Ellenfény Online - Színház - Világszínház - Legyél Hercegnő!

Legyél hercegnő!

THEALTER: Szégyen – Via Negativa, Ljubljana, Szlovénia

„Legyél önmagad, mutasd önmagad! Semmit sem kell szégyellned!” – így hangzik a szlovén Via Negativa legújabb produkciójának mottója. A Szégyennel a „kérdező színház” társulata új előadássorozatot indított (működésük során immár a harmadikat), amelynek középpontjában az emberiség feloldhatatlan dilemmái állnak.
Nánay Fanni | 12. 08. 8.

Első sorozatuk 2002–2008-ban készült, s az azt alkotó produkciókban a hét főbűn kérdését járta körül a társulat (a bujaságot középpontjába állító Would would not, valamint a kevélységgel foglalkozó Out a 2008-as Kortárs Drámafesztivál programjában is szerepelt - a szerző írása erről itt olvasható), majd azt követően került sor a Via Nova néven sorozattá fűzött előadásokra. E kis formátumú projektek (többségükben szólók és duók) az előző sorozat darabjainak munkafolyamata során felmerült, ám az elkészült előadásokban nem érintett kérdések köré épültek fel. Az alkotók a címválasztással is igyekeztek erősíteni azt a hangsúlyváltást, amelynek eredményeképpen a társulat nevét adó, a kételkedésre és kérdezésre alapuló „negatív megismerési út” után egy újfajta irány keresése került előtérbe. A Via Nova sorozatban a kérdések leginkább ellentétpárok formájában merültek fel, s többek között az új-régi, alkotás-rombolás, elmélet-gyakorlat, másolat-eredeti, modernség-hagyomány, jelenlét-hiány kapcsolatokat igyekeztek feltárni.

A Via Nova sorozat darabjai után a társulat ismét egy nagyobb formátumú és nemzetközi stábbal létrehozott produkcióval jelentkezett. A Szégyennel induló Feloldhatatlan című előadássorozat a modern társadalom alapstruktúráját alkotó elementáris és esszenciális ellentmondásokat állítja középpontjába, vagyis olyan fogalmakat, gondolatokat, elveket jár körül, amelyek egyfajta referenciapontként szolgálnak számunkra, mégis folyamatos ellentétbe kerülünk azokkal (igazság, boldogság, szabadság, jog, halál, egyenlőség, isten stb.).

 

szegyen-via-negativa-4

 

A Szégyen c. előadás alapfelvetése szerint a modern társadalom és kultúra megköveteli az egyéntől, hogy maximálisan nyitott és „önmaga” legyen, s ne szégyelljen semmit, a szégyen azonban a makacs tagadás ellenére sem tűnik el, csupán elnyomjuk szimbolikus funkcióját. A modern individuum tehát úgy rejti el szégyenét, hogy különböző álarcok, karakterek mögé rejtőzik. „Az előadásban különböző fiktív, önéletrajzi, mesebeli, allegorikus és abszurd karaktereket alkottunk, s mögéjük rejtőztünk. A színpadot a hamis identitások kifigurázásának terepévé tettük” – áll a produkcióhoz írt alkotói kommentárban.

A szégyen problematikájának színpadi feldolgozására nemzetközi alkotócsapat szövetkezett (a Via Negativa összetétele folyamatosan változik, illetve gyakran csatlakoznak az „alapcsapathoz” külföldi közreműködők). A szereplők közül a lengyel Anita Wach és Magdalena Tuka, a dán Marie-Louise Stentebjerg, valamint a szlovén Grega Zorc dolgozott már együtt a társulati alkotásként jegyzett 2010-es Casablanca Therapy-ban, (amelyet a budapesti Bakelitben is bemutattak), Katarina Stegnar, Darko Japelj, valamint a már említett Grega Zorc pedig „régi” Via Negativásoknak számítanak (már a 2002–2008-es időszak előadásaiban is közreműködtek, valamint a Via Nova nem egy projektjét jegyzik alkotókként).

Bár a Via Negativa produkciói közös improvizációk során, társulati alkotásként jönnek létre, a Szégyenben az egyes karakterek gyakorlatilag egyáltalán nem lépnek interakcióba egymással, élettörténeteik valós kapcsolódási pontok nélkül fonódnak egymásba. Az őszinteség és rejtőzködés kettősségét erősíti az is, hogy a szereplők saját nevüket használják a karakterek megformálásakor, ám minden esetben némi módosítással, változtatással, „csavarral”. A szégyen, illetve a szégyen leplezése egyfelől a legtitkosabb álmok, másfelől a gyermekvállalás, illetve a szülőkhöz való viszony témájában jelenik meg.

