Ellenfény Online - Színház - Vidék - Amit Kivívok…

Amit kivívok…

Madách Imre: Az ember tragédiája – Szegedi Szabadtéri Játékok

Vidnyánszky Attila harmadszor rendezte meg Az ember tragédiáját. Az 1998-as és a 2008-as előadása a beregszászi társulattal készült. Most is ők alkotják a szereplőgárda gerincét (és Lucifert ezúttal is Trill Zsolt alakítja), de a szegedi szabadtéri előadásban közismert színészek (Ónodi Eszter, Rátóti Zoltán, Cserhalmi György, Gáspár Sándor, Blaskó Péter) is fontos szerepet kaptak. Az előző két változat szinte eszköztelen, stilizált játékával szemben most látványos, gazdag kiállítású produkció született.
Sándor L. István | 11. 07. 3.

Vidnyánszky Attila szegedi rendezése azonban visszautal a korábbi két változatra is. Egyrészt ugyanazzal, a harmadik színből kiemelt mondattal kezdődik, mint a 98-as változat („Hová lesz énem zárt egyénisége?”). Azt az előadást valóban ez az egyéniségnek a világgal szembesülő fiatalos kételye hatotta át. A tíz évvel későbbi változatot viszont a közösségi erő határozta meg. Ebből a verzióból most is megjelenik az a gesztus, amelyre a 2008-as változat épült: Ádám és Éva nehéz erőfeszítésekkel a földet ássa, és innen, a paradicsomon kívülről idéződik fel az elvesztett éden.

Míg azonban a 2008-as változat teljes egészében „földközelben” játszódott, és az egyre nagyobb földkupacokat megmozgató ásás az előadás egészét átfogta, most Szegeden ez csak az egyik mozzanatot (és az egyik elemet) alkotja. A két korábbi rendezésére való visszautalás azt jelzi, hogy Vidnyánszky Attila ezúttal valamiféle szintézisre törekedett: éppúgy akart beszélni az egyéni és a közösségi létezés problémáiról. Ugyanakkor teljesen másképp próbálta megragadni a Madách által felvetett kérdéseket, mint korábban tette, és ehhez az előző változatoktól gyökeresen eltérő színházi formát keresett. Mindezen túl a rendezés világképe is módosult.

 

az-eber-tragedija-szeged-1

Ónodi Eszter, Rátóti Zoltán - Fotó: Révész Róbert

 

Míg Vidnyánszky előző két Tragédia-rendezését egyfajta kétely, a kérdezés és az útkeresés gesztusai hatották át, most a heroikus erőfeszítések kerültek a középpontba, ebből adódóan az előadást is a pátosz keresése tartja mozgásban. Ehhez igazodnak az előadást uraló monumentális formák, a hatásos képek, a több tucat statisztát mozgató tablók.

A mostani szegedi Tragédiának egyértelműen a vizualitás a központi eleme. Alekszander Belozub egy 15 méter magas díszletet tervezett a Dóm térre, amely teljes egészében kitakarja a fogadalmi templom homlokzatát. Egy hatalmas, felhajló fehér papírlapot látunk, amelyet az emberiség történelmének lenyomatai hivatottak teleírni. Az egyiptomi színben néhány szereplő el is kezd ábrákat rajzolni a díszletre, de a többi színben e mellé nem kerülnek újabb rajzok, csak Éva (Ónodi Eszter) fest a végefelé színes krétával néhány ábrát rá.

 

az-eber-tragedija-szeged-2

Az Egyiptomi szín - Fotó: Révész Róbert

 

Az időutazás lehetőségét a fehér lap közepén tátongó fekete „lyuk” teremti meg: a szétnyíló kapuk mögött tárul fel az édenkert a zöldellő fával és a meztelen emberpárral – miután a földdel küszködő Ádám (Rátóti Zoltán) többször elégedetlenül veri ásója nyelével a színpadot, és Éva felsóhajt, hogy „nem így volt ám ez egykor, szebb időben”. De a „lyuk” forgószínpadként is funkcionál, mikor újabb és újabb korok rekvizitumait tárja fel. Az egyiptomi színben egy hatalmas fáraószobor fordul be a színpadra. Az athéni színben egy görög szentély nyílik meg (körtáncot lejtő tüllruhás nőkkel). A római színben egy színpadot beborító vörös lepel kúszik elő. A bizánci színben egy ravennai mozaikokat idéző Krisztus-fej jelenik meg háttérként. A prágai színben egy hatalmas távcső és korabeli asztrológiai ábrák válnak láthatóvá. A párizsi színben egy guillotine mellett tüzelésre kész ágyúcsövek fordulnak be a színpadra (és előkúszik a színpadot elborító francia trikolór is). A falanszter színben egy több emelet magas futurisztikus fejet tolnak be. A történelmi színekhez az adott kor emberképe adja a hátteret. Mert ez szabja meg azt a történetet is, ami megelevenedhet.

