Ellenfény Online - Színház - Operett, Ballada, Pikareszk

Operett, ballada, pikareszk

5. nap: XV. Pécsi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál 2010

A pénteki előadások folytatták az előző nap tematikáját. A zalaegerszegi Griff Bábszínház, a veszprémi Kabóca Bábszínház és a bukaresti Tandarica Animációs Színház produkciója egyaránt a kulturális mítoszokhoz való viszonyról beszélt.
Sándor L. István | 10. 08. 31.

Az Ibusár talán az egyetlen az elmúlt negyedszázadban született magyar drámák közül, amely állandóan jelen van a magyar színpadokon. Az eredetileg hangjátéknak készült dráma egyrészt a magyar hősi hagyományokat idézi meg, hiszen főszereplői (legalábbis a mű egyik síkján) háborúba masírozó huszárok. De János vitéz kései rokonai elődjükhöz hasonlóan egy mesevilágból lépnek elő, csakhogy ezt most nem a népmesék, hanem az operettek kliséi formálják meg. Parti Nagy ugyanis a legfontosabb magyar színházi tradíciót, az operettet is megidézi darabjában. (Ezt erősíti Darvas Ferenc remek stílusjátékot teremtő muzsikája.) Ugyanakkor az Ibusár operettvilága a valósággal is összeszikrázik. (Hasonló hatásra törekedtek az előző napon látott szombathelyi előadás, a János vitéz (52) alkotói is.)

 

ibusar-griff-1

Parti Nagy Lajos: Ibusár (Griff Bábszínház - Kovács Olga)

 

Bátor vállalkozásnak tűnt, hogy most a Griff Bábszínház mutatta be Parti Nagy Lajos darabját. De ha belegondolunk, indokolt az ötlet, hiszen a mű két síkon játszódik: egyrészt a negyven felé közeledő ibusári jegykiadónő, Sárbogárdi Jolán csüggesztő valóságának szintjén, másrészt a képzeletben élő operetthősök világában. A vasúti pénztárosnő ugyanis operetteket ír, és ezek a figurái meg is elevenednek számára. Teljesen kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy ennek a „mesei” szintnek az alakjai bábfigurákként jelenjenek meg. (Sőt az is indokolt lehetne, hogy ezeket az alakokat maga Sárbogárdi Jolán mozgatja, hiszen ezek az ő alakjai, ő formálja, irányítja őket. Tehát az ötlet következetes végigvitele afféle egyszemélyes bábszínházhoz vezethetne – mint ahogy az Ibusár előadás-történetében is szaporodnak mostanában az olyan előadások, melyek monológként, sajátos monodrámaként közelítik meg a művet.)

A Griff Bábszínház Lőrincz Zsuzsa rendezte előadásának legnagyobb problémája, hogy épp a bábszínházi része nincs kitalálva. Apró résekből bújnak elő az operett pici, kétdimenziós figurái, de igazán nem sokat tudnak tenni, alig lehet velük játszani. Így a bábjáték a háttérbe szorul, inkább csak illusztrációként van jelen. Ez is a színházra helyezi át a hangsúlyt. Ebben az előadásban a színészei játék válik a legfontosabbá – elsősorban két emlékezetes alakításnak köszönhetően. Nagy energiákat mozgósítva játszik a Sárbogárdi Jolánt megformáló Kovács Olga. Egyetlen gond van az alakításával: a fiatal színésznőről (aki négy éve végzett a főiskolán) nehéz elhinni, hogy az élete virágján túl lévő, lassan minden épkézláb reménnyel leszámoló 37 éves nőt jeleníti meg. Ugyanakkor nagyszerű Szabó Tibor állomásfőnöke. A színész most teljesen másképp játssza el Gusztit, mint előző nap János vitézt. Ezúttal jóval több harsány eszközt, komikus megoldást alkalmaz, de mindezt jó ízléssel teszi, úgy hogy egy pillanatra sem feledkezik el magáról a figuráról.

 

kel-egy-egy-arnyek-kaboca

Kél egy-egy árnyék (Kabóca Bábszínház)

 

Egy igazi irodalmi mítoszt, Arany balladáit dolgozta fel a Kél egy-egy árnyék című produkció. A Kuthy Ágnes tervezte előadás komplex hatásokra épült: miközben elhangoznak benne a megidézett Arany-balladák, a verbális színpadi kifejezésről a látványra, a mozgásra és a zenére helyeződik át a hangsúly.

