Ellenfény Online - Tánc - állandó Társulatok - „A Valóság és árnyéka

„A valóság és árnyéka

Szabó Réka: Nincs ott semmi – avagy alszanak-e nappal az álmok – Tünet Együttes

Alszanak-e nappal az álmok? És éjszaka a fény? Az érzékelt valóság felosztásának akadnak-e más szabályai, mint a már bevált leírások? Játék-e még ez, vagy valami minduntalan eltűnőért folytatott élet-halál harc?
Mestyán Ádám | 08. 03. 15.

Szabó Réka darabjai általában a humor, a játék, a nyelv és a gesztus közötti átjárható felületekre épülnek. Sőt, maguk alkotják ezeket a helyeket. Mostanában sokszor inkább színházi, mondjuk úgy, prózai elemeket használ, míg korábban talán a testi kifejezés izgatta jobban. Az elmúlt években számtalan különböző művésszel dolgozott együtt, noha 2002 óta tudatosan építi társulatát, a Tünet Együttest.

A Nincs ott semmi – avagy alszanak-e nappal az álmok című darab 2008 egyik első komolyabb táncszínházi bemutatója. Talán az sem hallgatható el, hogy az eddig jobbára a MU Színházban alkotó társulat először mutatkozik be a Trafó nagyobb színpadán. Vegyes a csapat, régi és új művészek lépnek elő: Dózsa Ákos, Góbi Rita, Nagy Andrea, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre. A két meghatározó alaptag, akik elsősorban prózai színészek, Gőz István és Kövesdi László, ezúttal hiányoznak (ami talán Peer Krisztián dramaturg számára is problémát okozhatott). Talán a trafóbeli jelenlét elvárásai vagy egyszerűen alkotói elszánás okozta, hogy láthatóan most a testeké és a táncé volna a főszerep.

 

Fotó: Dusa Gábor

 

Szabó Réka a Nincs ott semmiben folytatja azt az okos, játékos és pszichologizáló kérdésfeltevést, amit tulajdonképpen már a Véletlenben elkezdett, ha nem jóval korábban. Ő azt a magasabb matematikát műveli, mely a filozófiai alapkérdésekkel érintkezik olyan problémákban, mint például mi a szabályos és mi a véletlen, mi a kiszámítható és a kiszámíthatatlan, jelen darabjában pedig hogy hogyan épül fel a valóság, és miféle igazságot várhatunk a megismerésétől. Vagyis a modern nyugati gondolkodás egyik fundamentuma, a kétely a fő inspirációs forrása.

Az előadást nehéz nem szeretni, de nehéz feltétel nélkül elfogadni. Nehéz nem szeretni, hiszen egy olyan, az alábbiakban bemutatandó minőségi vizuális világot valósít meg ízléssel és bájjal, mely Magyarországon szokatlan. Nehéz nem szeretni, mert erős képek, erős effektusok épülnek komoly gondolatokra, melyek azonban nem nyomják el a Szabóra oly jellemző játékosságot sem. Nehéz feltétel nélkül dicsérni viszont, mert a képek sorozata nem áll össze egységes egésszé, a mozgásanyag – egy-két kiemelkedő résztől eltekintve – sokszor lapos, és talán éppen az előbbb magasztalt játékosság oldja olykor üres sziporkázássá az alkotást.

Pedig olyan gazdag az anyag, és – be kell valljam – annyira megszerettem némelyik jelenetet, hogy még napok múltán is eszembe jutnak, és dédelgetem őket, mint régi porcelánfigurákat. Szabó Réka nemcsak kételyeit és szenvedéseit teszi a színpadra – noha a Nincs ott semminek akad egy igen sötét oldala is –, hanem azt a könnyed, pozitív, igenlő okosságot is, amiből kevés jutott a komor magyar alkotóknak. Így az egész munka árasztja magából a tiszta, jólesően hűvös levegőt, se feleslegesen meghökkenteni, se alattomosan elandalítani nem akar.

