A komolyság nyomokban sem fordul elő

Rejtő Jenő-Regős János: A tizennégy karátos autó - Szkéné Színház

Hiába ülünk A tizennégy karátos autó előadásán, nem tudjuk meg, miért tizennégy karátos az autó. A Picaro-Szkéné produkció ugyanis szellemesen kihagyta a Rejtő-adaptációból a cím magyarázatát, és egyben azt is, hogy mi végre forog e körül az autó körül a cselekmény.
Kudella Magdolna | 09. 01. 19.

Pedig maga az adaptáció gondosan követi a regény cselekményét, párbeszédei szinte változtatás nélkül hangzanak el a színpadon. Mindössze a narrátor, Tamási Zoltán megszólalásait illesztették hozzá a Rejtő-szöveghez, amitől az mit sem sérült, sőt, újabb szellemes karakterrel egészült ki Gorcsev Iván, Vanek úr és a Laboux család társasága. Akár eredeti Rejtő-figura is lehetne ez az állandóan nyafogó mesélő, aki mintegy szívességet tesz nekünk azzal, hogy oly csekély összegért, amit ezért az előadásért kap, mégis elmeséli nekünk a történetet, sőt, egy-egy szerepre is beugrik, hogy ne sérüljön az élményünk, ne szenvedjünk hiányt.

 

tizennegykaratos3

Tamási Zoltán - Forrás: picaro.hu

 

Úgy feledkezünk meg arról, hogy tulajdonképpen nem tudtuk meg, mitől tizennégy karátos az autó, mint ahogy megfeledkezünk szűk ülőhelyünkről. Oly kis helyre vagyunk beszorítva, hogy mindkét vállam nekifeszül a két oldalt mellettem ülőknek. Szorongunk, de jól szórakozunk. Egészen pontosan: az a néző jól szórakozik, aki hagyja magát nem zavartatni a körülményektől, példát véve a színpad szereplőiről.

E rendkívül szövevényes történet főszereplője, Gorcsev Iván (Deák Tamás) megfelelő nagyvonalúsággal tekint el az esetlegesen adódó nehézségektől, és viseli magát szélhámos-csavargó létének ellenére - vagy éppen azért - főúri családból való bohém ifjúként. Rejtő Jenő több regényében visszatérő figura ő, aki e kalandja alkalmával a francia Riviérán szerelembe esik Anette Laboux (Szentes Kata) kisasszonnyal, és azzal nyeri el végül a szerelemhez az apai áldást, hogy körülbelül háromszor visszalopja a család számára saját féltve őrzött Alfa Romeóját. Bár az apa, Gustave Laboux (Bereczky Péter) kérése éppenséggel nem ez volt, hanem az Idegenlégiónál eltöltött 3 év szolgálat... A szolgálatot azonban Gorcsev helyett titkára, Vanek úr (Szabó Attila Ferenc) kezdi meg álnéven, míg Iván kikötői kocsmák és matrózok között keresi az autó és szerelme nyomát.

 

tizennegykaratos1

Forrás: picaro.hu

 

E történetben együtt van minden jellegzetes Rejtő-helyszín: azúrparti kávézó, matrózkocsma, afrikai légiótábor. Regős János és Tamás Gábor úgy alakították ki a színpadot, hogy benne együtt legyen mindhárom, a néző fantáziájára bízva az esetlegesen elnagyolt részleteket. Jobbra hátul elég nagy emelvény áll, amely a tengerparti kávézónak ad otthont, balra szobabelsőt stilizáló kanapé asztalkával. Középen hatalmas zongora, mellette kitartóan ül Simon Attila, a darab zeneszerzője. Az eddig felsorolt díszletek, berendezési tárgyak (és egy berendezési személy, a zongorista) adnák az előadás szegényes, ámde mégis részleteiben kidolgozott kisrealista, statikus díszletét. Amelyet azonban a színészek látványosan inkább csak kerülgetnek, mintsem használnak, belaknak. Hogy a böszme zongora mennyire rossz helyen van, benne a színészek járásában, azt rosszkedvű narrátorunk is igen pikírt hangon jegyzi meg.

 

tizennegykaratos2

Deák Tamás - Forrás: picaro.hu

 

Az igazi díszletvarázslat a színpad elején folyik, ami tulajdonképpen üres. Az itt használt bútorok és tárgyak ellentétei a hátsó traktátus pöffeszkedő berendezéseinek: egy-egy célzottan az előadás számára készült tákolmány vagy éppen műremek. A legfantasztikusabb tárgy, ami előkerül, egy keréken guruló furcsa gokart-szerű járgány, amely maga a tizennégy karátos autó. Ezzel száguldozik Anette és Gorcsev a pindurka kis pályán, a színpadon. Olyan jókedvvel ülnek bele a színészek, hogy az embernek kedve támadna magának is beszállni.

Az előadás legnagyobb erénye, hogy eléri azt a hatást, amit maga a Rejtő-regény. Célja, hogy beszippantson minket egy sajátosan könnyed világba, ahol nem kell mindent feltétlenül megérteni.

 

 

Rejtő Jenő - Regős János: A tizennégy karátos autó

 

Zene: Simon Attila

Dalszövegek: Regős János

Tér: Regős János, Tamás Gábor

Jelmez: Tana-Kovács Ágnes

Tényterv: Tamás Gábor

Rendezte: Regős János

Szereplők: Tamási Zoltán, Deák Tamás, Szabó Attila Ferenc, Szentes Kata, Bereczky Péter, Regős János, Robin László, Ficzere Béla, Dióssi Gábor, Zöldhegyi Sarolta

 

Az előadásról olvasható másfajta megközelítés is az interneten:

Tarján Tamás: Karátságos este

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK