Ellenfény Online - Színház - Budapest - Érzelmi Körkép-kórkép – Hétköznapi őrületek - színházak, kritikák

Érzelmi körkép-kórkép – hétköznapi őrületek

Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése – Katona József Színház - KRITIKA

Egymáshoz nem kapcsolódó, rövid jelenetekből, epizódokból áll össze a Katona József Színház színpadán egy hatalmas mozaik a jelenkor emberének magánéleti kérdéseiről, nehézségeiről Máté Gábor rendezésében.
Szemerédi Fanni | 14. 12. 10.

Joël Pommerat a francia kortárs színház egyik legismertebb alakja, író, drámaíró, rendező, állandó társulatával is folyamatosan együtt dolgozik, de rendszeres vendége a legnevesebb párizsi színházaknak (Odéon, Théâtre des Bouffes du Nord) és a brüsszeli Théâtre de la Monnaie-nak is. A két Korea újraegyesítése a 2013-as év sikerdarabja lett. Maga Pommerat így nyilatkozik munkásságáról: „Sokáig azt gondoltam, hogy nem vagyok képes a valóságról egyértelműen beszélni. Ellentmondásosságom arra ösztökélt, hogy még messzebb menjek, és anekdoták bemutatása helyett inkább a valóság lényegét keressem. Olyannyira távolságot akartam tartani a naturalizmustól, hogy muszáj volt eleinte kitérőt tennem nagyon absztrakt darabok felé, hogy utána visszatérhessek a konkrétabb valósághoz, a kortárs világ helyzeteinek és alakjainak bemutatásához." A két Korea mintha a kettő között egyensúlyozna, vagy inkább billegne folyamatosan.

A darab rövid epizódjai mind a szerelem, barátság, házasság témái köré íródtak. Mi a szerelem? Mi a szerelem hiánya? Minden jelenet egy-egy hétköznapi szituációból indul, majd egy fordulattal egészen groteszk, szürreális irányokba fordul el/ki. Óriásira nagyítódnak kérdések, kínosra éleződnek helyzetek, egy-egy jelenet akár példa, allegória is lehetne. Rövid, frappáns ábrázolás, egy-egy helyzet hirtelen kicsavarása, libikóka és humor jellemzi a jeleneteket. Fájdalmas, sötét humor. (Kevés, egyszerű szóval ír Pommerat, és ez nem feltétlenül válik a darab és az előadás javára.) A párok az előadás végén fekete-fehérbe öltözve öltöny-nyakkendő, tüllszoknya-fehér kesztyűben próbálnak igazodni a koreográfiához, az élet nevű nagy bál koreográfiájához vagy egymás mozdulataihoz – persze sikertelenül. Ahogyan tették ezt az egész előadásban. Bohócok ők – hétköznapi ruhában, keserű bohócok. Némelyeknek ki van festve az arca fehérre, némelyekről már lekopott a fehér máz, épp csak nyomokban fedezni fel. A játékstílus is billeg a hétköznapi valóságot idéző realista játékmód és az elrajzoltság, stilizáltság között. Szinte minden jelenet hol lassabban, hol gyorsabban, de határozottan siklik ki a realitásból, hogy túlzásaival, elrajzoltságával, őrült, de minimum „problémás" figuráival megmutasson valami igazán és hétköznapian valóságosat, lényegit. Itt, ha megcsal valakit a házastársa, akkor az aktust a megcsalt fél végig is hallgatja véletlenül. Ha valaki nem tud szabadulni a múlttól, akkor valóban majdnem ott ragad egy másik világban – halott gyerekkori szerelmével. Ha valaki nem akar férjhez menni, akkor szinte szó szerint foggal-körömmel kapaszkodik egy másik férfiba, és úgy kell lefejteni róla. Kiélezett határhelyzetek ezek, erős impulzusok a nézőnek. A körkép-kórkép egyszerre mulatságos és rémisztő – érződik a nézőtér reakcióin is a kettősség: egy része nagyszerűen mulat, egy része dermedt hallgatásba burkolózik. A szerelemről, házasságról, barátságról rózsaszín buborékok és lusta közhelyek helyett a nehézségek, megoldhatatlannak tűnő szituációk, fájdalmas választások megmutatásával beszél. Van itt minden: szakítás, megcsalás, a múlt, ami nem engedi a továbblépést, terhesség, hazugság, öngyilkosság, gyilkosság, kitartás, hűség. Legfőképp magány és elidegenedettség. És Szécsi Pál. A távollét című sláger ezer változatát hallhatjuk a jelenetek alatt a csengőhangtól kezdve az angol szövegű tangóharmonikával kísért változaton keresztül a szintetizátor-effektes, valamint a suhogós-melegítős, fantasztikusan hamisan éneklő Nagy Ervin lengyel piaci-vásári változatáig.

