Ellenfény Online - Színház - Budapest - Hazádból, Hogyha Még Bírod… - színházak, kritikák

Hazádból, hogyha még bírod…

Illaberek – Katona József Színház

Egy kivándorolt fiúcskáról szóló mesével kezdődik a Katona József Színház előadása. A mese hőse (akire persze lehetetlen nem ráismerni) aztán sokra viszi, s megdicsőülve tér vissza a honba. Ez bizonyosan nem lehetne mottója az Illabereknek, melynek szereplői is elhagyják ugyan az országot, de vagy végleg kinn maradnak, vagy vesztesként térnek vissza.
Urbán Balázs | 13. 12. 13.

A jelenkori Magyarország fontos társadalmi jelenségéről, a kivándorlásról szóló előadás némiképp szokatlan körülmények közt jött létre. A színház eredetileg Kárpáti Péter Ultónia című, témába vágó darabjának bemutatását tervezte, ám a rendező, Bagossy László előbb ehelyett egy saját (és társulati) invención alapuló előadás elkészítése mellett döntött, majd a témát és módszert hátrahagyva, Ödön von Horváth drámáját vitte színre. Így Máté Gáborra maradt a feladat, hogy a megszakadt fonalat felvéve létrehozza a kivándorlásról szóló előadást. Mindez önmagában különösebb jelentőséggel nem bír, de talán meggyőzően szemlélteti, hogy rendező és társulat húsba vágóan fontosnak tartotta a témát, s azt, hogy a kérdéskört komplexen körbejáró előadás szülessen belőle. Igaz, a komplexitás némiképp relatív, hiszen egy bő száz perces előadás nyilván nem végezhet szociológiai mélyfúrásokat, s nem mutathat teljes társadalmi keresztmetszetet. Máté Gábor és a társulat (Török Tamara dramaturgiai segítségével) hol lazábban, hol szorosabban összefüggő jelenetfüzért hozott létre, melyben többé-kevésbé tipikusnak tekinthető történetek bomlanak ki. Olyan sztorik, melyek akár a napilapok híreiből is vétethettek.

Három fő szál halad egymás mellett, hogy végül összeérjen. Mindhárom történet főszereplője az anyagi jólét érdekében próbál külhonban boldogulni, még ha ez a jólét mindegyiküknek mást is jelent. A homoszexuális nőgyógyász normálisnak mondható körülményeket hagy ott a jobb lehetőségért, a magyarnál fényévekkel jobb angol egészségügy kínálta állásért és egzisztenciáért. A fiatal munkás viszont a magyar nyomorból vándorol át a nyugati nyomorba. A prostituált pedig azzal áltatja magát, hogy a külföldön majd strici nélkül is megcsinálja a szerencséjét. Felvillannak más sorstöredékek is, kivándorlóké éppúgy, mint itthon maradottaké – felvetve a főtémától többé-kevésbé független társadalmi és emberi problémákat. Láthatjuk többek közt egy „bejegyzett élettársi kapcsolat” megszületését, ápolt és ápoló kényszeredett viszonyának gyötrelmeit, a rasszizmus különféle megnyilvánulásait, megérezhetjük a „modern világ” kommunikációs problémáit. A realisztikusan értelmezhető jeleneteket olykor élesebben stilizáltak, parodisztikusak vagy éppen burleszkbe hajlók váltják. Láthatunk (ál)dokumentarista filmbejátszásokat, melyeken az utca embere (legyen magyar vagy nem magyar) szólal meg¸ a média manipulatív lehetőségeit pedig nemcsak e bejátszások illusztrálják, hanem már az előadás felütése is, melyből azt tudhatjuk meg, hogy az utca összes embere a kivándorlásról szeretne előadást látni. Egyes jelenetekben amúgy is fel-felvillan néhány dolog, ami – az egzisztenciális helyzeten túl – rontja közérzetünket: amikor például betekintünk egy iskolai ünnepségre, rögvest érezzünk napjaink sajátos oktatáspolitikai szellőinek fuvallatát. De találkozhatunk olyan külföldivel is, aki nálunk szeret élni – igaz, ő egy dalos kedvű traveszti, aki szórakozni jár ide. Ironikus szintézisül pedig az a két jelenet szolgál, mely gyakorlatilag keretbe foglalja a cselekményt. A sajátos karriert befutó filmproducer-kormánybiztos-médiasztár alakját megidéző mese elhangzása után pesti járművön összezsúfolódott emberek mobiloznak vadul – köztük későbbi hőseink is –, s mesélik hosszasan problémáikat, melyek részben a kivándorláshoz fognak vezetni. A játék vége felé pedig ismét buszon mobilizó, heringként összezsúfolódó embereket látunk, immáron Londonban – ám az ottani buszon is magyar mindenki...

