Ellenfény Online - Színház - Vidék - Világdráma

Világdráma

Paul Claudel: A selyemcipő – Gárdonyi Géza Színház, Eger

Egy tiszteletre méltó vállalkozás tisztes eredményt hozott Egerben. Paul Claudel (1868–1955) legtöbbre tartott, de Magyarországon sosem játszott darabját vitte színre Zsótér Sándor. A társulat megbirkózott a gigantikus feladattal. Kérdés, hogy az egri nézőknek hogyan sikerül ugyanez.
Sándor L. István | 10. 10. 15.

A selyemcipő már terjedelme miatt is gigantikus műnek nevezhető. A nyomtatásban több mint 350 oldalas szöveg teljes előadása körülbelül 12 órát venne igénybe. Ebből Egerben egy négy órás változatot készítettek (mely a hírek szerint a bemutató óta negyven perccel rövidült). De koncepciója alapján is nagyformátumú darab A selyemcipő: „a dráma színhelye az egész világ” (Semjén Gyula ford.) – mind térbeli, mind időbeli értelemben. A „spanyol történet” Európa számos országban, Afrikában, Amerikában, Kínában, Japánban és a világóceánon játszódik. Időben a XVI. század végére, a XVII. század elejére helyezhetők az események, de kronológiailag keverednek bennük a különböző történelmi utalások, amelyek közé jóval későbbi történések is vegyülnek. (Például a főhős nagy műve a két óceánt összekötő csatorna, miközben a Panama-csatorna építése 1880-ban kezdődött, és 1914-ben fejeződött be, bár a megépítésének ötlete valóban a XVI. századból származik.)

Paul Claudel 1919 és 1924 között írt műve valahol Shakespeare és Goethe között helyezhető el. Egyrészt számos párhuzamos szálat mozgat, amelyek különféle analógiák (párhuzamok és ellentétek) alapján kapcsolódnak egymáshoz, ugyanakkor – akárcsak egy Shakespeare-darabban – az egymást követő jelenetekből mozaikszerűen áll össze a cselekmény, rengeteg utalással és kihagyással. Másrészt ez a történet – akárcsak Goethe Faustjában – jelképes értelmű, nem konkrét fordulataiban, hanem filozófiai-metafizikai tartalmaiban érdekes. Ugyanakkor a szereplők is általános alakok, a különféle emberi magatartásmódokat, sőt magát az emberi létezést (annak különféle formáit) megtestesítő figurák.

 

selyemcipo-eger3

Görög László, Mészáros Sára - Fotó: Dömölky Dániel

 

Mindezek alapján A selyemcipőt leghelyesebb drámai költeménynek tekinteni. A dialógusoknak alig van dramatikus jellegük (nem szituációkat bontanak ki, nem cselekményt építenek), inkább a költői-filozófiai utalások hangsúlyosak benne. Afféle világdrámát, emberiségkölteményt írt Claudel. Végeredményben ugyanis a világtörténelem teljes működésmódját, az emberi létezés összetett dimenzióit kívánja megjeleníteni.

De a legfontosabb műfaji egyezés az, hogy A selyemcipő – akárcsak Shakespeare és Goethe drámái – alapvetően szószínház. Mindent a verbalitás ural benne, jobbára az események is a szavak által történnek meg.

A Zsótér Sándor rendezte egri előadás alapvetően szintén a verbalitást állítja a középpontba. Természetesen a rendezőnek – ahogy ezt megszokhattuk munkáiban – rengeteg izgalmas teátrális ötlete van, de ezek nem módosítják a hangsúlyokat: többnyire csak a szavakhoz képest értelmezhetők, nem a verbális réteg befogadását könnyítik meg, hanem a verbális réteg értelmét mélyítik el.

És igazán érdemi problémát csak e tekintetben vet fel az egri előadás: vajon mennyire követhető első hallásra a darab – különösen akkor, ha a nézők egyáltalán nem támaszkodhatnak előzetes ismeretekre –, ha színpadi jelzések, érzéki benyomások nem segítik a szöveg utalásainak befogadását. Mennyire azonosíthatók például azok a szereplők, akiknek a (sokszor furcsa hangzású, spanyol) neve úgy hangzik el, hogy még nem találkoztunk velük, nem tudjuk, hogy kire, mire vonatkozik az előreutalás. Értheti-e például a néző azt, hogy a tengeren hányódó hajóroncs árbocához kötözött jezsuita pap a halála pillanatában a saját testvérére, a darab későbbi főhősére mond átkot. Mert Rodrigue eltávolodott az Istentől („a saját dolgát intézi, amiről azt gondolja, hogy nem a várakozás a dolga, hanem a hódítás és birtoklása”), azt kéri a (magázódva megszólított) Úrtól, hogy „tanítsa meg neki, hogy nem Maga az egyetlen, aki távol lehet! Kötözze meg őt ennek a tőle független másik lénynek a súlyával, aki annyira szép, és aki hívja a távolból.” (Ungár Júlia fordítása.) Vajon az első pillanatban, első hallásra mennyire fogható fel, hogy a darabhoz kulcsot kínáló szavakat halljuk? És mennyire világos, hogy kikre vonatkoznak ezek az utalások? A rendezés annyiban segít, hogy az „átkot” mondó jezsuita papot és a későbbi főszereplőt, Rodrigue-ot egyaránt Kaszás Gergő játssza. De ez inkább a mű ismeretében érthető analógia, és nem biztos, hogy a darab befogadásában is segít.

