Ellenfény Online - Poszt - Visszfény - Zenemű

Zenemű

Pécsi Országos Színházi Találkozó, 2011: Kander–Ebb–Fosse: Chicago – HOPPart társulat

Zsótér Sándor az  egri Maya után (mely a tavalyi POSZT-on is szerepelt) ismét zenés darabot rendezett. Ezúttal nem személyes ambíciói vezették, hanem „megrendelésre” dolgozott: a HOPPart társulat kérte fel őt arra, hogy állítson velük színpadra egy világhírű musicalt.
Bíró Kristóf | 10. 09. 12.

A Chicago nem a zenés műfajok megszokott receptjeit követi. Alapját egy bírósági tudósítóból lett író 20-as években keletkezett darabja, a Brave Little Woman adja, amely valóságos bűneseteket dolgoz fel. Majd fél évszázaddal később született a drámából zenés mű: Bob Fosse éveken át hiába kérte a darab megzenésítési jogát, ezt csak a szerzőnő 1969-ben bekövetkezett halála után kapta meg. Fosse maga írta a szövegkönyvet is Fred Ebb társaságában, aki a dalszövegeket is szerezte. A zene a szövegíró állandó alkotó társának, John Kendernek a munkája. Korábbi közös főművük, a Kabaré nyilvánvalóvá teszi, hogy a szerzőpáros a musicalt eleve nem könnyű műfajként kezeli, hanem a drámai teherbíró képességét is próbára teszi. Ez történik a Chicagóban is, még ha (nyilván Fossénak is köszönhetően) mindez egy varieté formájába van csomagolva.

 

chicago3

Friedenthal Zoltán - Fotó: Dusa Gábor

 

Zsótér és a HOPPart közös előadása a Chicago drámai magját bontja ki. Olyan zenés színházat készítenek a darabból, melynek legeszményibb műveit a Brecht–Weil szerzőpáros írta. Ehhez egyrészt a Chicagóban is megvannak az alapok, másrészt az előadás is arra törekszik, hogy ezek megteremtődjenek. A Chicagónak is nagyon sok narratív részlete van, amikor a közös börtönben ülő asszonyok idézik fel bűneiket. Ezek a darab legizgalmasabb részleteiben mintegy drámai songokká alakulnak. Ezek a részletek az előadás legfontosabb elemei. Zsótér hasonlóképp kezeli a darab egyéb összetevőit is. Ehhez az elidegenítés különféle eszközeit használja fel.

Ennek egyik legfontosabb formája, hogy az előadás – legalábbis az eredeti bemutató első része – nem színházi térben játszódik. Az Átrium mozi alkalmilag megnyitott előcsarnokában állnak körül a nézők egy dobogót, amely fontos pillanatokban komótosan körbeforog, hogy mindenütt jól látható legyen az, ami rajta történik. De nemcsak itt zajlik a játék, hanem a mozi építészetileg izgalmas előterének különféle szegleteiben: a kettős üveg bejárati ajtóknál, a ruhatárban és a büfében, az emeleti előcsarnokban és a hozzá vezető lépcsősoron. Ugyanakkor a középen álló dobogón sem színházat látunk, hanem egy koncertet: zenészek állnak rajta különféle hangszerekkel, akik eljátsszák (és eléneklik) a muzsikát, és emellett még a prózai jeleneteket is felidézik.

Ebben a megoldásban kettős lelemény működik. Egyrészt lenyűgöző, hogy egy színészcsapat maga játssza el egy musical teljes zenéjét – ebben nagy segítséget jelent az, hogy Kákonyi Árpád és Matkó Tamás a színészek által „birtokolt” hangszerekre írta át az anyagot, de így is teljes élményt jelent a zenei megszólalás. Másrészt ez a megoldás megfordítja a musicalben uralkodó arányokat: nem egy történetet követünk, amelyben időnként dalra fakadnak a szereplők, hanem az előadás alapját egy zenei szövet alkotja, amelybe pontosan illeszkednek – prózai szólamként – a jelenetek. Ez a nézőpontváltás eleve eltávolítja a prózai részleteket a realitásoktól, és fel sem merül a nézőben az igény a dramatikus megjelenítésre, a szituációk illúziókeltő szcenírozására.

 

chicago2

Fotó: Dusa Gábor

 

Különöen azért nem, mert az „elidegenítés” újabb eszközével él az előadás. Miközben a börtönben felidézett (majd ezek közül fókuszba emelt) történetek arról szólnak, hogy a (kis)polgári látszatok mögött milyen bűnök nyílnak meg, a játszóknak eszükbe sem jut polgárokat ábrázolni. Benedek Mari rikító színű, szőrös testtrikói – amelyek a szereplők többségét alig öltözteti fel, inkább félmeztelennek, ruhátlannak mutatja őket – afféle civilizációs viszonyok között élő vadembereket láttat. (A jelmezekről a nézők többsége a Flinstone családra asszociál.)

De az elidegeítés fontos eszköze Horváth Csaba remek koreográfiája, amely az autentikus néptáncok virtuóz formáit idézi. Miközben szól az amerikai musical-zene, közben bokázóst, botolót látunk, izgalmasan kanyarított láblendítéseket, a szteppet is parodizáló lépésanyagot. A mélyértelmű irónia azonban nem a néptáncnak szól, hanem annak az összetett helyzetnek (ha úgy tetszik sok irányú kulturális örökségnek), ami egy mai fiatal fejében összekeveredik, miközben kulturális génjeit is kutatja és a mai tömegkulturában érvényes megszólalási lehetőségeket is keresi. (És nem elég, hogy a színészek remekül zenélnek, énekelnek, még kiválóan is táncolnak. És ami a színészi evidencia: pontos figurákat teremtenek.)

Az elidegenítés legerősebb eszköze az előadásban a nemcsere alaklmazása. Friedenthál Zoltán játssza a híres Velma Kelly-t, aki ketős gyilkosság miatt ül a börtönben. A „nő” pártfogásába veszi a kisstílű Roxy Hartot, akit Mátyássy Bence alakít. Ő ajánlja a „barátnőjének” afféle biztos szabadulási lehetőségként a minden hájjal megkent ügyvédet, Billy Flynt, akit Radnay Csilla játszik. Külön tanulmányt érdemelne, hogy a három nagyszerű színész miképp játszik a nemcsere helyzetével: nem változnak át ellenkező neművé, de a figurákat mégis hitelessé teszik: saját nemük nézőpontjából mutatják meg a másik nem furcsa sajátosságait. De a társulat többi tagja is nagyszerű teljesítményt nyújt, többször sokszoros szerepváltásokat is eljátszva.

 

chicago1

Mátyássy Bence, Radnay Csilla - Fotó: Dusa Gábor

 

Végeredményben elmondható, hogy jól sikerült a Budapesten bemutatott előadást a pécsi térre adaptálni. Mivel az Átrium mozihoz hasonló tér nem található (sem Pécsett, sem máshol az országban), néhány dolog eltűnt az előadésból, de új mozzanatok is megjelentek benne. Az első rész a Park mozi lepusztult, lecsupaszodott szabadtéri betonteknőjébe került át. A zenekar a nyári mozi színpadán játszott, de időnként igénybe vették a lelátó "lépcsősorát" is, sőt a kerítést is megzengették. A második részre Pécsett is a mozi zárt terébe vonultunk át, de itt jóval nagyobb volt a színpad, mint Pesten, tehát tágasabb tér nyílt a játékra. Ráadásul ide került át az első részből a forgatható dobogó, amelynek ötletes használat új szituációkat teremtett.

Egy nagyszerű társulat tagjai tarottak bemutatót arról, hogy mennyi kreatív energia dolgozik bennük. Ugyanakkor nagyon markánsan közvetítették egy határozott rendező gondolatait a darabról, a manipuláció működtette világról. Ebben az összefüggésben a Chicago előjáték volt egy másik friss szellemű Zsótér-rendezéshez, a Félelem és macskajajhoz.

 

 

 

Kander–Ebb–Fosse: Chicago

 

Szöveg: Fred Ebb és Bob Fosse

Fordította: Hamvai Kornél, Varró Dániel

Zene: John Kander

Díszlet: Ambrus Mária

Jelmez: Benedek Mari

Zenei vezető: Kákonyi Árpád, Matkó Tamás

Koreográfus: Horváth Csaba

Dramaturg: Ungár Júlia

Rendező: Zsótér Sándor

Szereplők: Bánfalvi Eszter, Friedenthal Zoltán, Herczeg Tamás, Kiss Diána Magdolna, Mátyássy Bence, Polgár Csaba, Radnay Csilla, Roszik Hella, Vári-Kovács Péter

 

Az eredti bemutató helyszíne: volt Átrium mozi

POSZT-helyszín: Park mozi