 

illaberek-katona-1

Fotó: Szabó Dorottya

 

A sokféle történet, a stílus és a hangnem gyakori váltogatása – mivel nem párosul olyan erőteljes színházi nyelvvel, formával, mely magától értetődően forrasztaná eggyé a burleszket a tragédiával, a reáliát a paródiával – szükségszerűen eklektikus előadást eredményez. Nemcsak stiláris, de minőségi értelemben is. Kitűnő jelenetek, remekül eltalált pillanatok váltakoznak kevéssé érdekesekkel, ambivalens szituációk túlzottan direkt megoldásokkal, mélyen emberi pillanatok banális sablonokkal. Kitűnő például az a jelenet, amelyben a meleg pár bejelenti a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének szándékát; nem a nyílt, agresszív homofóbiával szembesülnek, hanem a ritka állatfajnak kijáró csodálkozás hivatali jóindulatba csomagolt változatával. Torokszorító beszélgetést is hallhatunk: a más-más országban tartózkodó házaspár végre kapcsolatot létesít egymással skype-on, s a nő így kénytelen bevallani, hogy nevelt gyermeküket visszavitte az árvaházba. Hatásosan megformált, csattanóra kihegyezett a három központi figura összetalálkozásának jelenete is. Másfelől közhelyesen elnagyolt a vizet prédikáló, bort ivó, mérsékelt sikerrel kurvázó képviselő pályaíve, banálisan vicces, hogy a szajha és a tisztviselő közti tolmács szerepét az egyetemi nyelvtanár tölti be, s az a történelmi traumákra rákérdező jelenet is némiképp elmaszatolt marad, amelyben a haláltábort megjárt nagymama unokája lengyel udvarlójával szembesül.

Az egyenetlenségek elfedését sokban segíti az előadás szakmai színvonala. A mindvégig jó tempójú játéknak találó vizuális keretét nyújtja Kálmán Eszter multifunkcionális, bőröndökből összerakott díszlete. Az egységesen erős színészi munka gyakran még a legsablonosabb szituációkba is csepegtet eredetiséget. Keresztes Tamás az eltérő tónusú jelenetek különböző színeit egymásba gyúrva érzékletesen mutatja a folyamatot, ahogy a kilátástalanság miatti frusztráció elhatalmasodik a kenyérért küzdő munkáson. Rajkai Zoltán nőgyógyászának elegáns nagyvilágiassága, pragmatikus embersége súlyos empátiahiánnyal párosul. A nyomorúságos helyzetére alig reflektáló prostituáltat alakító Jordán Adél a kézenfekvő szerepsablonokból is sajátosan egyedi figurát képes teremteni. Rezes Judit erőteljesen játssza a méltatlan helyzetekben, akár gyermeke elhagyásával is boldogulni próbáló, teljesen magára maradó nő kálváriáját. Takátsy Péter az érzelmeit a perspektívavágy elé helyező iskolaigazgató őrlődését mutatja szemléletesen. Elek Ferenc traveszti-paródiája nagyszerű, csakúgy ama filmbejátszások humora, amelyeken ő alakítja az utca legváltozatosabb embereit. Pelsőczy Réka csodálkozását és riadtságát hivatali pátoszba csomagoló tisztviselője torokszorítóan mulatságos. De a kisebb-nagyobb epizódszerepeket játszók – Czakó Klára, Kiss Eszter, Pálos Hanna, Szacsvay László, Tasnádi Bence – mindegyikének jut egy-egy erősebb, emlékezetesebb pillanat. Az egyik legemlékezetesebb pedig a gyermekszereplőé, Varga Zétényé, aki az iskolai ünnepség versmondó kisdiákjaként szavalja el Kiss Judit Ágnes Szó című versét. Természetesen nem maga a színészi teljesítmény itt a fontos, hanem az attitűd; Varga Zétény tényleg egy felnőtt megfontoltságával, hangsúlyaival mondja el a szintetizáló érvényű, ambivalensen értelmezhető Szózat-parafrázist. Mintha a jövő nemzedéke bölcsebb lenne, lehetne nálunk – ha ez így van, alighanem ez a legderűsebb pillanata a keserű tónusú előadásnak.

 

 

Illaberek

Katona József Színház

 

Dramaturg:Török Tamara

Díszlet, jelmez: Kálmán Eszter

Zene: Keresztes Tamás

Mozgás: Takátsy Péter

Videó: Kazimir Annamari

Rendező: Máté Gábor

Szereplők: Czakó Klára, Elek Ferenc, Jordán Adél, Keresztes Tamás, Kiss Eszter, Pálos Hanna, Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Rezes Judit, Szacsvay László, Takátsy Péter, Tasnádi Bence, Varga Zétény/Varga-Nagy Márton Csaba