Ellenfény Online - Színház - Rosencrantz és Guildenstern Halott, Avagy Tükrök és Pénzérmék Közti Emberekről

Rosencrantz és Guildenstern halott, avagy tükrök és pénzérmék közti emberekről

Reflex 2 Nemzetközi Színházi Biennálé: Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott – Temesvári Csiky Gergely Színház

A minket körülvevők életében mellékszereplők vagyunk, legtöbbször epizodikusan megjelenők. Főszereplők saját meséinkben vagyunk, akkor, amikor kézbevesszük és magunk fordítjuk arcunk felé a reflektort.
Ioana Alexandru | 12. 04. 3.
Rosencrantz és Guildenstern mellékszereplőként lép be Shakespeare tragédiájába, nem bojtok a szerencse sipkáján, sem talpak a cipőjén. Megvesztegeti őket a király, hogy kifaggassák Hamletet, majd nekik jut az a szerep, hogy a halálba kísérjék. Haláluk hírét – Hamlet parancsának beteljesedését – egy angol követ hozza, és ez az a hír, ami megerősíti, hogy Dánia rothadása el van pusztítva, a kizökkent idő helyre van tolva.

A Rosencrantz és Guildenstern halott a Temesvári Csiky Gergely Színház előadása Victor Ioan Frunză rendezésében. A cím az előadás egyik premisszája: Rosencrantz és Guildenstern haláluk után újraélik a helsingöri történelmet, mint valami hallucinációt, melynek részesei. Alkalmuk van feloldani az időt: Victor Ioan Frunză előadásának főszereplői Shakespeare meséjébe vannak zárva, mint valami hermetikusan lezár mókuskerékben levő hörcsögök. Ha szaladni kezdenek, a Hamlet történései elmennek mellettük. Ha megállnak, már nem beszélnek versben, hanem csupa átlátható, néha egyenesen cinikus metaforában, de kiszállni akkor sem tudnak ebből a játéknak kinéző börtönből.

 

rosencrantz-temesvar

 

Ros és Guil, akárcsak Hamlet, az igazságot keresi. Bűnösnek érzik magukat, megkérdőjelezik a sorsot, a valószínűséget, az emberi lényt és a világrendet. (Katona László és Balázs Attila árnyaltan és pontosan formálja meg a főszereplőket. Tragikomikus párost formálnak, akiknek identitása metszi egymás, gegekig szimpatikusak és egzisztenciális válságig komolyak.) A reflektor, ami megvilágítja arcukat, főszereplővé változtatva Rosencrantzot és Guildensternt, arra készteti őket, hogy feszélyezve érezzék magukat. Sorsuk már megváltoztathatatlanul meg van írva, ezért ők nem fedezhetnek fel semmit, nem cselekedhetnek másképp. De mindent megkérdőjeleznek, az életet tesztelik: hányszor dobhatod fel a pénzérmét ugyanazzal az eredménnyel? Megölhetsz valakit, akinek nem kell meghalnia? Az előadás bemutatja e tesztek eredményeit, melyek elámítják, és zavarba hozzák őket. Ebben a megismerési kísérletben rajtuk kívül csak a színész-ceremóniamester vesz részt, az egyetlen, aki meglephetetlen, aki annyiszor tud meghalni, ahányszor csak akar, vagy inkább, aki utazni tud élet és halál közt. (Bandi András Zsolt alakításában a színész karizmatikus és csaló, mintha már játszott volna a darabban, amit látunk, mintha már tudná annak lefolyását, ellentétben azokkal, akik megélik).

 

rosencrantz-temesvar2

 

Az előadás világa egybefonódik a színház világával: elhagyott székek, itt maradt díszletelemek, függöny, szereplők, akik színészek, és színészek, akik szereplők. Az igazság egyetlen forrása az illúzió, a tükrözés, a szűrők sokasága által deformált virtuális kép. A színészek szerepei a rendezői látásmód tükröződései, amiben a maga során Tom Stoppard látásmódja tükröződik, ami Shakespeare darabjának reflexiója, s mindez végül a nézőben verődik vissza. Ezek a párhuzamos tükrök szublimálják a képet, és költői kérdés szintjére emelik azt. Az előadás utolsó részében a színház világa összekeveredik a haláléval: az Angliába tartó hajó a hideg és szűk tepsi, a hulla-szereplők sokkoló könnyedséggel csúsznak ki és be. Az utolsó képben a két főszereplő lefekszik, fejükhöz téve önnön arcképüket, és a színt borító földdel kezdik betakarni maguk. Lakomán vannak, de nem esznek, hanem őket fogják megenni. Itt van az ő sorsuk és igazságuk. Halottak lévén újra meghalnak, anélkül, hogy választ kapnának egyetlen kérdésre, mintha az élet csak a párhuzamos tükrök képeinek egy síkja lenne.

Legtöbbször a mellékszereplők meghalnak, és senkinek nem hiányoznak. Victor Ioan Frunză Rosencrantz és Guildensternében szimpatikusak és emlékezetesek, emberiek és eltévedtek a térben, ahol ébrednek, keresik létük igazolását. Két ember, aki náluk nagyobb mesébe van zárva. A világhoz mérten: a világ egy színház, és anélkül, hogy észrevennénk, gyakran keveredünk olyan történetekbe, amik nem tartoznak ránk, a sors gyakran megtréfál, és a megváltoztathatatlannak hitt dolgok a tükrözés tükrözésének, pontatlannak és homályosnak bizonyulnak.

 

Fordította: Bodó A. Ottó

 

 

Az írás az In/between Reflex(ions) műhely keretében született, a szerző a bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti  Egyetem hallgatója.