Ellenfény Online - Színház - Függetlenek - Erre A Városra Nem Terjed Ki A Jóisten Illetékessége

Erre a városra nem terjed ki a Jóisten illetékessége

Martin McDonagh: Vaknyugat – Kultúrbrigád, Átrium Film- Színház

Alföldi Róbert Welsh atya szerepében megragadó őszinteséggel beszél az évek óta dúló kultúrharcról. Egy pontos, szórakoztató előadásban, ahol tudjuk, hiába szül a másik fél szívatása fergetegesebbnél fergetegesebb poénokat, a játék vérre megy.
Hodászi Ádám | 13. 01. 14.

Gothár Péter korábban már rendezte a remek kortárs szerző darabjait, a Radnóti Színházban évekig futott sikerrel a hatalmas erejű Kripli, a Vaknyugatot pedig 2004-ben a Pesti Színházban mutatták be. A mostani előadásnak közvetlen előképét szintén ő jegyzi, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik vizsgáját: a 2010-es McDonagh-gyakorlatokat. A Kultúrbrigád tagjai úgy gondolták, Rétfalvi Tamás és Ficza István párosa van olyan erős, hogy egy az Ódry Színpadon látott színházi nyelven megszólaló egész estés előadásban végigjátsszák az egymással hol nevetségesen, hol kegyetlenül kibabráló testvérpár szerepét. Megkeresték a többi alkotót, és ami Magyarországon viszonylag egyedivé teszi a produkciót, a költségeket befektetők bevonásával teremtették elő, a fogyókelléket pedig a piaci élet egyik szereplője, a Chio adta.

A termékelhelyezések és a vizuális megjelenés befolyásolják a darab formanyelvét, a McDonagh-gyakorlatok világából organikus átmenettel érkezünk el az átriumos bemutató világához. Ez egyszerre építkezik a mai Magyarország olyan tárgyi és vokális jeleiből, mint a sok zacskó chips, lepusztult fővárosi utcák turkálóinak ruhái, aluljárókban, temetők bejáratánál kapható szenteket ábrázoló giccses szobrocskák, falusi nagyszobákban, aprócska panelekben használatos régi bútorok, vidéki tájszólás. Közben praktikusan stilizál, hangsúlyosak a világos színek, fehér vászonból vannak a tér határai, a néhány berendezési tárgy, egy szekrény jobbra és balra, hűtő, rezsó, pálinka. Kicsit talán légies egy nagyszínpadra. A jobb és bal térfél a testvérpár leosztott terepe a szobában, még akkor is, ha az apa halála óta papíron minden Valene-é, amit a tárgyakra rajzolt V-betű jelez.

 

vaknyugat-atrium3

 

Piszlicsárénak tűnő konfliktusokkal indul az előadás, könnyen emészthetőnek tűnik minden, mint egy zacskó chips. A két testvér dobálgatja egymást tettel és szóval születésük óta, a kis közösségben máshoz sem igen van valódi közük. Welsh atya az egyetlen, aki az apa halála után próbál valamit tenni a fiúkért, próbálja összebékíteni őket. A hitében bizonytalan, a vidék kietlen hidegét a pálinka melegével kompenzáló papot Alföldi Róbert magától értetődő őszinteséggel formálja. Mikor az egymással háborúzó két testvérről vagy a településről beszél („Erre a városra nem terjed ki a Jóisten illetékessége”), a színpad elejére jön, kinéz a nézőkre, hogy kétségünk se legyen, a mondatok itt és most ránk igazak. Könnyen emészthető színházi megoldás, sajnos, amire vonatkozik, az egy ideje kezdi megfeküdni a gyomrunkat. Jól esik arra a pár percre érezni, hogy a nézőtéren mindenkinek a krumplilevesből van elege, ugyanaz, mint a légies burgonyaszirom, és nem hipochonder gyomorbajos a társaság. Krumpliból pálinkát meg lehet főzni dögivel.

A kallódó, lecsúszó huszonévesek sajnos ismerősek, nálunk is nő a munkanélküli fiatalok száma. A két testvér is folyamatosan iszik, bár romlottságuk és ürességük nem az alkohol következménye, úgy tűnik velük született tulajdonság. Hamar kiderül, az egyik megölte apjukat, a másik megzsarolta a gyilkost. A gyilkosság mint a jéghely csúcsa jelenik meg, magától értetődő tett, olyan bűn, ami egyre nagyobb az elkövetett bűnök sorában, de csak egy kicsivel nagyobb, mint az előző, így együtt lehet vele élni. Szinte mindegy, melyik testvér követte el. Rétfalvi Tamás játssza Colemant, sokat dolgozva erőből, a gyűlölet és az elkeseredettség zsigeri mélységeit járva meg. Ficza István precíz, teátrális gesztusokkal építi Valene figuráját, agyafúrtabb testvérénél, miközben mindketten élhetetlenek, például nőhöz soha nem volt még közük. A közös ellenséggel szemben kiállnak egymásért, olykor-olykor egyetértenek. Az atya távozása után; igen, az Alföldi játszotta karakternek ebben a városban nincsen maradása; Kicsilány lesz a pap végakaratának érvényesítője. Mészáros Piroska rutinosan formálja a karaktert belevalóra, amikor arra van szükség, a Welsh atyával közös jelenetekben éretten naivra.

Az előadás a második felvonás közben veszti el lendületét, illetve itt lankad először a nézői figyelem. Felmerül a kérdés, vajon lendületvesztésről van-e szó, vagy arról, hogy a sok repetíció, ami már nem vicces – sokáig az, fergetegesen vicces, Varró Dániel remek fordítást készített a szövegből, amely sokat dolgozik nyelvi formulák ismétlésével – már régen nem kétségbeejtő, tragikus, egyszerűen üressé válik, így mutatva rá a két testvér tartalmatlan, értéktelen létezésére. Retorikusan: a burgonyaszirom-könnyű előadás nem tud a tragédia mélyére hatolni. Persze nincs is tragédia, feloldozó katarzissal. Az atya elment, rá hiába várunk, ahogy Godotra is, az üresség van, a magány. És a kérdés, hogy meggyilkolásszuk-e egymást a kínlódó várakozás közben. Vagy hiába nincs semmi a halál után, akármennyi szentet mintázó giccses szobrocskát teszünk is a polcra, mégis, miközben élvezzük a pástétomot leveles tésztában, teszünk egy lépést hátrafelé, hogy megtaláljuk valahol bent a szeretetet. Az előadás felteszi a kérdést.

 

 

 

Martin McDonagh: Vaknyugat

 

Fordította: Varró Dániel

Díszlet: Gothár Péter

Jelmez: Tihanyi Ildikó

Zene: Dragony Gábor

Produkciós vezető: Zsedényi Balázs

Rendezőasszisztens: Nyulassy Attila

Rendező: Gothár Péter

Szereplők: Mészáros Piroska, Alföldi Róbert, Ficza István, Rétfalvi Tamás

 

 

Helyszín: Átrium Film-Színház

 

 

 

Más is látta:

Kovács Bálint: Gyűlöletlánc, lendület, turkálós ruhák

Zappe László: Vaknyugat harmadszor

Turbuly Lilla: Van bocsánat?

 

 

 

Képgaléria:

Forgó Béla