 

katona-korea3

 

A tér (Cziegler Balázs munkája) tiszta, világos. Amennyire élénk, már-már jókedvű és modern, éppen annyira hideg-rideg. Az üde felszín, mögötte űr. Türkizkék keretben türkizkék alap, ajtókeretek, tüllfüggöny és egyetlen hosszú kanapé: ez minden, amire szükség van, a kanapé lehet ágy egy hotelszobában vagy otthon, pad a parkban vagy dívány az iskolaigazgató irodájában. A jelmezek (Füzér Anni) legtöbbször a fekete alapdarabok kombinálva élénk és egyszínű ingekkel, zakókkal, kiegészítőkkel. Sehol semmi pasztell, alig van minta, inkább egyszerű szabás, és Benetton-nagyon-színek. Az ezerféleképpen kombinálható darabok minden helyzetben megfelelőek. Ahogyan a figurák is. Különböző karakterek bőrébe bújva minden színész találkozik szinte minden színésszel valamelyik jelenetben. Többféle pár-kombináció is kialakul, de vannak visszatérő párok és visszatérő helyzetek. Többször felbukkan a Fullajtár Andrea–Ötvös András, Rezes Judit–Ötvös András, Nagy Ervin–Ónodi Eszter, Keresztes Tamás–Borbély Alexandra, Szirtes Ági–Kulka János páros. A színészek kedvükre lubickolhatnak, hiszen mindegyikük számos karaktert villant fel az est folyamán, mind kompakt novella. Lubickolhatnak ebben az őrült kavalkádban és a játékmód merész vonalaiban, telt színeiben, a kétértelmű helyzetek billegtetésében is. Ki jobban megmártózik ebben, ki visszafogottabban, ki innen billen a realista játékmódon, ki átbillen.

Szirtes Ági megadja az alaphangot a darabkezdő monológgal, mely a szerelem körülhatárolhatatlan de fájdalmas hiányáról számol be. Nem tudni, az általa játszott magányos feleség csak izgul az óriásira növő (mert kihangosított) válóperes ügyvédnél, vagy kicsit „furcsa", bogaras-e. Szirtes Ági legszebb jelenete – mely a leginkább innen billen a realista játékmódon, a legkevésbé sem elrajzolt, stilizált – a kezelés alatt álló memóriazavaros feleség története, aki minden nap először találkozik férjével (Kulka János), először csókolja meg őt, és először szeretkezik vele. Szirtes és Kulka egyszerű módon, részvét és szentimentalizmus nélkül rajzolják fel a roppant nehéz helyzetet, a férj belefáradását a két éve minden nap tartó újrakezdésbe, a feleség hajdanvolt életerejét, ami most, ebben a helyzetben is kiviláglik; néhány gesztussal mesélik el személyes történelmüket, az összetartozást, egyik oldalról a hűség, a szerelem, a türelmetlenség és a tehetetlenség, másik oldalról a rácsodálkozás és az élni akarás pillanatait.

 

katona-korea

 

Fullajtár Andrea fura figurák sorát hozza a jelenetekbe: az esküvőről csalódottságában egy szál alsóneműben távozó arától kezdve a múltba ragadt nőkön keresztül (ő az, aki kitépné szerelme szívéből a közös múltat, aki elkísérné a túlvilágra rég halott szerelmét, aki meg sem lepődik, ha férje tíz év után egyszercsak hazajön, hogy elköszönjön) az egészen mókás-rémisztő baby sitterig, aki simán lehetne gyerekkínzó tömeggyilkos, ha nem fordulna fel fenekestül a jelenet.

Kulka János széles skálán mozgó, nagyon eltérő figurákat kap, a beteg feleségének végtelen türelemmel minden nap újra bemutatkozó férjtől a romantikus slágerek egykori sztárján keresztül a csak a logikára építő, józan és kérlelhetetlen férjig, a pajkos mókamikitől a kétségbeesett, de betegét higgadtan meggyőzni próbáló kezelőorvoson keresztül a bosszút kívánó apáig.

Nagy Ervin és Ónodi Eszter nagyszerűen egészítik ki egymást igencsak kritikus helyzetekben, mint a súlyos kötődési problémákkal küzdő és szerepjátékokat játszó „furcsa pár" jelenetében; egyéni csúcsuk a főnök és alkalmazott-jelenet, melyben szinte mondatonként értelmezik át a sikamlós és szomorú helyzetet, ahol nem lehet eldönteni, ki a hunyó: hogy szexuális zaklatásról vagy vágyálomról van-e szó.

Rezes Judit és Ötvös András szerencsétlen, kétségbeesett, megcsalt, lassúzás közben befelé zokogó vesztesekként egyszerre ébresztenek szánalmat és őszinte együttérzést, majd a tarifán marakodó kurvaként és kuncsaftként az előadás legszomorúbb, kegyetlenebb és keserűbb jelenetéért felelnek. Borbély Alexandra szerelmes és átvert utcalányként dühében és bosszújában, pszichiátriai kezelés alatt álló terhes lányként már jó előre látható tragédiába torkolló rövid eufóriájában, kétségbeesett menyasszonyként pedig az utolsó szalmaszálba (apja orvosába) kapaszkodó fuldoklásában emlékezetes. Az est rengeteg felvillanása közül kiemelkedik Keresztes Tamás néhány megjelenése: a visszatérő hajléktalan, a szeretőjét elhagyó pap mellett a legerősebb pillanat a molesztálással vádolt tanár kifakadása, benne van egy egész pálya reménytelensége, reménye, meggyengült idegei, keserűsége, magánya, önfeláldozása, dühe és talán a nem egészen pedagógusi érzelmek dédelgetése is – a bűnösség kérdése itt is nyugtalanítóan eldöntetlen.

A keserű-groteszk körkép méltóságukat vesztett emberekkel zárul. Vajon ki vállal vagy vallja be velük sorsközösségét, ki áll be közéjük a tablóképbe?

 

 

Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése

Katona József Színház

 

Fordította: Timkovics Dorottya

Díszlet: Cziegler Balázs

Jelmez. Füzér Anni

Zenei vezető: Keresztes Tamás

A táncot betanította: Bodor Johanna m.v.

Asszisztens: Gerlóczi Judit

Dramaturg: Török Tamara

Rendező: Máté Gábor

Szereplők: Borbély Alexandra, Fullajtár Andrea, Ónodi Eszter, Rezes Judit, Szirtes Ági, Keresztes Tamás, Kulka János,Nagy Ervin, Ötvös András, Sáry László

 

 

 

Fotógaléria:

 

Garamvári Gábor

 

 

Mások is látták:

 

Csáki Judit: Viharként tombol...

Tarján Tamás: Stílgyak

Bujdosó Bori: Épp csak a gatyájukat nem tolták le

Szabó Zsuzsa: Abszurd kis semmiségek