 

selyemcipo-eger1

Görög László, Mészáros Sára - Fotó: Dömölky Dániel

 

Rengeteg név, előre és visszautalás hangzik el a szövegben, sok az egyszer-egyszer felbukkanó szereplő, akiket első pillantásra kellene megjegyeznünk, hisz végeredményben mégis fontos szerepük van az események alakulásában. És akkor még nem beszéltünk a számtalan történelmi és filozófiai utalásról, amit szintén első hallásra kellene megérteni a nézőnek, miközben a bonyolult történetet is követni kellene. Bizonyára sokat segíthet az, hogy a műsorfüzet előzékenyen összefoglalja a „négy nap” (azaz a négy felvonás) színpadra állított 46 jelenetét (utal a történet alakulására és ennek jelentésére is), de nem biztos, hogy minden néző előzetesen elolvassa a tájékoztató, eligazító szavakat.

Ha azt leszámítjuk, hogy első hallásra nehezen követhető szöveg hangzik el az egri előadáson, akkor azt kell mondanunk, hogy A selyemcipő gondosan végiggondolt, igényesen színpadra állított produkció, amely a rendező és a társulat kvalitásait egyaránt bizonyítja. (És ne feledkezzünk el az előadás kulcsfigurájáról, a dramaturg-fordító Ungár Júliáról, aki nemcsak nagyszerűen mondható mai szöveget adott a szereplők szájába, hanem harmadára húzva is teljesnek hagyta meg Paul Claudel művét.)

Ehhez a meggyőző szószínházhoz erős képeket társít Zsótér Sándor. Többnyire állóképekbe rendezi a figurákat. Izgalmassá a statikus beállításokat a díszletelemek használata teszi. Két sajátosan használt „tárgy” sokféle variációja adja az elhangzó szavak színpadi környezetét. Az előtérben egy több mint 5000 rózsafüzérből összeállított függöny vesz fel újabb és újabb formát, a háttérben ablakkal, ajtóval, kinyitható oldalfallal rendelkező két építkezési konténer kap újabb és újabb funkciókat. A befejező részben a föl-le mozgó trégerek teremtik meg a színpadi környezetet. A szellemesen variált díszletelemek egyrészt befogadható képeket teremtenek, másrészt a nézői fantázia számára is szabad utat nyitnak.

 

selyemcipo-eger2

Túri Lajos, Kaszás Gergő - Fotó: Dömölky Dániel

 

Az előadás felütésében „spanyol akciótörténet”-nek nevezi a Kikiáltó (Görög László) a darabot. Ez legfeljebb ironikusan értendő, hisz az „akciók” jobbára belül, magukban a szereplőkben történnek meg. Az előadás nagy erénye, hogy ezeket a belső történéseket hitelesen, erősen jelenítik meg a színészek, pontosan értelmezve az elhangzó szavakat is. Mészáros Sára Doña Prouhèze-ének a mélyen átélt elkötelezettség adja a belső szépségét, amelynek sugárzása akkor is megmarad, amikor a szavak már a test romlásáról beszélnek. Kaszás Gergő Rodrigue-ja konok nyugtalansággal járja a maga útját, amelynek erejét akkor is megőrzi, amikor a szavak egy tévelygő élet teljes kudarcáról beszélnek. Görög László Don Camille-ban nem a vadembert játssza el, akiről a szavak beszélnek, hanem a lehetetlent megkísértő embert, aki saját adottságai ellenére tört a teljességre. Egerben a legtöbb szereplő számtalan szerepet játszik. Emlékezetesek Ötvös András, Járó Zsuzsa, Schruff Milán, Vajda Milán, Bozó Andrea, Szabó Emília pillanatai is.

 

 

 

 

 

Paul Claudel: A selyemcipő

 

Fordító-dramaturg: Ungár Júlia

Díszlet: Ambrus Mária

Jelmez: Benedek Mari

Zene: Tallér Zsófia

Rendező: Zsótér Sándor

Szereplők: Balogh András, Bozó Andrea, Dér Gabriella, Dimanopulu Afrodité, Fekete Györgyi, Görög László, Hüse Csaba, Járó Zsuzsa, Kaszás Gergő, Lisztóczki Péter, Mészáros Sára, Ötvös András, Rácz János, Schruff Milán, Szabó Emília, Túri Lajos, Vajda Milán, Venczel Valentin, Vókó János



 

 

A darabról és a szerzőről:

Sipos Gyula: Selyemcipő (Gyorstalpaló)

 

További írások az előadásról:

MGP: Selyemcipő

Zappe László: Konténerből a világ

 


Videóelőzetes

TV Eger

 

Galéria:

Gárdonyi Géza Színház