit, Venczel Vera, Szegedi Erika, Kern András, Tahi Tóth László, Lukács Sándor, Harkányi Endre, Rajhona Ádám. Fesztbaum Béla rendezőként alapvetően arra törekedett, hogy a színészek ízlésesen közvetítsék a Molnár-műveket elkerülve a kabaré erősebb, hatásvadász eszközeit.

 

monokli-2

Monokli (Rajhona Ádám, Kern András)

 

A zenés-élőképes nyitányt követően két jelenet következik. Először két kisfiú beszélget, és a sok fontos dolog közt (melyik a jobb repülő, a húzogatós vagy a tologatós, ki hord monoklit) mintegy mellékes, szinte már magától értetődő eseményként szóba kerül, hogy az úrifiú apja aznap délután lőtte szíven magát. Mulatságosan morbid az a természetesség, amivel a gyerek előadja a történteket, s közben hátborzongató is ez a kegyetlen öntudatlanság.

A következő jelenet egy szokványosabb helyzetből indul: egy fiatalember (Lukács Sándor) és egy ifjú hölgy (Venczel Vera) búcsúját látjuk. A szokványos szeretsz?-szeretleket és a suta első csókot követően a fiú (ki tudja, miért?) megkérdezi a lánytól, hogy mit fog mondani otthon arról, hogy hol volt. A lány könnyedén előadja, hogy attól függően, hol látták, azt fogja hazudni, hogy vagy a zenedében volt, vagy korcsolyázni ment. Ettől annyira megborzad a nem túl éles elméjű ifjú, hogy megígérteti a lánnyal, ettől a pillanattól kezdve nem hazudik. Majd látjuk, hogy amikor hazaérkezik a lány, könnyedén meséli a papájának, hogy a zenedében volt, aztán meg korcsolyázni ment – vagyis visszamenőlegesen és előremenőlegesen is a hazugságot teszi meg az élet, a család alapjának.

 

monokli-5

Monokli (Lukács Sándor, Vencel Vera)

 

Ezek után Rajhona Ádám az apa szerepéből kilépve egy igen érdekes fejtegetésbe kezd, hogy régen miképp készítették elő szemműtétre a beteget. Egy hétig járt az orvoshoz, és addig böködték és karcolgatták a szemét, hogy mire élesben került sor a műtétre, addigra már meg sem érezte a fájdalmat a beteg, vagy legalábbis nem ordított, amikor a fém eszközökkel a szeme felé közelítettek. Ilyen a mi társadalmunk is – szövi tovább a fejtegetést Molnár –, össze-vissza van karistolva a látásunk, el van rontva az érzékenységünk, azaz érzéketlenné vált a böködésekre, a visszataszító dolgokra, ámításokra, hazugságokra, a legmegrázóbb hírek mellett is úgy megy el az ember, hogy nem marad nyoma benne.

Ez a fejtegetés megadja az egész előadás alapgondolatát: a Monokli egy olyan tablót mutat föl a „boldog békeidőkből”, amiből kirajzolódik, milyen mélyen veszett el a társadalom érzékenysége a hazugságra, az áltatásra, a becsapásra, de ezzel együtt a fájdalomra vagy az őszinteségre is. A világos célkitűzéséhez mérten voltak jobb és kevésbé jó jelenetek az előadásban. Például a női hazugságokra az említetten kívül láttunk még további két-három jelenetet, de egyik sem vitte tovább az elsőben felvetett gondolatot, inkább csak variálta azt. A továbbiakban is úgy működik az előadás, hogy a jelenetek a publicisztikából vett gondolatok bizonyítására, illusztrálására szolgáltak. Jó, érdekes ez a dramaturgia, de a jeleneteket érdemes lett volna kissé tovább rostálni, hogy feszesebb legyen az előadás.

 

monokli1

Monokli (Pesti Színház)

 

Mindezt nagyon jól fogadta a nyíregyházi közönség. Igazán nem a vicces jelenetek aratták a nagy sikert, hanem azok a szövegek, amelyek gondolatokat közvetítettek és mélyebbre mutattak. (Kísérteties áthallások teremtődtek az egykori és a mai kulturális élet között is abban a két jelenetben, amelyek különböző szoborpályázatokról szóltak, és azt mutatták meg, hogy milyen érdekek befolyásolják a „tisztán művészi” eredményt.)

Harkányi Endre (kissé túlírt) monológja zárja az estet Pálfy főhadnagy klubban hagyott kabátjáról, ami, miután gazdája főbe lőtte magát, önálló életre kelt, és kölcsönkabátként szolgált tovább. Ettől a sztoritól rugaszkodik el az okfejtés, hogy tulajdonképpen mi is, akik élünk, minden cselekedetünkkel olyan folyamatokat indítunk el, amelyek szándékainktól függetlenül, tudomásunk nélkül is tovább élnek és hatnak. Ez a gondolat valójában kiterjesztik azt a körképet, amit az előadásban láttunk: arra figyelmeztet, hogy a sok apróbb-nagyobb hazugság és csalás, ill. az irántuk mutatott érzéketlenség messzire, egész a máig vezethet és tovább. Hogy minden cselekedetünk következményt hordoz, még akkor is, ha nem számolunk vele.

