Ellenfény Online - Színház - Fecsegve, Csicseregve

Fecsegve, csicseregve

Utolsó nap: Thealter - Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója, 2008

A Thealter nem az a fesztivál, ahol díjakat osztanak. Inkább az a fesztivál, ahol nem osztanak díjakat. Ahol a kezdetek óta van visszatérő kabala-fellépő (Andaxinház). Mások a kiterjedt baráti-művészeti kapcsolatszálakon érkeznek vagy a fesztivál igazgatójának, Balog Józsefnek távolról leadott füstjelen keresztül, hogy: na őt! Így az „évenkénti osztálytalálkozó”- és zsákbamacska-hangulat egyaránt érződik a fesztiválon.
Szoboszlai Annamária | 08. 07. 28.

Ilyen „zsákbamacska” ugrott elő az utolsó napon. A Penoplast (Hungarocell) nevet viselő ukrán „punk-pánik-elektronik supergroup” formáció, mely képzőművészekből és zenészekből alakult 2003-ban, az ismertető szerint a XXVIII. századról álmodik rögtönzésekkel teli színpadi show-iban. A jövendő korstílusának ismérvei eszerint a következők: oszlopfőn nyugvó, a magasba nyúló munkalétra, füstgép, körfűrész, másik fűrész, fenyőillatú légfrissítő, buborékfújó, visszafogott muzikalitás, szörnyen rossz dobos, hamis énekhangok, egy vörös blúzos díva dobhártyarepesztő áriái, rózsaszín, félrekonyuló esernyőkalap, belét vesztett monitorburkolat-fejfedő, műanyag gyerekkád, pezsgő, ezüstös uszályok és lábvédők, és mindenekelőtt szemét, szemét – és hungarocell.
Az elképesztő lárma és nem túl eredeti idiótaság, amely lassan birtokba veszi a színpadot, számomra kevéssé idézi a XXVIII. századod. Izzadott már ki ilyet magából a XX. is, nem a Penoplast találta fel a hungarocellt meg a művészettagadó művészetesztétikát. Valódi káoszbandákhoz képest nagyon is visszafogottak. Az első sorban ülve eleinte még aggódni kell a ruháink épségéért (a testemét egy pillanatig sem féltem – nem mintha erre vágynék), de Balog József fesztiváligazgató, mint egy minden történést legalizáló Plasztikisten maga is ezüstbe csomagolva trónol a színpadon. Csak semmi pánik…

 

Penoplast - Forrás: Thealter.hu

Azon túl, hogy egy fiút pezsgőben fürdetnek, amitől aztán apró szöszök, hulladékdarabkák ragadnak rá második bőrként, s hogy fűrésszel féééééélelmetesen darabolnak hungarocellt, semmi különös nem történt. Vagy csak én nem értem – meg a fokozatosan kiürülő, végül szinte teljesen üressé váló nézőtér – a XXVIII. századi álmokat. Túl egészségesek vagyunk – vagy túl romlottak – ahhoz, hogy a tegnapi produkciója alapján a Penoplastot többnek lássuk, mint lázadó, de lázadásnak igazán új formát adni nem tudó, izgága kortünetnek, amely magát társadalmi tükörfelületnek hiszi.

A Thealter harmadik monodrámájáról, a Kolibri Színház Klamm háborúja előadásáról, Scherer Péterrel a főszerepben, a koncerttel való időbeni ütközés miatt lemaradtam. A fesztiválzáró beszéd talán még a nyitónál is rövidebbre sikerült. Még tapsolhattunk az Ekisfeszt esszépályázat nyerteseinek, akik közt első díjast nem hirdettek; elkaphattuk a szervezőt, Czene Zoltánt a készülő Hubay Miklós dráma címéért, ami a korábbi cikkből kimaradt (Fekete szív, fiatal álom); kibeszélhettük az egyik operatőrt, aki az öt nap alatt ki tudja, hány lányt ölelgetett már körbe; messziről örülhettünk a fináléra befutó legendás Nagy Józsefnek; s a XVIII. Thealter-Metamorphosist záró előadás, Urbán András társulatának Turbo Paradiso-ja előtt még egyszer utoljára rácsodálkozhattunk egymás kitűzőire. Mint egy népes család.

 

Turbo Paradiso - Forrás: Thealter.hu

Az Urbi et orbit és a Brecht – The Hardcore Machine-t előadó négy fős csapat (Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek, Erdély Andrea, Béres Márta) a Turbo Paradiso-ban hat fősre bővült. Mint afféle állandó stíluselem, most sem hiányoznak a kibeszélő-show-k mintájára készült, azokat karikírozó lelki kitárulkozások, melyek az előadás verbális szintjén szövik a jelentéshálót, tudósítanak a háború borzalmairól, erőszakról. Mindez most kiegészül szerb „anyázós” gyerekmondókákkal, ismétlődő népies táncbetétekkel, „most csináld velem azt, hogy”-játékokkal. Nehéz elvonatkoztatni az Urbi et orbi átfogóbbnak, egyetemesen sokértelműbbnek ható (Pilinszky-szövegeket is felhasználó) játékától. A Turbo Paradiso ennél halványabb, ország-és történelemspecifikusabb változatnak tűnik, bár leköti a figyelmet, és a felépítése is jó. De a szöveg nem elég fajsúlyos, bizonyos kellékek – például felfújható guminő – használata, bár kontextusba illeszkedik, mégis inkább csak látványelem marad.

Urbán András nagyon ért a brutalitás, az embertelen szörnyűségek élvezettel fogyasztható könnyű étekként való tálalásához, olyannyira, hogy a Turbo Paradiso paradicsomdobálással zárul: tessék megdobálni az alsóneműre vetkőzött, arcvédővel felszerelkezett színészeket! Azaz a borzalmakat, a katonaruhákat, a háborút – mindent! Ne legyenek lelkiismereti aggályaink. Dobáljunk, hisz ez csak játék!

 

Turbo Paradiso - Forrás: Thealter.hu

 

Paradicsom illata tölti be a Régi Zsinagóga nagycsarnokát, paradicsomszósz csöpög a kacagó, csúszkáló, katonákat-megerőszakolt-nőket játszó színészekből, akik vízzel embert játszó színészekké mosódnak vissza. Ezzel az átváltozással búcsúzik a Thealter, és több kilónyi tapssal.