A nevetés és a nevettetés kényszere

Harmadik nap: DESZKA Fesztivál, Debrecen

A DESZKA Fesztivál harmadik napjára igen színes program jutott, s az előadások milyensége, jellege is igen eltérőre sikerült. Vörös István és Kiss Csaba válogatók bizonyára szem előtt tartották a sokszínűséget, s hogy a fajsúlyos kérdéseket elszántan pedzegető alkotások mellett könnyed, pongyolább szerkesztésű előadások is helyet kapjanak a fesztiválon.
Sándor Zita | 12. 03. 14.

A nap első elhangzó szövege Szálinger Balázs verses drámája. A Pont(y) Műhely felolvasó színházi előadását Keszég László rendezte (aki egyúttal a főszerepet is magára osztotta),  melyben a betegségek miatt hirtelen beugró vendégművészek mellett maga az író is felolvasott. Szálinger szövege nagyszabású, irodalmi tereken nyargalászó szöveg, amelyet valószínűleg csak hatalmas küzdelem során lehetne színpadra vinni; ezt bizonyítja az is, hogy az eredetileg felkérésre írt drámát alaposan megcsonkítva és átszerkesztve adták elő, ezért is van létjogosultsága az ilyenformán még meg nem rendezett szöveg felolvasásának.

A 91% című drámában könnyen tetten érhető Szálinger Balázs magas technikai tudása, s régiesnek, archaikusnak tekinthető formák iránti vonzódása is. Az összetett szerkezetű szöveg két síkon mozog, az egyiken egy filozófusi hozzáállással és beszédmóddal megáldott elméleti fizikus beismerő vallomást tesz az őt több napon át kikérdező nyomozónak. A vallatás során a bűn fogalma, az önmagát önként az ítélőszék kezei közé vető fizikus tette át- meg átértékelődik, az indítékok és a lelki folyamatok fokozatos napvilágra kerülése lépten-nyomon változtatja a férfinak és bűnének megítélését. A kezdetben egyszerűnek tűnő, banális helyzet kitágul, s transzcendens régiókba is átnyúl: „A térerőt, akár egy szárnyat, / Csak üljetek, én rátok terítem”. Szálinger énekes részeket, görög tragédiák kardalaira emlékeztető monológokat szúr be a cselekménybe, különösen költői az Anya szövege, aki jóformán csak magának beszél, dialógusba csak a lehető legkevesebb alkalommal keveredik.

A másik síkon a Jó és a Rossz testvérpárja elmélkedik, akik egymást győzködve üzletelnek az emberi lelkekkel. A kettős saját fogalmak szerint értett jót vagy rosszat igyekszik tenni az emberekkel, így relativizálják a fizikus és családja döntéseinek, bűneinek súlyosságát, a 91%-nyi, matematikai módszerekkel kiszámítható valószínűség határain kívül eső történések mibenlétét. A dráma lezáratlan kérdéssel ér véget: az egymást kölcsönösen átvágó, egymás ellen bűnöket elkövető pár életében valóban áldás-e egy gyermek érkezése.

A délután következő állomásán Székely Csaba drámája a Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tolmácsolásában bizonyítja, hogy méltán kap egyre nagyobb figyelmet az alkotás. A Bányavirág szövege rendkívül sűrű, fölöslegektől mentes – a Látóban megjelent színdarab a Sebestyén Aba által megrendezett változatnál is tömörebbnek tűnik. Nem is lehet gyorsan, pattogósan elmondani a javarészt egyszerű mondatokból felépülő, monológok, hosszabb okfejtések kiszakadását csak ritkán megengedő szöveget, az egyes replikák közötti nehézkes, pálinkagőzzel megtöltött szünetek az írott anyagba kódoltak. Egy székelyföldi bányaváros néhány lakójának a bánya bezárását követő életéből láthatunk egy metszetet, ahol a munkanélküliség és a tehetetlenség kilátástalan helyzetéből a férfiak alkoholmámorba menekülnek, a józanul kapálódzó nők pedig az arra járó férfiakba csimpaszkodnak – s ha ez nem segít, akkor következik az öngyilkosság, ami ezen vidéken egyébként is szembeszökően népszerű megoldás.