 

szegyen-via-negativa-3

 

Az előadás kezdőjelenetében Anita Wach a takarásból ruhadarabokat dobál be a színpadra, majd meztelenül, leveles ágakat tartva maga elé fut keresztül a színen. Megosztja velünk azt a valós emlékként elbeszélt álmát-vágyát, ahogy szabadon szaladgál az erdőben, egy szarvas fürkésző szemétől azonban zavarba jön, s annyira szégyellni kezdi magát, hogy legszívesebben eltűnne. A későbbiekben összeszedi az előadás során egyre kaotikusabbá váló színpadon a ruháit és felöltözik, ám így elveszíti önmagát, rongybabaként ül a mikrofon előtt, és keresi azt a nőt, aki valaha szabadon szaladgált az erdőben. Darko Japelj különös szexuális képzelgéseket jelenít meg a színen, ebben egy műpénisz az állandó kelléke, amelyet hol egy kerékpár ülésére ragaszt, hol a fején hord szarvként. Magdalena Tuka minden megszólalásakor bemutatkozik a közönségnek, s bár nem a saját nevén, álneve mégis lengyel (akárcsak ő), s nemzeti identitását erős lengyel akcentusával is hangsúlyozza. Tuka rögtön az első megjelenésekor kijelenti, hogy az előadásban való (terápiajellegű) részvételének egyetlen célja, hogy ne kelljen szégyellnie semmit. Mint hamarosan kiderül, az emberekkel való kommunikáció során rajta eluralkodó szégyenlősségtől igyekszik megszabadulni, amelyet eleinte verbálisan (nézők megszólítása), majd fizikálisan (nézőkkel való kézfogás) igyekszik megvalósítani, végül „egyenesen belevág a közepébe”: bugyiját levetve és lábát széttárva felfekszik a színpadon álló asztalra, s ebben az önmagát végtelenül kiszolgáltató, sőt megalázó pózban mondja el monológját a tiszta szeretetről-szerelemről. Azt lehet mondani, hogy a Via Negativa korábbi előadásaihoz képest alapvetően „visszafogottabb” produkcióban Darko Japelj és Magdalena Tuka karakterében köszön vissza a társulat hajdani provokativitása.

 

szegyen-via-negativa-2

 

A szégyennel kapcsolatos másik tematikai szál a gyermek-szülő kapcsolatban ragadható meg. Marie-Louise Stentebjerg aranyszínű hercegnő-ruhába öltözött örök gyermekként a paradicsommadarat várja, hátha hoz neki egy „kis herceget”, közben újra és újra kidurrantja léggömbhasát. Később már a paradicsommadár alakjában jelenik meg, és bevallja, hogy azért hozza ő az embergyerekeket, mert egyszer meglátott szülés közben egy nőt, rettenetesen elborzadt tőle, s így akar segíteni a leendő anyákon. Grega Zorc karaktere a férfi meddőség szégyenének témáját emeli be az előadásba: Zorc, az ondósejt az előadás alatt végig kúszik-mászik a színpadon, közben „gazdája”, Grega szexuális kalandjairól mesél, amelyek során azonban sajnálatos módon Zorc mindig kudarcot vall.

Az előadás legkidolgozottabb, s így „legfajsúlyosabb” karakterét Katarina Stegnar formálja meg, aki saját (valós vagy fiktív?) lánya bőrébe bújva meséli el egész családtörténetét a második világháborúban népirtóvá lett dédapától kezdve a színpadon botrányosan viselkedő anyáig (vagyis saját magáig). Minden alkalommal, amikor ő kap szót a színpadon, bekapcsolja a CD-lejátszót, és felcsendül a Dave Brubeck Quartet Take Five-ja. Az ismert zeneszám monotonitása tökéletesen aláfesti, erősíti és tükrözi nem csak Katarina, hanem az összes szereplő történetének monotonitását – hiszen a megszállottság kifejezése mindig monoton.

 

 

Szégyen 

Via Negativa (Ljubljana, Szlovénia)

 

Ötlet és kivitelezés: a társulat

Előadók: Anita Wach, Darko Japelj, Grega Zorc, Katarina Stegnar, Magdalena Tuka, Marie-Louise Stentebjerg

Jelmez: Via Negativa és Ajda Tomazin

Fényterv: Igor Remeta

Rendező: Bojan Jablanovec

 

Helyszín: Kisszínház, Szeged

Idő: 2012. július 26.