Ellenfény Online - Színház - Vidék - Sorstalanok Klubja

Sorstalanok klubja

Masteroff–Kander–Ebb: Kabaré – Weöres Sándor Színház, Szombathely

A musical általában felhőtlenséget ígér és jobbnál jobb dalokat, amelyekhez a történet kis túlzással csak körítés. A Kabaré kivétel, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban is.  Béres Attila rendezése úgy aktuális, hogy nem aktualizál: csak megmutatja, hogyan válik mindent bedaráló mechanizmussá a bezárkózás és a kirekesztés.
Ölbei Lívia | 11. 04. 21.

A Weöres Sándor Színház nagyszínpadán megteremtett Kit Kat Klub – a klub hangulata – „pontosan” olyan, amilyennek az 1930-as évekbeli (berlini) kabaré a képzeletünkben megjelenik. A díszlettervezés trükkje abban van, hogy az előadás majdhogynem üres térben játszódik, miközben a néző végig a telítettséget érzi; ráadásul a tánckoreográfia eggyé válik a színészi teljesítménnyel. A színpad hátterében félkörívben elhelyezett, egészen a színpad két széléig kitüremkedő mélypiros, bársonyos paraván-fal egyrészt klasszikus, páholyos színházi nézőteret idéz, másrészt maga is színpadként működik (középen függöny: színház a színházban – vagyis kabaré), harmadrészt fönn, szemben helyet ad a zenekarnak. Kabaré az egész világ – metaforikus és konkrét értelemben egyaránt: az előadás végig a klubban játszódik, a jeleneteket a vonaton, Schneider kisasszony panziójában vagy Schultz úr üzletében az asztaloknál üldögélő vendégek is figyelemmel kísérik. A szombathelyi Kabaré világa úgy csillogó, szabad és habkönnyű, hogy közben már az első percekben megérezzük a sprődségét és a horzsolását is; mintha Brecht világos szelleme és a filmtörténet hőskorának ironikus bája együtt hozna létre valami utánozhatatlan elegyet. És persze a színészek. Az előadás egyik legrokonszenvesebb, legszerethetőbb – és az egész szempontjából is jelentéssel bíró - vonása, hogy fölismerhető arcot-karaktert ad a kar összes tagjának, vagyis a Kit Kat Klub vendégeinek is, a homoszexuális pártól (Kristóf Roland, Budai Dávid) a langaléta Bidl-Di-Didl lányokon át (Lévai Tímea, Senkovics Petra) a jelmezben táncoló majomlányig (Papp-Ionescu Dóra). Itt minden pillanatban az egyes ember viszonyul – ízlése, habitusa, helyzete, érdekei szerint – az eseményekhez. Tényleg minden itt és most dől el: a személyes felelősség nem hárítható át, miközben gyalogolunk bele (és gyalogolunk vissza) a történelembe.

 

szombathely-kabare3

 

Szabó Tibor a Konferanszié szerepében emblémája, esszenciája, játékmestere, jó és rossz  lelkiismerete, rezonőre, működtetője; mindig, mindenhol jelen lévő, éles váltásokra képes, túlzásokba sosem eső alapfigurája a Kabarénak. A commedia dell’ arte bohócaiból, Mephistóból, Chaplinből, sőt: a Rocky Horror Picture Show neccharisnyás transzvesztita professzorából és még ki tudja, miből megalkotott Konferanszié természetesen Szabó Tibor – úgy is, mint abszolút musical-hang – által válik azzá, ami. Előbb csak feje bukkan ki középen, a színpad előtt összezárt függöny hasadékán – két, ezek szerint valószínűtlenül megnyúlt keze a függöny  két szélén –, aztán megjelenik teljes valójában: a hosszú fekete lakk-kabát még csak vészjóslóan elegáns, egyenruhává akkor válik, amikor majd horogkeresztes karszalaggal egészül ki. Nincs stilizáció: a horogkereszt is az, ami – mint a megfelelő pillanatban egyetlen, villámgyors és észrevétlen mozdulattal fölragasztott ikonikus Hitler-bajusz.

Kálmánchelyi Zoltán a kezdeti tétova ártatlanság után fokozódó, átélt zaklatottsággal játssza Cliffet, a mamája szoknyája mellől (kis kitérőkkel) a Kit Kat Klubba megérkező amerikai fiatalembert.  Szakítása Ernsttel és a fasizálódó Németországgal – és persze Sallyvel – végső soron nem is politikai meggyőződésből fakad, inkább valamiféle „emberi minimum” (ha létezik ilyen). Kálmánchelyi Zoltán alakítása határozottan kijelöli a határt: eddig, és ne tovább. (A náci nem helyezhető el politikai koordináták között, amennyiben az alapvető emberi normákat sérti meg.) Sally Bowles szerepében Fekete Linda akkor a legjobb (színésznek is), amikor énekel: a Kabaré-dallal a végén fölrobbantja a nézőteret.