Az előadás felerősíti azt, hogy Ádám az igazságkereső romantikus hősök leszármazottja, egyrészt azzal, hogy Rátóti Zoltán játssza a főszerepet, aki a kényszerek között is rendíthetetlen elszántsággal veti bele magát a küzdelmekbe, másrészt azzal, hogy az előadás megtöbbszörözi Ádám figuráját. Vidnyánszky ugyanis továbbgondolta Ruszt József 1983-as zalaegerszegi ötletét (amit azóta többen is alkalmaztak), és ő is szétválasztotta a cselekvő és a szemlélődő Ádámot. A történelmet álmodó Ádám időnként csak szemléli, amit a történelmi korok hősei szemlélnek, de az „alteregó-Ádám”-okat is többnyire hősöket játszó színészek alakítják: a harcba belefáradt Miltiádészt Gáspár Sándor, a világból kiábrándult Keplert Cserhalmi György, a szabadság eszméjébe beleszerelmesedő Fáraót Tóth László. Ugyanakkor Vidnyánszky nem az elsődleges logikát követi Az ember tragédiája főszerepének megosztásában, Rátóti nem csak a szemlélődő hősöket játssza el a római, a londoni és a falanszeter színben, hanem belép Tankréd és Danton szerepébe is.

 

az-eber-tragedija-szeged-3

A Római szín - Fotó: Révész Róbert

 

Éva szerepét is hasonlóképpen fogja fel az előadás. A sokszínű játékot nyújtó Ónodi Eszter a keretszíneken kívül eljátssza Évát a római, a bizánci, a prágai, a párizsi és a londoni színben, de kívülről szemléli Évát az egyiptomi, az athéni színben valamint a falanszterben és az eszkimó színben.

Vidnyánszky mostani Tragédia-rendezése azonban nemcsak az egyéni hősök, hanem a tömeg történelmét is elbeszélni igyekszik. Erre utal a díszlet oldalsó eleme, amely egy lelátót, egy amfiteátrum részletét ábrázolja, ahol időnként csak nézőként vannak jelen a nép tagjai, máskor meg tevékeny résztvevőivé válnak az eseményeknek, és áradatuk szinte elsodorja a hősöket (mint például a párizsi színben). De a rengeteg statisztát mozgósító társaság nem válhat igazi közösségé, így az a kollektív erő, amely a korábbi beregszászi előadásokat jellemezte, most nem jelent meg.

 

az-eber-tragedija-szeged-4b

Középen: Trill Zsolt - Fotó: Révész Róbert

 

Az előadás egyik motorja kétségtelenül a kígyótestű, erős jelenlétű, de sokértelmű iróniára is képes Trill Zsolt, aki többször is hiábavaló kísérleteket tesz, hogy felszaladjon a „fehér lapon” az égbe, de szüntelenül visszacsúszik a földre. Méltatlan kitaszítottságából és megfellebbezhetetlen (intellektuális) erejéből fakad, hogy az ember elveszejtésére tör. Ennyire plasztikusan ez a motiváció csak ritkán jelenik meg Tragédia-előadásokban. Mint ahogy az az ellentét is egyértelművé válik, ami a lázadó Lucifer és a magasban „trónoló” (a „papírlap” tetejére állított pulpitus mögött álló) Úr (Varga József) között feszül.

De végül nem a magasból hangzik el a kételyeket feloldó isteni szózat. Az Úr az utolsó színben leszállt a földre, sőt még köntösét is leveszi, ami alól egy ugyanolyan munkásoverall bukkan ki, amelyet Ádám is, Éva is, és a tömeg többi tagja is viselnek. Így nem is az Úrtól halljuk a reményt adó záró mondatokat: „küzdj, és bízva bízzál”, hanem Ádámtól. De a szállóigét átveszik a többiek is: a tömeg lassan belepi a színpadot, és a nézők felé fordulva mindenki ugyanezt a mondatot mondja. Nem kórusban, hanem egyenként, külön-külön. A zajból mindig más és más hang válik ki, más-más hangszínben szól ugyanaz. Így mintha a korábbi kételkedő kérdés helyébe lépő választ is a harmadik színből emelte volna ki Vidnyánszky Attila szegedi Tragédia-rendezése: „Önmagam levék / Enistenemmé, és amit kivívok, / Méltán enyém.”

 

 

A fenti cikk előzetes reflexiókat tartalmaz az előadásról, melynek részletesebb elemzését az Ellenfény 2010/10. számában közöljük.

 

 

Madách Imre: Az ember tragédiája

 

Díszlet, jelmez: Alekszander Belozub

Zene: Verebes Ernő

Karigazgató: Kovács Kornélia

Zenei rendező: Kéringer László

Koreográfus: Gemza Péter

Dramaturg, rendező: Vidnyánszky Attila

Szereplők: Varga József, Rátóti Zoltán, Ónodi Eszter, Trill Zsolt, Földes László Hobo, Cserhalmi György, Blaskó Péter, Gáspár Sándor, Szűcs Nelli, Tóth László, Béres Ildikó, Domáreckájá Júlia, Ferenci Attila, Gál Natália, Garai Nagy Tamás, Ivaskovics Viktor, Kacsur András, Kacsur Andrea, Krémer Sándor, Kristán Attila, Mercs János, Mészáros Tibor, Orosz Ibolya, Orosz Melinda, Rácz József, Sőtér István, Szabó Imre, Tarpai Viktória, Vass Magdolna

Közreműködnek: a Szegedi Szabadtéri Játékok énekkara és statisztái

 

Bemutató: 2011. július 1.

Helyszín: Szeged, Dóm tér

 

Más is látta:

Bóta Gábor: Álomszerű vízió a Dóm-téren

Zappe László: Illedelmes díszelőadás

Sz. Deme László: Nincs misztika

Ugrai István: A gép forog