Ellenfény Online - Színház - Vidék - Menekülés Salemből

Menekülés Salemből

Arthur Miller: A salemi boszorkányok – Győri Nemzeti Színház

Ezer közül is azonnal föl lehetne ismerni, hogy ezt az előadást Bagó Bertalan rendezte. A híresen nagyméretű győri színpad nyilván a kezére is játszott a tágasságokat, magasságokat, mélységeket hangsúlyozó, nagyvonalú térszervezésben. Bizonyos szempontból a zártságból kiutakat kereső tér A salemi boszorkányok főszereplője.
Ölbei Lívia | 13. 11. 4.

Bagó Bertalan tizenkét évvel ezelőtt a Hevesi Sándor Színházban már színre vitte ezt a Miller-drámát. Az új győri bemutató – ami a látványt, a térhasználatot illeti – több elemében hasonlít a zalaegerszegi előadásra; a díszlet- és jelmeztervező most is Vereckei Rita. (A konkrét helyszínektől elemelkedő stilizált tágassággal együtt megmaradt például a színpad bal oldalán húzódó sínpár; az előadás második részében, a tárgyalás alkalmával ugyanúgy a magasból leengedett éles fényű lámpák járulnak hozzá a vallatás-hangulathoz; a lányok ugyanúgy a játéktérből kilépve, a nézőtér szélén szaladgálva játsszák el Abigail vezényletével az ördögi megszállottságot.) A zalaegerszegi előadásból tizenkét év távolából a leginkább talán a John Proctor szerepében Ilyés Róbertet jellemző belső, mindig robbanni kész feszültség, meghasonlottság, vívódás maradt meg; ezzel együtt (vagy inkább ezáltal) az a nyugtalanító érzet, hogy a történetnek – az irracionális vonzásokkal és a szemérmetlen, kizárólagos önérdekkel szemben a mérlegelésnek, a megszenvedett, tisztességes választásnak – személyes, életbevágó tétje van. A győri előadásból ez a vívódó telítettség hiányzik; már csak Ilyés Róbert és Forgács Péter (az új Proctor) habitusbeli különbségei miatt is. De mi van helyette?

A színpadkép, amely színváltások alkalmával egy-egy jelzésszerű elemében (deszkafal, ventillátor, lámpák) változik, egyszerre emlékeztet puritánságában is lenyűgöző templombelsőre és elhagyott, pusztulásnak indult üzemcsarnokra. A színpad két oldalán lépcső vezet föl, a magasban két óriási (angyal)szárny: két, mozgatható üvegtábla függeszkedik – mintha kitört ablakszemekkel. (A dráma „referenciális”, 1692-es amerikai puritán világában szó van ólomkeretes ablaktáblákról, amelyeken át olykor beszűrődik a napfény.) A színpad mélyén, középen kapunyílás, amely mögött néha füst gomolyog föl – mindjárt a nyitányban is:

 

salemi-gyor

 

Bagó Bertalan a darabtól eltérően nem Parris tiszteletes házában, „a kis emeleti hálószobában” indít – ahol a tiszteletes lánya, Betty „bágyadtan fekszik az ágyban” –, hanem a templomban, prédikációval. Proctor eredetileg a második felvonásban emlegeti föl Hale tiszteletesnek azt az Úrasztalán álló arany gyertyatartót, amelyről Parris annyit prédikált, hogy „össze is könyörögte végül”, és amelyből ezúttal már a nyitóképben kettő van játékban a színen. A drámához applikált istentisztelet-részlet mai média-karikatúra. Parris (Ungvári István) a gyertyatartók hangsúlyos társaságában arról prédikál, hogy „ellenséges világban vetettük meg a lábunkat, csapások sújtanak, legyünk erősek – erősek vagyunk – a közös hit egyesít – adakozzatok – halleluja”. Parris tiszteletes ripacs és bohóc. Minden alkalommal, amikor – intelmeit megerősítendő – rácsap a szószékre, megugranak a padokon a hívek, mintha egy rugóra járnának; a mechanikus ismétlés pedig elemi forrása a komikumnak. Ebben a nevetséges helyzetben érkezik a (tulajdonképpen nevetséges) hír: „A Parris lány repül.” Mindenki fölfelé néz, onnan, a levegőből várják Betty Parris eljövetelét – de Betty (Sík Frida) persze lenn, a földön érkezik. „Fölfelé nézve” ér majd véget maga az előadás is.

Bagó Bertalan nem sokat bajlódik A salemi boszorkányokban pusztító tömeghisztériának sem a forrásával (földi és égi hatalom végzetesen összekeveredik: ami hivatalos, az erkölcsös, a bíró isten ostora), sem a kialakulásával, sem a működésével. Inkább adottnak veszi. A salemi gyülekezet – ahogy az gyorsan kiderül – az orránál fogva vezethető, mert cselekedeteit kizárólag kisebb-nagyobb egyéni érdekek, sérelmek mozgatják. Nem játszik itt semmiféle isten, semmiféle ördög; csak a szűkös lehetőségek. Innen nézve az ördögöt kiáltó lányok koszorújából alig kilátszó Abigail Williams (Budai Zsófia) és a tárgyilagos Proctor (Forgács Péter) viszonya felejthető, magyarázkodásra okot adó félrelépésnek, mintegy a véletlen művének tekinthető. Akkor is, ha beláthatatlanok a következményei.

Gyöngyössy Katalin tétovázás nélküli, egyenletes, szép, meleg belső sugárzása Rebecca Nurse szerepében viszont azt a fölismerést világítja be, hogy a valódi, szermélyes hit meg a józan ész között nem ellentmondás van, hanem életet, halált fölmérő bölcsesség, évtizedek során fölhalmozódott tapasztalat és mindebből fakadó harmónia. Kár, hogy a saját világában csöndesen hőssé kell válnia.

A Gyöngyössy Katalinhoz hasonlóan szobor-szép, de hűvösen sugárzó Szina Kinga Elizabeth Proctor szerepében más utat választ. Amikor az előadás záróképében elindul fölfelé a vasfüggöny, Proctorné váratlanul, kétségbeesett belső erőfeszítéssel fölmászik a mozgó szerkezetre, és Salemből menekülve áttornássza magát a színpadot a nézőtértől, a színházat a mindennapi realitástól elválasztó határterületre, senkiföldjére. Itt, ebben a köztes térben, hátát a fölemelkedő, Salemet hermetikusan bezáró vasfüggönynek vetve, fénykörbe vonva mondja el a Miatyánkot; végig. (Millernél a végén a Hale tiszteletes imádkozik zokogva, miközben „a felkelő nap elárasztja Elizabeth arcát, s a dobok úgy peregnek, mintha csontokat zörgetne a friss reggeli szél”.)

Mintha Bagó Bertalan is kimenekült volna Salemből.

 

 

 

Arthur Miller: A salemi boszorkányok

 

Fordította: Hubay Miklós

Díszlet, jelmez: Vereckei Rita

Zene: Dobri Dániel

Dramaturg: Tucsni András

Rendező: Bagó Bertalan

Szereplők: Ungvári István, Sík Frida, Janisch Éva, Budai Zsófia, Kiss Hanna, Mézes Violetta, Maszlay István, Csizmadia Orsolya, Mihályi Orsolya, Forgács Péter, Gyöngyössy Katalin, Bede-Fazekas Csaba, Posonyi Takács László, Szina Kinga, Áts Gyula, Vincze Gábor Péter, Pingiczer Csaba, Török András, Rupnik Károly, Bende Ildikó, Szilágyi István, Kszel Attila, Hegedűs Ildikó, Foltányi Edina