 

szombathely-kabare

 

Azt, hogy két ember – két színész – között milyen a valódi kapcsolat a színpadon, Kiss Mari és Jordán Tamás – Schneider kisasszony és Schultz úr – mutatja meg. Jelenlétük az együtt-játszás és ritmusban tartás magasiskolája: sírás és nevetés, bohóctréfa és mély dráma, bölcsesség, tapasztalat, humor és kamaszos báj irizál folyamatosan ebben a kettősben. Jordán Tamás szép és veszélyes „ripacsériával” vezeti végig a zsidó gyümölcskereskedőt a történeten („német is vagyok, annyira, mint akárki más”); és soha, egy pillanatra se inog meg. A hajlott hátban és a karcos, félszeg humorban egy élet benne van. Az Ananász-dalban produkált sikkes-elefántos koreográfia (a Schultz úré); aztán a leheletnyi, mindenről lemondó simogatás (Schneider kisasszony a Schultz úr arcát) és odabújás (Schultz úr Schneider kisasszonyhoz): az előadás legszebb, lekottázhatatlan, „luxusos” pillanatai. Ahogy Schneider kisasszony mondja az Anaszász-dal végén: „Én – fel vagyok zaklatva.”

Pontosan és keményen rajzolja meg a Schneider kisasszonynál szobát bérlő Kost kisasszony figuráját Németh Judit. A munkarendjét bemutató némafilmes burleszk-jelenetek – matróz ki, matróz ki, és még egy, és még egy stb. – ötletesek és szórakozatók; vígjátéki párhuzamban a szomszédos ajtónál zajló jelenettel: Schultz úr Schneider kisasszonytól búcsúzik éppen. Telitalálat, hogy Kost kisasszony ugyanabban a kemény, menetelő tónusban-ritmusban énekli a magányát felpanaszló dalt, mint majd a kudarcba fulladt Schneider-Schultz-kézfogón a nacionalista indulót, amelyet előbb egy angyali kisgyerek (Grünwald Dávid) énekel el csengő hangon, szólóban; és amelybe aztán a horogkeresztes karszalagját épp felfedő Ernst – Orosz Róbert – után bekapcsolódik szinte mindenki, aki az összejövetelen jelen van. Világos, hogy Kost kisasszony „politikai meggyőződése” puszta (női) irigységből fakad; azért jelenti föl Ernstnél Schultz urat. (Az előadáson ilyenkor sokszorosára növekszik a feszültség: egy-egy kötéltáncos pillanatra az is kérdéssé válik, hogy  „A napsütött réteken táncol a fény…” kezdetű dalt vajon megtapsolja-e a közönség – és ha igen, akkor voltaképpen mit tapsol meg. Két előadásról van tapasztalatom. Egyszer sűrű, néma csönd követte a finoman fenyegetéssé növekvő  kórust  – másszor kis, kósza taps, aztán zavart nevetgélés.)

 

szombathely-kabare2

 

A különbözőképpen hiteles sorsmintákat fölmutató szombathelyi Kabaré legjellegzetesebb pillanatai némák, a színpadon és a nézőtéren is: az előadás az elnémulástól a némaságig feszíti ki a figyelmet. Cliff szilveszterkor érkezik meg Berlinbe: az éjféli himnusz néma, imbolygó tátogása néhány percre oxigénhiányos akváriumnak mutatja a Kit Kat Klubot. A finálé pillanatnyi csendjében az útra készülőkre rásötétedik – aztán újra kivilágosodik a játéktér. Akkor már csak a bőröndök vannak a színpadon. Füst, derengés, tompa fény. Sorstalanság, egyetlen plasztikus képben. (Aztán jöhet a vissza-taps, és a ráadás: „Az élet kabarééé.”)

 

 

 

Masteroff–Kander–Ebb: Kabaré

 

Magyar szöveg: Eörsi István, Blum Tamás

Díszlet: Horesnyi Balázs

Jelmez: Velich Rita

Zenei vezető: Döme Zsolt

Koreográfus: Bodor Johanna

Dramaturg: Ari-Nagy Barbara

Zenekarvezető: Müller Péter

Rendező: Béres Attila

Szereplők: Fekete Linda, Szabó Tibor, Kálmánchelyi Zoltán, Orosz Róbert, Kiss Mari, Németh Judit, Jordán Tamás, Varga Dóra, Lévai Tímea, Papp-Ionescu Dóra, Senkovics Petra, Ostyola Zsuzsa, Németh Gyöngyi, Németh Éva, Korponay Zsófi, Balogh János, Szabó Róbert Endre, Grünwald Dávid, Kristóf Roland, Budai Dávid, Cernay Stefan

 

 

Képgalériák:

Weöres Sándor Színház

Vaskarika