Ellenfény Online - Színház - Világszínház - Fekete, Fehér, Igen, Nem.

Fekete, fehér, igen, nem.

Bizalmi tőke (Capital confiance) – Transquinquennal & Groupe Toc (B)

A színházba beülő nézők fogyasztók. A kultúra befektetői. Hány forint egy katarzis? Egyáltalán ezt várjuk el? Mire fizettünk be, és mit áldoztunk fel azért a sznob luxusért, hogy kultúrát vásároljunk magunknak? A színház és a fogyasztói társadalom összefüggéseinek kérdéseit kapjuk a Transquinquennal és a Group Toc közös előadásának, a Bizalmi tőkének (Capital confiance) az első pár percében a köszöntésünkre igyekező előadótól.
Hutvágner Éva | 13. 01. 18.

A folytatásban pedig az indításhoz méltó erőteljes, sőt, szélsőséges gondolatokat mutatják fel a témával kapcsolatban: emlékezetbe ivódó montázssorral folytatódik az előadás hol egy szellemes ötletre, hol egy élénk, kontúros képre helyezvén a hangsúlyt, mindvégig élesen és egyértelműen fogalmazva. Az előadás, amely első ránézésre egy szerkesztési, színházi hatásmechanizmust végletekig kiismerő villanófény-játéknak, ellentétes hatásokra építő mozgás- és szövegetűdök sorának tűnik, szinte orvosi pipettával mér humort, megrendülést, interakciós elemeket és letaglózó képeket. A néző mindvégig érzi: értő kezek vezetik. A szabad asszociáció másodpercre pontosan kiszabott terét a látvány, a hangzás egy-egy eleme szakítja meg. Lehet mondani egyszerű bűvészmutatványnak, posztmodern műfajjátéknak (hiszen van itt minden a PowerPoint prezentációtól a Monty Phytont idéző meglepetésekig, a történetmesélő szövegbetéten keresztül a szenvedélyes monológig) vagy akár groteszk gazdasági performance-nak. Ahogy az alkotók írták: „Nem biztos, hogy színház, de az biztos, hogy nem jet-ski.”

 

 

 

Az előadás nem mérlegel: azonos hangsúllyal, a teljes (ironikus?) elfogadással közöl képet, szöveget. A gazdasági válság oka én vagyok. A gazdasági válság okai a kövér emberek – közli monológjában az egyik szereplő. A megoldás a költekezés – fejti ki egy pingvin. A megoldás az, ha minden szélsőséges indulattól mentesen kitartóan próbálja magát az ember megölni – vonhatjuk le a következtetést a fekete ruhás nő történetéből.

Az előadás nem ad megnyugtató megoldásokat. Hatását pontosan ezzel éri el: valójában azonosíthatatlan az is, amit mond, és az is, ahogy mondja. Talán élőképek sorozata, amely, mint egy gazdasági olvasókönyv megelevenedik: és hol tragikusan, hol szinte rémisztő komikummal ad elő miniatűr jelenetláncot. Talán csak egy furcsa mozaikrengeteg. Talán az interakciót a magyar közönség számára szinte ismeretlen módszerrel működtető alkotás.

 

bizalmi-toek-1

A képek forrása: trafo.hu

 

Sem a köszöntésben felvetett témák, sem a későbbi kérdések és megoldások nem vehetőek sem igazán komolyan, sem igazán komolytalanul. A Capital confiance a gazdasági világválság témakörében az ellentétekkel dolgozik: szinte szélsőséges naivitással mond ki véleményeket, mutat fel ötleteket és képeket, mond el jóslatokat, adatokat, összegzéseket; majd ugyanabban a stílusban az ellentétét is az előzőeknek. Az egyes mozaikkockák pedig a néző által újra és újrarendeződnek: a jelenetek nem mesélnek összefüggő történetet, csak a motívumok ismétlődése, az előadás üres kockatere és a néző kreatív munkája állíthatja sorba a széteső képeket, gondolatokat.

Az előadás második része – mely egy „Kikapcsoló gomb” betolásával veszi kezdetét (és mint megtudtuk, a gomb valóban kikapcsolja az előadást) – variációs ismétlése az előzőeknek. A jelenetek és a szereplők ugyanazok, a kezdő, uralkodó fekete-fehér kontúrvilágot a ragyogó aranyszín uralja el, amit egyetlen mozdulattal tesznek láthatóvá a fehér szőnyeget és hátteret félrerántva: mintha szemüvegünket arany színűre cseréltük volna. Az első részben használt „elemek”, tárgyak vissza-visszatörnek a színre: néha egyenesen bezuhan egy elem, egy tárgy az arany térbe, utalásként, emlékeztetőként egy korábbi jelenetre. Ezzel az ismétlődő szerkezetet és az asszociációk előadáson belül való lehetőségeit tágítják – az előadás egy megoldásra váró logikai fejtörőhöz hasonlítható, melynek képkockáit a néző feladata a helyes sorrendbe rendezni másodpercről másodpercre, mindig lerombolva és újjáépítve az előbb még jónak tűnő „megoldást”.