A színpad voltaképpen teljesen üres, egyetlen ajtó (vagy inkább szekrény) nyílik a bal oldalon. Minden akciót, változó színt a fények és a különböző interaktív, multimediális megoldások különítenek el, melyekért a MTA SZTAKI Médiatechnológia Csoportot (Papp Gábor, Sárosi Anita, Vicsek Viktor) kell igencsak dicsérni. Ezen együttműködés gyümölcsei egyes jelenetek is, melyekben a vetített/előállított kép szerves résztvevő, úgymond, „partnere” a táncosoknak. Az anyagtalan fény reakcióba lép a testekkel, a mozdulatok vonalaival, elmosva az álom és a realitás közötti határvonalat.

Ez az alapvetően descartes-i (illetve, már platóni) probléma jelenik meg egy lelki értelemben vett „szorongásként”. Az intellektus átadja felfedezett problémáit a léleknek és a szívnek, és ezt a „tranzakciót” modellezi a Tünet Együttes, melynek minden tagja kreatív módon hozzájárult az alkotáshoz. A táncosok egyenként lépnek be az ajtón, miközben Márkos Albert zenéje szól. A zene maga is játszik a bizonytalansággal, ismétel, körbeforog, atonális, majd visszatér, páratlan ritmusokat párossá tesz (és itt hadd említsem meg Szabó Hunor határozott, de takarékos dobjátékát). Ez a zene és ének kíséri a hat táncos közös szinkron-alakzatát, melyben mindnek jut egy-egy kocka a térből.Ez a felállás a darab legvégén is visszatér, így a lazán összefűzött jeleneteket végül csak összetartja valami keret.

Fotó: Dusa Gábor

A központi téma világosan bontakozik ki személyiségek, jelenetek és miniatűr történetek mentén, mintha valami érdekfeszítő illusztrációkkal kísért ismeretterjesztő előadáson lennénk (lásd a 2002-es Véletlen). A technikai megoldások ügyesek, Márkos zenéje illő, a világosítók mindent megtesznek. Mi zavar mégis?

Talán az, hogy a valóságban való elbizonytalanodás kalandjaiban nemcsak a tánc vész el, hanem mintha az alkotás eredeti tétjének tematizálása is. „A művészet lényege az, hogy képmásával helyettesíti a létet”- mondja Immanuel Lévinas A valóság és árnyéka című tanulmányában, egy régi platóni érvet elevenítve fel. Ez az érv valamelyest művészetellenes is, hiszen léttelen reprezentációt ismer fel a műalkotásokban. Szabó Réka álmaiban kevés a lét, s talán éppen azért, mert sok a lévinasi értelemben vett „művészet”. A pszichologizáló tendencia sikeressége, a rettenet megfogalmazása nem érhető el pusztán technikai eszközökkel. Amíg a derű és a humor bizonyos értelemben soha nem adja meg magát a létnek, ha a dolgok éjszakai oldalát kell megláttatni, akkor magunkat kell koncként odadobni, és ezt nem helyettesítheti sem az elgondolható kifejtése, sem a technikai bravúr.

A cikk egy hosszabb írás része, a teljes cikket az Ellenfény következő számában olvashatják.

 

Szabó Réka: Nincs ott semmi – avagy alszanak-e nappal az álmok

 

Fény, tér: Szirtes Attila

Jelmez: Nagy Fruzsina

Zene: Márkos Albert

Dramaturg: Peer Krisztián

Rendező-koreográfus: Szabó Réka

Előadók: Dózsa Ákos, Góbi Rita, Nagy Andrea, Szász Dániel, Vadas Zsófia Tamara Vass Imre

Zenészek: Kozma Orsolya, Harcsa Veronika, Márkos Albert, Hock Ernő, Puskás Péter, G. Szabó Hunor

 

Helyszín: Trafó