Felvértezve állni a romlás elébe

McDonagh és Guelmino mégis azt sugallják: ha nem is nagyon érdemes szeretetet, empátiát és végső soron teljes boldogságot keresnünk ezen a földön, legalább a remény megvan még arra, hogy egyszer mégis találhatunk valami hasonlót. Ennek talán köze lehet ahhoz, hogy ez a darab nem a közelmúltban, hanem a harmincas években játszódik, még a második nagy reménytemető előtt – hogy a látszat ellenére nem itt és most zajlik a cselekmény, az nemcsak Hollywood aranykorának megjelenítéséből, hanem egy Németországban éppen hatalomra jutott, irtó fura bajszú férfira való utalásból is kiderül.

A közeg persze ezúttal is hasonló a már a filmezés felé fordult, de még mindig fiatal egykori színházi csodaszerző ismerős univerzumában megszokotthoz. Ezt a világot olyan szülők népesítik be, akik kövekkel teli zsákban veszejtenék el nyomorék gyereküket; olyan fiúk, akik minél töményebb alkohollal próbálják halálra itatni beteg anyjukat, és beteg anyák, akik kurvapecérnek nevezik egyszülött fiukat. Fiúk, akik haldoklást hazudva maguknak visszaélnek mások szánalmával, hogy elérjék céljukat; lányok, akik pokollá teszik testvérük életét, és nevetnek az udvarlójuk nyomorúságán. Mégis: akad egy-két hazugság, amelyeknek nincs más célja, csak hogy legalább egy kicsivel jobbá tegyék a másik életét; van egy-két gyönge pillanat, amikor feltöredezik az elkövesedett kéreg az utálkozásba beleszokott szíveken; egy-két ígéret, amelytől mégis jobb lesz az élet legalább addig, amíg – mert azért ez a legreménytelibb pillanatban is egyértelmű: – el nem romlik úgyis minden végérvényesen. Mert ha ez a valami, amit nevezzünk jobb híján emberségnek, megvan bennünk vagy a körülöttünk lévőkben, úgy mégiscsak jobban felvértezve állhatunk a romlás elébe.

Az ilyesfajta gondolatoktól tűnik örökérvényűnek A kripli, na meg persze attól az ezúttal is jelen lévő elvágyódástól, ami olyan érthetően népszerűvé teszi az isten háta mögötti színházakban is például a Leenane szépét, és amely itt a címszereplő kamasz fiú Hollywoodba szökése révén kerül reflektorfénybe. Guelmino tökéletesen vezényli le a kötéltáncot a hangulatok és érzelmek szelében: az egész előadást átjáró mértékletesség és visszafogottság miatt fel sem merül, hogy a Varró Dániel remek leleményeivel teli, már hangvételében is sokszor kacagtató, gegekkel teli magyar fordítását használó előadás bármikor is feláldozna egyetlen csepp méltóságot a röhögésért cserébe, vagy egyetlen pillanatnyi hitelességet a könnyfakasztásért cserébe. Még a látványvilágban is érvényesül a jó értelemben vett kimértség: Bátonyi György díszlete úgy hoz ki mindent a rozsdamarta kopottságból, hogy az még éppen ne legyen túlzóbb a hihetőnél, miközben ebben az alapvetően realista térben rengeteg elszórt gumikacsa jelenléte szolgál játékos elemelésként, ellenpontozásként. Hasonlóképp Kárpáti Enikő is úgy tömi ki bögyös-farosra faluszéliesen kopott jelmezeit, úgy ragaszt kis bajuszkát az asszonyokra, hogy az ne legyen parodisztikus, de mégis behozza az abszurditás mellékízét.

És talán ez a porcelánbolti finomság óvja meg az előadást a töréstől: hogy egyszerre van a helyén minden szóban, minden mondatban a felszín és a mély, és a kettő aránya szinte sosem bolydul fel...

A teljes cikk jelenleg csak nyomtatott formában olvasható

az Ellenfény 2015/8. számában.

Az Ellenfény aktuális száma kapható a kiemelt hírlapárusító helyeken. Az árushelyek listája itt olvasható.
Az aktuális és korábbi számok megvásárolhatók az Írók boltjában.

Az Ellenfény aktuális és korábbi számai megrendelhetők a kiadótól: ellenfeny@t-online.hu
Árak (melyek tartalmazzák a postaköltséget is):
Az aktuális szám és az egy éven belül megjelent számok: 495 Ft
A korábbi évfolyamok számai: 395 Ft