Gyönyörű képpel kezdődik az előadás: a fehér fal előtt egy pici marionettfigurát, afféle homunkuluszt látunk, miközben a Hídavatás kezdősorait halljuk. A bábu lassan felfelé emelkedik, majd az eltűnő fal mögül előkerülő fehér ruhás, vörös kezű figurák „karmai közé” kerül: elvágják a marionettbáb zsinegeit, belerakják egy lombikba, és a színpad fölé függesztik. Az apró emberalak innen nézi végig az elkövetkező színpadi eseményeket. Ezt az alaphelyzetet a Hídavatás felidézése – hiszen ott egy öngyilkosságra készülő fiatalember utolsó pillanatai jelennek meg – a halál küszöbén az élettel való számvetésként értelmezi. Ugyanakkor a homunkulusz lombikjáról az anyaméhre is asszociálhatunk, így az előadást indító látvány a születés előtt állapotra, az élet esélyeivel való szembenézésre is utalhat.

Akár a halál, akár a születés felől nézzük, az előadásban megidézett Arany-balladák egy-egy életstációként foghatók fel. Mindez azt is jelenti, hogy nem a szövegek konkrét tartalmai fontosak az előadásban, hanem a bennük kifejeződő általánosabb emberi-érzelmi-morális probléma. De ebben az előadásban valahogy mindegyik történet hasonló dologról beszél: a szétszedett, világító végtagokkal előadott-eltáncolt Szőke Panni, a bábu szétfoszló kóchajának tépkedésével elmondott Ágnes asszony vagy a piros bohócorrokkal eljátszott A welszi bárdok egyaránt a személyiség széteséséről, széthullásáról beszél. Ezt erősíti a sodró ritmusú technozene, a meglepő hatásokkal teli, kísérteties” látványvilág és a zaklatott mozdulatokkal teli koreográfia is. A fiatalokból álló színészcsapat odaadóan, teljes testi kifejezésre törekedve vesz részt a produkcióban.

A látomássorozat végül a Hídavatáshoz tér vissza, és a ballada második felének megidézése valódi, XXI. századi haláltánccá változtatja az előadást.  A veszprémi társulat a szakmai beszélgetésen azt mondta, hogy elsősorban középiskolásoknak szánták a produkciót, olyan kifejezőeszközök használatára törekedtek, amelyek felkeltik a fiatalok érdeklődését, hogy ne úgy nézzenek Arany balladáira, mint unalmas, kötelező olvasmányokra.

Egy másik kötelező olvasmány bábos feldolgozásával zárult a fesztivál versenyprogramja. A bukaresti Tandarica Animációs Színház Candide-ja ígéretesen indult, néhány ötletes megoldás azzal kecsegtetett, hogy Voltaire történetének bábos olvasatát fogjuk látni. Abban reménykedhettünk, hogy miközben könnyed szórakoztatásra törekszik az előadás, nem feledkezik meg a pikareszk regény sémáit ironikusan kezelő Voltaire-regény filozófiájáról sem. Azonban fokozatosan csalódnunk kellett: a történetet egyre inkább leegyszerűsítve, elnagyolva, inkább csak a pajzán mozzanatokra koncentrálva „mesélte” az előadás, majd egy ponton nagyvonalúan el is vágta és félbehagyta az egész sztorit. Ugyanakkor a bábok is egyre inkább másodrendűvé váltak. Így leginkább azt lehetett élvezni az előadásban, ami a román színjátszásban mindig is lenyűgöző: a színészek oldott, magától értetődő komédiázását.

 

 

 

Parti Nagy Lajos-Darvas Ferenc: Ibusár

Griff Bábszínház

 

Díszlet-, jelmez- és bábtervező: Florica Malureanu

Zenei vezető: Horváth Károly

Rendező: Lőrincz Zsuzsa

Szereplők: Kovács Olga, Szabó Tibor, Ecsedi Erzsébet, Szilinyi Arnold, Varga Veronika

 

 

Kél egy-egyárnyék…

 

Díszlet: Benkő Krisztina, Bódiné Kövecses Anna, Bodó Kata, Grosschmid Erik, Kerekes Péter, Laki István

Zene: Pirisi Ákos

Dramaturg: Garai Judit

Koreográfia: Fosztó András

Rendezte: Kuthy Ágnes és a Kabóca Bábszínház társulata

Szereplők: Fige Tamás, Futó Ákos, Mákszem Lenke, Sata-Bánfi Ágota, Tamás Erzsébet

 

 

 

Más írás a fesztivál ötödik napjáról:

Papp Tímea: Furcsa párok