A Bányavirág szövegén nagy elődök hatását hallani (ebben, és Székely biztos technikai tudásának kialakulásában a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem drámaíró mesterképzése nagy szerepet játszhatott), önkéntelenül is Csehovhoz hasonlítjuk. A szereplők egytől egyig elvágyódnak a községből, aktuális helyzetükből, menekülnének a ki nem mondott, mégis köztudott titkok, szerelmi vágyak elől. A dráma és az előadás jelentős feketehumor-adaggal is nyakon lett öntve; míg a szereplők az élethelyzetük kilátástalanságát a műanyagflakonból megtöltött pálinkáspoharak gyors és szapora kiürítésével kompenzálják, addig a nézők a humor segítségével feledhetik a szemük előtt lejátszódó keserű és fájdalmas történet komolyságát, élességét.

A semmibe vesző sötét valóság és a hasonló tónusú nyelvi invenciók igen vékony sávon egyensúlyoznak, azon igyekeznek, hogy egyikükből se legyen túl sok vagy túl kevés. Az előadás első felében ez az egyensúly pontosan eltalált, a párbeszédek tempója és a színészek mozgása, néma tevékenysége érzékenyen kiszámolt ritmust követ, ám a második felében a túlzott nevettetés irányába billen az egyensúly, s a nagy hahotázásban elolvad a szöveg kínzó komolysága, elsimul az előadás mélysége. A választóvonal Iván és az orvos groteszken akrobatikus teljesítménye, mely során a pontosan megtervezett színpadra egy apróka ablakocskán át nyomják be testüket (részegségükben nem találják meg az ajtó kulcsát).  A rájuk nehezedő közeg és egymás testének szomorú terhét cipelő páros jelenetét követően széttartóvá válik az előadás, a szoros szerkezet enged, a parttalanná váló nevetés mállaszt. Már csak a mértéket nem ismerő poharazgatástól összeakadt lábak és nehézkesen működő nyelvek imbolygását látni, a mindig nehezen eljátszható mattrészegség szatirikus, ugyanakkor hiteles megmutatásán igyekeznek az alkotók.

Humor és szórakozás kell a színházba, hiszen a nélkül a mélységek sem lesznek igazán mélységek, s valljuk be, hogy a közönség jelentős része is inkább szórakozásra vágyik, mint bármi másra. A Bányavirág a szórakozásra vágyó nézőseregnek és az irodalmi minőséget, gondolati mélységet számon kérő attitűdnek is egyaránt megfelel, így olyan izgalmas szöveggé válik, melyben egészen komoly, szigorú vagy akár egészen könnyű, pongyola rendezés is egyaránt benne rejlik. A fesztivál másik két előadásával egy időben játszott Háy János és Lovasi András által jegyzett darab, A kéz is hasonló szándékkal készült, ám a kétféle igény összeegyeztetését másképp oldják meg az alkotók.

A kaposvári Csiky Gergely Színházból érkezett előadás szövegét Háy János A bogyósgyümölcskertész fia című novelláskötete nyomán írta, melyből tulajdonképp ki is írta a prózai eredeti báját és a hetvenes évek reáliáiból építkező finom humorát. Az ötlet nagyszerű, miszerint a kötet történeteit néhány jól sikerült dallal zenés színházi előadássá kellene adaptálni anélkül, hogy a musicalekre jellemző egyszerű sémákat alakítanának ki a szerzők, ám a megvalósítás nem sikerült olyan jól, mint amit a kiinduló gondolat magában rejt. A történet kuszának hat, és egymásról leváló jelenetek sorából épül fel, a dalokat összekötő szakaszok túlontúl vázlatossá válnak, és így kiszámítható, sőt több helyen lapos poénokká gyengülnek a prózai változat emlékezetes helyei. Lovasi András dalszövegei a tőle megszokott módon egy-egy megfigyelt jelenségből kiindulva egészen furcsa képekig asszociálnak, viszont csak kevés igazán jó dalt sikerül beleírnia a történetbe.

A rendező, Göttinger Pál nagyon sokat ad a látványra, ám a rengeteg szín, jelmez és kellék ellenére mégsem sikerül igazán emlékezetes színpadképet létrehozni, s a Csiky Gergely Színház színészei és a színész szakos hallgatók nem tudnak igazán jól énekelni, a zenészek viszont megbízhatóan teljesítenek. Az előadás így egy nagyon jó ötlet nem túl jól sikerült megvalósítása marad. Egy nagyszínpadon játszott kortárs magyar zenés alkotás ősbemutatójának elvállalása nem kis dolog, de a hiánypótló műfajú előadás mégis kívánnivalót hagy maga után.