 

bizalmi-toke-2

 

Túlélni akarás és öngyilkossági hajlam. Költekezési vágy és takarékosság. A humor és a tragédia lehetősége. Kimondás és kimondhatatlanság. Minimalizmus, monumentalizmus, fekete, fehér. Sovány, dagadt. A karakteres, egyértelmű vonásainak köszönhetően az egyes egységek mindig más és más elemmel kerülnek oppozícióba. (fekete hullazsák a fehér térrel, majd az arany színnel kerül ellentétbe, a hullazsákok a megjelenő halottakkal és az ételosztás jeleneteivel, majd az öngyilkosságát elmesélő nővel kerül kapcsolatba, ami ellentétként az élet értelmét bemutató prezentáció visszája lesz és így tovább) Mind a kisebb egységek, (akár egy tárgy vagy egy tulajdonság: a fekete kocka, a soványság, a pingvin, a halottak, a gazdagság, a lepke) képi megjelenítése vagy szóbeli kimondása, mind pedig a nagyobb egységek – a monológtól a jeleneten keresztül az előadás két nagy egységéig (a fekete-fehér és az arany szín uralma) – át- és átrendeződő hálót alkotnak.

A vibrálóan fehér kockatérben hat mélyfekete hullazsák fekszik. A fekete és fehér színek kontrasztja az előadás első felében mindvégig az értelmezés legfontosabb irányítója lesz. Ez az egyszerű, karakteres színszimbolika az egyetlen kézzelfogható jel, melyhez aztán gyakran visszatér az előadás utalásrendszere. A hullazsákok a tér aranyszínűvé válásáig középen fekszenek – míg az egyik megmozdul: egy öltönyös, bundás férfi csomagolja ki magát a hullazsákból. Több gazdag halott érkezik, ételt osztanak. A leves, amit kimernek, gyanús. A politikai tartalom csak kérdéseket vet fel (és a válaszok sokféleségét teszi nevetségessé) nem nehézkedik rá, nem nyomja el a teátrális elemeket, a látványt. 

 

bizalmi-toke-5

 

Az ellentétező szerkesztés egy nagy fordító-jelenetben csúcsosodik ki: a fehér semlegességbe beolvadó férfi tetőtől talpig egységes géz-teste előlép, és megoldásokat sorol a feltett gazdasági és személyes kérdésekre. A komikus elemként (egyfajta várhatóan váratlan alakként) felbukkanó ember nagyságú pingvin végletesen egyszerűsítő „fordításában” tolmácsolva hallgatjuk végig a megoldások tárházát (mindezek mellett oldalról  a lehetetlenségig fokozott öngyilkossági kísérletek tervei szűrődnek a beszédbe: „Felmegyek a holdra, és leveszem a szkafanderem”.) A csak körvonalában emberi fehér figura és a pingvin jelmezes alak felváltva sorolja (egyfajta memoriterként, jegyzékként) a javaslatokat, majd egy ponton (a szinte visító pingvin-asszony monológja során) megfordulnak, és mintegy visszaereszkedve a megtett úton ugyanolyan logikai menet mentén bizonyítják a felsoroltak ellentétét is: költs többet, egyél többet, egyél kevesebbet, költs kevesebbet.

A megdöbbentés és az elgondolkodtatás váltakozásának ritmusa alakítja az előadás menetét. A kitartott mozdulatok, szoborrá merevített állóképek nemcsak rögzülnek – és így későbbi jelenetek számára is idézhetővé válnak –, hanem rendkívüli asszociációláncokat indítanak, melyek végiggondolására szándékoltan nagy időt hagy a dramaturgia. A cselekvésmentes vagy ismételt szituációban kibomló jelenetek idézik, kiegészítik, átértelmezik egymást – hol megmaradva az előadás keretein belül, hol egészen távoli gondolatokat beidézve.

 

bizalmi-toke-4

 

„Ki a bűnös? Mi a megoldás? Hogy éljünk?” – teszik fel az előadók újra és újra szándékolt naivitással a kérdést, majd választ is adnak. Többet. Sokat. A rendező nélküli szisztémában működő társulat olyan előadással állt a közönség elé, mely valóban új szemszögbe helyezi a politika, a társadalmi szerepvállalás színházban való elgondolását.  A lehetőségekre, a válaszok sokféleségére hívja fel a figyelmet – nem csúsztat, nem maszatol: felerősít, felnagyít és megerősíti a gondolatok és képek kontúrját (mint ahogy az óriás fejmaszkokkal is utal saját beszédmódjára: a saját maszkjukat felnagyítva viselő nők fejét montázsszerűen szétcsúsztatja a nagyításban: mintha szétesne a kép, ha túl közelről nézzük). A Trafóban magyar utalásokat is csempésznek a szövegbe, és a humor forrásaként használják az aktualizálást. (Egy lehetőség a pénzügyi krízis megoldására: vegyük el feleségül Csányi Sándor vagy Soros György lányát!) Az előadás lassú folyású menetében a nézőre hárul, hogy ezt a végtelenül bonyolult, szövegeket, történelmi eseményeket, sőt, stílusokat is beidéző asszociációs hálót működésre bírja. Kódolt és dekódolt üzenetek között éppen az arányérzékünket veszítjük el.