 

monokli-3

Monokli (Harkányi Endre)

 

A Monokli középső részében volt egy nagyobb blokk, ami a színházról beszélt. Ezek között talán a kóristákról szóló publicisztika volt a legfontosabb, ami arról szólt, hogy amikor minden változik, amikor mindent bedarál az idő, feltartóztathatatlan a dolgok átalakulása, a kóristák mégis maradnak. És ez a színház alapja. Mert az igazgatók jönnek-mennek, de a kóristák mindig lelkesen fújják, hogy „a gróf a vízbe fúlt” csak mindig mást gondolnak mögé.

Színházról, életről, az idők változásáról, az emberi élet kis és nagy pillanataitól mesélt Jordán Tamás is „stand up” estjén. Szándékáról az alcím beszél a legvilágosabban (poénok és poémák), no meg az est bevezetője, mert Jordán rendkívül személyessé teszi ezt az előadást, egyenként fogadja a bejáratnál a nézőket, majd közvetlenül szólítja meg őket, és később is ezt a könnyed hangütést folytatja. (Azt mondja, hogy olyan ez, mint egy baráti társaságban, csak most senki nem bosszankodik, hogy folyton a Jordán beszél, és nem hagy senki mást szóhoz jutni.)

 

szellelszembe1

Széllel szembe (Jordán Tamás)

 

Jordán azzal kezdi, hogy nagyon sok remek története van. Ezek többsége vele esett meg, de elmesél egy-két mástól való sztorit is, illetve elmond majd néhány viccet a szocializmus korából is. Azzal folytatja, hogy mivel a „stand up” nagyon divatos műfaj lett, imádja a közönség, ezért elhatározta, hogy csinál ő is egy stand up-ot, de ennek azt a speciális változatát, amelyben a történetekbe bele vannak csempészve az előadó kedvenc versei is. Némi keserű iróniával hozzáteszi, hogy a versek ma nem divatosak, egy költői estnek nem igazán lenne közönsége, ezért a trójai faló módszerét hívja segítségül: „A nézők bevonszolják a tetszetős falovat (ezek a történetek), és akkor a fa ló hasán kinyílik egy kapu és kilép rajta Kosztolányi, Ady, József Attila, Babits, Karinthy.”

Az ötlet remekül működik. Egyrészt azért, mert Jordán olyan költőket mond szívesen, akik az élet apró, kis dolgairól beszélnek, ebből teremtenek filozófiát, nem magasztos gondolatokat, hanem mindennapi életbölcsességet. Valami olyasmit, amelyek a kis apró, sokszor tényleg nagyon mulatságos kis történetekben is benne rejlenek. Másrészt azért illeszkedik szervesen egymáshoz a kétféle anyag, mert Jordánnak eszébe sem jut piedesztálra emelni a költőket, nem pódiumi közlésnek szánja gondolataikat, hanem mindennapi közléseknek, amelyeket lényegében nem kell más hangon és más intonációval elmondani, mint a sztorikat, csak más a hatásuk.

 

szellelszembe2

Széllel szembe (Jordán Tamás)

 

Mulatságos-megrendítő időutazás a Jordán-est is az elmúlt 50-100 évben. A Széllel szemben azt a benyomást kelti, hogy a nyugatos költők és Radnóti és József Attila Jordánban élnek tovább. De amit ő megélt, annak az előélete ott van az általa megidézett költők műveiben.

Vasárnap reggel már tényleg vége a VIDORnak, búcsúzunk Nyíregyházától. Az autóban hazafelé kedvenc világzenei CD-éink szólnak (ugyanúgy a legtágabban értelmezve a műfajt, mint a fesztivál). Közben gyors mérleget vonunk. Kilenc éve járunk a VIDORra, volt, hogy csak benéztünk, máskor sokáig maradtunk, de most fordult elő először, hogy az első naptól az utolsóig itt voltunk. És nem tudjuk, hogy volt-e már példa arra a VIDORok történetében, hogy végig jó idő volt, és semmit nem kellett átszervezni az időjárás miatt. Most is lenyűgöző volt a belvárosi sokadalom. Ezúttal is remek koncertek voltak a főtéren. Érdekes volt újranézni jó néhány régi filmet (no meg a remek Final cutot), és sokszínű, érdekes-értékes volt a színházi program is, érdemes volt gondolkodni az előadásokon. (Talán csak a gyerekszínházi előadások voltak vegyesebb színvonalúak, mint amit megszoktunk – de erről majd később.)

Ha leszünk, jövőre is jövünk. Isten veled, VIDOR!